2 HÓNAPPAL KÉSŐBB...

A történtek után William szinte azonnal elhagyta New York-ot Lydia-val karöltve, Josh pedig maradt. Ő így látta jónak, és mert végre valahol otthon érezte magát és mégközelebb Courtney-hez. A helyen lenni ahol felnőtt és ahol megszületett...

Jace éppen a szobájában ült és a közös képeiket nézte Courtney-vel amikor valami hirtelen mozgást észlelt maga mellől.

— Szia szöszi...—mosolygott Courtney, mire Jace elejtette a kezében lévő fényképet.

— Courtney? — kérdezte hihetetlenkedve, majd könnyes szemmel a Lightwood-Bell lány nyakába borult. — Mit csináltál? — kérdezte Jace suttogva.

— Mindketten azt tettük amit helyesnek láttunk. És ezzel minden rendben van. Döntöttem. Magam kellett látnom azt amit sosem gondoltam volna, hogy elérek egy napon. És neked is ezt kell tenned. Élned, és döntéseket hoznod! Ne aggódj miattam! Bármik is fognak történni veled, bárhogy is fogsz érezni, tudnod kell, hogy bárhol is vagyok én renben leszek. És te is jól fogsz lenni. És mindig emlékeztesd magad, hogy nem vagy egyedül. Szeretve vagy, bármi történjék is. — mondta Courtney és a könnyei már patakokban folytak.

— Én is szeretlek, bármi történjék is... — suttogta Jace, mire Courtney szomorúan elmosolyodott.

— Tudom... — mosolygott Courtney, majd Jace vállára hajtotta a fejét. — Szeretlek Jace... — suttogta, majd lassan eltűnt.

Jace könnyei eleredtek ahogy a közös képeiket nézte és csak arra tudott gondolni, hogy ez egy ajándék volt neki. Az angyalok nem minden nap engednek meg ilyet bárkinek, és Courtney most itt lehetett vele. Mégha ilyen kevés időre is, de itt volt...

~the end tells all
you did not say
in the beginning~

5 ÉVVEL KÉSŐBB...
2028

Luke Garroway büszkén sétált végig az Alicante-i Intézet folyosóján ahol az utolsó ajtón illedelmesen bekopogott.

— Szabad! — szólt ki a férfi, mire Luke mosolyogva nyitott be.

— Inkvizítor úr! — biccentett Luke, mire Alec elmosolyodott.

— Milyen volt Brazília? — kérdezte Alec és félretette a papírokat.

— Párás. — válaszolta és becsukta az iroda ajtaját.

— Anya utálja a párát. — mosolyodott el Alec.

— De a tengerpartot imádja. Láttad már anyukádat evezni? Csodás látvány. — mondta Luke, mire Alec felemelte a kezeit.

— Oké, Luke. Köszi. — nevetett fel Alec.

— Tudod, sosem gondoltam volna, hogy megérem ezt a napot. — mondta Luke és leült a székbe. — Alvilági tisztek dolgoznak kéz a kézben árnyvadászokkal? Csodálatos... — mondta Luke.

— A Klávé sokat fejlődött. — értett egyet Alec, mire Luke bólintott.

— Hála neked. — biccentett, mire Alec megrázta a fejét.

— Nem nekem. Csak Courtney-nek... Csakis neki... — mosolyodott el Alec miközben az egyik közös képükre pillantott, ami az asztalán pihent.

— Védelemjavítás? Igen, eléggé el vagyok havazva de talán be tudlak szorítani. Mindenki újrakalibráltatja a védőrendszerét, hogy Alvilágiakat beengedjen. Mit szólnál kedd három órához? — kérdezte Magnus, mire a vonal másik végéről beleegyező választ kapott. — Akkor találkozunk! — mondta Magnus, majd bontotta a hívást.

— Hogy van Alicante főboszorkánymestere?— kérdezte Alec és belépett a lakásukba.

— Sokkal jobban, hogy megjöttél. — mosolygott Magnus.

— Szomjas vagy? — kérdezte Alec.

— Gondolatolvasó vagy. — bólintott Magnus, mire Alec elnevette magát.

Hirtelen Magnus telefonja elkezdett csörögni, mire Alec féloldalasan odafordult.

