Diego mosolyogva pillantott fel testvérére, de aztán gyorsan le is hervadt. Sosem látta még ilyennek, és hirtelen nem tudta eldönteni, vajon örül-e ennek vagy sem. 

-Különleges lány lehetett...-motyogta, miközben egy újabb csomót kötött Klaus köré. A férfi felsóhajtott, és egy kissé fájdalmas mosoly terült szét arcán. 

-Úgy hívták, hogy Dave.-kezdett bele lassan Klaus. Bár Diego ezen nem lepődött meg annyira, mégis, egy pillanatra meglepődött.-Együtt harcoltunk az A-Shau völgyben.

-Tényleg különleges lehetett. Főleg mert eltudott viselni téged.-nevetett Diego, Klaus pedig vele együtt nevetett. Nem sértődött meg, pontosan tudja jól, hogy -ahogy a testvérei is,- elég különc ember. 

-Igen, az volt.-vigyorgott a férfi.-Kedves és volt erős -folytatta elmerengve. Visszaemlékezett az arcára. Gyengéd volt, és mindig szeretettel teli nézett rá.-Sebezhető és... és gyönyörű... Én pedig ostoba. Követtem őt a frontvonalra.-Diego hümmögött, nehezen hitte el, hogy testvére a háborúban harcolt volna valaki miatt. 

-Szóval tényleg harcoltál. Megengedték?

-A háború csak úgy nyeli az embereket.-Diego nem kérdezett többet, látva Klaus arcát ami fájdalmas volt. Tudta, hogy a háború sosem volt jó, de különösebben sosem gondolt bele. Milyen lehetett Klausnak? Egyedül oda került, azt sem tudta, hol van -vagy mikor is pontosan. Klaus viccel próbálta palűstolni érzéseit ahogy mindig, Diego pedig nem hagyta szóvá. Csak folytatta a székhez kötözését.