- Nem fogok ennyi ember elé kiállni! – kiabáltam Yoonginak, aki tanácstalanul nézte, ahogy komplett pánikrohamot kapok és sípoló levegővételekkel, tépem a hajam. Olyan jól megvoltam, lefoglaltam magam a takarítással, még dúdoltam is hozzá valami béna gyerekdalt, amit utoljára hallottam a rádióban, és néhány óra erejéig majdnem meg is feledkeztem erről az egész cirkuszról, ami körülöttem folyt. 

Ha az elejéről kezdjük, az egész úgy történt, hogy Seokjin még az érkezésem estéjén – pontosabban az éjszaka közepén – rám törte az ajtót és közölte; Namjoon döntött, délben jelenésem van egy tíz tagú Tanács előtt. Persze, a férfi szeme előtt nem ellenkeztem, nem akartam neki megadni az örömöt, hogy lásson kiakadni, de belül majd' megevett az ideg és a kétségbeesés. Ha nem egyedül Namjoonon múlik a sorsom, délutánra gyufásdobozban kaparják el a maradványaimat egy bokor aljában. Ezután Hoseok reggel behozott nekem egy kis kenyeret, vajat és sonkát, na meg egy kancsó vizet, de semmi nem ment le a torkomon akkorra, gyakorlatilag vegetáltam, de még nem hisztiztem. Rövidesen Yoongi váltotta le Hoseokot és akkor jött a kiborulás fázisa. Eleinte csak elpityeredtem és gyerek módjára, lekonyult szájjal értelmetlen, összefüggéstelen dolgokat magyaráztam, aztán elvesztettem az uralmat az agyam és a testem fölött is. Most pedig itt tartunk.

- Márpedig kénytelen leszel, mert ha azt látják, hogy ellenkezel, még rosszabbra is változtathatják a végső döntésüket. Azt kell látniuk rajtad, hogy együttműködő vagy és hajlandó egyezkedni! Vajon miért végezte a történelem során annyi híres hős máglyán meg a kötélen? Egyik sem tudott csendben maradni! Vagy tán azt akarod, hogy most felakasszanak és a bátyád soha többé nem lát, sőt, csak a halálhíredről értesül?

- Jaj, de jó, hiszen ez eszembe sem jutott! Még valami rendkívül okos tanács, amire nem gondoltam eddig tízszer? - gúnyolódtam, de a férfi egyáltalán nem törődött a sértéseimmel, csak megforgatta a szemeit. Igazándiból magam sem értettem, miért lettem rá ennyire mérges, hiszen nem csinált semmi rosszat, szimplán csak a kötelességét teljesítette és egyébként is megpróbált segíteni. Visszanyeltem hát a többi mérgemet és elfordultam, hogy kicsit lenyugodjak.

- Egy órát kell kibírnod, ott lesz Jimin és Namjoon is. Mindketten remekül használják a szavakat, irigylésre méltóan meggyőzőek tudnak lenni, ha akarnak.

- Ezzel cseppet sem nyugtattál meg, Jimin az elsők között lesz, aki odadobna az oroszlánok elé, ha tehetné. - emlékeztettem a zord valóságra, hátha elfelejtette.

