Éreztetek már valaha egy olyan erőt ami láthatatlanul vonz egy másik emberhez? Egy ilyen láthatatlan kapocs fűz össze engem Lando Norrisal. Igen az autóversenyző Lando Norrisal. A sok Gokart edzés szinte minden idejét elvette, emiatt borzalmas jegyei voltak általános iskolában amit aztán nagy nehezen, de sikeresen befejezett. A közép iskola azonban már teljesen más tészta. Szigorúbbak a tanárok, több az anyag és feszesebb a tanterv. Főleg, ha az ország egyik elit magániskolájában jársz. Az ok amiért Adam és Cisca a Millfieldbe íratták Landot nem más volt, mint, hogy azt hitték itt majd elnézőbbek lesznek a fiuk sportágával kapcsolatos távollétekkel kapcsolatban. Az iskola viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Lando az edzések miatt szinte egyik órán sem volt jelen. Ennek ellenére a lányok mégis oda voltak érte. Ők már akkor látták azt ami csak évekkel később következett be. A hírnevet. Mégis Lando olyan srác maradt aki sosem szállt el magától és nem érdekelte a körülötte folyton hangoskodó lány arzenál. Egy cél lebegett a szeme előtt, az európai Forma-3 bajnokság megnyerése, ami megalapozhatja a karrierjét. Tudta, hogy ha nem javít a jegyein, nem lesz esélye felkerülni a Forma-2 Carlin csapatához. Ambiciózus fiú volt, pontosan tudta mit kell tennie, de a dolgozatokat nehéz úgy megírni, hogy nem hallod előtte a magyarázatot. Bármennyire is szerette volna önerőből megoldani ezt be kellett látnia, hogy nem fog menni. Itt jöttem én a képbe. Egy osztályba jártunk a Millfieldben, és mivel Bellával a legjobb barátnőmmel nem lehettünk padtársak. Igen kicsit hangosak voltunk... Az akkori osztályfőnökünk úgy döntött, hogy az én motiváltságom és a kiváló tanulmányi eredményeim majd Landora is hatással lesznek. És igaza lett.

Láttam mennyire szenved azzal, hogy egyedül értse meg az anyagokat, ami egyre csak bonyolódott. Egy délután két matek óra között felajánlottam neki, hogy suli után szívesen átmegyek és segítek neki. Meglepett, hogy elfogadta az ajánlatomat, mivel azelőtt soha nem beszéltünk egy szót sem. Így kezdődött meg a barátságunk Lando Norrisal. Minden délután suli után kibuszoztam a pályára ahol Lando edzett és átnéztük az aznapi anyagot és megírtuk együtt a házit majd pedig hazavitt. A szombat és a vasárnap délutánok a versenyeké volt, azokon a napokon nem gyakoroltunk kivéve, ha nagy dolgozat vagy vizsga várt ránk. Olyankor pedig akár késő estig is Landoéknál tanultunk. Ez idő alatt nagyon megkedveltem a családját, szerencsére jól ki is jöttem velük. Rettentően hálásak voltak amiért segítek a fiúknak, nem győzték hangoztatni. Landoval sok közös volt bennünk, csupán a szenvedélyünk az autóversenyzés iránt volt különböző. Ő csinálta, én néztem. Ahogy haladt előre az idő én úgy éreztem egyre közelebb magam hozzá. Barátok voltunk, mégis minden alkalommal mikor egymásra mosolyogtunk vagy véletlenül összeért a kezünk a hasam összehúzódott és pillangók kezdtek csapkodni odabent. Bátorságom azonban sosem volt neki elmondani, hogy mit érzek.

Aztán eljött a március és az érettségi napja. Mindketten sikeresen vettük az akadályokat. Neki sikerült elérnie azt az átlagot amit a Carlin megkövetelt tőle, én pedig biztos lehettem benne, hogy a pontjaim alapján felvesznek majd az egyetemre. A sok évnyi suli utáni tanulás megszűnt, és vele együtt az élet is új fordulatot vett. A Carlinnal kötött megállapodás értelmében áprilistól hivatalosan is F2-es pilóta, ami világ-körüli versenyhétvégékkel járt. Egyre kevesebbet tartózkodott az országban, a barátságunk pedig először elhalványult, majd szinte teljesen eltűnt. Alig pár hónap telt el, mégis mostanra az egyetlen bizonyíték arra, hogy valaha barátok voltunk egy régi instagram poszt és egymás kölcsönös követése a közösségi portálokon.

