Felix izgatottan, fizika dolgozatának papírját szorongatva rohant végig iskolájának folyosóján egészen testvére terméig. Nem akarta elhinni amikor kikapta a dolgozatát, előtte való hétvégén Minho órákon át ült mellette és igyekezett elmagyarázni a tantárgy lényeg, miként tudja megoldani a problémákat – és lásd, kezében most egy piros ötössel ellátott papír leng. Széles vigyorral libbent be a tanterembe, nem törődve a többi végzőssel vetette magát bátyja karjaiba. Az idősebb megtántorodott a becsapódás erejétől, de nevetve fonta körül karjait a vékony alakon, aki teljesen hozzá simulva kapkodott levegő után.

- Woah, mi történt, kicsi? Összefutottál a mikulással?

- Idióta! Nézd! – a vörös ugrándozva nyomta a fiú arcába dolgozatát. Minho mosolyogva vette át majd ahogy megpillantotta a kitűnő érdemjegyet elkerekedett szemekkel nézett testvérére, ő pedig hevesen bólogatva biztosította szeme jóságáról.

- Uramisten! Annyira ügyes vagy Lixie, olyan büszke vagyok rád! – A barna újabb ölelésbe vonta a kimelegedett fiút. Mosolya még szélesebb lett ahogy az idősebb nyakhajlatába fúrta arcát.

- Gondoljatok a védekezésre, a vérfertőzés nem vicc! – Minho anélkül, hogy elengedte volna testvérét, maga mellé nyúlt, felemelt egy tolltartót és teljes erőből osztálytársához vágta. A srácnak esélye sem volt menekülni, arca tökéletes célpontnak bizonyult. Felix elvörösödve bontakozott ki az ölelésből, lesütött szemekkel vette vissza dolgozatát indulásra készen.

- Ne haragudj, elfeledkeztem magamról. M-majd otthon találkozunk.

- Felix... – a barna nem tudta végig mondani, amit akart, a kisebb kisietett a tanteremből és a legközelebbi mosdóba sietett. A papírt farzsebébe gyűrte majd a csap elé állva egy kis hideg vizet fröcskölt az arcára. Hallotta amint nyílik mögötte az ajtó, de nem igazán foglalkozott vele, úgy volt vele, hogy úgyis csak valaki ismeretlen az. Amikor viszont két kar tekeredett dereka köré hirtelen kapta fel a fejét.

- Kicsi, ugye tudod, hogy nem kell foglalkoznod vele? Csak szereti hallatni a hangját és az esetek kilencven százalékában nincs is igazság alapja annak, amit mond – Minho lágyan mosolygott a tükörben öccsére, aki elég szegényesen, de viszonozta azt.

- Téged nem zavarnak a pletykák, amik rólunk terjengenek?

- A pletykák pontosan azért pletykák mert nem igazak – annyira határozottan jelentette ezt ki, hogy Felix egy pillanatra el is hitte. Tudta, hogy testvére azokról a hírekről is hallott, amik testvére szexualitását kérdőjelezik meg viszont nem hitte el őket, szent meggyőződése volt az ellenkezőjéről.

- És ha igazak lennének?

- Miért, azok?

- Nem! – Minho felnevetett a hirtelen válasz hatására. Állát a kisebb vállára támasztotta és úgy tanulmányozta magukat a mocskos tükörben.

- Ha meleg vagy, ha nem, a testvérem vagy és feltétel nélkül szeretlek. Nem állhat közénk semmi.

- Megígéred?

- Itt görbüljek meg, ha nem így lesz – a barnával nem történt semmi így Felix feszültsége is tova szállt. Végre egy őszinte kis görbületet varázsolt ajkai sarkába és kissé oldalra billentve a fejét tanulmányozta bátyja arcát.

- A fizikáért cserébe megtanítalak táncolni, mit szólsz?

- Tudok táncolni!

- Nem, nem tudsz – a kisebb nevetett, visszaemlékezett arra amikor a lányok azt taglalták, hogy testvére állandóan a lábukra lép és a próbák végére mindig megfájdul lábfejük.

- Talán egy kis gyakorlás nem árt...

- Remek, délután el is kezdhetjük! Otthon találkozunk – Felix egy gyors puszit nyomott az idősebb arcára és a csengővel egyszerre libbent ki a folyosóra, hogy következő órájára siethessen. Alig bírta kivárni a délután eljövetelét.