Felix némán feküdt bátyja mellkasán miközben a tévé képernyőjét figyelte. Nem tudta pontosan mit is néztek, talán egy bugyuta műsor szolgált háttérzajként gondolatainak. Minho kedveskedően simogatta a derekát, viszont nem szólalt meg – tudta, hogy öccsének időre van szüksége. A vörös azóta néma volt, hogy Hyunjin elment tőlük, bátyja kíváncsian tért be hozzá majd amikor látta az elkeseredett arcot lehívta magával a nappaliba, hogy nézhessenek valamit.

- Megfogadtam, hogy nem kérdezek, de mióta Hyunjin elment egy árva szót sem szóltál, még arra sem, hogy apa hazajön, és kezded rám hozni a frászt. Mit mondott az az idióta?

- Tudja – elég volt ez az egy szó, a barna teljesen lefagyott. Elkerekedett szemekkel nézett a kisebbre, a félelem csillogott sötét íriszein – Felajánlotta, hogy eljátssza a barátomat így nem fogunk senki előtt lebukni. Azt mondta, hogy beszéljem meg veled.

- Elfogadod? – Minho hangjában feszültség bújt meg. Más jelét nem adta dühének, testvére mégis tudta, hogy fortyong. Tagadhatta, de féltékeny volt a fekete hajú fiatalra, a féltékenység pedig kifordítja önmagából.

- Nem tudom. Szerinted mit kellene tennem?

- Csinálj, amit akarsz, engem nem érdekel.

- Minho!

- Szerelmes beléd, ahogy te is belé. Le sem tagadhatod, látom, hogy néztek egymásra – az undor, amely a szavak mögött rejlett feldühítette Felixet. Szikrázó szemekkel húzódott el a fiútól, és úgy nézett rá mintha nem is ismerné; bár ez így is volt. Soha nem látta még olyannak, csak pletykákat hallott róla.

- Igen, vonzódom Hyunjinhoz, nem fogom letagadni, de nézz csak rá! Mindenki vonzónak találja, akinek van egy kis esze. Ő a barátom, Minho, lehet, hogy több is annál, és akkor mi van? Őt nem úgy szeretem, ahogy téged!

- Remek, akkor fuss csak hozzá, mássz rá, de ne gyere hozzám, ha összetöri a szívedet! – Minho dühtől vöröslő arccal kiabált. A kisebb egy pillanatra meglepődött, de hamar leküzdve ezt az érzést felugrott a kanapéról. Neki kellene a sértetett játszania, nem testvérének, nem tartotta helyénvalónak a felállást.

- Talán megyek is – fordított hátat sértetten, és már indult volna, amikor az idősebb utána kapott. Erős szorítás miatt a csuklóján felszisszent, de ideje sem volt fájlalni a helyet – erőtlenül zuhant a kanapéra. Ijedten nézett a felette támaszkodó, dühös fiúra. Nem szólalt meg, mozdulatlanul feküdt a súly alatt, amely rá nehezedet.

- Ne merészelj itt hagyni azért a senkiért – Minho sziszegett. Fogait összeszorítva vicsorgott az ijedt fiúra, a vörös köd miatt orra hegyéig nem látott el.

- Nem pontosan ezt mondtam az előbb? Hogy jobban szeretlek, mint őt? Figyelsz te arra, amit mondok? – Felix fújtatott, ez észhez térítette az idősebbet. Mintha egy hirtelen, erős fuvallat elterelte volna a ködöt, vonásai kisimultak. Rémülten húzta ajkához a kisebb belilult csuklóját, hogy apró csókokkal enyhítse tettét. A vörösnek meglódult a szíve, alsóajkát fogai közé zárva figyelte a megtört testvérét.

- Sajnálom, nem tudom mi ütött belém, é-én...

- Szeretlek, Minho, ezt nem volna szabad elfelejtened. Bíznod kell bennem.

- Bízok, mindennél jobban bízok benned!

- Beszélek Jinnievel, de ez nem jelenti azt, hogy igaz lesz. A tiéd vagyok.

- Ezt ismételd meg...

- A tiéd vagyok, Minho. Csak is a tiéd – a barnának nem volt többre szüksége. A kisebb ajkaira hajolt, és olyan szenvedéllyel csókolta, mint még soha senkit. Tudta, hogy apjuk bármikor beléphet azon az ajtón, de az sem érdekelte, csak ők ketten számítottak.