Valami mozog alattam. Legalábbis fel le emelkedik, az arcom is elzsibbadt meg a kezem. Nehezen tornáztam magam ülő helyzetbe. Nyammogtam pár sort, megdörzsöltem a szememet s megláttam Hyunjin testét alattam. A szívbaj fogott el. Kezei derekamat ölelték körbe. Szememet lejjebb vezettem és megláttam mellkasánál pólóján egy nagy foltot. Hogy került ide egyáltalán ?

- Hyunjin. - bökdöstem arcát. Hümmögve csapta el kezem. - ébredj ! - nyomtam meg jobban az arcát.

- hmm nem. - fordult meg velem így egy nagy puffanással értem földet. - ez mi volt ?- ült fel álmosan.

- én !- másztam fel a kanapéra.

- pedig azért feküdtem ide nehogy le ess. - feküdt vissza.

- mi ?

- mikor lejöttem inni félig a földön félig a kanapén feküdtél. Szóval fogtam magam és befeküdtem melléd. Sajnos nem fértünk el, de te fogtad magad és rám másztál. Pár perccel késő azt vettem észre, hogy valami hideg folyik a mellkasamra. Mikor lepillantottam rád össze volt nyomva az arcod és nyitott szájjal aludtál, közben a pólómat markoltad. - mosolygott. Szégyenemben a padlóra csúsztam.

- komolyan ?- néztem fel rá.

- igen. - bólintott.

- nem emlékszem. - ráztam fejemet. - hány óra ?

- megnézem. - szaladt fel. - fél nyolc ?! - hallatszott ideges hangja az emeletről. Lábaimat egymás után kapkodtam míg szobámba nem értem. A plussz bútoroktól alig lehet elférni. Szekrényemből kikaptam ruháimat és a fürdőbe rohantam. Ott átvettem őket aztán a táskámért rohantam vissza.

- Hyunjin..az amit tegnap mondtál, hogy egy hetem van, azt komolyan gondoltad ?- néztem rá óvatosan.

- igen. - ettől a választól féltem.

- de most miért ? Miért kell elmenni ?

- a szüleid miatt. Kíváncsi vagyok vajon keresni fognak-e téged. - mért végig.

- én nem megyek sehova !

- majd meglátjuk. - vont vállat.

- és...ha nem fognak keresni ?- kérdeztem halkan.

- akkor megtartalak. - zavarodottan néztem rá.

- ho-hogy mi ?- pislogtam nagyokat.

- megtartalak magamnak. - tök lazán veszi ezt az egészet.

- mi az, hogy megtartasz ? Ebben nem vagyok benne !

- nem kell benne lenned. Könnyedén magammal viszlek.

- azt kötve hiszem. - ráztam fejemet.

- ne aggódj, jó dolgod lesz.

- nem lehetne ezt az egészet áldozatok nélkül megbeszélni ?- sóhajtottam. Most miért nem lehet leülni az asztalhoz és megbeszélni, figyelj ezt meg ezt tetted, kérj bocsánatot és el van felejtve.

- túl naiv vagy. - nevetett ki. - túl sokat ártottak nekünk a szüleid.

- mit tettek ? Mi az a hű de komoly dolog amit elkövettek ?

- nos nézzük csak, anyukádnak és apukádnak olyan múltja van, hogy azt nem lenne egyszerű elmagyarázni. Legyen annyi elég, hogy hűséget fogadtak, de elárultak.

- kinek fogadtak hűséget ? Honnan ismered a szüleimet ? Miért nem mondod el ?

- elég !- szólt rám erélyesen.

- miért nem mondod el ?- álltam elé.

- mert még nem állsz rá készen. - nézett le rám.

- de..készen állok rá..akár mi is akarna lenni.

- nem. - került ki.

