Ó de ügyes kislány valaki ^^ pacsit neki ... 

meglett a leghosszabb fejezettel még vasárnap éjfél előtt :D

♪♫♪♫♪♫

A fal mögé húzódtak, hatékonyan elkerülve az akuma figyelmét de ezzel szigorúan lekorlátozódott a menekülésük esélye. Egy zsákutcába kerültek és ha Nosztalgika úgy döntött volna, hogy benéz abba a közbe, akkor nekik végük lett volna.

Marinette átkozódott magában azon zsémbelődve, hogy vajon hogyan került hozzá a partnerének a hírhedt szerencséje, amitől a dolgai hirtelen ilyen fordulatot vettek. Nem is sejtette, hogy Adrien eközben aktívan átkozta a kwamiját az általa ismert összes nyelven, azon tépelődve, hogyan védje meg Marinettet és csatlakozzon a partneréhez egyszerre. Mindkettejüknek ugyanazok a gondolatok keringtek a fejében: "Nincs más választásom, Ki kell találnom, hogy szabaduljak meg a bilincstől és változzak át, amilyen gyorsan csak lehet. De hogyan? Menjek fel a netre, rendeljek online egy fűrészt vagy csavarvágót?  Remélem a bolt nyitva van. Vajon milyen hamar érünk oda gyalog...? Merengett magában Adrien a gyomrában növekvő feszültséggel küzdve.

"Ha felkapaszkodnánk a tűzlétrán talán előnyös pozícióban lennénk ahhoz, hogy Chat észrevegyen és használja a kataklizmát"- latolgatta Marinette a lehetőségeket annak ellenére, hogy tudatában volt a terv hibáival. Vett egy mély lélegzetet és szemeivel végigpásztázta az utcát.

- Nem látom Chat Noirt, merre lehet?

- Ladybugot sem látni – vágta ki magát Adrien. Mellesleg esküdni mert volna, hogy Marinette lopott pillantásokkal illette a kis táskáját, miközben ajkait egyre keskenyebb csíkká préselte izgalmában.

Az egyre hangosodó zenebonából mindketten levonták a következtetést, hogy a megszállt alany feléjük tart.

Néhány örökkévalóságig tartó pillanat elteltével ( az eget kémlelték feltehetőleg az elveszettnek gondolt partnerüket keresve) Marinette elszánt arccal a fiúra emelte a tekintetét.

- Figyelj Adrien! Soha senkinek nem beszélhetsz arról, amit most látni fogsz. Oké? Ígérd meg nekem kérlek!

- Marinette várj! Van valami, amit el kell mondanom ne...

A lány rövidre zárta a beszélgetést azzal, hogy szorosan lehunyt szemmel láthatóan a legrosszabbra próbált felkészülni.

- Annyira sajnálom Adrien, de már nincs több időm. Megbízom benned, szóval... – a lány nagyot nyelt, s Adrien csak tehetetlenül állt és realizálta ahogy a lány száját elhagyják azok a szavak, amiket a legkevésbé várt volna tőle. - ...Tikki, pöttyöket fel!

Adrien lefagyva bámulta, ahogy az osztálytársa a talpától feltörő rózsaszín fényárba burkolózik, s meglehetősen intimnek, belsőségesnek érezte, a pillanatot, amikor meglátta Marinette testét a varázslatos piros anyagban. Valahogy mégis kellemes érzés áradt szét az ereiben. S ím, ott állt mellette a lány, akit mélyen tisztelt és akibe beleszeretett már a színre lépésük első napján, évekkel ezelőtt.

Most, hogy a saját szemével látta, minden értelmet nyert végre. Annyira nyilvánvaló volt, hogy kis más is lehetne ez a végtelenül kedves és önzetlen lány? Hát persze, hogy Marinette. Senki más nem lehetett, csakis Marinette.

És ő másodszorra is szerelmes lett belé.

Csak állt és bámulta őt nyitva felejtett szájjal, amikor Marinette (Katica) megragadta a kezét és áthelyezkedett úgy, mintha ő lenne a táncpartnere, aki vezeti őt. A meglepett fiú a baljával szorosan átölelte, majd a lány hirtelen ölbe kapta őt és menyasszony tartásban megindult vele, hogy amennyire csak lehetséges megpróbálja tartani a távolságot közöttük és a tomboló megszállott között.

