Egy rövid sétányi idő elteltével (Adrien nyilvánvaló okból elfelejtett szólni a testőrének, hogy kapja fel őket a pékségnél.) Adrien benyitott az Agreste kúria kapuján, türelmetlenül kísérve maga mellett az ő vadonatúj barátnőjét. Szeretett volna mielőbb kettesben lenni vele és kötetlenül beszélgetni a fejlődőben lévő kapcsolatuk részleteiről. Mi történt Adriennel és Marinette-el? Hogyan váltak Ladybuggá és Chat Noirrá?

Hogy is beszélhettek volna az ilyen dolgokról – a kwamikról – a barátaikkal?

Annyi mindent kellett megosztaniuk egymással.

Adrien valahogy még mindig hitetlenül vizsgálta az elmúlt napok eseményeit. Soha, még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy néhány szerencsétlen fordulatnak köszönhetően egy sor extrém furcsa és nyüzsgő eseményen átesve egy nap ő lesz a világ legboldogabb embere.

– Csak utánad hercegnőm – mondta félénken mosolyogva, amikor betessékelte a lányt a házba.

Marinette követte őt és halkan kuncogott. A hang a torkára forrt, amikor megpillantotta az előtérben az előttük álló férfinak a hosszan elnyúlt sziluettjét.

Gabriel hangosan megköszörülte a torkát és szokás szerint elégedetlenkedve nézett végig rajtuk. A párocskán a hangját hallva borzongás futott végig.

– Arra utasítottalak, hogy hívd a sofőrödet, hogy ha szállításra van szükséged.

Marinette megszorította Adrien kezét az előző összecsapásokat felidézve magában. A fiú ahelyett, hogy meghunyászkodott volna, kihúzta magát az apja előtt. Hirtelen három méter magasnak érezte önmagát. Marinette (Katicabogár) jelenléte hatalmas erőt kölcsönzött neki, itt volt hát az idő, hogy egy olyan erősebb emberré váljon, akit ő megérdemel.

Adrien kihúzta magát, ezzel már majdnem olyan magassá válva, mint a tulajdon apja és a szemébe nézett.

– Sajnálom Apám, de a pékség nincs itthonról olyan messze így azt gondoltuk Marinette-el, hogy sétálunk egyet. Nem éreztem szükségét, hogy ezért mást ugráltassak.

Ekkor Gabriel Agreste hirtelen valami olyat tett, amit már évek óta nem. Talán mert évek óta először Adrien az otthonának hívta helyet „A Ház" helyett. Esetleg, mert észrevette ahogy Adrien kezével megszorítja Marinette kézfejét, talán megnyugtatás végett? Vagy az, ahogyan Marinette öntudatlanul kapaszkodott Adrienbe, a vállukat összeérintve s a lány feje enyhén a fiúéhoz hajolt?

Mindegy mi okból, de Gabriel lesétált a lépcsőn, abban a számára oly kényelmes kezeit hátratett tartásban és elmosolyodott.

– Én... – mondta miközben lé sétált és közvetlenül előtte megállt. – Én büszke vagyok rád Adrien. Sajnálom, ha mást éreztettem veled. Kivételes fiatalemberré cseperedtél, és nagyon örülök, hogy egy olyan hölgy lett a barátnőd, aki önmagadért szeret és nem a családneved miatt. Olyan, aki eléggé törődik veled, hogy felszólaljon bárkivel szemben, aki bántani mer téged, még ha rólam is van szó.

Marinette és Adrien megdöbbent pillantást váltottak egymással, ami egy halk és rövid kacajt váltott ki Gabrielből.

– Ne légy ennyire megdöbbenve, Adrien. Lehet, hogy nem vagyok tökéletes apa, de törődöm veled. Jó kapcsolatban látni téged egy olyan lánnyal, akinek erős a személyisége, s aki képes szembeszállni velem is annak tudatában, hogy egy csettintéssel tönkretehetném a jövendőbeli divatkarrierjét.

Adrien érezte Marinette rándulását.

– Ez minden, amit kívánhatok neked – Adrien üres tekintettel bámulta az apját a hirtelen rázúdított monológ után.

– A... apa? Ez azt jelenti, hogy elfogadsz... minket?

Gabriel elmosolyodott, egy olyan kifejezéssel, ami a lehető legtávolabb állt az ő egyébként szigorú arcától.

– Így van. Azt hiszem Dupain-Cheng kisasszony sokat nyújthat neked. És ha most megbocsájtotok, van néhány üzleti ügyem, ami megoldásra vár. További kellemes estét mindkettőtöknek. – Ezekkel a szavakkal búcsúzott Gabriel Agreste és távozott az előtérből, megdöbbent tizenéveseket hagyva maga mögött.

– Ez... ez most tényleg megtörtént? – bámulta Marinette azt a pontot, ahol a férfi elhagyta a helyiséget.

– Azt... hiszem igen? –pislogott Adrien.

Meglepett pillantást váltottak egymással majd nevetésben törtek ki. Adrien végül vállat vont.

– Fel kellene mennünk a szobámba, talán idelent Alkonyzóna uralkodik – nevette, majd megragadta a lány kezét és a hálószobájáig vezette.

Amint beléptek az ajtón a kwamik elő hussantak ugyanazzal a kivételes vigyorral az arcukon.

– Hy! – csipogta Tikky boldogan. – Még nem volt esélyünk, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Tikky vagyok a Katica kwami! Annyira örülök, hogy végre találkoztunk Adrien! – Adrien széles vigyorral emelte az ujját, hogy „kezet rázzon" az apró lénnyel.

– Részemről a szerencse Tikky! Marinette már mesélt rólad ezt- azt.

Tikky lenyűgözött örömmel telve dörgölőzött Adrien arcához.

– Hé LB! Van nálad sajt?

Marinette felkuncogott és fölemelte kezét hagyva, hogy Plagg a tenyerén landoljon, s összegömbölyödjön mint egy macska.

– Ó Istenem Plagg olyan cuki vagy – sikkantott, s megvakargatta a füle tövét. – Otthon rengeteg sajt van, bármikor jöhetsz hozzánk.

Plagg sugárzott az örömtől.

