Nos tudom, hogy rég volt rész. Nagyon régen. Viszont most itt az új, s kissé megkapjátok ezáltal a késett karácsonyi ajándékotokat.

Remélem tetszeni fog azoknak, akik várták és utólag is Boldog Karácsonyt!🎄❤️

*

A fekete lakozott cipők harsány zajt vertek a hosszú folyosókon, míg nem annak tulajdonosa el nem ért saját kis helyéhez, hová belépve az ajtót hangosan csapta be maga után, míg sötét szemeivel a világos színű loboncot figyelte.

- Szóval megtetted.- Piton hangja rideg volt, tisztán lehetett hallani a mérget, mely most torkán akadt.

- Ha problémád van, kérlek légy lényegre törő.- tette le az asztal kemény felületére Draco gőzölgő teáját, még arckifejezése semlegesre váltott.

Tudta, hogy bűnös. Ó, nagyon is tudta, hisz titokban tett minden egyes lépést, s biztos volt benne, hogy Perselus fülébe vissza fog egyszer jutni. Előtte sose maradt semmi sem rejtély.

- Tudod nagyon jól miről beszélek, Draco!- hangja már kicsit sem volt barátságot, szinte ordított, mégis igyekezte dühét visszafogni.

A fiatalabbik nem szólalt meg, szemével egyenesen a sötét barna párokba nézett, és amit ott látott az nem igazán volt kedvére.

- Beszéltél Harryvel?- feszítette meg állkapcsát.

- Nem kellett vele beszélnem ahhoz, hogy megtudjam, mit is mondtál neki. Elég volt hallanom a feles fecsegést a barátaival, mi kivételesen nem bizonyult oly' haszontalannak.

Piton vonásai mi tagadás, lágyulni kezdtek, amint észrevenni vélte keresztfia megtört tekintetét. Hiányzott neki a mosolya, melyet régen nem látott már e fiatal arcon, még sem tudott mit kezdeni a helyzettel.

- Draco..

- Tudom, mit tettem és tudom..- állt meg egy pillanatra, majd nyelt egy nagyot.- Hogy nem lett volna szabad. De kérlek értsd meg a tetteim, vagy legalábbis próbáld. Mindig is egy önfejű, makacs gyerek voltam, aki csak a saját szándékait nézte és talán most is így van, de nem. Nem csak én szenvedek Perselus. Ő is szenved a tudatlanság kemény burka mögé zárva, ezért is döntöttem úgy, hogy megtanulom tőle a varázslatot, hisz tény, hogy nála nem igazán van jobb e téren.

Az idősebbik lassan dörzsölte meg orrnyergét, még lépteivel elérte az asztal, mi mellett ő is helyet foglalt, tenyerét pedig a ránctalan kézre simította.

- Reménykedsz, Draco. De tudod, a remény néha nem elég ahhoz, hogy mindent helyre hozz.

- Itt most elég lesz.

- Miért vagy benne ennyire biztos?- vonta fel szemöldökét érdeklődve.

- Mert szeretem. Jobban, mint eddig bárkit, s Te is nagyon jól tudod a szeretetnek mekkora hatalma van.

Perselus pedig megértette, szívét a melegség és a kevés, ugyanakkor kedves emlékek öntötték el, miközben egy kicsit magát látta meg az előtte ülő fiatal fiúban.

Ajkára halvány mosoly szaladt, ráncos ujjait pedig a finom szálú hajba simította dorgálásként.

- Ne okoz nekem csalódást, Draco...

*

A Mardekár Hercege halkan sétált végig a csempés talajon, hisz már éjszaka volt, s igazság szerint már rég az ágyában kellett volna húznia a lóbőrt, ám a keresztapjánál tett látogatás ismét csak elhúzódott, mit ugyan nem bánt.

Boldog volt, amennyire el tudott vonatkoztatni a hiányzó részétől, mely nem is volt olyan messze tőle.

Az egyik hold sütötte ablakpárkányon ült, szemeit szigorúan az égre szegezte, s látszott a teljesen elmélyedés, mik gondolataiba esett meg. Nem akart rá ijeszteni, így egy kissé hangosabban csapta oda lábát a földhöz, figyelem felhívásként.

- Szép esténk van, nem igaz, Malfoy?- hangzott el a kérdés, ám egy pillanatra sem vette le szemét a csillagokról.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok, Potter?- lépett egyet közelebb felé.

- Furcsa, de bárhol felismerném azt a mentával vegyült édes illatot, mely belőled árad.

A szőke azonnal megtorpant, pulzusa pedig megnőtt a szavak hallatára, míg hófehér bőre arcán bíbor színben pompázik, mit remél, hogy a sötét most valamennyire takar.

Harry most már a Mardekáros fiút figyelte, kinek megszeppent látványa egészen megindított benne valamit. Valamit amit nem tudott hova tenni vagy csak nem akart.

- Mit keresel kint ilyen későn?- törte meg a csendet a Griffendéles.

- Ezt én is ugyan úgy kérdezhetném tőled.- erőltette vissza magára tartását.

- De én hamarabb kérdeztem.-incselkedett tovább.

- Ha annyira tudni akarod, volt egy kis elmaradásom Bájitaltanból és azt fejeztem be. Remélem kielégítő számodra a válasz.

"Más hamarabb az lenne.."- gondolta szemérmetlenül magába Harry.

- És te, mit keresel itt?- támasztotta meg vállát most már a falnál, szembe állva végre a másik fiúval.

A sötét hajú ajkai közül egy fáradt sóhaj szakadt ki, míg zöldjeit egy másodpercre lehunyta.

Draco pedig mind ezt gyönyörűnek találta.

- Túl sok gondolat jár a fejemben. Folyamatosan hallom a hangokat, mégsem tudom hova tenni őket, bármennyire is szeretném, akárcsak a képeket, melyeknek se eleje, se vége.- mosolyodott el fájdalmasan.- Elcseszett vagyok, nem igaz?

- Igen... vagyis nem! Nem vagy elcseszett, inkább maga a helyzet az, vagyis a helyzeted.- dadogta.

Harry halkan felnevetett. Aranyosnak találta a fiút, ki most teljesen máshogy viselkedett, mint eddig bármelyik évben, ám mi tagadás; tetszett neki ez a Draco.

A párkányról leugorva söpörte le kissé nyúzott pizsamáját, s szinte észre se vette milyen közel is került eme tettével a másikhoz. Egy fejnyi távolság. Ennyi volt csupán köztük.

A forró levegő, mely tüdejükből áramlott ki, vörössé festette hamvas bőrüket egy pillanat alatt, s ezt Harry élvezete. Élvezte, hogy Draco hófehér tónusa most szint ölt magára, s kifejezetten tetszett neki a másik megilletődött reakciója, amin arcával egyre csak közelített feje felé, mintha csak ajkára akarna egy finom csókot lehelni, ám egy fordulattal a füléhez hajolt és úgy suttogta el finom szavait.

- Jó éjt, Malfoy. Holnap várlak este hatkor... és ne késs.- mosolyodott el, befejezve mondatát.

Draco pedig csak bólintott, fejét ellepték a felhők, melyek túl bársonyosak voltak és sűrűek ahhoz, hogy képes legyen most utasítást adni agyának a beszédhez, miközben a sötét hajú már rég ott hagyta őt.

Egy valamit azonban biztosra tudott; várta a holnapot.