- Legalább annak örülj, hogy nem az egész falu népe előtt csinálják. Hidd el, ha csak a Tanácson múlott volna, külön szurkolótábor lenne rá, hogy milyen módon végezzenek ki.

~~~

- Jeon Yena ügyében tárgyalunk most. – egyáltalán nem értettem, mi folyik itt, teljesen elveszítettem a fonalat. Már akkor úrrá lett rajtam a rettegés, mikor beléptem a tágas terembe és Namjoonon, illetve Jiminen kívül mindenki idős volt, legalább ötven-hatvan év körüli. Szentül meg voltam róla győződve, hogy ez az egész hibrid dolog akkor kezdődött el, mikor én még kicsi voltam, azaz körülbelül tíz-húsz évvel ezelőtt, és kizárólag gyermekeket gyűjtöttek be. Hát akkor...? – Kim Namjoon, mint a falu megbízott vezetője beszámolt az ügy körülményeiről, melyről egyelőre nem sokat tudunk, az információ kevés a józan, megfontolt ítélethez. Nehéz döntés előtt állunk, uraim, a hibrid faj így is üldöztetve, kitaszítva éli az életét, kockázatos számunkra az emberlány jelenléte, romba dönti a nyugalmat, amiért keményen megszenvedtünk. Ugyanakkor... hiba volna egy ártatlan életet kioltani mások elkövetett bűneiért. Egy ilyen barbár cselekedet már nem okoz elégtételt. – nem tehettem semmit, csak hallgattam, mint egy jólnevelt kisiskolás. Tizenkét ember bámult egyenesen rám, aki egy székben ültem a terem közepén, csoda, hogy nem fordultam le a padlóra. Olyanokon múlt a sorsom, akik egy csöppnyi szeletet sem ismertek az életem szakaszaiból. Most kezdtem megérteni a rabokat, akiket elítéltek a bíróságon, még akkor is, ha ők valóban súlyos bűnt követtek el. Az igazságtalanság érzése szörnyű árnyékként állt mögöttem, ujjait a nyakamon tartva, arra várva, mikor szoríthatja össze a markát és olthatja ki az életemet. – Nos, Namjoon? Megismételnéd ezt a beszámolót, hogy a lány is hallja?

- Néhány nappal ezelőtt elküldtem Min Yoongit felderítő küldetésre. – kezdte a férfi magabiztosan, egy igazi vezető nyugalmával. A helyében én remegtem volna, mint a nyárfalevél és meg sem bírtam volna mukkanni, de ő bátran állt ki a népe képviseletében. Elképzelhetetlenül nagy terhet cipelhetett a vállán, mégsem tört meg, és ez nekem is erőt adott. Erőt arra, hogy kövessem a példáját és emelt fővel nézzek szembe az ellenem koholt vádakkal.  – Tudtam, messzire kell mennie, ezért későbbre tűztem visszatérése időpontját, azonban így sem érkezett meg. Mindnyájan tudjuk, mi történt a legutolsó ilyen alkalommal, valakit elveszítettünk, akinek mind a hozzáértése, mind a személye fontos volt számunkra, ekkora figyelmetlenséget többé nem engedhetünk meg magunknak, ezzel magam is tisztában vagyok. – Taehyung említésére mintha egy pillanatra megremegett volna a hangja, de alig lehetett észrevenni. Biztosan azóta is magát hibáztatja, hiszen ő adta neki a végzetesnek ígérkező küldetést. – Mikor Yoongi és familiárisa visszatért, a bátyám, Seokjin fogadta őt, akkor már Yena is vele volt. Seokjin elmesélte nekem, hogy itt van egy emberlány, ráadásul nem is magától jött, hanem hozták és a bátyját keresi. Ezután kísérték be hozzám. Yena elmondta, hogy árvaházi gondozott volt, míg el nem jött onnan. A bátyja neve Jeon Jeongguk, tizenkét évvel ezelőtt tűnt el, iskola után nem ment vissza az intézetbe. Gyanítjuk, a fiú arra a sorsra jutott, mint mi, de nem tudjuk, hol lehet, életben van-e még. – várjunk csak... ezekből az információkból én a felét kihagytam... egyáltalán nem mondtam el, hogy hány éve tűnt el Kook és tudtommal a pontos nevét sem árultam el. Vagy talán ennyire kiesett a sokk miatt, amiket mondtam?  Felkaptam a fejem és döbbenten meredtem Namjoonra, de Jimin kapta el a pillantásom és óvatosan megrázta a fejét, óvatosan jelezve, hogy ne tegyek semmi meggondolatlant. – A lány ártalmatlan. Nem áll szándékában elárulni minket, sem kiadni a titkainkat.

- Ne tégy olyan kijelentéseket, amik elhamarkodottak lehetnek és később megbánhatod őket. – az egyik öreg, látszatra a rangidős csendre intette Namjoont, aki alázatosan fejet hajtott előtte, eddig nyugodtan ülő fekete dobbermann familiárisa nyugtalanul fészkelődni kezdett mellette. – Nagyon sok esetben történt már meg, hogy valakit félreismertünk. Ha a lány a vesztünket okozza, senki nem ússza meg ép bőrrel.

- Én azt mondom, szavazzunk. – szólt egy másik vénember két székkel arrébb, én meg izzadni kezdtem, mint egy ló. – A lányt ki kell végezni, vagy pedig fogságban, legalábbis szoros felügyelet alatt tartani a következő lépésig.

- Egyik sem humánus megoldás. Hát úgy akarunk viselkedni, mint az állatok vagy a középkoriak? Börtön és kötél, tényleg? – kérdezte Namjoon kissé feszülten, mire egy harmadik tanácstag felbőszülten kiabálni kezdett. Ő gyűlölhette mindük közül a legjobban az emberi fajt. Az undor és a megvetés lesírt róla, kis híján pofon vágott a puszta kisugárzása.

- Állatok vagyunk és ők tettek azzá minket! Kísérleteztek rajtunk, kínoztak minket, elszakítottak a családjainktól! Száműzetve élünk, és akik egykoron a sajátjaink voltak, letagadnak bennünket! Ezt akarjátok ti foggal-körömmel menteni? Hát az ő fajtája habozott, mikor szórakozásból gyilkolt?! Ezek apáról fiúra, anyáról lányra nevelik a gyűlöletet. – egyenesen mutogatni kezdett rám, mint a boszorkányokra a máglyán, nyál csöpögött a szájából, olyan indulatossá vált, arca teljesen elvörösödött, nyakán kidagadtak az erek. Ennek nem lesz jó vége.

- Nem büntethetsz egy egész fajt azért, mert közülük néhányan rosszul cselekedtek, Inho. Nekem is hiányzik a családom, ahogy mindenkinek, de nem a lány tette ezt. – érkezett a csendes felelet a sarokból.

- Nyugodjon meg mindenki! Döntést muszáj hozni, de én sem hajlok arra, hogy barbár módon mészárszéket csináljunk a teremből. Nem bízhatunk az ártatlanságában, de abban sem lehetünk biztosak, hogy veszélyt jelent ránk. Javaslom tehát a kézfeltételt. Ki gondolja azt, hogy a lány halála lenne a legbölcsebb és legbiztonságosabb megoldás?

Hat ember tette fel a kezét, ami azt jelentette, hogy Namjoon, Jimin és a maradék négy tanácstag az életem megtartása mellett állt ki. Jiminen meglepődtem, de valószínűleg belegondolt, mi lenne fordítva, vagy valaki észérvekkel hatott rá. Az is eszembe jutott, talán Namjoon miatt maradt az én pártomon. De ez akkor is döntetlen játszma, kellene még minimum egy ember.

- Hat a hat ellen.

- Hívjunk be valakit. – ajánlotta Jimin. Most először hallottam megszólalni, tulajdonképpen azt se értettem, mit keresett idebent, azonban visszagondolva tegnapi beszélgetésére Hoseokkal, magas pozícióban lehetett, talán a vezető helyetteseként.

- És kit ajánlasz erre a nemes feladatra? – gúnyolódott az a vénség, aki előbb mutogatott rám. Jimint ez nem bizonytalanította el egy cseppet sem. Pimaszul elvigyorodott és egyenesen a szemembe nézve mondta ki azt a nevet, amit soha nem akartam volna hallani ebben a helyzetben.

- Kim Seokjint.