– Végre valaki, aki felismeri az én bájamat és gyönyörűségemet. Tudtam, hogy szeretni foglak – ölelte meg a lány egyik ujját. – Ez a hős szerelmes itt nagyon régóta el van ájulva tőled, szóval légy óvatos vele. Nem bírnám ki ha továbbra is itt sóhajtozva és álmodozva bámulná a fotóidat.

– Plagg! – sziszegte Adrien idegesen, a füle tövéig vörösödve. – Azonnal fejezd be a fecsegést!

Plagg kárörvendően felkuncogott és Marinette mögé hussant, hogy megússza Adrien haragját.

– Ne aggódj Plagg, gondját viselem – felelte, miközben rajongva nézett az ő imádott Adrienjére. – Ígérem.

Adrien szemei fürkészték a kék szemeket, majd egész testével felé fordult és pillekönnyű csókot lehelt a szájára.

– Tudom, hogy így lesz, és én is minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyelek téged, esküszöm neked. – Marinette elmosolyodott és enyhén félrepillantott.

– Te már boldoggá tettél engem Adrien – fogott meg egy kósza szőke hajtincset, ami a szemébe lógott és gyengéden félresimította onnan. – Mindössze annyit kell tenned, hogy továbbra is az a lenyűgöző önmagad maradsz.

– Fúj, hát ez remek! – öltötte ki a nyelvét Plagg egy eltúlzott grimasz közepette. –Ti ketten mázosabbak vagytok, mint a szirup. Én leléptem! Nyomás Cukorborsó, nekünk még van egy kis elintéznivalónk – Tikky kacsintott majd követte a társát és mindketten elröppentek.

Adrien ott folytatta, ahol félbeszakították őket, magához húzta Marinette-et. Fölemelte a fejét és lassan, szenvedélyesen megcsókolta, minden szeretetét beleadva, remélve, hogy ezzel elmond mindent, amiről nemrég még „kommunikálni" akartak.

Minden egyes csókjuk egy ígéret volt a jövő felé olyan dolgokról, amiket nem tudtak volna szavakba önteni. Olyan szavakba, hogy mennyire elkötelezettek, biztosak a dolgukban, megvédik a másikat, elégedettek, imádják, tisztelik és értékelik egymást. A lány szabad karja körbeölelte Adrien derekát és szinte beleolvadt a karjaiba, a csókjaiba. A fiú halkan felnyögött válaszképpen, gyomrába csodálatosan fickándozó feszültség költözött.

Elmélyült szerelmes tevékenységüket hosszú morgó hang szakította félbe. Szemük fölnyílt és elszörnyedve néztek egymásra. Marinette félénken elmosolyodott.

– Uhh... azt hiszem kissé éhes vagyok.

Adrien játékosan elvigyorodott.

– Ne aggódj Bogaram! Betartom az ígéretemet és mindenben szolgálatodra állok. Kielégítem minden igényedet. Még akkor is, ha az úgy hallatszik, mintha Godzilla üvöltene.

Adrien szólt, hogy hozzanak föl nekik vacsorát a szobájába, addig kényelmes beszélgetésbe elegyedtek, miközben elővették a kontrollereket és kihívták egymást egy kör „Ultimate Mecha Strike III" -re. Megannyi nevetés, némi elsöprő győzelem Marinette javára és némi összeölelkezés után leállították a játékot. Felkapták a fürdőruhákat és elindultak a fürdőszobába, hogy lemossák a nap során összegyűlt szennyeződéseket.

Nem is gondolták volna, hogy ez-idő alatt a két kwami sajátos felfedezőtúrát tesz. Plagg belevetette magát Marinette táskájába, míg Tikky szemrevételezte Adrien DVD gyűjteményét. Mindketten elmerülten kuncogtak magukban. Plagg komiszul kacarászott, Tikky pedig tisztán derülten.

Mire Adrien és Marinette teljesen megtisztultan visszatértek a zuhany után, azonnal észrevették min ügyködnek az apróságok.

– PLAGG, mit csinálsz?– kiáltott rá Adrien, de Marinette visszafogta a kezét és lecsitította.

– Hagyd Adrien, ezek csak ruhák.

Még mielőtt Adrien bármit felelhetett volna Tikky libbent le fentről.

– Marinette! Gyere, nézd! Adriennek sokkal nagyobb a Disney és romantikus komédia gyűjteménye, mint neked!

Marinette válaszolni akart a kwamijának, de Plagg hussant eléjük egy rózsaszín könyvecskét tolva a képükbe.

– ADRIEN NÉÉZD! – kiáltott mellé a kwami és integetett is vele, amitől a lány realizálta, hogy az az ő naplója. – Kinyitottam egy cuki kis dobozt és ezt az érdekes kis jegyzet füzetet találtam benne.

A könyv tulajdonosa leesett állal és erősen kaparó torokkal nyüszített föl, és megesküdött volna mindenre, hogy a gyomra megpróbál kiugrani a testéből.

– ÁU – kiáltott föl Plagg. – Tikky mi a pokolért cuppansz rám így?

– Amit Marinette a naplójába ír az a magányügye Plagg! – kiáltotta a kis lény sipítva. – Nincs hozzá jogod, hogy belenézz!

– De hát egy csomót írt Adrienről! Hogy milyen aranylóan csillog a haja a napfényben, és milyen ragyogó a mosolya – folytatta Plagg figyelmen kívül hagyva azt a lángoló színt, ami kétoldalt kúszott föl a lány arcára a legbensőbb gondolatait visszahallva.

– PLAGG! – ugrott Tikky a macskalény arcára, de Plagg már elemében volt, nem lehetett leállítani. Egy gonosz mosoly terült el ravasz kis arcán, és szemei gonoszul villantak meg.

– Azt hiszed ez gáz Cukorborsó? Látnod kellene mennyi időt veszteget Adrien a ladyblog előtt azzal, hogy ostoba terveket szövögessen Katica ellen.

– Plagg..! – morrant rá Adrien, de a kwami nem volt kegyes hangulatban, csak értetlenkedett.

