-Mit csináltál ezelőtt?-Dave kíváncsian fordult Klaus felé. Oldalán feküdt, egyik karjával megtámasztva a fejét. Néha egy-egy hosszabb pillanat erejéig álmosan lehunyta a szemeit. Klaus elgondolkozott a válaszon. Nem akart hazudni neki, de az igazat sem mondhatta el. 

-Nos, egy ideig a családommal éltem. 

-Milyen volt?

-Furcsa.-vágta rá azonnal, s egy kuncogás szökött ki ajkaiból. Ezzel nem hazudott. A családja valóban furcsa. 

-Igazán?-a másik férfi is jól szórakozott, többet akart tudni róla, így kíváncsian várta a folytatást. Közelebb húzódott hozzá, hogy suttogva is hallhassa őt, nehogy másokat is hallhassák a sátorban. 

-Nos...-kezdett bele lassan Klaus miközben vigyorgott.-Az egyik bátyám olyan, mint egy gorilla, még a viselkedése is olyan néha. Mégis, közben olyan érzékeny a lelke, mint egy kislánynak.-nagy bele éléssel beszélt, mintha a világ legizgalmasabb dolgokról lenne szó. Dave pedig itta minden egyes szavát.-A másik bátyám folyamatosan késekkel dobálózik, agresszív, a hőskomplexusáról nem is beszélve! Aztán, ott a nővérem. Képes elérni bármit amit szeretne. Kedves, neki nincs annyi furcsasága, mint a többieknek.  Aztán ott van Five. Azt hiszem köztünk ő a legfurcsább. Mondjuk, hogy ő a legfiatalabb köztünk. Lélekben azonban egy 59 éves öreg. Folyamatosan kávét iszik, azt hiszi itt a világvége és egy Delores nevű manöken a barátnője.-felnevetett, de szinte azonnal el is hallgatott. Nem akarta, hogy mindenki felébredjen, ezáltal tönkre téve az ő pillanatukat.-Hm... Ki van még...Ooo az édes kis Vanya. Ő... Még különb volt nálunk. Az apám ezért sosem engedte, hogy együtt játszunk mikor kicsik voltunk. Aztán már felnőttünk és nem is kerestük egymást. Pedig olyan aranyos! Látnod kellett volna, mikor elsírta magát amikor valaki rátaposott egy hangyára. Aztán van még egy testvérem. Ben...Elég magának való típus volt...

-Volt?-kérdezte Dave halkan.

-Meghalt. Megölték.

-Sajnálom.-megsimogatta a haját, az aranyos kis fürtjeit, majd az arcát, a nyakát és a vállát. Magához húzta, és átkarolta. Nem kérdezett, még úgy sem, hogy sok dolgot nem értett. Nem értette, hogy az egyik testvérének neve miért egy szám volt, hogy az apja miért választotta el Klaust és Vanya-t, vagy hogy  miért csak róluk beszélt, magáról nem. De már nem kaphatott válaszokat, Klaus már elaludt a mellkasán és szuszogott. Csókot nyomott a feje tetejére és csak imádkozott, hogy holnap is megtehesse ezt.