Megdöbbenésén túllépve Adrien megpróbálta magára vonni a lány figyelmét, ami elég nehéznek bizonyult mióta átváltozott, ugyanis a varázslatos sebességtől amit használt, fütyült a szél körülöttük.

- M-Marinette, várj!

De Katica (Marinette) nem figyelt rá. Ő csak himbálózott tovább a terhével az épületek tetején, szorosan magához ölelve a fiú testét. Kecsesen landolt egy fal mögött a talajon, majd azonnal megragadta a jojóját és megnyomta rajta a jól ismert hívógombot. A bilincs megrázkódott a csuklóján

- Miért nem veszi fel? Hol van már? Ugye nem esett baja?

Adrien szíve fájdalmasan megfacsarodott a mellkasában. Nyilvánvaló volt, hogy a lány féltette a partnerét, és aggódott az épségéért.

- Marinette várj, én...

- Gyerünk már – morogta szórakozottan a fegyverén megjelenő "Chat Noir hívása" feliratot bámulva. - Meg kel várnunk Macskát. Használhatná a kataklizmáját a bilincseken és akkor biztonságba helyezhetlek. Ne aggódj Adrien, minden rendben lesz. Megvédelek, és nem hagyom, hogy bármi bajod essen.

- Mar... Katica ígérem, hogy mindent megmagyarázok, de most követned kellene engem – mondta Adrien miközben a bilincseket megrántva próbálta rávenni a lányt, hogy odafigyeljen rá végre. Katica ugyan elvitte őt a támadás helyszínéről, de a biztonságot kereső emberek sokasága hömpölygött az utcákon, így lehetetlen volt feltűnés nélkül átváltoznia. A lány megrázta a fejét és újrahívta Chat készülékét a jojójába épített hívó segítségével. Hihetetlen makacssággal próbálta elérni a partnerét.

- Biztos meg vagy ijedve, de hinned kell benne Adrien. Chat soha nem hagyott még cserben, egyszer sem. Nemsokára itt lesz. Amíg idetolja a bajszát, addig nem mozdulok mellőled tudja, hogy merre talál meg. Adrien nyers idegessége küzdött a felé támasztott hősi elvárásokkal, de a csata sajnos beleragadt a szituációba. Nem kockáztathatta meg, hogy mások előtt átváltozzon, még a végén összefüggésbe hoznák őket a bilincsekkel és akkor vége a játéknak, mert elég sok szemtanú látta Adrient és Marinette-et a karperecekkel a kezükön sétálni, jönni, menni. A lány viszont nem akart mozdulni.

- Katica kérlek, menjünk innen, és ...

- Nem mehetünk innen. Ez a legbiztonságosabb hely számodra. Nem kockáztathatom, hogy bármi bajod essen, mert sze... - mondatát hirtelen elharapta és inkább elfordult. Hezitálva pillantott vissza az ideges szőkére, majd összeszedve a gondolatait határozott hangon szögezte le az akaratát. - Meg kell várnunk Macskát. - Hangja éles és határozott volt, amit fölvillanó kék szemei is alátámasztottak.

A fiú azonban látta bennük a félelmet, de nem attól, hogy egyedül kell harcolnia hanem, hogy a pártfogoltja megsérülhet. Kényszerítette magát, hogy ne aggassza, ahogy társa folyamatosan a fegyverét bámulja és újra meg újra hívást kezdeményez.

- Nem jön! - kiáltott rá. A lány végre meghallotta őt és hitetlenkedve fordult felé.

- Mi? Persze, hogy jön, mégis honnan veszed ezt?

- Onnan... onnan, hogy... - Adrien elgyengülve bámult bele az intenzíven vizslató kék szemekbe. A pettyes ezt hallva megtorpant egy pillanatra.

