- Elbasztam. Még szépen fogalmazva is csak így tudom neked megmagyarázni, hogy mit tettem. Mikor azon a napon otthagytalak az utca közepén tudtam, hogy a tied és a saját szívemből is egy darabot téptem ki. Sőt igazából én neked adtam azt a darabot. Vigyáztál rá. El kellett mennem, nem hagyhattam cserbe a fiúkat, valamint a saját álmomat is meg akartam valósítani. Csalódott voltam, hogy Te meggátolnál ebben, de most már megbizonyosodtam róla, hogy nem azért mondtad azokat a dolgokat. Nem írtam, nem hívtalak fel, nem kerestelek. De te sem. Nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán hallani szeretnél-e rólam, gondoltam, ha valami érdekel Anyától megkérdezed. Gyorsan, de más szempontból pedig csiga lassan vánszorgott az idő, és megőrjített a tudat, hogy nem vagy mellettem. Makacs voltam, nem érdeklődtem utánad, és ezzel követtem el a legnagyobb hibát - sóhajtott egy nagyot, és idegesen rágcsálta a piercingjét. Eddig lehajtott fejjel, a cipőmet mustrálva hallgattam Őt, most azonban felkaptam a fejem, és egyenesen csillogó kék szemébe néztem. - Mikor megkaptam a leveledet, újból tudatlan voltam. Ennyi idő után végre írtál! Te adtad meg magad hamarabb, és tetted arrébb a büszkeségedet azzal, hogy felkerestél. De nem válaszoltam. Sose tudnám rendesen megmagyarázni, hogy miért nem írtam én is neked egy levelet. Abban azonban biztos voltam, hogy nem papíron keresztül szeretném közölni veled ezt az egészet. Ennél te sokkal többet érdemelsz. Valamint úgyse lettem volna képes szavakba önteni a mondanivalómat, hiszen ismersz. Most is csodálkozom, hogy nem makogok össze-vissza, egész éjszaka azon gondolkoztam, hogy mit is kellene mondanom, de teljesen felesleges volt, hiszen tök mást hadoválok most is, mint amit elterveztem. Nem vagyok a szavak embere, tudod jól, és ez elég furán hangzik, hiszen több tucat zeneszöveget írtam már, de az teljesen más. Most valahogy mégis sikerül bocsánatot kérnem, még ha tudom is, hogy felesleges. Mert bár mindketten sok hibát követtünk el, talán nincs értelme ezen rágódni. Legalábbis én nem szeretnék. Az elmúlt öt évben hiányzott egy darab belőlem, és most érzem újra, hogy teljesen önmagam vagyok. Melletted. Kimondhatatlanul hiányzott a hercegnőm az életemből - Még mindig mélyen a szemembe nézve ömlöttek ki a szavak a száján, most azonban hirtelen a csuklóján lévő tetoválásra pillantott. Szóhoz sem jutottam, annyira jól esett, amit mondott. Pár percig csendben ültünk egymást előtt, mikor kérdőn felnézett rám, hiszen ideje lennem reagálni rá valamit. Egy szót se szóltam, csak némán mosolyogtam, kezem közé vettem az arcát, adtam egy hatalmas puszit az arcára, s utána olyan közel bújtam hozzá, amennyire csak tudtam. Nem vártam tőle semmit. Semmi ajándékot, vagy ömlengést, csak ennyit. Hogy mondja ki, hogy mindketten hibáztunk, és folytassuk onnan, ahonnan abbahagytuk öt évvel ezelőtt. Arcomat erősen fúrtam bele mellkasába, ahogy hallottam, hogy teste elernyed, és kifújja az eddig bent tartott levegőjét. Túl kell lépnünk a múlt fájdalmain, és valamilyen szinten tiszta lappal indulni.

- Szeretlek Hemmo! - suttogtam pólójába, de tudom, hogy meghallotta, mert kezét hirtelen hajamhoz emelte, és elkezdte kócos fürtjeimet simogatni.

- Én is, hercegnő! Jobban bárkinél! 

***

A vacsora remek hangulatban telt, rengeteg megbeszélni valónk volt, mintha most, egy este akarnánk bepótolni a külön töltött időket. De persze úgyse fogjuk tudni.

- És Luke, mikor fogtok továbbállni? Gondolom folytatódik tovább a turné, nem maradtok Sydneyben - trafált bele Apa a kínos témába. Eddig is ott motoszkált a fejembe, hogy most akkor ezek után mi lesz, de még úgy voltam vele, hogy ráérek ezen agyalni.
Luke idegesen krákogott egyet, majd letette az evőeszközeit.

- Az igazság az, hogy holnapután indulunk tovább Melbournbe, ahonnan egy koncert után egyenesen utazunk Európába - nézett rám izgatottan, de én nem értettem izgalmának az okát. Rajtam úrrá lett a pánik, hiszen pár nap múlva újra itt hagy. Egy gyors bocsánatkérés közepette felálltam, és távoztam a helyiségből. Gondolkodni szerettem volna. Hallottam, hogy Luke követi a példámat és utánam jön, de én addigra már a kertben voltam. Összehúztam magamon a pulcsit, még mindig érezni lehetett a vihar utáni hűvös levegőt. A hintaszék felé sétáltam, mikor a fiú megragadta a csuklómat, és visszarántott. Egészen közel álltunk egymáshoz, miközben Ő folyamatosan mosolygott. Kiseperte a szél által szemebe fújt tincseket az arcomból.

