- Minho, biztos, hogy ez jó ötlet? – a vörös ideges volt. Ujjait tördelve ült bátyjának ágyán míg az említett szekrényében elmerülve keresett egy viselhető ruhadarab után. Hyunjin mind a kettejüket meginvitálta estére egy újonnan nyílt szórakozó helyre – hogy mondhattak volna nemet? Felix szívesebben maradt volna otthon, nem igazán repdesett az örömtől amiért alkohol társaságában kell eltöltenie a csillagos időszakot. Ismerte magát, nem viselte jól a szeszt és most hatalmas titkot kellett magában tartania; nem engedhette, hogy a bódultság elárultassa vele mindezt.

- Ugyan, kicsi. Majd én vigyázok rád! – fordult hátra Minho és ő is az ágyához libbent ruháival a kezében. Vigyorogva borzolta össze öccse vörhenyes tincseit és alig egy pillanat múlva már pulóverétől vált meg.

- Tudod jól, hogy nem bírom az alkoholt... Mi van, ha olyat fogok csinálni, amit nagyon nem kellene? – Felix aggodalmára a másik fél csak megforgatta sötét íriszeit. Nyugtatásképpen Minho lehajolt a fiúhoz, rövid csókolt rózsaszín ajkaira és újból az öltözéssel volt elfoglalva.

- Majd ügyelünk arra, hogy ne igyál annyit. Viselkedj természetesen és nem lesz semmi baj!

[...]

Felix megfogadta testvérének tanácsát, úgy viselkedett, mint bármikor máskor. Közel állt Hyunjinhoz, nevetett minden kis apró poénon és a lehető legtöbb italt elutasította. Tekintete gyakran vándorolt bátyjára, de sosem figyelte túl sok ideig, bármennyire is képes lett volna rá. Minho elképesztően festett; a fehér ingén játszó neon fények még különlegesebb hatást értek el.

Hyunjin felkérte táncolni a kisebbet. A fiú először vonakodott a lehetőségtől, de végül csak beadta a derekát. A tánctér szélére álltak, Felix átkarolta barátja nyakát, míg az ő kezei csípőjén állapodtak meg és a zene ritmusára kezdtek el ringani. A fiatalabb mosolyogva, lehunyt szemekkel simult egyre jobban a vékony alakhoz teljesen átadva magát a pillanatnak. Élvezte azt ahogy a másik hozzá ér, biztosan tartja és amikor alkohollal fűszerezett ajkait Felix nyakára, majd ajkaira tapasztotta teljesen elvarázsolta, mint mindig. Nem volt szerelmes Hyunjinba, egyszerűen csak ott voltak egymásnak ilyen helyzetekben.

A pillanat viszont nem tarthatott sokáig; valaki erőteljesen markolta meg a vörös csuklóját és rángatta el barátjától majd ki az épületből. Minho szikrázó tekintettel sétált előtte, a kisebb nem mert megszólalni csak csendben, vacogva követte őt hazafelé.

- Senki nem nyúlhat úgy hozzád, mint azt Hyunjin tette. Senki nem csókolhat meg rajtam kívül, megértetted? – a barna hajú sziszegve beszélt. Nem nézett testvérére csakis maga elé így nem láthatta a másik bűnbánó arcát.

- Sajnálom, Minho... - Felix szipogására végre az idősebb is megtorpant. Ijedten pillantott öccsére majd ahogy realizálta mi is történt szorosan karjai közé zárta a pityergő fiút.

- Ó, kicsi... Nincs semmi baj, nem csináltál semmi rosszat, csak azt tetted amire kértelek! Ne haragudj rám, a féltékenység teljesen elvette az eszemet – a kisebb szorosan bújt bátyja ölelésébe, viszont az utolsó mondatra felkapta a fejét.

- Féltékenység? Miért vagy féltékeny?

- Mert Hyunjin olyan szabadon vonhatott magához, mint én azt soha nem tehetem. Mert ott és akkor csókolhat meg amikor és ahol csak akarja, én ezt nem tehetem. Érted már, Lixie?

- Igen, értem – bólintott aprót majd kissé feljebb hajolva nyomott egy apró puszit testvérének ajkaira – Menjünk haza, Minho. Fázom – az idősebb kuncogott. Levette saját farmerkabátját és öccse hátára terítette azt. Ujjaikat összefűzve indultak haza, hogy az est további részét összebújva, film nézéssel tölthessék.