- Azt mondod történt vele va... NEM! Nem gondolhatunk ilyenre. Ha nincs itt az csak azt jelenti, hogy késik, de eljön. Mindig eljön. Macskára sok minden igaz. Különc, egy kicsit lelkes, ostoba szóviccekkel dobálózik, de semmiképp nem tűnik el! Ő az egyik legmegbízhatóbb ember akit ismerek, és az egyik legjobb barátom. Egy csomó dolgot úsztunk már meg közösen és soha nem hagyott magamra. Az életemet is rábíznám. - A lány tekintete megkeményedett és sütött belőle, hogy teljes szívével bízik a másikban. 

- Itt lesz! Tudom!

Adrien gondolatai teljesen belevesztek azokba a csodálatos és bizalmas érzelmes dicséretekbe, amik társától hangzottak el. Nem is gondolta volna, hogy ennyire hisz benne, bízik és ilyen intenzíven védi őt. Agyának racionális része leállt és számos megmagyarázhatatlan érzelem mosta át azt. Mindkét kezével megragadta a lány elszánt arcát és még mielőtt az reagálhatott volna érzelmektől fűtve nyomta rá ajkait az övére.

Adrien az elmúlt napokat kénytelen volt civil önmagaként végigcsinálni, ami néha kemény volt számára, és a sokk, ami rátört, amikor rá kellett döbbennie, hogy a régóta imádott élete szerelme és az ő okos, elbűvölő osztálytársa ugyanaz a személy, teljesen elsöprő erejű volt.

A lány a kezei között teljesen feszült volt és amikor megölelte, halk meglepetésszerű hangot adott ki magából, ám Adriennek Katicát ölelve rá kellett jönnie, hogy egészen új problémákkal kell szembenéznie.

Egy! Első helyre rögtön a lány puha ajkainak epres szájfény ízét helyezte, ami úgy érezte, hogy azonnal a szenvedélyévé vált.

Kettő! A meglepett ámde készséges felelet, amivel a társa reagált az ő közeledésére. Meglehetőst pozitív visszajelzés volt számára, amikor visszacsókolt. Ahogy a puha és meleg ajkak elkezdtek az övével szinkronban mozogni, valami mennyei érzés volt. A halk nyögés és a borzongás, amikor a kecses ujjak megtalálták az utat a hajába. A mozdulat, ahogy a partnere követte őt, amikor végre elhúzódott tőle.

Semmit nem érzékelt a külvilágból az ő elragadó melegségén kívül. Újra és újra megcsókolta lassan adagolva mindazokat az érzelmeket, amiket nehezére esett volna szavakba öntenie. Teljesen úgy érezte mintha az idő is megállt volna, hogy hagyja nekik kiélvezni ezt az első csókot.

Egészen addig, amíg egy hirtelen csattanás széjjel nem rebbentette őket, és Adrien csak bámult tovább a partnerére bambán, próbálva összeszedni a gondolatait.

- Ja ... igen, az akuma.

Teljesen beleveszett a csóktól kissé megduzzadt ajkak, a még elhomályosult szemek és a zavartan verdeső szempillák szemérmes lehunyása látványába, de szerencsére sikerült annyira összeszednie a gondolatait, hogy kinyögje, amit ezidáig ezerszer próbált.

- Gyere velem! Esküszöm, hogy mindent megmagyarázok.

S lám a válasz gyenge bólintás volt és engedelmesen hagyta, hogy kézenfogva egy sötétebb, félreesőbb sikátorba vezessék őt, elvonulva a kíváncsi szemek elől. A pöttyös ruhás látványosan megzavarodott a dologtól, de csak bámult némán a vezetőjére. A szőke megpróbálta lenyugtatni idegesen tekergő zsigereit és tenni, amit tennie kell.

Fájdalmas gombócot próbált lenyelni a torkából, miközben halkan felsóhajtott,

- Kérlek, ne utálj meg ezért. Plagg Karmokat ki!

A fényes zöld fény fellobbanása egy pillanatra elvakította a Katicát, s az osztálytársa helyén ott állt egy félénk Fekete Macska.

A fiú láttán a piros ruhás megdöbbenve emelte a szabad kezét a szájához, hogy elnyomja a meglepetés feltörő hangját. Az gyorsan felhasználta az erejét, hogy megszabaduljanak a bilincsektől, majd szó nélkül nyújtotta meg harcibotját és macskás kecsességgel tűnt el a párizsi háztetők mögött.