— Látom, elfoglalt vagy. — szólalt meg, mire Magnus kinyomta a hívást.

— Egész nap csörög a telefon. — mondta, majd Alec elé sétált. — De most már van jobb dolgom is. — mosolygott.

— Igyunk ránk! — mosolygott Alec.

— Ránk! — bólintott Magnus, majd megitták Alec koktélját.

New York-ban éppen felujítás alatt volt a régi Jade Wolf büfé amiben épp Simon ült az új alfával Maia-val, és éppen az étlapon szereplő dolgok közül kóstólt.

— Túl intenzív? — kérdezte Maia, mire Simon megrázta a fejét. 

— Nem. Nagyon finom. — nevette el magát.

— Tizenhét fajta vér van az étlapon. Szerettem volna, ha a vámpíroknak van valami, ami miatt szívesen jönnek egy egykori vérfarkasverembe. — magyarázta Maia, mire Simon elnevette magát.

— Tutira. Szóval... Most már tiéd a hely? — kérdezte Simon.

— Igen, most jöttek meg a papírok. Reméltem, hogy hamarabb lesz, de kiderült, hogyha egy egyre növekedő falka alfája az ember, nincs túl sok ideje éttermet nyitni. — mondta Maia és körülnézett.

— Egy dolgot tudok. A tündérek imádni fogjáj a guppi-t, vízililiom ágyon. Legalább is gondolom. — nevette el magát Simon a guppi-ra mutatva az étlapon.

— Ha pedig nem, találok valamit, amit bírnak. — rántott vállat mosolyogva Maia. — Az egész hely lényege, hogy összehozza a vámpírokat, vérfarkasokat, boszorkánymestereket és tündéreket, hogy félretehessék a nézeteltéréseiket. Meg hogy egyenek egy jót. — mondta Maia.

— Igen. A hely nevét még nem értem. Miért "Tacki's" vagy "Taki's"? — kérdezte Simon.

— Kiskoromban volt egy golden retriever-em és az ő neve Taki volt. Bármit megevett az a kutya. — magyarázta Maia.

— Taki... — bólintott Simon.

— Veled mi a helyzet? Hogy halad a könyved? — kérdezte Maia.

— Végre megvan a címe. — mondta Simon büszkén. — "A láthatatlan világ: Isteni szerkezetek" írta, Simon Lewis. — mosolygott Simon.

— Jó kis könyvnek hangzik. — mosolygott Maia.

— Igen. Clary sokat segített benne, és még annak idején Courtney is. Biztos örülne annak, hogy végre befejeztem amit anno elkezdtem. — mondta Simon és kinézett az ablakon.

— Lefogadom, hogy ennek is örülne. — mosolygott Maia, majd rámutatott az egyik sorra az étlapon. Courtney Mozzarella Saláta — Bárcsak kipróbálhatná, hogy elmondja a véleményét. — mondta Maia, mire Simon bólintott.

— Szia, Simon! Becsomagoltan a kaját. — jött oda az egyik farkas és Maia mellé állt. — Tettem bele Maia házi sütijéből is. Nagyon finom. — mondta, mire Simon bólintott.

— Köszönöm szépen! De mennem is kell. El fogok késni. — mondta Simon, majd felkapta a szatyrot az asztalról és kisétált a boltból míg Maia csak halvány mosollyal az arcán nézte Simon-t, majd le az étlapra.

Courtney Mozzarella Saláta

— És a Shax démonok Chelsea-ban? — kérdezte Izzy, ahogy a New York-i központba sétált le a lépcsőkön.

— Gond nélkül megszabadultunk tőlük. Porrá váltak. — válaszolta Josh.

— És a Drecak-ok Long Island-en? — kérdezte Izzy, mire Josh sóhajtott.

— Folytatódik a vadászt. — válaszolt Clary, mire Izzy bólintott.

— Az utolsó szálig végezzetek velük. Rendben? — kérdezte Izzy, mire Josh és Clary is bólintott.

— Igenis, asszonyom. — mondták és Josh még meg is hajolt, mire Izzy és Clary elnevette magát.

— Megérkezett a vacsora. Bocsi, hogy késtem. Szia, Fray. Szia Josh. — futott be Simon, mire az említettek intettettek, majd mentek is a dolgukra.

