Csikorgó kerekekkel érkeztem meg a bár elé, ahonnan korábban Issy felhívott. A hely előtt cigarettázó emberek elkerekedett szemekkel bámulták az autómat. Nem minden napi látvány egy papaja színű McLaren Senna. A munkám egyik előnye, látványos, gyors és persze méregdrága. A motort járva hagytam, mivel nem terveztem hosszasan elidőzni itt. 

- Szállj be! - parancsoltam a földön ülő lányra ellentmondást nem tűrően. Issy azonban csak szabadkozott és a fejét rázta. Szentül állította, hogy ő tudja hol van és meg tudja oldani a helyzetet. Kár, hogy ezúttal egy szavát sem hittem el. Kettőnk közül mindig ő volt az aki komolyabb és felelősségtudatosabb volt. Hát úgy látszik az idők változnak. 

-De Lando tényleg nem kell, jól vagyok. - megállás nélkül tiltakozott. A kezét maga előtt összefonva próbálta magát melegen tartani a láthatóan reszkető lány.

-Fenéket. - a vitát ezzel lezártnak is tekintettem. Nemleges választ nem fogadok el és mivel tudom, hogy Issy magától nem menne bele. Én viszont erősebb vagyok, szóval... miért is ne, ha más út nincs?! Mire kettőt pislogott a térde alá nyúlva emeltem fel és raktam a vállamra a már visítozó lányt és csak reménykedni tudtam, hogy a gyomrának tartalma nem a hátamon fog landolni. 

-Tegyél le! Lando! Most! Azonnal!  - csapkodta a hátamat, de ezzel nem ért el semmit. Egy szempillantás alatt az anyósülésre raktam a pehelysúlyú lányt, de tényleg, nála még talán a reggeli zabkásám is nehezebb. Egy gyors mozdulattal becsatoltam a lányt, megkerültem a kocsit bepattantam és elhajtottam a bár elől. 

-Azt hiszed, hogy itt hagylak miután felhívtál hajnalok hajnalán részegen? Belehánytál a telefonba Issy. A telefonba! Húsz percembe tartott míg kinyomoztam, hogy hol a fenébe vagy. Úgy éreztem magam, mint egy FBI ügynök. - néztem fél szemmel a mellettem karba tett kézzel ülő sértődött lányra. - Bár, ha jobban meggondolom most már inkább sofőr és bébicsősz vagyok. 

-Kértem én, hogy gyere értem? Ha jól emlékszem nem. Az egész iderohanás egyedül a te ötleted Norris. - nézett rám haragosan mielőtt a szája elé kapta volna a kezét. Még szerencse, hogy kiváló reakcióidővel rendelkezem és még időben félre tudtam húzódni. Az ajtót kivágva hajolt a kocsi mellé, hogy egy újabb adagot adjon ki magából. A szalagavatónk óta nem láttam ilyen rosszul a lányt. 

-Semmi baj. - hajoltam át az ő oldalára, hogy hátra tudjam fogni a haját. Nem éppen ilyen péntek estét képzeltem el magamnak két versenyhétvége között. 

Valószínűleg Issy is érezhette, hogy igazam van, mert az út hátralevő részében csöndben és megadóan ült mellettem. Nem is próbált meg vitába szállni aminek nagyon hálás voltam, mert őszintén se időm, se kedvem vitatkozni. Az út melletti kis akció pedig meggyőzött arról, hogy semmiképp sem hagyhatom egyedül a lányt. Innentől nem is volt kérdés, hogy hozzám megyünk. Az út hazáig nem tartott tovább húsz percnél ez azonban elég volt a lánynak, hogy mély álomba merüljön. 

Vigyázva, hogy ne verje be a fejét emeltem ki a kocsiból az alvó lányt. A bejárai ajtó kinyitása már egy nehézkesebb feladat volt. Pár perc szerencsétlenkedés után azonban siker koronázta a fáradalmaimat. Óvatosan az emeletre vittem Issyt, az ágyra fektettem, hogy kényelmesebb körülmények között pihenhesse ki az este fáradalmait. 

-Mit fogok én ezért kapni. Oh atyám. - suttogtam magamnak a szavakat. Az este néhány helyen nyomott hagyott Issy ruháin. Tudtam, hogy mélyen alszik és a világért se akartam volna felkelteni, de egyszerűen nem hagyhatom, hogy ebben a ruhában aludjon el, muszáj átöltöztetnem.  Óvatosan felemeltem a karjait és lehúztam róluk az anyagot majd át fejét. Nagyot nyeltem mikor megpillantottam a lány tökéletes domborulatait, de nem akadhattam fent egy cici látványán. Előkaptam a fiókból egy pólót és hasonlóan finom mozdulatokkal ráapplikáltam a lányra. Ezután következett a cipő és a nadrágja, ami egy fokkal nehezebb feladatnak bizonyult. Egy pontot azt hittem fel fog ébredni, de szerencsére egyhelyben maradt így folytathattam a korábban megkezdett hadműveletet. Oké Lando szedd össze magad, ez csak Issy....félmeztelenül. A mondat ami meggyőzött arról, hogy ne bámuljam tovább és a feladatra koncentráljak továbbra is nem volt más, mint; " Olyan, mintha fürdőruhában lenne." Büszkén álltam a lány mellett csípőre tett kézzel.Sikeresen pizsamába bújtattam egy lányt. Egyszerűen zseniális vagyok! Miután nyugtáztam magamban, hogy a lány biztonságban van én is újra álomra hajthattam a fejem. 

