Felix nem érezte túl fényesen magát. Szédült, rázta a hideg – a két réteg pulóver ellenére is – és szörnyen gyengének érezte magát. Kialvatlanságra akarta fogni az egészet, egész éjszaka nem bírt egy szemhunyásnyit sem aludni az osztályfőnökével való beszélgetés miatt. Néhány osztálytársa megjegyezte mennyire sápadt és rosszul fest, de nem igazán törődött velük. Órákon nem tudott figyelni, szünetekben pedig csak Hyunjin keresésére tudott fókuszálni.

Ebéd szünetben lelte meg a fiút. Az idősebb épp az udvarra tartott kifele amikor a vörös hajú karjánál fogva húzta vissza magához. Ideges volt, nem tudta mit kellene mondania, viszont muszáj volt beszélniük. Hyunjin aggodalmasan mérte végig a kisebbet, kedveskedően simított a szeplős arca, de meglepve el is kapta onnan.

- Lix, te lángolsz!

- Sajnálom, Jinnie. Hülyeséget csináltam tegnap, tudom, hogy nem kellett volna, de annyira mérges voltam – kezdett bele mintha meg sem hallotta volna a másik szavait. Alsó ajkát zavartan rágcsálva pillantott a sötét íriszekbe, amelytől még inkább elfogta a szédülés.

- Nem csináltál semmi rosszat, de most el kellene menned az orvoshoz. Rohadt magas lázad lehet – fogta újból két tenyere közé a sápadt arcot Hyunjin. A törődés, amely hangjából kiszűrődött Felixet teljesen megbabonázta; testvérére emlékeztette.

- De hát azt mondtam, hogy együtt vagyunk, pedig...

- Tudom, picur és nem haragszom érte egyáltalán, sőt! A kedvemért, viszont most... - a vörös hajú fiú térdei összecsuklottak. Hyunjin ijedten kapott utána, karjaiba emelte a legyengült testet és szorosan ölelte magához.

A fekete hajú fiú sietős léptekkel, folyamatosan az ájult fiúra pillantva száguldott végig a folyosón. Gyomra apróra zsugorodott amikor a végzősök terme előtt megállt majd berúgta az ajtót. Bent csend honolt, mindenki meglepetten pillantott az érkezőre, de Minho hamar kilépett a sokkos állapotból. Székét feldöntve ugrott fel helyéről és három hosszú lépéssel a fiatal előtt termet. Mérhetetlen gyengédséggel simította ki a lázas fiú homlokából a rakoncátlan tincseket majd kérdőn pillantott fel Hyunjinra. A kisebb suttogva elhadarta, hogy mi történt aggodalmasan adta át testvérének Felixet.

[...]

Felix az egész délutánt, és az este egy részét átaludta. Olykor-olykor megébredt, de a magas láz miatt nem teljesen volt tisztában magával. Bátyja végig mellette volt, homlokán folyamatosan cserélte a hideg vizes borogatást és amikor elmúlni látszott a láz csak befeküdt mellé és szorosan magához ölelte.

Nagyjából fél nyolcra járhatott az idő amikor a kisebb magához tért. Lustán nyitogatva pilláit bújt még jobban testvéréhez majd állát annak szegycsontjára támasztva, álmosan mosolygott rá. Minho Megkönnyebbülten sepert arrébb pár kósza tincset és lágyan cirógatta a szeplős arcot. Nem akarta bevallani, de szörnyen megijesztette öccse.

- Kicsi, ha beteg vagy itthon kellene maradnod.

- Maximum csak betegesen szerelmes vagyok – kuncogott fel mire az idősebb megforgatta a szemét.

- Miért csináltad ezt? Nagyon megijesztetted Hyunjint.

- Csak Jinnie ijedt meg? – kérdezett vissza kissé szomorúan. Tudta, hogy testvére is aggódott érte, de azért jól esett volna neki, ha hallja is tőle.

- Azt mondta, hogy holnap suli után meglátogat, hogy ájulás nélkül is megtudjátok beszélni mi történt – kerülte ki a válaszadást. Felix szomorúan feküdt vissza Minho mellkasára és szótlanul hallgatta a fiú egyenletes szívdobbanásait. Nem értette pontosan miért is esett ilyen rosszul neki a helyzet – Rám is, rám hoztad a frászt, kicsi. Soha többet ne csinálj ilyet.

Valakinek nincs véletlenül annyi szabad ideje és türelme, hogy a bétája legyen az új hyunlix könyvemnek? Send help, szerelmes vagyok