- Hwang Hyunjin ! Most azonnal mond el mi történt ! - ordítottam el magam az utcán. Megállt, megvárta míg eltelik pár perc és megfordult. Azt hiszem az első óránkról el is késtünk. Szemei mint tegnap sötétek voltak. Szélsebesen szelte át a köztünk való távolságot. Kezével összefogta államat és erőszakosan forrasztotta egybe ajkainkat. Kezem mellkasára tévedt. Azt ütve próbáltam eltolni magamtól. Lábammal egy nagyot rúgtam lábába. - nem azt mondtam, hogy csókolj meg, hanem azt, hogy mond el mi történt !

- majd otthon. - ragadta meg csuklómat és húzni kezdett maga után. Kezemet kirángattam szorítása alól. Megfogtam kezét és haza ráncigáltam. - nem-

- majd megoldom ! Mond el mi történt !- löktem otthon a kanapéra.

- ezt a hevességedet tartsd meg. - vigyorgott pimaszul.

- beszélj !- ültem le vele szemben.

- mit akarsz tudni ?

- te süket vagy ? A múltat, hogy mi történt.

- anyukád és apukád az életük nagy részét Dél-Koreában élték le. Apámnak dolgoztak, ők voltak a legjobbak. Számtalanszor mentették meg a többieket, ha valami nem úgy sült el ahogy azt terveztük. Apám és anyám nagyon megbíztak bennük. Mikor hat éves voltam felrobbant anyám és apám hálószobája. Ők bent voltak. Nem tudtak kimenekülni, bent égtek. Később, mikor már eloltottuk a tüzet, visszanéztük a kamerákat, átvizsgáltuk mi okozhatta a robbanást. A kamerák azt mutatták, hogy az apád ment be anyámék előtt a szobába. Egy bombát vitt magával, miután kijött, a szüleim aludni készültek. Anyád bezárta a szobájuk ajtaját, és robbantottak. Akkor fogadtam meg, hogy megtalálom őket és elveszem tőlük azt ami a legfontosabb nekik. Ez pedig te vagy. Apám bátyja vett kezei alá, a legjobb emberei képeztek ki. Minden éjjel a szüleidet kutattam. Nehezen ugyan, de megtaláltam őket. Miután betöltöttam a tizennyolcat jöttem is. Direkt úgy intéztem, hogy hozzátok kerüljek. Anyukád felismert már az első nap. Láttam a szemében a félelmet. Nem is értem, hogy tudtak egyedül hagyni velem. Talán nem is vagy nekik olyan fontos, mint ahogy azt én hittem. Úgy terveztem, hogy jeleket adok amíg rá nem jössz mi is vagyok és majd ha rájöttél viszlek magammal. Kár, hogy még nem jutott eszedbe az az egyetlen szócska ami engem ír körbe. Azt nem árulom el, hogy mit tervezek, ha vissza mentünk. - vegyes érzelmekkel hallgattam végig.

- sajnálom...- hajtottam le a fejemet. Hogy tehettek ilyet anyáék ? Megölni egy gyerek szüleit ? Aki csak 6 éves volt ?

- nem te tehetsz róla. Elsőnek úgy gondoltam végzek veled, hogy érezzék azt a fájdalmat amit akkor éreztem én, de utána rájöttem nem neked kéne meghalnod azért amiért én elvesztettem a két legfontosabb embert az életemből. Pedig kegyes bosszú lett volna. Rájöttem, hogy az jobb lenne, ha magammal vinnélek. Sokkal jobb lesz az, ha haza jönnek és a lányukat nem találják sehol, mint az, hogy megtalálnak holtan feküdni a fürdőben. - nevetett gúnyosan. Egy picit most rettegek. Na jó. Be vagyok tőle szarva. Mindig a frászt hozza rám.

- arra rájöttél miért csinálták ? - akár mennyire félek tőle, láttam arcán a szomorúságot, ezért mellé ültem.

- nem. - kezemet vállára tettem. Felálltam mellőle, kezénél fogva felhúztam és magamhoz öleltem.

- tudom mi vagy. - motyogtam mellkasába.

- igen ? Na mi vagyok ?

- maffiózó...