Todoroki szemszög:

Délután 5 van.. Most épp az ágyamon ülök és gondolkozok a korábban történteken. Csak hát nem azon amin inkább kéne... (Gomen ezért a time skip-ért, de lusta vok leírni az ezelőtti dolgokat tvt)

Habár a holttest kemény látvány volt, más dolog sokkal jobban érdekelt...

Midoriya megölelt... És én is őt... Tán nem a legeslegjobb helyzetben, de ölelkeztünk... Ez ugye nem csak egy álom volt...? Ugye??? Megpróbált megnyugtatni, amikor én kissé beparáztam.. Hmm, habár nem is ő lenne, ha nem tette volna ezt...

Az "elmélkedésemet" egy hangos kopogás zavarta meg. Nagy nehezen felálltam, majd ajtómhoz lépkedve nyitottam ki azt. Ashido állt ott.

-Szia Todoroki-kun!-mondta mosolyogva.

-Szia. Mi szél hozott erre?-kérdeztem kissé sürgetve, mivel jelen pillanatban sokkal szívesebben gondolkodnék egy bizonyos valakin. Persze nincs semmi bajom az osztálytársaimmal, de egy ideje mindig a legjobbkor jelenek meg. Gondolom nem direkt csinálják, de akkor is.

-Nos hát, a történtek után néhányan úgy gondoltuk, hogy játszhatnánk valamit, hogy mind jobb kedvre derüljünk!-mesélte egy még szélesebb mosollyal. (Azért is pontosítanom kell bruh: mivel végül az egész osztály elment a "tett helyszínre", mind látták a holtat, és mint már le volt írva, a halott látványa eléggé durva volt. Én meg gondolom egy "ilyen" látvány eléggé para lehet, stb. 👌 (egy lusta dög vok, tudom.))

-Rendben. És?-kérdeztem ezúttal már inkább bunkón. Jól van már, de hát akkor se zavarjanak meg folyton!

-...-a mosolya egy pillanat alatt lekerült arckifejezéséről, majd duzzogva folytatta.-És gondoltam megkérdezlek, hogy akarsz-e hozzánk csatlakozni; de látom eléggé felesleges lenne ezt tennem.-mondta majd drámaian megfordult és elindult valószínűleg mást megkérdezni. Hát, oké?

Ajtómat vissza csukva, indultam el most a változatosság kedvéért az asztalomhoz. Ám pár perc elteltével újból kopogtak. Most komolyan???

Próbáltam kizárni az egyre erőteljesebb kopogást; befogtam a fülemet is, de még így is hallottam.

Felálltam, és konkrétan kitépve az ajtómat, készültem jól leszólni a zaklatómat.

-MI AZ MÁR MEG-...-kezdtem bele, viszont mikor megláttam szerelmem rémült arcát, egyből lenyugodtam és kétségbeesetten kezdtem őt is megnyugtatni.

-Bocsáss meg Midoriya, nem tudtam, hogy te vagy az! Tényleg sajnálom! Sajnálom!!-mondtam aggódva, miközben a kezemet valamiért ide-oda mozgattam, mintha az bármin is segítene.

-S-semmi baj!-válaszolta végül.

-Hhaa (*sóhaj*)... Még egyszer bocsi..-hajtottam le a fejemet, hogy addig se kelljen a szemébe néznem.-De akkor mondd, miért jöttél?-kérdezem most már (szerintem) sokkal kedvesebb hangon, miközben tekintetemet ráemeltem.

-Cs-csak... Mina azt mondta nincs kedved játszani, és eléggé idegesnek tűntél..-kezdte el motyogva.-E-ezért gondoltam akkor én se játszok, é-és megpróbállak felvidítani...-magyarázta el most már inkább suttogva, amiből alig értettem valamit. De egy kis idő után összerakva a hallottakat, elpirulva és egyben meglepetten bámúltam.

Komolyan, csak azért kihagyná a játékot, hogy velem legyen? Ezt azért nem gondoltam volna...

-O-oh... E-ez nagyon kedves tőled Midoriya, de egyáltalán n-nem kell ezt tenned! K-kérlek, menj nyugodtan játszani, én pedig meg leszek meg minden!-próbálom győzködni, de mint ahogy látom nem sok sikerrel.

-D-de nem, itt maradok veled! Biztos tudnánk mi, együtt is csinálni valamit!-mondta egy eléggé bizonytalan, mégis határozott mosollyal együtt. (Nem, nem szabad rosszra gondolni, sajnálom TvT)

-De...-elgondolkoztam.. Ha Midoriya le szeretne menni játszani, akkor én miért ne használnám ki az alkalmat, hogy vele töltsem az időt? Istenem, erre miért nem gondoltam hamarabb??