– Mi van? – nem akarod, hogy a drága hölgyed megtudja, hogy milyen hosszan szoktad bámulni a fenekét a kimerevített videókon?

Adrien elfúlva hördült egyet, ami nem is igazán hangzott emberien. Úgy érezte az arca teljesen felforrósodik és egy érdekes vörös árnyalatba burkolózik.

A spontán öngyulladás folyamata is így indulhat be, nemde?

Marinette válaszra nyitotta a száját, de Tikky már replikázott is.

– Biztosan nem annyit, amennyit Marinette bámulta Adrient a nemrég kijövő alsónemű kollekció katalógusban.

– TIKKY! – sikoltott föl sípolva a lány.

– Opszi. Sajnálom Marinette! – nyílt tágra a szeme a felismeréstől a kis kwaminak.

A társnője torka rohamost száradt - Vajon a holdra már fel lehet költözni? Bár állítólag a Mars élhetőbb lenne. Arrafelé biztosan nem kellene szembesülnie Adriennel miután Tikky világgá kiabálta előtte minden titkát.

De még mielőtt pakolni kezdett volna egy gyors világűrbe költözéshez, Adrien elegánsan meghajolt és megcsókolta a kézfejét.

– Röhejesek vagyunk – mondta elvarázsolva.

– EZ ANNYIRA KÍNOS! Úgy értem Tikky igazat mondott, és...

– Plagg is – válaszolta a fiú kedvesen csillogó szemmel. – Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kiötöljem, hogyan is vallhatnám be neked az érzéseimet.

– Hah, ismerősen hangzik. Legalább nem voltam ezzel egyedül. – jegyezte meg félénken.

– Így van Marinette – csipogott közbe Tikky – Nincs mit szégyellned. Szerelmes vagy, és ez néha megbolondítja a dolgokat.

– Mindegyik Katica és Macska összejött végül? Mármint a romantikus értelemben, mint Jack és Alice – kérdezte Marinette, Adrien oldalán állva.

Tikky megcsóválta a fejét és egy aranyos mosolyra görbült a szája.

– Nem minden esetben! A Katicabogarak és a Fekete Macskák külön-külön csak két fele az egésznek, és egymással minden esetben lelki-társi kapcsolatban maradnak akkor is, ha valaki mással lépnek frigyre. Bárhogy is alakuljon ők minden esetben kapcsolatban állnak egymással.

– Volt néhány kevésbé undorító párosítás – szúrta közbe Plagg. – Emberek, meg a buta párkereső szokásaik...

Adrien úgy döntött félbeszakítja Plaggot és nem engedi a témát a párkeresési szokásokra terelődni.

– Hiányolod őket? Mármint az előző társaidat – érdeklődte komoly hangon.

Tikky bánatos mosolyt eresztett meg.

– Mindig csodálatos emlékeket szerzünk a társainkkal és nagyon kivételes szálakkal kötődünk minden egyes személyhez,

– Pontosan – motyogta Plagg. – Én egyértelmű miért választottalak téged, mivel könnyen hozzáférsz drága, minőségi sajtokhoz.

Tikky kuncogott és a szemeit forgatta.

– Ne is figyelj rá, Adrien. Plagg egyértelműen büszke lehet rád. Mindketten büszkék vagyunk rátok. Ti ketten nagyon különleges páros vagytok. Ti vagytok a valaha volt legfiatalabb Katica és Macska és mégis minden nehézségen látványosan jól lendültök át.

Plagg körberöppent a két tini körül és szégyentelenül elvigyorodott.

– Mindketten akkora pancserek vagytok.

Tikky megragadta a farkát és meghúzta.

– Gyerünk Plagg, nézzük meg azokat az appokat a tableten, mielőtt megint valami zavarba-ejtőt mondanál nekik.

Adrien és Marinette újfent magukra lettek hagyva.

– Nos, szerintem igaza van – vonta meg a vállát könnyedén a lány. – Pancserek vagyunk.

– Nos, ez a pancser szerelmes az ő bogárkájába – vonta az ölelésébe a lányt egy szégyenlős mosollyal.

A csók, amit Adrien a lány ajkára nyomott, minden volt csak félénk nem. Egészen birtokba vette az ajkát, mindketten tökéletes szinkronban mozogtak. Évekig tartó partneri ismeretségük áthidalta az ezen a téren hiányzó tapasztalataikat. Marinette halkan felnyögött az öleléstől, és hagyta, hogy régóta imádott szíve választottja teljesen magához vonja és megmutassa neki, hogy mennyire szereti. Teljesen egymásba gabalyodtak, cuppogtak, sóhajtottak. Adrien teljesen meglepődött, amikor a lány szenvedélyesen a falhoz lökte őt és hevesen a nyakát kezdte csókolgatni. Az érzéstől meglepetten nyögött föl s kelletlenül forgatta a fejét nehogy nyomot hagyjon rajta a lány, és később magyarázkodni kényszerüljenek.

Mikor végre elszakadtak egymástól, alig kaptak levegőt, szédültek, s ragyogó szemmel bámultak egymásra. Kénytelenek voltak kiszakadni a másik bűvköréből.

– Szeretlek Marinette. Annyira szeretlek.

A lány úgy érezte soha nem tudná megunni Adrien selymes gyengéd hangját, pláne, amikor ilyen dolgokat dorombolt neki.

– Én is szeretlek Adrien. Jobban, mint bármikor – s szorosan megölelték egymást, és néhány pillanatig kényelmesen úgy maradtak. Annyira komfortos, annyira nagyszerű érzés volt.

Ám Adrien nagyot sóhajtva, fáradtan ásított, ami valóságos láncreakciót váltott ki, a kwamikat is beleértve.

A fiú szégyenlősen mentegetőzni kezdett, de Marinette kedvesen elmosolyodott és magához húzta a kezét.

– Nyomás Cicus, irány az ágy, én is kimerült vagyok. Plusz holnap fontos találkozónk lesz egy lakatosmesterrel a Louvre-ban.

Adrien beleegyezően bólogatott.

– Ó, ez igaz. Már majdnem elfelejtettem. Annyira hozzászoktam, hogy össze vagyunk nőve, hogy meg sem fordult a fejemben.