- Azt hiszed, hogy újra itt hagylak? - Nagyot nyeltem a kérdése hallatán. - Olyan buta vagy! - vigyorodott el, majd felkapott a vállára.

- Lucas, most azonnal tegyél le! - parancsoltam rá, mert magyarázatot vártam. Most akkor mi van? Sikeresen földet értem, vagyis igazából letett a hintaágyra, s ő is leült. 

- Ahj, hát jössz velünk! - Arcomra kiült a teljes értetlenség, mire heves magyarázásba kezdett. - Felhívtam a főnöködet, akinek elmondtam, hogy kicsikét - na jó nagyon - nélkülöznie kellene, mert hát szeretném, ha elkísérnél minket, mire ő összekötötte a kellemest a hasznossal, és egy olyan ötlettel állt elő, hogy mi lenne ha miközben velünk vagy, fotókat készítenél, meg ilyenek, és majd ha hazajössz, akkor cikkeket, illetve ha van rá lehetőség könyvet is kiadnál a turnéról. Persze ezen kívül még adna feladatokat mással kapcsolatban is, de az megoldható, hiszen e-mailben tudjátok tartani a kapcsolatot. Már csak a szüleiddel kellene megbeszélni, de az már sima ügy lesz. Remélem. Na, örülsz neki? - Vigyorgott rám, hiszen ez a mocsok pontosan tudta, hogy mit gondolok. Visítva ugrottam a nyakába, mire hanyatt dőlt a hintaágyon, s én rajta landoltam. Össze-vissza puszilgattam az egész arcát, miközben ő csak nevetett rajtam.

- Még hogy örülök-e? Imádlak, úristen el se hiszen! Ez életem legjobb napja! - sikítoztam, s Lukey addig próbált csitítgatni, eredménytelenül. Semmi nem vehette el a jó kedvemet. Évek óta, most érzem azt, hogy újra sínen van az életem, köszönhetően ennek az elképesztően beképzelt baromnak, akit úgy szeretek. Egy idő után nyöszörögni kezdett alattam, hogy nem kap levegőt, de nem akartam elengedni, így nagy nehézségek árán, velem együtt ült fel.

- Jól van majomka, repesek a boldogságtól, hogy így vidulsz, de már igazán leszállhatnál rólam! - nézett rám nevetve, s adott egy puszit a homlokomra. Nemlegesen megráztam a fejem, mire egy nagyot sóhajtva, megfogta a két combomat, majd feltápászkodott. Szorosan kapaszkodtam a nyakába, így mentünk be a házba. Anyuék furcsán néztek ránk, szóval muszáj voltam nekik megmagyarázni. Lekászálódtam Lukeról, aki biztatóan elmosolyodott. Mindent elmondtam anyáéknak, akik először boldogan, majd aggódóan néztek rám. A mondandóm végén sejtelmesen egymásra néztek, majd alig láthatóan bólintottak.

- Mégis milyen szülők lennénk, ha életed legnagyobb fogásánál az utadba állnánk? - mosolygott rám Anya szeretetteljesen. Boldogan ugrottan nekik is a nyakukba, a világon nem kívánhatnék náluk jobb szülőket. Láttam a szemükbe, hogy örülnek, amiért végre őszintén mosolyogni látnak, Ők tudják a legjobban, hogy miken mentem keresztül az elmúlt időszakban, így persze, hogy támogatnak most, hogy végre minden a lehető legjobban alakul. 

Boldogan rohantuk át kéz a kézben a Hemmings házba, hogy végre láthassam a többi fiút is. Belépve azonnal felfordulás vett minket körül, de ez várható volt, hisz' három fiúval egy házba... A nappaliba beérve mind a hárman a kanapén fetrengtek popcornnal körülvéve, de érkezésünkre felpillantottak addigi tevékenységükből. Michael annyira megijedt, hogy feldobta kezében lévő tálat, így az összes pattogatott kukorica a földön landolt. Örömordítással pattant fel, s sietett felém, ott hagyva ezzel a két szenvedő arckifejezést mutató fiút. 

- Oh tubicám, de örülööök, hogy végre újra látlak! - kapott fel az említett, és pörgetett meg. Nevetve öleltem vissza a most aktuálisan piros hajú barátom. Mind a négyükkel nagyon jó kapcsolatot ápoltam, de Luke után Mickey volt az, akit jobban hiányolt a szívem. A két másik srácot is magamhoz húztam egy ölelésre, mind elmondták mennyire hiányolták, és hogy mennyire örülnek, hogy velük tartok. Aha! Szóval ők már tudták! Sunyin Luke felé pillantottam, aki szégyenlősen elmosolyodott és rám kacsintott. Liz boldogan nézett végig rajtunk, s talán büszkeség csillant fel tekintetében. 