-Issy, gyere már! Azt ígérted ma a városban reggelizünk! - kiabált fel az emeletre egyetlen és legjobb barátnőm. Akinek a sürgetésére gyorsan elküldtem egy üzenetet anyukámnak, hogy nyugodtan felhasználhatja kartondobozokat a szekrényem mélyéről amik valami új projekt miatt kellettek neki. Az üzenet elküldése után a táskámba csúsztattam a telefonom, felpattantam az ágyról, felkaptam a cipőm és már robogtam is le a lépcsőn. Az utolsó fokról leugorva a barátnőm mellé érkeztem aki már teljes harci készültségben toporgott az ajtó előtt.

Bellát amióta csak az eszemet tudom ismerem. Általános iskolában kezdődött az egész amikor az osztályfőnökünk véletlenül összekeverte a nevünket. Így lettem a világ számára Isabellából Issy. A barátságunk gimiben is folytatódott mikor mindketten Millfieldre mentünk. Olyanok voltunk, mint a borsó meg a héja. Bella akkor is velem volt mikor a többi lány elfordult tőlem. Féltékenyek voltak a sok kettesben eltöltött időre Landoval, pedig mi tényleg csak tanultunk. Bella volt az egyetlen aki ezt megértette, aki igazán ismert és akit egyetlen és igazi a barátnőmnek mondhatok. Minden hülyeséget együtt próbáltunk ki. Először lógtunk be együtt egy klubba hamis személyivel, együtt rúgtunk be először és most itt vagyunk együtt az első közös nyaralásunkon, itt Belgiumban.

Ez volt a maximum táv amit a szüleink megengedtek nekünk, mi pedig ki is használtuk. Az utolsó szabad nyarunk az egyetem előtt és méltóképpen szerettük volna eltölteni a hátralévő időt. Bellával abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mindkettőnket felvettek Surreyben méghozzá ösztöndíjjal, ami nagyban megkönnyítette a családjaink anyagi helyzetét. A kollégiumi szobákról lecsúsztunk, ezért úgy döntöttünk közösen fogunk majd egy kisebb lakást bérelni az egyetem mellett. Költséghatékony és közben együtt is lehetünk. Bella biológián én pedig nemzetközi kapcsolatokon kezdek idén ősszel. Izgatottan várjuk mind a ketten, most először leszünk teljesen magunkra utalva. Ez a nyaralás pedig az első lépése annak, hogy bebizonyítsuk a szüleinknek és magunknak is, hogy igenis megy nekünk az önálló élet.

Bella a gimnázium alatt egy aranyos vendéglőben dolgozott, amolyan mindenes lányként. Beletanult kicsit a felszolgálásba, a szakácsművészetbe és a mixerkedésbe is. Szerette a munkáját, de tudta, hogy ennél többre vágyik. A célja a tengerek és a szárazföldek élőlényeinek védelme. 6 éves korában kezdődött az egész amikor megtudta a nővérétől, hogy a pandák kihalófélben lévő állatok. Bella akkor és ott eldöntötte, hogy ő belőle biológus lesz. Mindent megvizsgál majd ami csak él és mozog és minden erejével azon lesz, hogy megvédje a Föld élőlényeit. Ami engem illet... nos, szinte már a véremben van mások kisegítése. Ezért is szeretnék diplomata lenni és az országomat képviselve segíteni azt, hogy jó kapcsolatot ápolhasson más nemzetekkel. Anyukám félig német így két világnyelvet is magaménak tudhatok, a suliban pedig a spanyolt választottam idegen nyelvnek. Három nyelvvel azt hiszem elég jól el fogok boldogulni. Legalább is bízom ebben.

A város szélén egy kevésbé zsúfolt helyen lévő kávézót választottunk a reggelink helyszínének. A teraszon ültünk le, hogy még tovább élvezhessük a napfényt. Angliában a sok eső miatt túl egyhangú az időjárás. De Angliával ellentétben itt minden nap csodás idő volt, nem tudtunk betelni a folytonos napsütéssel. Nyugodtan ülve vártuk a csokival töltött fánkokat amit reggelire szántunk magunknak egy csésze kávé mellett miközben a helyi sport csatorna reggeli beszélgetős műsorát néztük a kávézó oldalához függesztett tv-n. Az interjú alanya pedig nem volt más, mint Lando Norris. A szemem a képernyőre tapadt, a lélegzetem is elállt. Izmosabb lett, mint mikor legutóbb láttam.

-Mindjárt kiesik a szemed a helyéről úgy bámulod. Beszéltek még egyáltalán? -Bella nagyot harapott az idő közben megérkező fánkjába. Ő volt az egyetlen aki tudta, hogy tetszik nekem a fiú. Nem hibáztatott érte, szerinte is elég jól nézett ki, de ő nem kavarna iskolatárssal, akkor se, ha már rég nem vagyunk azok.