Az ébresztőm hangja fájdalmasan szólt a fülemben. Reggel 7 óra, indul a szokásos napi rutinom. Eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy nemrég feküdtem le aludni és a másnapos Issy alszik mellettem, akit alig pár órája én öltöztettem át. A napom természetesen egy pohár tejjel indult. A napindító ital után következhetett a szokásos vízforralás, zabkása áztatás és fagyasztott gyümölcs vadászat a mélyhűtőből. Épp, hogy be tudtam fejezni a reggelimet mikor Jon beállított.

-Landooo. - kiáltotta el magát régi barátom, edzőm és táplálkozási tanácsadóm. Szóval lényegében ő volt aki egyben tartott fizikailag és gondoskodott róla, hogy ne haljak éhen. 

-Ember, csendesebben. Vendégem van. - céloztam finoman az emeleten alvó lányra. 

-Már egy-éjszakásokban is utazol? - kacsintott rám Jon miközben a kert felé indult. A napos, de nem túl meleg idő tökéletes lehetőséget nyújt egy kis szabadtéri edzéshez. Ami a megjegyzést illeti, tudtam, hogy csak cukkol vele. Ezért nem is vettem magamra. 

-Mintha utazgatnék bármibe is. - forgattam meg a szemeimet és követtem őt. 

Az edzés ma egy fokkal lazább volt, mint általában. És habár az edzést nem hagyhattam ki, hálás voltam Jonnak amiért nem hajtott szét. Az alváshiány túlságosan átvette a napom felett az irányítást. Már csak ültünk és beszélgettünk a hét további részéről mikor hatalmas sikítást hallottunk.

-Azt hiszem a barátnőd felébredt. - bökött a terasz bejárata felé Jon. - Én pedig azt hiszem megyek is. Nincs rosszabb egy riadt, dühös, értetlen nőnél. A három közül melyik? - nézett rám ugyan azzal a csipkelődő tekintettel Jon, mint a találkozásunkkor. 

-Őt ismerve? Talán mindhárom. - furdal a kíváncsiság, hogy mi volt az ami ekkora sikolyra készítette Issyt. Oké értem én, idegen környezet, más ruha van rajta és valószínűleg minden kiesett neki tegnapról, de ez még nem ok arra, hogy kirobbantsa a ház ablakait. Nők ... - Köszi mindent Jon, kívánj szerencsét. - intettem a kocsija felé tartó férfinak mielőtt becsuktam volna a bejárati ajtót. Egy nagy levegőt vettem a szobám ajtaja előtt mielőtt benyitottam volna. A lány ijedten ült az ágyban, teljesen meg volt dermedve, mint aki sokkot kapott. Jézusom, ugye nem kapott sokkot?

-Lando? - tud beszélni, szuper. Akkor minden rendben. 

-Hogy érzed magad? - az ajtófélfának támaszkodtam. Úgy éreztem ez a biztonságos távolság Issytől akinek a tekintete továbbra is értetlenséget tükrözött. 

-Te művelted ezt? - mutatott a hálóing méretű pólóra amit hajnalban adtam rá. Egy bólintással jeleztem felé, hogy igen. Én állok az öltözékének cseréje mögött. A lány hirtelen felkapott egy párnát és hozzám vágta. Vagyis vágta volna, ha nem hajolok el előle. - És kukkoltál is? -kérdezte dühösen. 

-Nem! Esküszöm. - vágtam rá rögtön mielőtt egy párnánál keményebbel próbálkozik eltalálni. - Csak tudod, kb egy egész itallap a felsődön volt. Így nem feküdhettél be mellém. 

-Miért nem otthon vagyok? -tette fel a lényegi kérdést. 

-Mert majdnem széthánytad a kocsim és nem hinném, hogy Bella otthon volt, hogy vigyázhasson rád. Úgyhogy be kellett érned velem, bár neked mindegy volt, mert úgy durmoltál, mint akit fejbe vágtak. De esküszöm nem én ütöttelek meg. Tudod én sosem tudnálak. - pontosítottam kicsit. Nehogy a végén még azt higgye, hogy én ütöttem le és cipeltem haza csak úgy. Még viccnek is rossz lett volna... 

-Oh, tényleg? - nézett rám immáron megbánással teli arccal. Egy újabbat bólintottam mielőtt elrúgtam volna magam az ajtófélfától, hogy közelebb merészkedhessek a veszélyes nőszemélyhez. - Hát, köszönöm. És Bella tudja, hogy itt vagyok? 

-Tudja. Írtam neki, de gyanítom ő sincs otthon, mert egy bizonyos Cole-nál van. Hihetetlenek vagytok, ti nők tudtad? - tettem fel a költői kérdést neki. És, hogy miért költői? Mert sosem fogja beismerni, hogy a nők nehéz esetek. Pedig nagyon is azok. Sosem tudják hol a határ, ha ivásról és vásárlásról van szó. - Hozok neked egy fájdalomcsillapítót aztán tied a fürdőm. Gondolom kell idő, hogy rendbe szedd magad. Én a játék szobában leszek. 

-Játék szoba? De ugye nem olyan.... tudod Christian Grey féle játszószoba? - alig bírtam ki nevetés nélkül. Eszem megáll. Olyan fickónak tűnök én, mint aki kínzókamrát tart az emeleten? Pedig ezer éve ismer. Na jó igazából nem tudhatja mire izgulok, mert ebbe őt nyilván sosem avattam be, de semmiképp se a kikötőzésre. 

-Nem, dehogy is. Fúúj! Itt tényleg xbox, számítógépem meg ilyenek vannak. Kukkants majd be. Croissan a konyhában a pulton neked. A kávéfőzővel gondolom elboldogulsz.  Szóval....ja... majd gyere, ha gondolod.