Kényelmesen elhelyezkedtek, szemtől szemben Adrien ágyában, ujjaikat szorosan összefonva. Marinette előrehajolt és egy egyszerű csókot lehelt a fiú ajkára, ami végül mélyebbre és hosszabbra sikeredett, mint szerette volna. Végül pihegve bontakoztak ki egymás öleléséből, és szerelmesen mosolyogva kívántak egymásnak jó éjszakát.

Marinette úgy aludt el, hogy szabad karjával átölelte Adrien mellkasát, és fejét jólesően fúrta a fiú nyakának hajlatába. Plagg és Tikky közvetlenül mellettük sugárzottak a boldogságtól, hogy tulajdonosaik egymásra találtak. Messze ez volt a legjobb éjszakájuk, amit valaha is együtt tölthettek.

Amikor másnap felébredtek, ugyanúgy ragaszkodtak egymáshoz, mint két mágnes. Más tapasztalata nem lévén, Adrien ragaszkodott ehhez az érzéshez. Most, hogy az ő bogárkáját maszkban és anélkül is kötetlenül ölelhette, biztos volt benne, hogy kihasznál minden pillanatot. Az öltözködés már rutinosan ment, és gyorsan túlestek rajta. Adrien mélyet sóhajtott, amikor meglátta, hogy Marinette milyen ruhát választott arra a napra magának.

Vörös – a mellkasán keresztbe vonuló pántos – nyakba-kötős felsőt vett elő egy magasított derekú szoknyával, ami fekete fehér pöttyös volt és egyszerűen lenyűgözően állt rajta. Segíteni nem tudott neki, így csak kitartóan bámulta, ahogy fölemeli a kezeit és egy helyes lófarokba köti a haját. Mélyen elpirult, amikor ezeket a mozzanatokat figyelve rájött, hogy mennyire reménytelenül vonzódik a lányhoz.

Marinette még arra is gondolt, hogy egy szerényebb pulóvert csomagoljon a „bilincslevétel" utáni időre, nehogy megdorgálja őt Damocles igazgató és kioktassa a helyes és visszafogott öltözködésről amolyan „Modest Attire" szónoklattal. Az előző napon is véletlen alakult úgy, hogy esetleg megsérthették a szabályzatot.

Különös mód reggel Gabriel úgy döntött, hogy velük reggelizik, és még arra is futotta az erejéből, hogy egy széles vigyor kíséretében megdicsérje Marinette-et a ruhái kialakításáért. Ezek után normálisan étkeztek, kivéve, hogy Adriennek el kellett viselnie egy hosszú beszélgetést a fodros szoknyákról, és arról, hogy milyen előnyösen áll a férfiakon a lila szín. (mondá hawk moth...)

De legalább ez azt jelentette, hogy Marinette és az apja jól megértették egymást. Ez már maga sokkal több volt, mint amit remélhetett „a denevér" től. (nem reverser nem az a denevér ez egy másik)

Végül eljött az ideje, hogy Adrien és Marinette elinduljanak a múzeumba. Gyomruk teljesen belefacsarodott abba a gondolatba, hogy az egymáshoz láncolt együttlét a végéhez közeleg.

Adrien testőre már a ház előtt várta őket, hogy csak becsusszanjanak az ülésekre és indulhassanak is.

Adrien nem tudta megállni, hogy ne húzza magához Marinette-et egy túlfűtött csókra, s magában reménykedett abban, hogy az autóban lévő térelválasztó garantálja nekik azt a magányt, amire vágynak.

Marinette halkan megugrott a meglepetéstől, utána a nyakát átkarolva vonta magához, hogy szenvedélyesebben válaszolhasson az invitálásra.

Plagg felnyögött Adrien táskájából a tiniket bámulva.

– Mostantól így fognak telni a hétköznapok? Nagyszerű.

– Hagyd őket Plagg! –mondta óvatosan Tikky, amikor Marinette megragadta Adrien gallérját, hogy még egyszer magához húzza. – Fiatalok és szerelmesek. Hát nem gyönyörű?

– Hallod ezt Bogaram? – vigyorodott el – Gyönyörűek vagyunk.

Marinette megforgatta a szemeit, de elmosolyodott.

– Megpróbálhatunk kicsit lenyugodni, amikor a közelünkben vagytok, ha ez megfelel –mondta Plaggnek.

– Ne merészeld! – reklamált Tikky – A gerlepárocskám végre repül, és én minden percét élvezni akarom. (kis perverz...)

– Várjunk csak! Ez azt jelenti, hogy ti tudtátok, hogy kik vagyunk? – bámult elképedve Adrien.

– Elég rég tudjuk – válaszolt Plagg. – és eléggé fájdalmas volt nézni titeket, ahogy annyira nyilvánvalóan lelkesedtek a másikért.

– Akkor miért nem mondtátok el nekünk? – kapcsolódott be Marinette.

– Ha akartuk se mondhattunk volna semmit, mert a varázslat megakadályozza, hogy beszéljünk róla – tette hozzá Tikky. – és higgy nekem, én próbáltam.

Ekkor érezték, hogy az autó lelassul és megáll, és ők óvatosan - nehogy a karperecek túl nagyot rántsanak a másikon- kiszálltak az autóból.

Marinette maga sem volt bizonyos benne miért érez szorongó várakozást a zsigereiben. Hullacsend honolt az egész múzeumban, ami a korai időpont miatt még nem volt elérhető a nyilvánosság számára.

Egyenesen a recepcióhoz indultak, hogy jelezzék, hogy megérkeztek, ahol újfent egy padon várakozva találták magukat. Mivel a bilincseket nemsokára leveszik, megpróbáltak némi időt megtakarítani vele, hogy levették a csuklóvédőket.

Várakozás közben a Marinette mellkasában növekvő feszültség egyre intenzívebbé vált, s zaklatottan lóbálta a padon a lábát.

– Marinette mi a baj? Idegesnek látszol

– É...én nem tudom. Azt hiszem izgatott vagyok.

– Miért vagy izgatott? – kérdezett vissza a szőke komolyan.

Marinette küzdött a gondolataival, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.

