- Még egyszer köszönöm, hogy haza hoztál – Felix barátjának kocsijában ült. Az ég már több színre tagolódott, ami alapjáraton lenyűgözte volna a fiút, de nem aggodalomtól feszes mellkassal. Már reggel haza akart menni, látni akarta bátyját – szerelmét – mégsem tehette, hisz az idősebb megkérte Hyunjint a késő órai haza vitelre.

- Biztos ne menjek be veled?

- Teljesen. Ugyan nem látom apa kocsiját, de, ha esetleg itthon van és meglát velem darabokra szaggat – rázta meg a fejét. A kisebb látta, hogy mondani készül még valamit, de egy gyors, gyengéd simítással az arcára belé fojtotta a szót így kihasználva a helyzetet ugrott ki a kocsiból és besietett otthonának ajtaján.

Bent nyomasztó csend fogadta. Gyomra apróra zsugorodott, ahogy lerúgta a cipőjét majd beljebb merészkedve fülelni kezd hátha mozgolódást hall valamerről, de csak nem akart sikerrel járni. Testvérének nevét kiáltotta mire megérkezett a válasz. Felix feszültsége azonnal szerte foszlott, sietve közelítette meg a konyhát, viszont abban a pillanatban újból megjelent a szorító érzés. Minho vékony ujjai között három üres üveg hintázott csak arra várva, hogy a szemetesben megpihenhessenek.

- Mond, hogy nem egyedül ittál meg ennyit – a vörös hajú fiú hangja feszült volt. Látva bátyjának instabilitását mellé lépett, elvette a flaskákat és talán nagyobb hévvel dobta ki őket, mint eredetileg tervezte.

- Csak maradékok voltak – válaszolt meg-meg akadó nyelvvel miközben karjait öccse dereka köré fonta –, haragszol rám?

- Nem, csak aggódtam. Már reggel haza akartam jönni, de te írtál Hyunjinnak, hogy később hozzon haza. Féltem attól, hogy rájöttél mekkora hibát követünk el és azt fontolgatod miként szabadulj meg tőlem – Felix alig észrevehetően figyelte testvérét. Látta ahogy tekintete Hyunjintól kölcsön kapott felsőre ugrik, mintha düh csillant volna benne, de ebben nem lehet biztos. Minho veszélyes volt, ha ivott, ezzel ő is tisztában volt ezért is próbált óvatosabb lenni.

- Hiba volna? – kérdezett vissza fátyolos hanggal. Tenyerét a kisebb csípőjére vezette, majd egy határozott mozdulattal magához rántotta a vékony testet. Felix alig hallhatóan felnyekkent a hirtelen ért cselekvéstől bár ezt a másik meg sem hallotta; finomkodás nélkül szorította maga és a pult közé kisöccsét.

- Szerinted nem az? – a kisebb kezdett kétségbeesni. Tudta mire képes a testvére, de abban is biztos volt, hogy vele nem tenne ilyesmit; vagy legalábbis erősebben reménykedett benne, mint szabad lett volna - A bátyjám vagy mégis olyasmit érzek irántad, amit az emberek gyakran szerelemként definiálnak. Szerinted helyes ez? Vagy csak az emberek tévednek amikor helytelennek titulálják?

- Miért másoknak kellene meghatározniuk ezeket? A vonzalom nem irányítható vagy befolyásolható – mormogta rekedten. Egyre közelebb hajolt Felixhez, egészen addig míg ajkait rá nem tapaszthatta nyaki ütőerére. Apró csókokkal szórta be a vékony bőrt mielőtt újra megszólalt volna –, ha bűn ez, hát legyek bűnös!

- Szeretsz engem, Minho? – suttogta maguk közé a kisebb. Minho láthatóan megdermedt, alig pár milliméternyi távolság volt közöttük, látták a maguk tükörképét a másik íriszeiben, érezték egymás leheletét, de nem mozdultak se közelebb, se távolabb.