Megfogtam a csuklójánál fogva az előttem lévő fiút, majd elindultam vele. Viszont ő erre nem felkészülve, eldőlt. Hát, mivel erre már én se számítottam, én is dőltem vele. Kellemes kis helyzet lett belőle, mit ne mondjak.. (Geez, túl perverz vagyoooook x"dd)

Én így konkrétan szétkenődve feküdtem a földön, összeszorított szemekkel, mert nekem azért eléggé fájt. Nem mintha Midoriya nehéz lenne, de az ő súlya, plusz az enyém igen nagy fájdalmat okozott a fejemnek érkezéskor.

Pár perc kisebb szenvedés után, felültem valamennyire és megdörzsöltem a fájó pontot a fejemen. Kinyitva pilláimat néztem, a konkrétan rajtam fekvő Midoriyára.

-...O–oh..-tért Midoriya is szép lassan észhez.-Uwwáááááá, nagyon sajnálom Todoroki!!!!-emelte fel full vörös fejét oly' hirtelen, hogy azt hittem szívrohamot kapok.

-S-semmi baj!! D-De akkor le-leszállsz r-rólam..?-fájt kimondani, de rohadtul fáj a fejem, és szeretném lehűteni, ami sajnos így nem megy...

Nem válaszolt. Csak nézett rám, mintha valami lehetetlent kértem volna tőle. Szemei csak úgy csillogtak, arca kipirult, értetlen tekintetével vizslatott, a puha haja pedig ide-oda állt, ami a felkaromat kissé csikizte... Egyszerűen túl imádnivaló...

Mhm, már nem is fáj annyira a fejem... Inkább maradok.

Ezzel vissza dőltem a padlóra, és elnyúlva vártam szerelmem következő reakcióját.

-S-sajnálom!!!-mondta újból, mire leszállt rólam. Ez most így szomorú...

-Mondtam, hogy semmi baj.-válaszoltam mosolyogva és feltornáztam magam ülő-helyzetbe.-Amm, akkor most megyek lejegelni a fejem, vagy valami...-motyogom el "tervemet", miközben szemeibe néztem, amik láthatóan aggódtak.

Ezzel felálltam, és a még földön gubbasztónak nyújtottam kezemet. Egy kis várakozás után el is fogadta, majd felhúztam.

-V-várj Todoroki, nagyon megsérültél??! Mennyire fáj?? É-én tényleg, nagyon, nagyon sajnálom!!!!! (Fúú b3szki, először megsültet írtam megsérült helyett-- xddd)

-Midoriya, nyugi, semmi bajom, csak kicsit bevertem a fejemet, ennyi!

-D-de-..

-Nincs de, tényleg semmi bajom!-vágtam szavába.-Én lejegelem a fejemet, te pedig nyugodtan menj le a többiekhez játszani! ..És ha szeretnéd majd én is lemegyek...-motyogtam el a végét. Áá, remélem nem hallotta meg!

-P-persze, hogy szeretném!-hát, ez nem az én szerencsenapom. :")

-R-rendben... Akkor majd lent..!-indultam el.

-I-igen! Addig is szia!-mondta bátortalanul mosolyogva, majd ő is elindult a lift felé.

~Timeee skiiiip~

Oké, fogjuk rá, hogy lehűtöttem a fejemet, és most lent ülök a többiekkel egy körben. Kicsit fura, de ez van.

-Rendben srácok, akkor ahogy azt korábban megszavaztuk, kezdjük az üvegezést!-mondta Ashido, kicsit talán túl hangosan is.

Na de álljunk meg egy kicsit... Üvegezés???!

(Gvváááá, naon sajnálom ezt a nagy kihagyást megint!! Teljesen kész vagyok így suli közeledtével.. Meg fáradt vok, nem is kicsit- TvT De miután megláttam, hogy több mint 1.2K olvasás van a könyvemen, bekönnyeztem... Sose hittem volna, hogy akár csak 10-nél több nézetsége lesz a könyvnek... Olyan kedvesek és támogatóak vagytok, pedig én csak a kis fan-énemet jöttem kiadni magamból, erre meg... Mindig olyan jól esik olvasgatni a kommenteket, még ha nem is aznap kaptam azokat.. Jó érzés látni, hogy másoknak legalább tetszik ez a borzadány- :"D Összességében, ezekután nekiálltam befejezni ezt a borzalmas részt, hogy legalább megköszönhessem nektek ezt a sok mindent. Még egyszer nadon szépen köszönöm, potatok!!! <"3333  2021. augusztus 28. (Sajnos közeledik a suli... És valszeg egy fájdalmas bejelentés is..))

(Ui.: Ez a rész naon szar lett, sajnálom.. tnt)