Ő pedig ott maradt.

A lelkében dúló bizonytalansággal és káosszal küzdve, fogalma sem lévén róla, hogyan kezelje ezt a helyzetet.

Katicabogár elméje még mindig kétségbeesetten próbálta feldolgozni az elmúlt percek eseményeit, és túljutni rajtuk. Tudta, hogy Macska (Adrien!?) kwamijának fel kell töltődnie valahol. Eme gondolatokkal sikerült kirántania magát kataton állapotból és elindult megkeresni a megszállottat.

Macskának sikerült elbújnia egy kémény mögött és gyorsan visszaváltozott, egy darab sajttal kínálva meg Plaggot. A kwami kimerült volt a korai – de annál szükségesebb kataklizmától, és gyorsan fel kellett töltődnie, ha meg akarták nyerni ezt a harcot. Adrien mélyen a gondolataiba merülve, üres tekintettel követte az evő társának a mozdulatait. Marinette hirtelen eltűnése nyomasztóan kényelmetlen hatással volt rá. Furcsa érzés volt magára maradnia, miután a barátja, az ő bogara, szó szerint hozzá volt láncolva néhány napig.

Az irónia szinte fájdalmas volt. Azok a pillanatok, amiket Marinette-hez láncolva töltött, a szoros közelségében, paradox módon az élete legszabadabban töltött pillanatai voltak, és végre valaki mellett teljesen önmaga lehetett.

Még a hatalmas és üres szobája gondolatába is beleremegett a lelke, nem érezte csupán egy óriási aranykalitkának.

Az utolsó falat is eltűnt Plagg szájában, így Adriennek kényszerítenie kellett magát, hogy ne gondoljon a Marinette-től való elválás hideg érzésére. Milyen gyorsan összeszoktak, és mennyire gyorsan megszokta az állandó jelenlétét, szinte fájdalmas volt, megdöbbentette.

De most nem volt idő ezen merengeni. Volt egy legyőzendő akumájuk, és minél gyorsabban küldik vissza oda, ahonnan jött, annál hamarabb folytathatja Marinette-el azt, amit abban az eldugott sikátorban elkezdtek.

Mire megérkezett a helyszínre Nosztalgika már javában tartotta a rögtönzött és meglehetősen zavaró századfordulós kinézetű buliját. Az autók körülöttük átváltoztak lóhajtású kocsikká, és azoknak a szerencsétlen embereknek akik keresztezték az útját a kinézetük átalakult, beleértve a mobiltelefonjukat is, amik átalakultak korabeli távíró készülékekké. Az utca megtelt a szövetek szakadó hangjával, amikből zajosan bucskáztak a földre az egykoron apró és modern tárgyak.

Maga az ellenség egy korai középkorú nő volt, aki magasan állt az utca közepén, kezében egy hatalmas órát tartva az aranyláncán. Hosszú haja kontyban pihent a feje tetején, ékszerként olyan nyakláncot viselve, ami elsőre fogaskerekek és csavarok és fémhulladék elegyéből készült volna. Szűk barna bőr fűző ölelte körbe vékony derekát, és testére tapadó, térdtől uszonyszerűen szétterülő szoknyája a földet söpörte minden lépésénél. Derekán széles bőr öv pihent, nagy fogaskerék alakú csatban végződve, amitől meglehetősen steam punkos hatása lett a kinézetének.

- Mire vársz? - vágta gúnyosan a pöttyös hős felé. -Elveszem mindkettőtök talizmánját, és aztán visszaállítom egész Párizst a régi dicső fénykorába. A magasba emelte óráját, ami aranylóan fölfénylett.

A bogár felsóhajtott. Ez csak egy újabb nap egy tizenhét éves hős életében.

Kitért néhány borostyánszínű fénysugár elől, rémülten felkiáltva, amikor az egyiket csak az utolsó pillanatban kerülte el.