-Nem, egy ideje már nem.- lekaptam a tekintetem a képernyőről. Feleslegesen agyalok Lando miatt, hiszen ő éppen Magyarországon van. Egy futamra készül, én pedig itt ülök és csak egy egyszerű fánkot tervezek megenni... ami mennyei volt, tele íncsiklandó csokikrémmel. Az édességnek szánt reggeli tetején tonnányi isteni cukorszórás ropogott a fogam alatt. A boldogság fizikai megtestesülése ez a fánk volt, ez biztos. Bella látva az örömöt az arcomon előkapta a telefonját és stikában csinált egy fotót rólam amit aztán átküldött és a lelkemre kötötte, hogy muszáj vagyok kirakni. Szerencsére a fotó elterelte Bella figyelmét a Lando témáról így megúsztam a magyarázkodást. Szerinte rá kéne írnom, de ő olyan elfoglalt. A versenyzés az élete és valószínűleg most, hogy már nem korrepetálom már nem is vagyok olyan érdekes személy számára. Az egyre növekvő hírnévvel menőbb barátok is jártak. A szerelmi életem katasztrófa, soha nem volt még fiúm és még csak egy randira se hívott el senki. A szalagavató bálra is Bellával ketten mentünk el. De ehelyett inkább a képhez járó feliraton kéne rágódjak.

- A #belgianfoodismylife megteszi? - végre megszületett a döntés. Kérdőn néztem a barátnőmre miközben a kezemben a telefonom lobogtatva arra vártam, hogy megadja az engedélyt  a közzétételre. Igen, Bella jóváhagyása nélkül nem lehet poszt.

-Tökéletes! - a reggelink árát és egy kis borravalót helyezett az asztalra. - Menjünk fedezzük fel a várost.

Egész nap Brüsszel utcáit jártuk. Szerettük volna minden percét kiélvezni a nyaralásnak és a városnak is, ezért úgy döntöttünk ahová csak lehet gyalog megyünk. A messzebb eső helyekre viszont tömegközlekedéssel. A nap során megnéztük a királyi palotát, a Szent Szív bazilikát, az atomiumot és az Európai Unió Székházát is. A Grande place és a városháza között állt Brüsszel központja. Gyönyörű, rusztikus mégis van benne egy cseppnyi modernség. Mindenhol fenséges illatok, mosolygós arcok és persze rengeteg turista. Az ebédünket itt, egy hangulatos kis étteremben fogyasztottuk el. Közben pedig az addig készült képeket osztottuk meg a világgal. A lemenő nap fényében a kis körutunk zárásaként a Mini Európa nevű makettekből álló szabadtéri múzeumban sétálgattunk egy-egy vattacukorral a kezünkben, mint két ötéves gyerek. Európa legtöbb városa kapott egy mini makettet, ami itt, Brüsszelben képviseli az országukat. A túránk végére mindkettőnk annyira fájt mindkettőnk lába, hogy taxival kényszerültünk hazamenni.

- Határozottan jól esne most egy lábmasszás. - hazaérve mindketten ledobtuk a cipőinket az ajtó melletti szekrény elé mit sem törődve az esztétikával. Kulcsra zártam a bejárati ajtót majd ledőltem Bella mellé a kanapéra.

- Ilyenkor bánom, hogy nem egy wellness hotelbe foglaltunk szállást. - megfáradt lábaimat a kanapé karfájára tettem. Bellával ellentétes irányba feküdtünk csak a fejünk találkozott középen. Egy kis semmittevés után Bella elővette a telefonját, hogy közösen átnézhessük a napközben feltett instagram képeket és storykat. őt főleg a kommentek érdekelték. Az éttermi munka során rengeteg embert ismert meg, ezzel arányosan nőtt a követőinek a száma is. Amíg Bella kiélvezte a napi népszerűségét én anyunak terveztem egy SMS-t küldeni mikor felvillant két egymást követő értesítés. A szemem kikerekedett, a szívem kihagyott egy ütemet. A sokk hatása miatt egy szót sem tudtam kinyögni, csapkodni kezdtem Bella vállát. Régóta nem volt semmilyen interakció közöttünk, vagyis csak az én részemről volt. Lando bármit rakott ki, én likeoltam, de fordítva ez a gesztus már elmaradt.

-Hé mi van? - fordult felém idegesen Bella. - Mi a ... ??

landonorris kedvelt egy képet

landonorris megemlített téged egy hozzászólásban; fincsi fánknak tűnik 🤤

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------