– Én csak... fog... fog változtatni valamit kettőnkön... ami... amikor – A lány hirtelen bizonytalanul félrepillantott és az ajkába harapott.

– Amikor már nem leszünk egymáshoz láncolva? – fejezte be a mondanivalóját a fiú, érzékelve a zavartságát. A lány bólogatott s tovább hallgatott. – Néhány dolog visszazökken a rendes kerékvágásba. Nyilvánvaló, hogy többet nem tudunk minden pillanatban egymás mellett lenni. Mindketten hazamegyünk és visszatérünk majd nem teljesen abba az életbe, amit eddig éltünk – itt megállt egy pillanatra, hogy szorosan összefonja ujjait a lány puha fehér ujjaival. – De a kapcsolatunkat tekintve nem hinném, hogy tettetnünk kellene, hogy semmit nem változott. A dolgok változtak, mások lettek. De jó értelemben mások.

Marinette félelemmel telve pillantott rá.

– Nem akartam, hogy úgy hangozzon, mintha nem lennék biztos a kapcsolatunkban, csak... én csak olyan sokáig csodáltalak távolról, hogy néha még mindig úgy érzem, hogy csak álmodom és bármelyik pillanatban felébredhetek.

Adrien arca megértést tükrözött, aztán óvatosan vonta az ölébe a lányt és ölelte át a derekát. Úgy ölelte és úgy nézett rá, hogy megértesse vele, senki más nem létezik számára a világon.

– Higgy nekem Marinette! Tudom, hogy mit érzek. Amikor reggel felébredtem és a te gyönyörű arcod ott volt előttem, arra gondoltam, hogy vajon megérdemellek e téged, hogy hogyan lehetek annyira szerencsés, hogy velem vagy. Túl tökéletes, hogy igaz legyen – egy pillanatra ráharapott a saját ajkára, majd folytatta. – De ez a valóság. Mi valóban együtt vagyunk Marinette. Nem kell emiatt aggódnod. A hátralévő életünkben folyamatosan be fogom neked ezt bizonyítani.

Óvatosan a lány arcára helyezte a kezét és lassan fölfelé billentette a fejét. Az intenzív pillantás a szemeiben érzelmekkel volt tele, aztán lehajolt egy buzgó csókra, és Marinette könnyedén csimpaszkodott bele. Végtagjai el erőtlenedtek és abban a pillanatban hálás volt Adriennek, hogy a karjaiban tartja őt, különben szétolvadt volna örömében.

Lassan elváltak egymástól, s Marinette lágyan pihegett, arcán halvány pír jelent meg, teste pedig lágyan bizsergett a másik közelségétől. Végül kinyitotta a szemét és megnyugodva mosolygott vissza a derűsen villogó zöld szemekbe.

– Köszönöm Cicám.

Adrien felnevetett és homlokát a lányénak támasztotta – Bízom benne, hogy folytatjuk az új és közös élmények szerzését, Hercegnőm – felelte őszintén. A lány válaszul a vállára hajtotta a fejét, s halk sóhajjal bámulta az ölében nyugvó egymást gyengéden ölelő kezüket.

– Egy csapat vagyunk. Most jobban, mint valaha. Bármikor együtt lehetünk, jelmezben és anélkül egyaránt – nézett föl Adrienre, aki tréfálkozva megvonta a szemöldökét.

Ez volt az a pillanat, amikor Marinette újra értelmezte, amit mondott, A feje teljesen elborult és arcából kifutott minden vér. Teljesen elsápadva kalimpált vadul a kezeivel, hangja pedig néhány oktávnyit megemelkedett a szégyentől.

– Ó ISTENEM, EGYÁLTALÁN NEM ÚGY ÉRTETTEM!! ÚGY ÉRTETTEM AKKOR IS EGYÜTT LEHETÜNK HA NINCS RAJTUNK AZ UNIFORMIS!! NE, NEM IS, VÁRJ! ÚGY ÉRTETTEM, AMIKOR NEM A RENDES RUHÁINKBAN VAGYUNK ÉS AMIKOR NEM A KOSZTÜMBEN, VÁRJ EZ MÉG ROSSZABBUL HANGZIK, MIT IS MONDTAM? ESKÜSZÖM NEM ÚGY ÉRTETTEM. Ó STENEM, MOST AZT GONDOLOD ÉN VAGYOK A LEGNAGYOBB PERVERZ A FÖLDÖN!!! – hirtelen összezuhant, mint egy piskóta, s arcát a kezeibe temette. Adrien meg csak nevetett teljes szívéből, miközben a lány vállát paskolgatta együtt-érzően.

– Minden oké Marinette. Értem mire gondoltál!

Marinette fölpillantott az ujjai között.

– Biztos?

– Tuti – sípolta vissza az elfojtott nevetéstől.

A lány folytatta a leskelődést és látta, hogy a fiú tovább mulat az előbbi szófosásán. Próbálta a maradék méltóságát összeszedni és előbújni a kezei takarásából.

– Ha te mondod.

– Mint azt előadtad ékesszólóan a beszédedben – itt a társa gyengéden oldalba könyökölte a bordáit, de ő kitartóan folytatta. – Több időt tölthetünk együtt, amitől én extrém izgatott és hálás vagyok.

– Én is – értett egyet vele és megölelte. – Tényleg jó csapat vagyunk.

– A legjobb –nyugtázta, s gyengéd csókot nyomott a már-már alig sápadt homlokára.

oOo-------------------oOo

Alya Césaire sok dolgot tudhatott magáénak.

Megvédelmezte akiket szeretett, határozott volt, és lehetetlen volt elrettenteni, ha valamit a fejébe vett.

No és imádta a legjobb barátnőjét. Nagyon is.

Tisztában volt vele, hogy Marinette az elmúlt napokban min mehetett keresztül, amikor fájdalmasan agonizált az ő szívszerelme közelében. Marinette,aki mindig úgy nézett ki, mint aki pillanatokon belül agyi aneorizmát kap ha hozzá kell szólnia a szupermodell Adrien Agreste-hez, most három napot töltött hozzábilincselve a már említetthez. Biztosan majd felrobbant.

Szóval, mint a legjobb barátnő, Alya egyenesen a múzeumhoz ment abban a korai órában, hogy találkozzon velük. Az utolsó üzenet amit kapott Marinette-től az akkor volt, amikor a tegnapi támadás után tudatta vele, hogy mindketten biztonságban vannak.

Jó korán fölkelt, megfésülte kócos gubancait, és fölpattan a bicójára, és egész úton magában motyogott az őrült barátnője rohadt mázlijáról.

Alya föl volt készülve dadogó hablatyolásra, paradicsom-vörös arcra, még a makacs hallgatásra is ebben a rémesen csendes helyen. Amire nem volt felkészülve az a látvány volt, amely a Louvre-ben a padnál fogadta. Marinette a már említett „szupermodell" ölében csücsült, kéz a kézben és kényelmes csacsogásuk közepette elcsattintottak egy-egy csókot.

Volt valami abban, ahogy Adrien nekitámasztotta a homlokát Marinette-éhez, s ahogy az ösztönösen állta az érintését. Volt valami intimitás, ami körüllengte őket. Volt valami, ami határozottan nem volt még ott néhány nappal korábban.

Volt valami, ami magyarázatra szolgált.

Ajkait összeszorítva menetelt a pad felé, s néhány lépésnyire megállt előttük, és olyan tekintettel bámult őket ami minden volt, csak nem szolid.

– Szóval... mi ez az egész? – kérdezte, a hangnemével feltárva a benne dúló kíváncsian zaklatott gondolatokat.

Adrien és Marinette tüzes pírral az arcukon rebbentek széjjel és félénk mosollyal viszonozták meglepett barátjuk bámulását.

– Oh, H-hali Alya! Mi csak... vártunk a lakatosra. Kicsit késik, de nincs para.

Alya rosszallóan csücsörített és keresztbe tette karjait a mellkasán.

– Ohh, ez de aranyos Marinette. Amikor bejöttem azt láttam, hogy ti éppen csőröztetek, úgy hogy ne játssz itt velem. Mi folyik itt?

Adrien Marinette-re nézett és a rajta látott visszafogott mosolyból tudta, hogy neki kell beszélnie.

– Összejöttünk –felelte a fiú egyenesen, mert jól tudta, hogy Alya Césaire-nak nem lehet hazudni.

A vallató arca zavart tükrözött.

– De ez... túl drámai változás ilyen rövid idő alatt. Bocs, hogy ezt előtted mondom Adrien, de Marinette két nappal ezelőtt még nem tudott két normális szót váltani veled egyhuzamban.

Míg Adrien fuldokolt a nyálában, Marinette vette át a szót.

– Ez nem olyan komplikált, mint gondolod Alya. Csak rájöttem, hogy nem is annyira tökéletes.

Adrien érzékenyen köhintett

– Hé! – Alya tüzetesen végigmérte a barátnőjét.

– Hogy érted ezt?

– Adrien egy hatalmas tökfej – mondta Marinette hangosan, majd elcsendesedett egy

 pillanatra. – Az, hogy szereti az Animét és a Disney meséket csak a kezdet, de amikor az apámmal sziporkázzák a hülyébbnél hülyébb szóvicceket az már tudomány, és totál nem ért semmit a főzéshez.

Mielőtt Alya vagy Adrien hozzászólhattak volna a szeplőtlen képhez, amit festett a másikról, folytatta a felsorolást.

– De hűséges, aranyos, bátor, ő a legkedvesebb ember akivel valaha találkoztam, és tudom, hogy bármit megtenne, hogy ne bántson meg engem. Tökéletesen biztonságban érzem magam vele.

Adrien ragyogó mosollyal nézte a barátnőjét, míg Alya fölfelé kúszó szemöldökkel bámulta. Magasabbra húzta, mint azt Marinette valaha tapasztalta.

– Akkor most mi a szitu?– kérdezte hirtelen a párocskától. – Akkor ti ketten együtt vagytok? Mint akik együtt járnak?

Rövid másodpercnyi csend következett be, ami alatt a párocska csodálkozó pillantást villantottak egymással, s amit Adrien tört meg.

– Igen, együtt vagyunk. Szerelmes vagyok Marinette-be Alya.

Alya hangosan nyögött egyet.

– Szerelmes? Mégis mikor történt ez?

– Elég rég, csak soha nem gondoltam, hogy ő is hasonlóan érez irántam. Most, hogy a macska kibújt a zsákból, eszem ágában sincs elengedni őt. – A riporterpalánta hitetlenkedve figyelte barátait.

– Őszintén, nem éreztem lehetségesnek, hogy ez nyilvánvaló legyen számodra Adrien. – Marinette nem kicsit volt beléd esve mindvégig.

Adrien zavartan vakargatta meg a tarkóját, míg Marinette nevetett mellette.

– I-igen, már értesültem róla.

Egy idősebb ember hangja lepte meg a fiatalokat a beszélgetésben.

– Ide kell jönnöm valami antik bilincs ügy miatt? – érdeklődte a recepcióstól.

Clavier úr erős hangja visszhangot vert a múzeumban. Alacsony ember volt, majdnem olyan széles, mint hosszú, kockás öltönyben és vad- göndör- ősz hajjal.

A recepcióról előugró múzeum igazgató megragadta a férfit, és a könyökénél fogva a fiatalokhoz irányította.

– Kérem szabadítsa meg ezeket a meggondolatlan tinédzsereket ezektől az értékes karperecektől!

A lakatos sokat sejtetően elmosolyodott.

– Nekem úgy tűnik nem bánják a dolgot.

– De épp rongálják a régiséget. Tönkre fogják tenni, hacsak nem tették már meg.

– Nos, rendben –sóhajtotta Clavier úr rezignáltan. – Kövessenek a fiatalok.

Követték az öreget egy üres irodába, ahol a fényviszonyok megengedték, hogy jobban lássa ennek kényes munkának a részleteit. Föltette az asztalra a magával cipelt szerszámos dobozát és azonnal munkához látott. Kiterítette a hatalmas eszköztárát, amiben sok kis kulcs foglalt helyet, (sok közülük szinte teljesen egyforma volt) a különféle tartókba dugva.