Fel kell tartania Nosztalgiát ameddig csak lehet, hogy ezzel elég időt nyerjen a társa kwamijának a feltöltődésre. De most, hogy nyílt terepen harcolt szemtől szemben, még egyszer át kellett gondolnia ezt a döntését.

- Mi a gond véncsont? - nevetett föl szárazon, amikor lebukott egy lovaskocsi mögött, ami egy perccel előtte még egy kék mercedes-benz volt. - Csak nem gondjaid voltak az óra átállítással?

- Szemtelen bogár – tett egy megrettentő lépést Katica felé. Lépteitől az aszfalt macska kövekké változott mindenfelé. - A technológia mindent tönkretesz. Minden sokkal jobb volt, amikor még a bájtok és az adatok nem vették át az uralmat. Senki nem olvas könyvet, vagy játszik a szabadban, mindenkinek az orra oda van ragasztva azokhoz az átkozott kijelzőkhöz. Az emberek szelfiket csinálnak és lájkokat számolgatnak, a szülők a telefonon nézik ahogy a gyerekeik felnőnek, és a családok néma csendben esznek egymás mellett a telefonjukat bámulva, ahelyett hogy beszélgetnének egymással! Senkit nem érdekel többé az órakészítés művészete, senki nem értékeli a szenvedélyt, ami egy időmérésre alkalmas eszköz létrehozásán fáradozik. Csak egy ostoba gombnyomásba kerül, ha valaki meg akarja tudni az időt.

Egy fekete árnyék hirtelen elterelte Katica figyelmét, amitől szinte felragyogott. Fekete Macska (Az Adrien, aki valójában Macs...Ehh Figyelj oda Marinette!) csatlakozott végül a partihoz. Nem volt más, ami boldogabbá tehette volna a lányt abban a szent pillanatban. Vele szemben landolt egy háznak a tetején, a tőle megszokott játékos mosollyal és kacsintással üdvözölve partnerét.

Szavakra már nem volt szükségük. Az évek során szerzett tapasztalataik erősítették kapcsolatukat, majdhogynem verhetetlen csapattá gyúrva őket, és most, hogy tudták ki lapul a maszk mögött a partnerségük egy teljesen új szintre emelkedett.

Botja megnyújtásával Macska egy közelebbi tetőre ugrott át, játékosan odakiáltva az ellenfelüknek.

- Hé Nagymami! Ideje egy kis fogócskázásnak. Vagy az ízületeid túlságosan fájnak hozzá?

Nosztalgika savanyúan fordult a bőrbe burkolt hős felé.

- Te szemtelen tejszín lefetyelő! Megtanítom neked, hogyan tiszteld az idősebbeket! Újra fölemelte az órát, ami már mint kiderült, támadást jelent.

Macskának a hideg futkosott a hátán a borzongató szavakat hallgatva.

Ez volt a hajsza izgalma, amit annyira szeretett. Megmutatni a határait és feszegetni azokat ameddig csak bírja.

Ismerte a tervet.

Bosszantsd fel az ellenfelet, és hagyd, hogy Katica ezalatt kielemezze és megtalálja a gyengéjét.

Vigyázva, hogy ne kerüljön Nosztalgika által kilőtt sugarakba, Macska végigfutott a tetőgerincen. Minden erejével azon volt hogy lekösse az ellenfele figyelmét és ne vegye észre az ő gyönyörű, lenyűgöző, csodálatos, vicces...

- Auh! - kiáltott föl Chat hangosan. Kétségbeesetten próbálta gondolatai kusza fonalait távol tartani a partnerétől, de valahogy mindig visszakanyarodott hozzá, ami nem tett jót a pillanatnyi terepmunkájának. Az összpontosítás tényleg nem vált a nap sikerélményévé. Eközben az ellenfelük az órájából előtörő sugárnyalábbal lövöldözött az őt idegesítő bőrruhás felé, de rendre elhibázta, így célba vett véletlenszerűen embereket, akik önmaguk vintage változatává változtak. A fiú tudta, hogy még azelőtt meg kell állítaniuk, mielőtt egész Párizs úgy fog kinézni, mint egy 1900-as évek béli képeslapon.

- Nem durva ez egy kicsit holmi kapuzárási pániknak?

