Felix érzelmei és gondolatai örvény módjára kavarogtak. Majd' egy hét telt el a veszekedés óta, az volt az utolsó alkalom amikor bármiféle kommunikáció folyt le kettejük közül. A kisebb Hyunjinnál töltötte ezt az időt és az iskolában is igyekezett a lehető legnagyobb ívben kikerülni bátyját. Folyamatosan nyomasztotta a feszültség érzete, azon az éjszakán pedig ez vegyült a félelemmel. Felix gyerek kora óta rettegett a viharoktól; ő nem volt olyan szerencsés, hogy ezt a félelmét kinője, még tizenhét évesen is remegő gyomorral vészelte át a villámokkal színezett dörrenéseket. Egyedül nem volt képes nyugodtan átvészelni ezt, hívogató volt számára, hogy átmegy Minhohoz, de a vita emléke megakadályozta benne.

Végül a félelem győzedelmeskedett. Felix remegő térdekkel botorkált ki a folyósóra viszont testvérének ajtaja előtt ismét megtorpant. Kopogtatásra emelte kezét, végül újból leengedte. Bizonytalansága elhatalmasodott rajta, tartott attól miként reagálna bátyja jelenlétére; kinevetné félelme miatt?

- Egész éjjel az ajtóm előtt akarsz szobrozni? – a hang hallattán Felix összerezzent. Lassan fordult hátra és amikor megpillantotta a falnak támaszkodó Minhot, gyomra bukfencet vetett, de kivételesen nem a félelem miatt.

- Gondolkoztam rajta, igen.

- Miért vagy itt valójában? – hangjában nem volt él, kellemes, megnyugtató hangszíne volt csakúgy, mint a veszekedés előtt. Nagyon jól tudta miért toporog a kisebb előtte, viszont nem mert közeledni; azok után nem, amit előzőleg tett.

- A vihar... - Felix elakadt. Óvatosan az ablakra pillantott, figyelte az elhomályosodott világot majd a fejét megrázva újra testvérére pillantott – Felejtsd el, menj nyugodtan vissza aludni.

- Félsz tőle – könnyed kijelentést egy óvatos lépés követte – Csak az a kérdés, hogy tőlem vagy a vihartól félsz jobban?

- Nem félek tőled, Minho – a vörös hajú fiú át sem gondolta mi szaladt ki a száján. Az idősebb elmosolyodott. Finoman összefűzte zongorista ujjait Felixével és bevezette a sötétbe borult szobába.

- Pedig lehet jobban tennéd – suttogta maguk közé Minho amikor már összebújva feküdtek az ágyban. A kisebb úgy bújt hozzá, mintha csakis nála találhatná meg a nyugalmat; a fiú szíve meglódult ettől.

- Dühös voltam, nagyon is, de átgondoltam a dolgokat, órákon át beszéltünk róla Hyunjinnal és rájöttem, hogy kezelhettem volna másképpen is ezt.

- Jogos volt a kiborulásod teljes mértékben, nem lett volna szabad ezt tennem.

- El sem szabadott volna kezdeni ezt az egészet – Felix hangja még a suttogásnál is halkabb volt. Fájt kimondania ezeket a szavakat, szerette a testvérét, jobban, mint szabadott volna mégsem megszakítani készült ezt az egész kapcsolatot.

- Mire gondolsz?

- Szeretlek, Minho jobban, mint bárki mást ezen a világon, de nem lett volna szabad ezt csinálnunk és nem csak azért, mert testvérek vagyunk; bár ez is egy elég nyomos érv igazából.

- Kifejtenéd? – az idősebben félelem és kétségbeesés rohant végig. Tudta mi fog következni, jól tudta, hogy az egésznek ez lesz a vége mégsem volt rá felkészülve. Úgy nem, hogy éppen hogy sikerült tisztáznia magában; a szíve nem lehet senki másé csakis a fiatalé.

- Egy kapcsolat nem csak csókokból és ölelésekből áll, Minho. Az érzelmek a fontosak és csakis azok. Te nem szeretsz engem, úgy nem ahogy azt én teszem veled. Én egy számodra ismeretlen forma voltam, sosem értetted a melegeket és kéznél voltam, hogy kiderítsd mégis mi olyan jó ebben, semmi több. A kíváncsiságod ellenszere voltam, nem a szerelmed.

- Kicsi...

- Elmegyek – szakadt ki hirtelen Felixből. Minho lefagyott, másodpercekig még lélegezni is elfelejtett.

- Tessék?

- Bejutottam a cserediák programra. Két hét múlva elutazom és csak május végén jövők haza. Azt hiszem ez jót fog tenni mind a kettőnknek, nem fogjuk feszegetni a veszélyes határokat. Nem leszünk képesek rá, hisz még csak nem is egy időzónában leszünk.

- Valóban ezt szeretnéd?

- Azt hiszem igen.

- Jól van, akkor hát legyen így – Minho összetört bár ezt soha nem vallotta be. Tovább ölelte testvérét és magában tartotta azokat a szavakat, amik kikívánkoztak belőle, már nem lett volna értelme hangosan is kimondani őket.

Szeretlek, Lix. Melletted végre úgy érezhettem valóban képes vagyok lélegezni.