- Édes istenem, miért kell ezen ennyit problémáznunk? – hördült fel haragosan egy hosszúra nyújtott perc után – Hogy kérdezhetsz ilyet, Lix? Mi jogosít fel erre, amikor késő este érsz haza valaki mástól? Más pólóját viseled, másnak az illatát érzem a saját bódító vaníliád helyett. Hogy ne szeretnélek, a testvérem vagy! – Felix ereiben megfagyott a vér. Ki akart törni bátyjának szorításából, de ő nem engedett, stabilan tartotta. A fiú erősen rátaposott bátyjának lábára és ugyan fájdalmat nem okozhatott neki, a meglepetés ereje az oldalán állt; ki tudott törni a csapdából.

- Te voltál az, aki elküldött Hyunjinhoz, te voltál az, aki megtiltotta, hogy haza jöjjek amíg apa el nem megy, te voltál az, aki megkérte Jinniet, hogy későn hozzon haza és akkor még engem hibáztatsz? – a fiatal fiú remegett a dühtől. Körmei tenyerébe vágtak, vér serkent bőre alól, de észre sem vette az elméjét ellepő vörös köd mögött – Igen, a testvérem vagy. A testvérem és semmi más.

- Szerinted mégis miért csinálom? – ragadta meg Minho az indulófélben lévő férfiú csuklóját és visszarántotta magához. Szemei szikráztak, ha képes volna, tekintetével biztosan tüzet lobbantott volna - Nekem sem ám olyan szórakoztató ezt csinálni. Más karjaiba löklek, hogy megvédhesselek, azzal a tudattal is, hogy az a más legalább ugyanannyira szeret és akar téged, mint ahogy én is. Te mit tennél a helyemben? Mihez kezdenél?

- Nem tudom! Fogalmam sincs mihez kezdenék, Minho! – emelte meg most már a kisebb is a hangját – De nem téged hibáztatnálak azért, amit teszek!

- Szóval úgy gondolod én téged hibáztatlak?

- Ketten vagyunk ebben a szarban, Minho nem egyedül! – folytatta mintha az idősebb meg sem szólalt volna – Beszélj, formáld szavakká azokat, amik benned vannak! Kérj segítséget, bármi, de ne játszd nekem a nagy mártírt mert nem áll jól, én is szenvedek nem csak te! A bátyjám vagy, testvérként kellene rád tekintenem, de képtelen vagyok rá! Az érintésedre vágyom, csókolni akarlak míg csillagok díszítik az eget, a hajaddal akarok játszani míg te álmok között úszol, szeretni akarlak mégha a világ össze is dől! Szerethetsz engem, de nem úgy ahogy én teszem veled. Nem vagyok több számodra csak egy teszt, nem értesz valamit és rajtam akarod kipróbálni ezt az újdonságot, hogy utána eldobhass, mint valami játékot. Nem, tényleg fogalmam sincs mihez kezdenék, ha a te helyedben lennék, de azt tudom, hogy hibáztam. Hibáztam amikor neked adtam a szívemet.

- Ha úgy gondolod, hogy hiba volt a szívedet az én kezembe adni, nagyon sajnálom. Adj valami olyasmit, ami kevésbé törékeny!

- Azt hiszed tudod mit jelent szeretni, de tévedsz. Fogalmad sincs róla milyen az amikor megnyílsz valakinek és megmutatod a szívedet neki. Semmit nem tudsz arról hogyan kell szeretni – Felix hangja gyilkos higgadtsággal hagyta el ajkait. Kitépte kezét Minho ujjainak fogságából és sarkon fordulva rohant ki a házból erőteljesen becsapva maga után az ajtót; nem láthatta ahogy bátyja térdre roskadva könnyekben tőr ki.

Lábai anélkül irányították, hogy ő ezzel tisztában lett volna. Könnyeit nyeldesve rohant végig a fél városon míg el nem érte a célját. Remegő kézzel csöngetett be majd ahogy Hyunjin kinyitotta az ajtót zokogva omlott a nyakába. Az idősebb meglepetten ölelte át, nem kérdezett csak nyugtató szavakat mormolva húzta beljebb a fiút. Felix egész éjjel sírt, a nap első sugaraival együtt végül legyűrte a kimerültség és mély, álmatlan álomba zuhant.

Hálás köszönetem szabadmintanapfeny a segítségért♥ illetve bocsánat a hosszú kihagyásért csak huh