- Ideje, hogy valaki jó modorra tanítson te nyavalyás macskaszerzet. - Nosztalgika összeszorított fogakkal, lassan sétált a kiszemelt áldozata irányába.

- Harcolni akarsz? Hát legyen!

Macska a diadalív sarkán járt és majdnem egyenesen Nosztalgikába futott, aki éppen előtte állt meg.

Hangos nyikkanással torpant meg. Ellenfele gonosz mosollyal emelte a magasba a fegyverét és Chat megmerevedett a telitalálat biztos tudatában. Ám a következő pillanatban érezte, hogy átrepül az építményen egy nagyon is ismerős kart tudva a derekán.

- Bocs, hogy beleütöm az orrom, Cicus! - mosolygott rá a hősnő félénken. - De ki kellett húzzalak a bajból. Mégsem hagyhatom, hogy szürke hajat és járókeretet adjon neked. Nemde?

Macska felhehhent a kényelmes ölelésben, jót mulatva a lány arcán elterülő érzelmeken.

- Mi a gond drágám? Nem szeretnél velem együtt megöregedni?

Az elmés replika azonban váratott magára, ugyanis Nosztalgika megjelent előttük a szomszédos tetőn és egyenesen a vállai között találta el Katicát a sugarával kiszorítva ezzel a tüdejéből a szuszt.

Az ugrása lendülete ezzel megtört és Chat Noirt ölelve bucskázott az alatta húzódó tetőre. Első reakciójuk hangos köhögés volt, amit a cserepekhez ütődő mellkasuk reflexszerűen követelt meg a felcsapódó porban. Amilyen hamar csak bírtak talpra kellett ugraniuk, ám visszahőköltek a látványtól.

Amint Cicus egyenesbe tornázta magát a fájdalmas becsapódás után szembe találta magát egy már feltápászkodott Katicabogárral, akinek megdöbbent kifejezés terült el szép arcán.

A szokásos vörös maszkját egy széles vörös Velencei maszk váltotta le, fekete belső kerettel és az abban sorban elhelyezkedő gyöngyként fehérlő pettyekkel. Játékos copfjai semmivé lettek, helyettük két egymás alatt hátrakötött konty képződött és szabadon lengedező kunkori hajtincsei ölelték körbe kipirosodott arcát. A felső kontyot egy katicamintás ékszer tartotta, míg az alsó a tarkóján pihent lazán. A szokásos ruházata is jelentős változásokon esett át. Egy fekete bőr vértezet védelmezte a testét, ami alól vörös fodrozott szoknya bújt elő, elől rövidebbre fogva, hogy ne korlátozza a mozgását. Fekete vert csipke kesztyű díszítette karját, és mellénykéje magas nyakban végződött, a melleit határozottan körbefutva, nyílt háromszöget hagyva ezzel a dekoltázs vonalán. Lábai fekete bőrnadrágba bújtak, vörös lakkozott hátul megkötős bokacsizmában végződve. Ruhájának gazdag részletei lenyűgözőek voltak a vállvért katicás fedőszárny alakjától egészen a lakkozott csizma fémszegecséig. Határozottan közelharchoz idomult a kinézete az eddigi távolsági helyett. Hűséges jojója eltűnése is ezt igazolta. Ledöbbenve forgatta a kezeiben tartott kacabó mintás legyezőt.

Elképzelése sem volt, hogyan válik majd hasznára. Egyszerű ám szépen megmunkált díszes darab volt, már-már puccos, ám erős érzést sugárzott magából. Valószínűleg ugyanabból a mágikus anyagból készült, mint előző fegyvere, valami acélosnak látszó anyagból.

Ösztönösen mozdult és védte ki vele Nosztalgika hirtelen támadását, amitől sokkal jobban érezte magát. Mint kiderült a legyező tökéletesen funkcionál pajzsként. Szerencsésen kipróbálta a funkcióit amíg Macskával blokkolták a beérkező támadást a bottal és a legyezővel, neki támadásra is nyílt lehetősége a legyezőt bumerángként az ellenfeléhez lendítve. Elvesztette a jojót, de helyette nyert egy új fegyvert, ami bár kihívásnak látszott de el kellett ismernie, hogy rendkívül hatékony volt a harcban.

Szerencséjére az új kinézete nem gátolta a mozgásban így továbbra s olyan kötetlenül mozoghatott, mint azelőtt.

Ez Macskának kevésbé vált szerencséjére. Szerinte nagyon jól állt a lánynak az új kinézete. Varázslatosan nézett ki, és ahogy ruhák körbelengték az alakját a szíve is hevesebben kezdett verni. A megszokottnál sokkal harciasabbnak látszott, ahogy megtámadta Nosztalgikát a legyezőjével aztán elkapva a visszatérő fegyvert pajzsként védve magát az antik korba visszarepítő sugarak elől.

Még mindig Katica új kinézetének és fegyverének a hatása alatt próbált elkerülni néhány sugarat, amit felé lőttek, amikor elvétette a landolást és hirtelen lezuhant az épület tetejéről. Szerencsére még volt ideje ráeszmélni a hibájára mielőtt a sikátor szeméttárolójával kemény üdvözlésbe bonyolódott volna. Néhány doboz hálásan tompította a sérüléseket, de így is fájdalmas percekbe tellett míg összeszedte magát és felmérje a helyzetét.

Elméjébe kényelmetlen gondolat fúródott be kényszeresen.

Hol van Katica? Hol van az ő hercegnője?

Nem tudja őt megvédeni, ha egy kínai étterem szemetében fetreng. Meg kell találnia mielőbb. Fekete Macska kényszerítette magát, hogy talpra álljon és megkeresse Katicát és Nosztalgikát.

- Haszontalan, koszos macska – rémítette meg egy fenyegető hang a háta mögül. - Elvétettem ugyan a találatot, de most megint sarokba szorítottalak.

A hős megpördült a sarkán, hogy szembenézzen a nővel aki túl közel volt hozzá

- Hol van? - morrant rá. - Ha egy haja szála is meggörbül esküszöm, hogy véged.

- Valószínűleg engem keres a Champs-Élysées környékén. Otthagytam azt a zavaró bogarat – Nosztalgika ajkai hideg hátborzongató mosolyra húzódtak, amitől végigborsódzott a fiú háta.

- De most – folytatta még mindig szórakozott arckifejezéssel.– Át kell alakítsam ezt az undorító cicanadrágot, hogy passzoljon az ő jelmezéhez nemde?

Ez minden amit figyelmeztetésképp kapott Chat mielőtt Nosztalgika sugara mellkason találta és annak erejétől a betonra zuhant volna.

Érezte ahogyan a ruhája átalakul a testén valami egészen mássá, és a botja megrezzen és hosszan megnyúlik amíg egy szép díszes vívókarddá nem alakul. Maszkja, amit nem láthatott, ugyanúgy Velencei stílusúvá változott át, ám neki macskafülekre emlékeztető csücskök nyúltak felfelé a két sarkán. Felül egy dupla hajtókás blézer és bőr kesztyűk jelentek meg, amik egészen a karja közepéig nyúltak. Nagy kapucni csatlakozott a kabátjához, szinte teljesen elfedve a fejét, de elegendő helyet hagyva, hogy a maszk macskafülei kilógjanak.

- Sokkal jobb – suttogta gyermekien gügyögve a gonosztevő. - Legalább jól öltözött leszel amikor legyőzlek és elveszem tőled a talizmánodat.

- Hogy... hogy csinálod ezt? Hogy vagy képes ilyen gyorsan mozogni? - lihegte szinte magának, miközben a társáért aggódott. Hol lehet már? Hogyan tudták őt ilyen könnyedén lerázni?

Nosztalgika felcsuklott a nevetéstől és egy fenyegető lépést tett áldozata felé.

- Képes vagyok játszani az idővel – emelte föl az órát tartó karját és kuncogott. - Például próbáld megakadályozni ezt.

Mielőtt Macska pislogni tudott volna Nosztalgika megjelent közvetlenül előtte és keményen fejen csapta. Az áldozat teljesen megszédült, alig bírt megállni a lábán, de mielőtt megmozdulhatott volna egyenesen gyomron rúgta az előtte megjelenő nő amitől a földre rogyott. Fájdalmasan köhögött mialatt Nosztalgika lehajolt és az alkarját megemelve megérintette a gyűrűjét.

