-Hé Lau...-bökdöstem meg az oldalát.

-Hmm?

-Erre most mit válaszoljak?-dobtam az ölébe a telefont.

-Hát izé...Akarsz vele beszélgetni?-kérdezte fel vont szemöldökkel.

-Nem!-vágtam rá, talán a kelleténél gyorsabban.

-Ohh...akkor ne válaszolj!-dobta vissza.

-De ez mekkora bunkóság már nem?

- De az-nevetett fel-de nem akarsz vele beszélni.

-Akkor is...Nah mind1.

-Nah drágám én most alszok-fúrta a párnába fejét Lau.

-Rendben...Jóccakát!

-Neked is!-mondta.

Nagyon gyorsan álomba merültem...

Ott állok, egyedül...a híd szélén...
Hirtelen egy mély hang szól hozzám:
-Ne tedd!

Megfordulok. Egy sötét, homályos alak áll tőllem nem messze.

-Mégis mit?-nézek az alakra.

-Ne ugorj le!-mondja és közelebb lépdel.

-Miért ne?-kérdezem értetlenül.

-Mert fontos vagy!-jön teljesen elém, de nem látom rendesen az arcát.

-Kinek? És ki vagy te?-kérdezem.

-Nekem!-előrébb lép és a csuklómnál fogva húz vissza a híd pereméről.

-Tomi?-kérdezem kikerekedett szemekkel.

-Ugyan ki más?-húz egy szoros ölelésbe.

Kibontakozok öleléséből és vissza lépek a híd széléhez.

-Miért akarsz le ugrani?-kérdezi suttogva.

-Mert senki nem szeret.

-Én senki vagyok?

-Igen...már igen...

-Ohh ez esetben...-hatalmas tenyereivel megfogta kezem és összekulcsolta őket.

-Ha már nem szeretsz...akkor se hagyom, hogy egyedül halj meg.

Ezzel a lendülette le vetette magát velem eggyütt a mélységbe.

Már csak azt érzem, hogy zuhanok. Vele...A semmibe. Mintha repülnénk...

Izzadtan és csapzottan riadtam fel. Megkerestem telefonom az éjjeliszekrényről és megnéztem az időt. 3:24 Remek! Már biztos nem tudok vissza aludni...

Le néztem Laura, békésen szúnyókál...nincs szívem felkelteni...

Óvatosan kilopóztam a szobámból ügyelve arra, hogy fel ne ébresszem Laut. Le siettem a lépcsőn a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet és a pultnak támaszkodtam.
Mi volt ez az álom? Miért ugrott le velem? Hogy került oda? Ahhh semmit sem értek...
A fali órára néztem. Mindgyár 4... Hosszú nap lesz ez a mai...
Vissza másztam a szobámba. Be feküdtem az ágyba és megpróbáltam aludni.

4 órával később

A telefonom csörgése riasztott fel. Kómás fejjel ültem fel az ágyban.
Megnéztem kiaz...Tomi...8:10kor!... Hajnalok hajnalán...hát zaklasson mást...

-Igen?-vettem fel.

-Sziaa, hogy vagy?-kérdezi.

-Öhm jól, te?

-Remekül, azt akartam kérdezni, hogy ma neked mikor lenne jó?

-Délután 3?

-Pompás. 3-ra érted megyek! Addig vigyázz magadra! Szia!

-Szia.-és letette.

-Hm miről maradtam le?- nyöszörgött Lau.

-Ahh csak arról, hogy felhívott! Kérdezte mikor lenne jó? Mondtam neki 3kor. Azt mondta addig vigyázzak magamra meg ilyenek és letette.-hadartam el gyorsan.

-Uhh csajszi...biztis jó ötlet ez?- ült fel törökülésbe.

-Miért ne lenne az?

-Csak kérdeztem!- rakta fel kezét védekezés képp.

-Hát ne kérdezd!-vágtam hozzá a párnám.

-Hééé!

-Most mit kiabálsz?-nevettem fel.

-Hát nem is tudom-fújtatott.

-Éhes vagy?-kiváncsiskodtam.

-Aham.

Ezzel a lendülettel fel tápászkodtunk és lementünk reggelizni.

-Kérsz kakaót?

-Most nem,köszi.-ült le az asztalhoz a müzliével.

-Hát te tudod mit hagysz ki-kacsintottam rá.

Fél óra alatt megreggeleiztünk, Lau felvetette azt az ötletet, hogy lehetne majd egy közös tetoválásunk. Vagy 1 órán át kerestünk valamit ami neki és nekem is tetszik.

-Megcsináltajuk?-kérdeztem izgatottan.

-Ha szeretnéd, van egy ismerősöm aki ingyen megcsinálná.

-Úh lécci lécci lécciiii-ugráltam.

-Oké, nyugi-nevetett.

Lau felhívta az ismerősét aki azt mondta 11re be is mehetnénk.

-Nah haladjál. Nem érünk rá egész nap!-kiabált nekem Lau.

-Haladok már -kiabáltam vissza.

Lesiettem a lépcsőn felhúztam a conversem és indulhattunk is.