"Buszmegállós" srác
Ez a rész, részben a valóságos történet lesz. tompajojo remélem tetszeni fog😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Zsófi, egy hétköznapi általános iskolás lány. Minden nap találkozik a barátaival, gitározni tanul és úszni jár. Ma is épp úszásra siettet a hetedik órájáról, ami mellesleg nem más volt, mint nyelvtan felvételi előkészítő. Ha külön elfoglaltsága van, mindig busszal megy, mert senki nem tudja elvinni. Ma egy kicsit késésben volt így futhatott a buszra, de sajnos így is lekéste. Az utána következő buszra,nem tudott felszállni, annyian voltak rajta, a harmadikra már feltudott szállni. Igaz elég sokat késett, de még minimum egy fél órát biztos le tud majd úszni így is. Leült az egyik szabad ülésre majd elkezdett wattpad-on olvasni. Három megállóval később felszált egy körülbelül vele egy idős srác.
"- Egész helyes"- gondolta magában. Eszébe jutott, hogy Tik Tok-on látta, ha leakarja fotózni, hogy is kell megoldani. Belépett a kamerába és úgy tett mintha hívná valaki és egy kattintás és már is kész. Csak egy apró probléma adódott, ami nem más volt, mint hogy a vaku bekapcsolva maradt. A srác is észre vehette, de nem szólt semmit, csupán csak egy kósza mosoly hagyta el az arcát. Vagy csak beképzelte? Szerencsére épp akkor volt a megálló így leszaladt a buszról egy viszlátott a buszsoförnek, majd rohant. Az uszodához. Útközbe észre vette, hogy a srác akit a buszon lefotózott előtte ment.
"- Mikor került elém? És hogy nem vettem észre? Ó, a fenébe is az uszoda felé megy!" Ezen gondolkodva baktatott tovább. Próbált feltűnés mentes maradni a srác mögött, ami szerencsére kivitelezhető volt. A fiú tényleg az uszodába ment, de nem vette észre a mögötte haladó lányt, vagy mégis csak nem mutatta ki a világ felé. Zsófi aznap nem tudott másra gondolni csak arra a fiúra.
Hamar eltelt egy hét és újra eljött az a nap amikor az uszodába kell mennie. Ma szintúgy késésbe volt, mert ismét tovább tartott a hetedik óra. Ismét lekéste a buszt, csak most kettőt is egybe. A következő busz érkezéséig még volt öt perc, így hát leült a buszmegállóban elhelyezett padra és olvasni kezdett. Öt perc múlva csak ugyan megérkezett a busz, amire föl is szállt. Szabad hely hiányában állnia kellett. Három megállóval arrébb rengeteg ember szállt még fel, ennek következtében a busz heringjáratba ment át. A következő lámpánál a jármű akkorát fékezett, hogy a lány elvesztette az egyensúlyát és hátra borult. Már várta, hogy találkozzon a földel, de ez nem történt meg. (És itt jön a sablonos szöveg😁) Két erős kar tartotta meg.
- Jól vagy?- kérdezte egy fiatal fiú hang.
- Igen- nézett fel megmentőjére, ahogy felnézett azonnal meg is bánta. Az arca lefehéredett. Az a srác kapta el akit a múlthéten lefotózott.
- Biztos? Falfehér vagy, egyébként Fodor Dávidnak hívnak.
- Biztos és engem Tímár Zsófiának hívnak.
- Szép neved van.
"- Lehet nem látta, hogy lefényképeztem, vagy csak nem emlékszik rám."
A busz utat ezután végig beszélgették, majd az uszodánál együtt szálltak le. Kiderült az is, hogy Dávid csak egy-két hónappal idősebb Zsófinál.
-Egyébként egy héttel ezelőtt, miért fényképeztél le?- kérdez rá a srác arra amire azóta rá akart kérdezni amióta felismerte a lányt.
- Hát...- vörösödött el teljesen a lány.
- Bár nem mintha zavarna- mondja a srác- csak kíváncsi voltam rá.
- Ezt úgy mondod, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy lefotóz egy VADIDEGEN lány a buszon.
- Már nem vagy vadidegen- húzza a lány agyát Dávid.
- Akkor még az voltam- köti az ebet a karóhoz Zsófi. Már csak a parkolón kellett átvágniuk. A lány lelépett a járdáról, de elfelejtett körül nézni. A fiú egy határozott mozdulattal rántotta vissza.
- Te, mit csinálsz!? Kevés hiányzott ahhoz, hogy elcsapjon egy kocsi!
- Te most úgy beszélsz, mint az anyám- illetődött meg a lány, a fiú hirtelen kirohanásán.
- Bocs, csak már egyszer szemtanúja voltam annak, hogy elütnek egy fiatal lányt.
Ezután külön kellett válniuk, így a beszélgetés abba maradt. Mindketten mentek a saját edzésükre. Az óra mindkettejüknek hamar eltelt. Egész idő alatt csak egymáson kattogott az agyuk. Délután, már messengeren beszélgettek tovább, megismerték egymást és barátok lettek, vagy esetleg többek????
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro