- Milyen volt az első találkozás? - kérdezte az egyik riporter a szemét ide-oda rángatva kettőnk között. Egy pillanatra elszorult a torkom,mivel erre a kérdésre nem helytálló válasz a ,, Bexi egy nagyon tehetséges és gyönyörű énekesnő " című fejezet,amit egyébként ilyen esetekben mindig bevetek. Vagy talán mégis ?
 - Nagyszerű volt,egy álmom vált valóra azzal,hogy Bexivel együtt dolgozhatok - mondam széles mosollyal. - Nagy rajongója vagyok - erősítettem meg körülbelül kétszázadszorra.
A riporter Bexi felé fordult, és arról érdeklődött,a lány követte-e eddig a műsort. Ő igyekezett azt a benyomást kelteni,hogy kölcsönösen oda van értem, -megjegyzem ,elég élethűen - , a riporter pedig valószínűleg bevette,vagy csak volt egy sokkal érdekesebb és szaftosabb kérdése.
  - Tehát mondhatni,hogy egymás rajongói vagytok?

 - Abszolút - vágtuk rá.

Ezután még körülbelül tíz percig beszélgettünk, megpróbálva a lehető legtöbb alkalmat megtalálni arra,hogy bebizonyítsuk,mi márpedig már most imádjuk egymást.

Ezután következett a próba, ami kész örökkévalóságig tartott. A végére már a hangom sem volt tökéletes,mint általában, ráadásul Bexi is elrontotta párszor,szóval mindketten kellőképpen kifáradtunk.
 - Bexi,veled holnap ugyanekkor folytatjuk - mosolygott Judit ( az énektanár ) a lányra. Ekkor esett le,hogy nekem még van egy számom. A gyomrom korgott, a fejem majd' szétszakadt ,legszívesebben hagytam volna az egészet a francba. Beki természetesen mehetett kajálni,míg nekem még két óráig ott kellett aszalódnom.
  - Két perc szünetet követelek ! - kiabáltam.
  - Hidd el,én is követelnék egy csomó mindent, de most szépen mindketten itt maradunk és gyakoroljuk a nyamvadt szóló számodat. Világos?
  - Neem ! Enni akarok,éhes vagyok !- nyafogtam tovább.
  - Jól van, Márk. 
  - Ehetek? - csillant fel egy reményszikra.

  - Nem - röhögött fel Judit .
Fújtam egyet,majd beleegyeztem,hogy szünet nélkül folytassuk a próbát.

 - Márk, szedd már össze magad, szombaton adás, te pedig még mindig a kiejtéssel szenvedsz  - vágott közbe az énektanár körülbelül a második sor elején. Hirtelen csippant a telefonom.
 - Öhm, bocsánat, ez valószínűleg fontos - mentegetőztem. Aha,baromi fontos volt. Minden vágyam volt egy kép Bexiről, amint a büfés pogit majszolja. A gyomrom hatalmasat kordult, ezért hirtelen felindulásból lőttem egy bemutatós képet ( ami tökéletes lett ,mint mindig ). Az üzengetést Judit éles hangja szakította meg.
 - Nem zavar,hogy próbán vagy ? - gyorsan megfordultam, és kacsintottam .

 - Persze,hogy zavar, csak egy pillanat. Egyetlenegy, tényleg - mosolyogtam,hogy zavartalanul folytathassam a csevejt újdonsült barátommal. Vigyorom még szélesebbre húzódott ,mikor megláttam az üzenetét. Egy autogramkártyát kért tőlem,elmondása szerint nem magának, de az már mindegy. A végén még kiderül,hogy ő is a rajongóm.
 - Figyelj, Judit, Bexi hív és eszméletlenül fontos lenne,hogy most kimenjek a főbejárathoz. Tényleg,hidd el!
 - Pontosan két perced van ideérni,de egy tizedmásodperccel se több - sziszegte a tanár.

Odaértem,és némi civakodás után magamhoz húztam egy szelfi erejéig, majd adtam neki két kártyát. Szigorúan kettőt,hogy neki is legyen.
Kacsintva elköszöntem,majd visszamentem próbálni. Hurrá.