Felix nevetett. Mélyről, szívből jövően tört fel belőle hangja ahogy testvérét figyelte. Kezeit hasára tapasztva görnyedt össze ahogy véget nem érően kacagott, már-már könnyei is potyogtak olyannyira jól szórakozott. Minho szúrós tekintettel nézett a fiatalabbra, de aztán elég hamar megenyhült és megengedett magának egy rövid kuncogást.

- Oké, talán, de csak nagyon talán, mégsem megy olyan jól ez a tánc dolog – tápászkodott fel a földről ahová percekkel azelőtt juttatta magát ahogy kirúgta maga alól saját lábát – Szólj, ha kiröhögted magad, megvárom. Végülis, van három hónapom megtanulni, nem igaz?

- Ne haragudj, de annyira vicces látványt nyújtottál.

- El tudom képzelni – Felix amint elapadt nevetésének utolsó hulláma is bátyjához lépett és derekát megragadva vonta közelebb magához.

- Tedd a kezeidet a vállamra.

- De...

- Nem de, csináld azt, amit mondok mert nagyon be fogsz égni decemberben – a barna kelletlenül ugyan, de teljesítette a kisebb utasítását és vállaiba kapaszkodott. Tudta miért akart ellenkezni vele az idősebb, ha nagyon őszinte akart lenni élvezte, hogy kiszolgáltatott helyzetbe sodorta őt.

Egyelőre zene nélkül, lassan indította el a mozdulatsort, gyengéden irányította Minhot, erősen tartva a derekánál fogva, ami egy ideig jól is ment. Már épp kezdett volna szét terülni Felixben a büszkeség érzet amikor testvére hirtelen át akarta venni felette az irányítást ezzel felborítva az egészet. A vörös bosszúsan pillantott fel a fiúra, aki teljesen ártatlanul viszonozta azt. A fiatalabb érezte bátyja leheletét szeplőin és csak ekkor tudatosult benne mennyire is közel vannak egymáshoz.

Csak egy kicsit kellene feljebb emelkednie és könnyen megcsókolhatná...

Felix úgy hátrált el mintha az áram rázta volna meg. Szíve őrült módon kalapált, arca teljesen kipirult, amit elfordulva igyekezett leplezni testvére elől. Nem értette miként juthatott ilyesmi az eszébe, nem akart erre gondolni mégis újra felvillant előtte a kép, amin egymást átkarolva ízlelgetik egymást. Össze kell szednie magát és ezzel tisztában is volt viszont túlságosan is nehezére esett.

- Ennyire azért nem szörnyű a helyzet! Most még rád sem tapostam – Minho hangja rángatta vissza a valóságba. Mélyen beszívta szobájában terjengő gyertyájának illatát majd visszafordult az idősebbhez. Igyekezett bosszúsnak tűnni, de nem volt biztos benne, hogy valóban a kívánt hatást érte el.

- Elég nehéz megtanítani valamit, ha nem hagyod, hogy segítsek.

- Talán, ha tényleg a saját szerepemben lennék, jobban menne!

- Ugyan már, attól, hogy tombol benned a dominancia még nem fogsz jobban táncolni, de legyen. Próbáljuk ki – Felix visszalépett a barnához, karjával átkarolta a nyakát, ő pedig határozottan kapott a dereka után. A kisebb kivételesen hagyta, hogy Minho irányítson viszont alig három lépés múlva kirúgta az alacsonyabb lábát és így a karjai közé esett, ismét veszélyes közelségbe kerültek. Ahogy a vörös megkísérelt újra biztos talpakra állni, bátyja abban a pillanatban hajolt le így ajkaik másodpercek tört részéig összesimultak. Felix mintha mi sem történt volna lépett hátrébb pedig belül gondolatainak hullámai durván csaptak le rá.

- Most jut eszembe, hogy a biológia füzetem bent maradt suliban és holnap dogát írok belőle. Muszáj bemennem érte – mielőtt még Minho egy szót is szólhatott volna, a vörös kisietett a szobából, le az emeletről és cipőjét magára rángatva hagyta el a házat. Nagyon feldúlt volt, egyedül létre volt szüksége, hogy összeszedhesse magát, végig gondolhassa mi is zajlott le benne az elmúlt két órában.

Imádtam ezt a részt írni? Yup, nagyon is