Az osztályfőnökünk felkelt a földről, majd nem húzva az időt, el is kezdte mondandóját:

-Jó reggelt osztály...!-mondta életunt hangon.-Mint tudjátok a kollégiumok le voltak zárva, átalakítások miatt. Nemrégiben fejeződött be a munka, így visszaköltöztök. Az átalakításokkal együtt, új szobabeosztás is lett. Mivel nincs kedvem felolvasni, nézzétek meg ti. Holnapra - azaz szombatra - pakoljátok össze a cuccaitokat! Reggel 8-ra mindenki legyen az épületnél! Hétvégén persze nincs tanítás, így azt csináltok amit akartok.. Bármi kérdés?-kérdezte végül.

Senki nem mert jelentkezni. Meg hát, az alap tudnivalókat már mindenki tudta.

-Akkor jó. Tessék, itt a szobabeosztás. Az óra továbbiaiban meg foglaljátok el magatokat!-mondta ismét Aizawa, majd visszabújt hálózsákjába.

Iida, mint osztályelnök, átvette a papírt a senseitől.

-Rendben, majd akkor én felolvasom: ...

Ezután Iida egy hosszú és unalmas sorolásba kezdett. Viszont egyből felfigyeltem, amikor azt mondta, hogy velem szemben lesz Midoriya.

Komolyan, lehetek még ennél is szerencsésebb?? (Majd meglátjuk...)

Egy kis mosoly ült az arcomra. Ellenben belül, sokkal boldogabbnak éreztem magam. Bár nem értem miért örülök ennyire neki...

Az óra végéig én elvoltam gondolataimmal; a többiek pedig az új szobabeosztással. A nap is így telt, míg el nem jött az én időm. Az pillanat, amikor berakom Midoriya ajándékát a szekrényébe. Erre a gondolatra azonban teljesen lesokkoltam.

Biztos jó ötlet...?-csak erre tudtam gondolni.

Egy kis tétovázás után, rájöttem, hogy ha valaha is tudatni szeretném az érzéseimet Midoriyával, akkor azért tennem is kell! 

Kimentem az osztályteremből, kezemben a levéllel. Mikor a táskámat is magamhoz vettem, elindultam szerelmem szekrénye felé. Mivel ebédszünet volt, nem sokan jártak a folyosón. A szekrényéhez érve, még gyors jobbra-balra néztem, hogy biztosra menjek, nem lát-e engem senki. Miután már tényleg nem figyeltek, idegesen nekiláttam kicipzározni a táskámat, azt követően kivettem az ajándékot. Még idegesebben a szekrénye felé nyúltam, majd azt kinyitottam. Gyorsan még egy félelemmel teli pillantást vetettem az ajándékra és a levélre, aztán beraktam. Becsuktam, és igyekeztem eltűnni a helyszínről.

A félelem és a megkönnyebbülés keveredett bennem. Féltem, hogy lehet nem tetszik neki, és rájön, hogy tőlem van, aztán nem tudom mi lesz. Viszont megkönnyebbültem, mert végül is megtettem egy "nagy lépést". Eddig még sosem csináltam ilyet.. Azért remélem örülni fog neki.

Ezután rohantam a ebédlőbe, mert az idegesség konkrétan felemésztett.

Midoriya szemszög:

Ma szokásosan ebédelni tartottam Urarakával és Iidával mikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem a pénztárcámat. Rögvest a szekrények felé siettem, hogy kivegyem a kabát zsebemből. Amikor megérkeztem, Todoroki éppen a szekrényem felől ment el. Köszönni akartam neki, de már el is tűnt.

Kicsit furcsa, vajon mit kereshetett a szekrényem közelében? Na mindegy.

Sietve mentem a szekrényemhez, mivel Urarakáék rám vártak. Kinyitom az imént említett "tárgyat", majd meglepetten - és kissé pirultan - fürkésztem a tartalmát...

(Heyyo Mindenki!! Nemtom mit rajzoljak, úgyhogy írok. Amúgy tudom, hogy valentin-napkor inkább a lányok adják a fiúknak az ajit, de jelen helyzetben, Mido még nincs tisztában az érzéseivel. És ezzel most teljesen egyértelművé tettem, hogy itt Todoroki a "domináns fél", ugye? qwq Nos, mindegy-.. Arigato, hogy elolvastad!! Kövi részben tali!!! 🤗 💕💕  2021. június 12.)