Egy nagyítóval alaposan megvizsgálta minden centijét, majd megkérdezte. – Óvatosak voltak, nehogy nedvesség érje?

Adrien egy pillanatig tartott tőle, hogy a múzeum igazgató kiborul tőle, hogy ebben zuhanyoztak.

– Igen, vigyáztunk rá – válaszolta a valóságnak megfelelően.

– Nagyszerű –nyugtázta a kapott választ, majd kíváncsian végigmérte. – Ezeket a ruhákat viselték egész idő alatt? Nem tűnnek piszkosnak, vagy kellemetlen szagúnak. Már elnézést a megjegyzésért.

Marinette kuncogott a megállapításon, de Adrien szórakozottan válaszolt továbbra is.

– Marinette tehetséges varrónő. Megoldotta mindkettőnk ruhagondjait, amíg... nos akadályozva voltunk.

Úgy tűnt Clavier úr egy pillanatig nem jutott szóhoz. Folytatta a karperecek vizsgálatát az eszközeivel, aztán megpróbált több kulcsot is egymás után.

– Tudja kisasszony, valaki, akinek ilyen ügyes keze van, sikeres lakatos lenne.

Marinette elmosolyodott és megrázta a fejét.

– Sajnálom uram, de az én álmom mindig is az volt, hogy a divatszakmában dolgozzak.

– Gyalázat –sóhajtott föl a lakatos. – Szívesen mentoráltam volna. Igazán jó tanítvány vált volna belőled.

Clavier úr egy nagyon öregnek látszó kulcsot vett kézbe, aminek különleges racsnis kinézete volt. A zár tökéletesen befogadta azt s egy kattanás és kinyílt, kiszabadítva Marinette kezét, egy újabb kattanással pedig Adriené emelkedett föl szabadon.

Adrien és Marinette gyengéden fordították egymás mellé a fejüket, és felszabadultan nevettek, el sem tudták hinni, hogy a testük újra csak a sajátjuk. Szórakozottan dörzsölgették csuklójukat, melyek enyhén sajogtak a Gabriel által adott csuklóvédők viselése ellenére is.

Clavier úr félretette a bilincset és egy névjegykártyát adott át Marinette-nek arra az esetre ha mégis meggondolná magát, és elbúcsúztak egymástól. Az igazgató hurrikánként söpört végig a helyiségen a lakatoshoz, hogy a karperec állapotáról érdeklődjön nála.

Adrien néhányszor megrázta a kezét és egyszerűen szólalt meg.

– Wow – furcsa érzés volt szabadon mozogni, miközben az elmúlt napokban végig arra kellett figyelnie, hogy nehogy megrántsa Marinette karját. Ha teljesen őszinte akart lenni saját magával, be kellett vallania, hogy magányosnak érezte magát hirtelen. Azután ösztönösen nyúltak egymás keze után, s fonódtak össze ujjaik az elmúlt néhány nap berögződésének hála. A fiú elégedetten állapította meg, hogy barátnője is ugyanazon mereng, amin ő.

Alya csípőre tette a kezét és felkiáltott.

– Nos, fogadok, hogy ez most sokkoló volt. De legalább szabadok vagytok. Nyomás gerlicéim! Emlékezzünk meg erről az eseményről néhány fotóval. A Louvre-ból kiérve Alya néhány képet kattintott el különböző pózokban, néhány buta, aranyos, csúcs romantikus, nyuszifüles, béke jeles, és hasonló kompozícióban.

Fotózkodás közben hirtelen hallottak egy sikolyt, majd egy nagy köteg földre eső papír összetéveszthetetlen hangját. Mikor odakapták oda a fejüket, épp látták ahogy egy bicajos beleütközött a Louvre egyik dolgozójába, aki épp a bejárat felé igyekezett. A kerékpáros odakiáltott egy nyers „bocsi" t, majd gondolkozás nélkül továbbhajtott. A három tizenéves szaladt oda a nőhöz megnézni, hogy minden rendben van e.

Amíg a lányok összekapdosták a szétszóródott papírokat, Adrien segített a nőnek talpra állni.

– Minden rendben asszonyom? – kérdezte. – Megsérült?

– Rendben vagyok köszönöm. Szabályszerűen átgázolt rajtam. Csak elvesztettem az egyensúlyomat – válaszolta.

Amikor visszaadták neki papírokat Marinette és Adrien megdöbbenve ismerték föl a nőt, aki Nosztalgika volt, vagyis az a személy akiből Nosztalgika vált egy nappal ezelőtt. A páros futó pillantást váltott aztán odaléptek az összeszedett lapokkal.

Marinette az első meglepetés után visszanyerte a lelkesedését, s megkérdezte.

– E-esetleg segítsünk bevinni a lapokat?

A „Sybill Zegar" névtáblát viselő alkalmazott a fejét csóválta.

– Ó nem kell, köszönöm, meg tudom oldani.

Egy pillanatra végigmérte őket, majd elmosolyodott. – Jó látni a fiatalokat, ahogy együtt készítenek emlékeket. Sokkal könnyebb dolgotok van, mint amikor fiatal voltam és nem volt ilyen fejlett a technika.

Ezt hallva Marinette-nek elkerekedett a szeme az izgalomtól, de a nő folytatta.

– Egyébként jobb a megvilágítás, ha annál a padnál álltok – mutatott mögéjük, s ők hátrafordultak azt a pontot megkeresni. – Vissza kell mennem dolgozni, vigyázzatok magatokra és legyen szép napotok.

Zegar asszony bólintott egyet, majd rövid integetés után visszasétált a Louvre felé. Adrien és Marinette pedig csak bámulták egymást egy meglepett „szarvasok a fényszórónál" kifejezéssel az arcukon. Adrien megvonta a vállát, majd mindketten nevettek. Nem tudták tegnap ellenőrizni, mivel már éppen kifutottak az időből, de úgy tűnt, hogy a nő rendben túllépett a dolgokon, amik fölzaklatták.

Alya azt mondta, hogy még elugrik reggelizni Ninoval, szóval le is lépett. Gyors búcsút intettek, s Adrien testőre elfuvarozta őket az iskolához. Ők eközben megbeszélték, hogy mit fognak mondani az ismerőseiknek az összejövetelükről, s talán, de csak talán megragadtak minden lehetőséget, hogy két mondat között csókot válthassanak.