— Olyan édes vagy. — mosolygott Izzy, majd megcsókolta Simon-t.

— Óvatosan! Ha bárki meglátja, hogy az Intézet vezetője az egyik alvilági tiszjét csókolgatja, bajba kerülhetsz. — mosolygott Simon.

— Vállalom a kockázatot. De jobb, ha mész. — mondta Izzy. mire Simon értetlenül nézett. — Az edződ nem szereti, ha késel. És Intézet vezetője dolog ide vagy oda, nem tudlak megint kihúzni a csávából. — mondta Izzy, mire Simon bólintott.

— Oké. — mondta, majd adott egy gyors csókot és a szobályuk felé kezdett rohanni, hogy átöltözhessen.

Nemsokkal később Jace és Simon az edzőteremben edzettek kendót.

— Ha használhatnám a vámpírsebességem, már rég legyőztelek volna. — mondta Simon vigyorogva.

— Meg kell tanulnod rendesen harcolni. Nem minden a sebesség. — mondta Jace, majd megtámadta Simon-t és győzött is.

— Mikor használunk végre igazi kardokat? — kérdezte Simon.

— Amikor a botokkal megvertél. — vigyorgott Jace.

— Vagyis ma? — kérdezte Simon és újra megtámadta Jace-t, de most is ő kötött ki a földön. — Lehet mégsem ma... — rázta a fejét Simon.

— Meg kell mondjam, kifizetődik a kemény munkád. — mondta Jace, majd elkezdte elpakolni a felszerelést. — Ha bármelyik más árnyvadász edzene, már megverted volna őket. - mondta Jace, de Simon csak csöndbe állt és őt nézte. — Mi az? — kérdezett vissza értetlenül.

— Megint elkezdted meglátogatni őt éjszakánként, ugye? — kérdezte, mire Jace arca azonnal elkomolyodott  

— Nem. — válaszolta szűkszavúan a Herondale férfi. 

— Jace, láttalak. — mondta Simon sóhajtva.

— Tessék? Mit láttál? — kérdezte, mire Simon megint sóhajtott.

— Hogy elmentél megint a temetőbe és órákat ültél ott. Vámpírsebesség, rémlik? — biccentett Simon oda ahol az előbb még harcoltak.

— Figyelj, nem gond. Régen voltam kint és... Muszáj volt. Clary nem tudja, szóval kérlek... Ne terjeszd. — válaszolt Jace, mire Simon bólintott.

— Jace, igenis gond. Hányszor rágjuk még át? — kérdezte Simon. — Minden akaraterőmre szükségem van a többiekkel együtt, hogy ne legyek ott mindig. De nem tudunk mit tenni. Meghalt. Érted? Már nincs köztünk. Megmentett minket. Nem lehet visszacsinálni. — rázta a fejét szomorúan Simon, Jace szemei pedig könnyesek lettek.

— Tudod, minden nap imádkozom... Az angyalokhoz, hogy lássák meg, hogy a szeretetünk iránta erősebb mint a gyűlöletünk. — mondta remegő hangon Jace.

— Tudom, mennyire fáj. De azt akarná, hogy lépj tovább, és legyél boldog Clary-vel. — mondta halkan.

— Boldog vagyok Clary-vel. Tényleg! De nekem rá is szükségem van. — mondta, mire Simon odament hozzá és vállon veregette.

— El kell őt engedned. Ahogyan azt William is tette, bármilyen nehéz is volt neki. — mondta Simon és visszanyelte a könnyeit. — Úgy beszélték, hogy Courtney és William Idris-t fogják irányítani. És láss csodát. William az Inkvizítor helyettes... Idris-ben. Egy napon lett házas és egy napon vesztette el a feleségét... A nőt akit mindennél jobban szeretett. De ő megtett mindent azért, hogy Courtney büszke legyen rá, és tudom, hogy az is. Végre lépj tovább és tekints Courtney-re úgy, mint egy csodás emlékre egy csodás korszakra ami sajnos már lezárult, de ha el kell menekülnöd a világ elől gondolj a közös pillanataitokra mert az segíteni fog. — mosolyodott el halványan Simon, majd otthagyta Jace-t aki a gondolataiba merült.

VÉGE
?