Egész este hülyéskedtünk, fifáztunk egyet, de miután Calum kiakadt Michalere, aki szerinte csalt, ezzel is felhagytunk. Meglehetősen vicces volt a vörös fejjel ordító Cal, aki a fülét-farkát behúzó Mikeyra vetette magát. Végül a kaja oldotta meg az ügyet, melyet Liz hozott be nekünk, s amire egyből mindenki rávetette magát. Egy pillanatra sem voltam hajlandó elengedni magam mellől Lukeot, végig valamilyen testi kapcsolatba voltunk, vagy fogtuk egymás kezét, vagy átkarolt. Túl sokáig nem láttam, így ez elkerülhetetlen volt számunkra. A többieket nem zavarta, már annó megszokták a furcsa kapcsoltunkat. Fél tíz körül átordibáltam Anyának a bejárati ajtón keresztül, hogy itt maradok éjszakára. Ne kérdezzétek miért így oldottam meg, de túl lusta voltam átbaktatni az utca másik oldalára. Próbáltam elkerülni a kínos pillantásokat, melyeket az utcán járkálóktól kaptam. Éjfél körül feladtuk a harcot, és úgy döntöttünk lefekszünk. Calum a kanapén aludt, még a két másik a fenti vendégszobában. Lukekal régen rengeteget aludtunk egymásnál, így magától értetődő volt, hogy vele alszok, még ha azóta évek teltek is el. 

- Uh, nincs pizsim, tudsz adni valamit? - tűrtem fülem mögé egy tincsemet. A következő pillanatban Luke eltűnt a szekrényébe majd hozzám vágott egy pólót és melegítőnacit. Elmentem gyorsan letusolni, átvettem a fiútól kapott ruhákat, amelyek láthatóan borzasztó nagyok voltak rám, de én semmi mást nem viseltem volna szívesebben. Beszívtam Luke tipikus illatát, majd visszamentem a szobába, ahol Ő az ágyán terült szét, mert ő már végzett a zuhanyozással a másik fürdőben. Csupán csak egy melegítőnadrág volt rajta, így felfedte mellkasát. Mondjuk szerintem kicsit hideg van ehhez, de Ő tudja. Jót röhögött kinézetemen, megjegyezte milyen cukin kicsi vagyok, mire bemutattam neki. Elterültem mellette, majd megfogtam a telefonomat. Egy ideig nyomkodtam, mikor szúrást éreztem az oldalamnál. Kérdőn néztem a fiúra, aki kiskutyaszemmel mutatta felém telefonját, amelyen az előlapi kamera volt megnyitva. 

- Komolyan ilyen fejjel akarsz velem fotózkodni? - mutattam arcomra, ami már alvásra készen, smink nélkül volt. Vállat vonva nézett rám, mire megadtam magam. Törökülésbe tornáztam magam, és fotóra készen nyomtam oda a fejem az övé mellé. Rengeteg képet készített telefonjával, majd kiválasztva az egyiket kirakta twitterre.

- Biztos, hogy nem lesz ebből botrány? Azt fogjál hinni, hogy a barátnőd vagyok! - idegeskedtem, mert nem akartam, hogy miattam bajba kerüljön, valamint eléggé féltem a rajongók véleményétől.

- Nem lesz nyugi! Előbb utóbb úgyis lekapnak minket valahol együtt, ha velünk jössz, így legalább én leszek az első - kacsintott rám mosolyogva, mire kissé megnyugodtam. - Amúgy meg, had higgyék, kit érdekel.

@Luke5SOS: With your love, I'm uncorquerable!

A képhez fűzött hozzászólás láttán a szívemet melegség öntötte el. Gyorsan retweeteltem, hiszen úgyis megjelölt rajta, szóval így is úgy is megtalálnak a rajongók. Végigpörgetve néztem meg a kommenteket, és szinte mindenkinek lejött, hogy akkor én vagyok az a bizonyos hercegnő. Kaptam hideget, meleget is, de ez várható volt. A követőim száma rohamosan nőtt, értesítéseim csak gyűltek és gyűltek. Azt se tudtam hirtelen hova kapjak, mire egy kéz kirántotta markomból a készüléket, majd az éjjeli szekrényre helyezte. 

- Remélem nem haragszol a reflektorfény miatt - nézett rám bűnbánóan, mire mosolyogva megráztam a fejem. Sose tudnék rá haragudni. Végül magunkra húztuk a takarót, s Luke átölelte a derekam. Suttogva kívánt jó éjszakát, mire szorosan hozzásimultam. Leírhatatlan érzés volt újra ilyen közel lenni hozzá, és újra vele lenni. Miközben az álom lassan elérkezett hozzám, éreztem, hogy a lelkem eddig összetört darabkái szépen összeforrnak, és újra a helyére kerülnek, s makulátlanul foglalnak helyet ott, ahonnan pár évvel ezelőtt lesodorták őket.