Szóval, amikor kéz a kézben besétáltak az osztályterembe, olyan kinézettel, mint akik éppen most csókolták halálra egymást, elszabadultak az indulatok az osztályban.

Még Bustier kisasszony is mosolygott és boldogan nézte az új párocskát, mialatt Kim és Alix sokkal hangosabb megnyilvánulást produkáltak, és néhány osztálytársnak hirtelen eszébe jutott, hogy tartozik némi pénzzel a másiknak. Alya ajkán mosollyal nézte őket. Nagyon örült neki, hogy a barátai végre egymásra találtak. Ugyanakkor érezte, hogy meg kell említenie a nyilvánvaló tényt.

– Ugye tudod, hogy Chloe sikítani fog?

oOo---------oOO

Chloe sikoltott.

Éppen akkor sétált be, mikor Adrien és Marinette karjai egymás csípőjén nyugodtak.

– Adrikincsem, mégis mit jelentsen ez?! – sikoltotta dühösen. A kérdezett csak elmosolyodott.

– Jó reggelt Chloe! Szeretnél köszönni az új barátnőmnek? – üdvözölte vidáman.

– D-d-de, hogy?? Mikor?? É-s... Dupain-Cheng, annyi ember közül?! Ő egy... Ő egy...!!

Adrien a homlokát ráncolva szakította félbe.

– Jól gondold meg, hogy mivel kívánod befejezni a mondatodat Chloe! Ha nem tiszteled Marinette-et attól tartok nem lehetünk többé barátok.

Chloe hitetlenkedve fújtatott egyet.

– Ez nem lehet igaz, ez nem történhet meg. Nincs bolondok napja, ugye Sabrina? Mondd, hogy csak ugratnak.!

Adrien úgy döntött bebizonyítja, hogy ők ketten együtt vannak, akár tetszik a szőke lánynak, akár nem.

Egy meglepett kiáltás hagyta el Marinette ajkait, amikor hirtelen a párja megragadta őt és olyan hévvel csókolta meg, amit minden volt csak nem baráti véletlen puszi. Az osztálytársak hevesen üvöltöttek föl és éljeneztek. Amikor Bustier kisasszony diszkréten megköszörülte a torkát egy hosszú perccel később, akkor elpirultan váltak szét, de a mutatvány elérte a célját.

Chloe szörnyűséges dühe még két utcával odébb is hallható volt. A közeli pékségben egy bizonyos férfi tudálékos mosollyal fordult a feleségéhez.

– Úgy tűnik a polgármester lánya megtudta.

Még a barátaik is úgy gondolták, hogy a bilincseket teljesen fölösleges volt eltávolítani, hiszen attól a naptól fogva Adrient és Marinette-et mintha összekötözték volna, alig mozdultak egymás mellől.

És ha véletlenül rendőr bűnöző párosnak öltöztek volna Halloween alkalmából, mintha egy rendőr magához bilincselte volna a csodaszép rablót, az is biztos a véletlen műve lett volna.

~ ~ ~ ~ Epilógus ~ ~ ~ ~

Manon Chamack a padlón ült, körülvéve az átváltozott gonoszok figuráival, miközben a Katica babája ökölpacsizott a Macska babájával a győzelmükkel véget érő harc után.

– Ó Fekete Macska te vagy a hősöm – kiáltott föl Katica.

– De te vagy a legbátrabb, Bogárkám! – válaszolta hevesen a macska. – Annyira szeretlek!

Ekkor szenvedélyesen összecsapta a két babát, irdatlan csókhangokkal szinkronizálva az eseményt. hallotta ugyan az ajtó csengőt, de nem szentelt neki túl nagy figyelmet. Pár perccel később Nadja lépett be a szobába, s magához hívta a kislányt.

– Mi az mami? – válaszolt a hétéves.

– Én,.. Nos... Van valami a konyhában, amit szeretnék neked megmutatni – jegyezte meg Nadja incselkedve. Manon követte az anyukáját a konyhába, bizonytalanul, mi is vár ott rá. Megérkezve hatalmas meglepetéssel állapította meg, hogy egy virágcsokor és egy a magasságával megegyező méretű nyalóka várta őt ott.

– Mami, ez óriási ajándék – kiáltotta izgatottan. – De ki küldte ezt neked?

Nadja fölvonta a szemöldökét.

– Ez... ez valójában neked jött.

– Nekem? – ráncolta homlokát a kislány hitetlenkedve. – Kitől?

– Nem írta. Csak egy kártya volt mellette, amikor átvettem – rántotta meg a vállát a nő, s átnyújtotta a kislánynak, hogy elolvashassa ő is.

Manonnak.

Köszönjük.

A & M

– Köszönjük? Mit köszönnek? És kik ezek? – csodálkozott rá Manon tágra nyílt szemmel.

– Nem tudom, de bárkik is ők nagyon hálásak valamiért neked – hajolt le a konyhapultra Nadja elgondolkozva, majd merengve érintette meg az ujjával az állát. – Biztos vagy benne, hogy nem tudod miről van szó?

– Gőzöm sincs, de bármi is volt, jól csináltam. Hajrá nekem! – örömködött egy rövidet. Utána körbeugrálta az asztalt, szerencsés tudatlanságban, hogy sejtelme sem volt róla milyen eseménylavinát indított el akaratlanul is.

~ * ~ VÉGE ~* ~

Hát a végére értünk.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, hogy kitartottatok még a sok technikai gond ellenére is olvastátok, és a visszajelzéseket külön nagyon nagyon köszönöm.

Köszönöm azt a sok favot és követést, ami mind bizonyítéka annak, hogy egy fiatal lány olyan maradandót alkotott, ami halála után is sokaknak szerzett élményeket.

és nagyon köszönöm, a páros másik tagjának, hogy társa emlékének így tiszteleg, hogy a fordítások immár legalább tíz különféle nyelven értek el több százezer rajongót.

A rajzolót - társ írót elérhetitek a 

 wattpadon