<2014>
<New York>

Alig volt dél, Courtney már túl volt egy három órás edzésen és egy két órás órán a laborban, ahol a tündérekről tanultak. A testfelépítésükről, az erejükről és a harci tudásukról...

A Lightwood lány éppen egy tablettel a kezében állt a központban, miközben New York utcáinak a kameráit nézte, hátha lát valami olyat, aminek nem kellene ott lennie.

— Ma este a híres négyes a szobámban felelsz vagy mersz miatt! — ugrott oda Izzy a nővére mellé, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment.

— Biztos... — nézett a húga után motyogta a Lightwood lány és inkább visszafordult a gépek fele.

Nemsokkal később valaki a tizenhét éves lány mellé szegődött és odapillantva Jace-szel találta szembe magát.

— Mit csinálsz? — kérdezte a szőkeség és ránézett a képernyőre.

— Láthatod. — forgatta a szemeit Courtney.

— Izzy téged is meglátogatott? — kérdezte Jace, mire Courtney bólintott egyet.

— Igen, ideugrott mellém, majd elmondta mit akar és válaszadási időt sem hagyva eltűnt. — magyarázta a lány, mire Jace kuncogni kezdett. — Nagyon vicces...

— Oké, befejeztem. Csak kérlek gyere el. Alec ígyis a fülemet rágja, úgyhogy lehet jólenne egy kicsit kikapcsolódni. — kérlelte Jace, hisz tudta, hogy Courtney nem ilyen fajta.

Mint a legidősebb Lightwood-nak meg kellett felelnie az elvárásoknak. Ki kellett tűnnie, a harctudása miatt vagy bármiből amiből jeleskedhet. Nem volt szüksége semmilyen pletykára, ami abból állt volna, hogy a bulizások és a "kiruccanások" hátráltatják a munkája végzésében.

— Rendben. — bólintott végül Courtney, mire Jace elmosolyodott.

— Köszönöm, köszönöm. — virult fel Jace, majd egy gyors csókot nyomott az arcára a Kightwood lánynak, aztán elrohant.

Késő este amikor már mindenki aludt az Intézetben a négy tinédzser Izzy szobájában volt és a földön ülve beszélgettek addig amíg Izzy be nem rántott egy üveget a kör középre.

— Ez mi? — ráncolta a szemöldökét Alec.

— Miért nem lepődök meg, hogy ezt se tudod... — morogta az orra alatt Izzy, mire Jace elmosolyodott Courtney pedig megforgatta a szemét. — Felelsz vagy mersz. Csak egy kicsit Izzy módra. — magyarázta, mire Courtney elnevette magát.

— Srácok. Biztos akarunk mi Izzy módra játtszani? — kérdezte Courtney, mire Jace és Alec megrázták a fejüket.

— Nem. — válaszoltak egyszerre, mire mind a hárman felálltak, de Izzy könnyűszerrel visszarántott mindenkit.

— Marad! — nézett rájuk, majd elmosolyodott. — Ki kezd? — kérdezte izgatottan. — Akkor én! — forgatta a szemeit Izzy, mikor mindenki csöndben maradt. Az üveg elkezdett pörögni, míg végül Jace-nél állt meg.

— Istenem. — motyogta a szőke, de azért odafigyelt a Lightwood lányra.

— Hmmm... — gondolkozott Izzy, majd amikor a nővérére nézett sejtelmesen elvigyorodott aki megrázta a fejét amolyan meg se próbáld üzenettel. — Tudod mi az a hét perc mennyország? — kérdezte Izzy és Jace felé fordult, aki lassan bólintott. — Nem mered bevinni a nővéremet a szobádba, harminc percre. — mondta Izzy, mire Jace lefagyott.

Az utóbbi időben ahogy Jace nőtt, kezdett rájönni, hogy sem ő, sem Courtney nem kisgyerekek. Ő nem volt már kisfiú, hanem lassan férfivé cseperedett, Courtney pedig egy önálló, erős és gyönyörű nővé nőtte ki magát. Régen kérdés nélkül hívta volna Courtney-t a testvérének, de mára már másnak szerette volna nevezni Courtney-t.

Az egyetlen ember aki pedig tudott az érzéseiről, az nem más volt mint a kis ördög Izzy Lightwood. Alec azon nyomban megölte volna, miközben még csak a mesélésnél tartott volna, és lehet ez egy jel lett volna, hogy itt az ideje cselekedni.

— Hahó! — csettintett Alec a parabatai-a arca előtt.

— Hagyd, Alec! Lefagyott mint őzike a reflektorfényben! — forgatta a szemeit Izzy.

— De, csináljuk. Persze, gyerünk! — biccentett Jace, de nem hangzott olyan magabiztosnak, mint amilyen általában szokott lenni.

— Csináljuk is vagy ott fogsz még csücsülni egész este? — vigyorgott Courtney.

— Megyek. — válaszolt Jace, majd felpattant és követte Courtney-t, de mielőtt kilépett volna gyilkos pillantást vetett Izzy-re.

— Van harminc perced Wayland, használd ki. — mondta Courtney, miközben leült Jace ágyára és onnan figyelte a fiút.

— Harminc perc... — ismételte meg Jace, majd lassan a lány elé térdelt. — Beszélnünk kell. — mondta, mire a lány biccentett.

— Akkor beszélj.

— Oké, én megpróbáltam tényleg. De esküszöm neked, hogy nem megy. — hadart Jace, mire Courtney értetlenül ráncolta a szemöldökét.

— Miről beszélsz? Minden oké? — kérdezte Courtney, és kétoldalról közrefogta Jace arcát.

— Az angyalra... Miért vagy ilyen tökéletes? — suttogta Jace, de mielőtt Courtney bármit is mondhatott volna Jace feljebb térdelt és ajkait a lányéra nyomta.

Az elején a meglepődöttségtől Courtney nem csinált semmit, de amint felfogta mi történik lehunyta a szemeit és csak Jace ajkaira koncentrált miközben átkarolta a nyakát.

Lassan ahogy Court hátradőlt, Jace úgy tornyosult felette. Az egyik kezével tartotta magát, míg a másik Courtney derekát simogatta.

— El sem tudod képzelni mióta várok erre... — suttogta Jace és homlokát a lányénak döntötte.

— Uhum... — bólintott egy aprót Court, majd az éjjeliszekrényre nézett és halványan elmosolyodott. — Még van tizenkilenc perced, de valahogy nekem nincs kedvem tovább játtszani. — mondta Courtney, mire Jace bólintott.

— Nekem se... — suttogta, majd megint a lány ajkaira tapadt.

Másnap reggel amikor Courtney felébredt eltartott pár másodpercig, mire rájött hol van és, hogy mik történtek az este. Kissé felemelve a takarót szembesült meztelen testével és mellette Jace-ével is.

— Hmm, ilyen jól nézek ki? — szólalt fel egy rekedt hang Courtney mellett.

— Mit mondhatnék... — incselkedett a lány, mire Jace elmosolyodott és a derekánál fogva maga alá gyűrte Courtney-t.

— Veled akarok lenni... — motyogta Jace és az arcát Courtney nyakába temette.

— Mi tart vissza? — kérdezett vissza, mire Jace elmosolyodott.

— Semmi... — rázta meg lágyan a fejét Jace.