- Valami utolsó szó Fekete Macskaként? - károgott fölötte vígan – Mielőtt még megszabadítalak a szuperhős lét terhétől.

Mielőtt még Nosztalgika megfoghatta volna a gyűrű hideg fém anyagát, Katica jelent meg közvetlenül a nő mellett és legyezőjével kivédte a mozdulatát.

Védelmező állást vett fel és ellenfelére nézett. Kezét védelmezően helyezte Macska vállára, aki fájdalmasan felnyögött az érintéstől.

- Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá, mert megvédem – lihegte. Úgy tűnt idejében érkezett és alig kap levegőt. - Úgyhogy ideje, hogy távozz!

A figyelmen kívül hagyott fiú alig láthatóan elvigyorodott az elcsípett szóviccen. A lány ezt épp elcsípte, és felnyögve forgatta meg a szemeit, de megnyugodott, mert ez biztosította, hogy a társa jól van.

Nosztalgika arckifejezése kegyetlen vicsorba fordult amikor Katicára nézett, aki kétségbeesetten próbálta kidolgozni a stratégiáját. A reménye úgy folyt el, mintha víz lett volna. Nosztalgika erős volt és úgy tűnt, hogy mindig egy kényelmes lépéssel jár előttük, bármivel is próbálkoztak.

Katicának véget kellett vetnie a harcnak, méghozzá sürgősen.

Rögtön megragadta Chat Noir kezét és olyan gyorsan nyargalt el vele, amennyire csak erejéből tellett. Épphogy sikerült kitérnie a nő támadása elől és tudta, hogy ha esélyt akar a győzelemre, azonnal cselekednie kell.

- Szerencse Talizmán! - kiáltott fel és könyörgött, hogy ne valami olyat kapjon, amin sokat kell agyalnia, hogy mielőbb megoldhassa a labilis helyzetüket.

Szerencsétlenségére egy univerzális távirányító pottyant az ölébe.

Egy távirányító?

Kétségbeesetten nézett körbe, hogy meglássa mi módon kellene ezt neki felhasználnia, hogy végre megszabaduljanak ettől az egész nyűgtől. Bármi, amit ötletet adna – forgatta a fejét ide oda tekintgetve.

- Bogaram – szólalt meg Chat. - Azt hiszem a kis pillangó abban a túlméretezett órában lehet. Nekem semmi ötletem de ez is több a semminél. Te hogy állsz?

Kutató kék szemei megállapodtak a közeli elektronikai szaküzlet kirakatán, és a terv már össze is állt a fejében.

- Cicus a kardod elég erős, hogy mindkettőnket felemeljen? -kérdezte észre sem véve, hogy kezében még mindig ott tartja az ő balját.

Macska elvigyorodott és a derekánál fogva magához húzta a lányt. Katica érezte ahogy elönti a forróság az arcát a maszkja alatt.

- Mi lenne ha kipróbálnánk? - a szokásos flörtölés egészen más érzelmeket váltott ki most , hogy tudta a maszkja mögött Adrien lapul. Szívverése kétszeresére ugrott a kacér kandúr vigyorát látva. Gyorsan bólintott, félénken félrepillantott, majd a partnere mellkasára helyezte a fejét és szorosan mellé állt, hogy felkészüljön az emelkedésre.

Szerencsére a stílusos kard úgy tűnt ugyanúgy működik, mint a bot és megnyúlt, amikor a gazdája úgy kívánta (bár nem annyira, mint a bot). Jó érzés volt ezzel a mozdulattal kitérni az éppen utánuk iramodó Nosztalgika elől. Mindkettejük arcára felkúszott egyféle diadalittas vigyor, amit az vívott ki, hogy végre valami olyasmit tehettek, ami már megszokott volt számukra. Ebben a káoszban az valami mesés érzést nyújtott mindkettejüknek.

Amint a bolt előtt földet értek Katica azonnal benyargalt a boltba és elhaladt a "csak dolgozóknak" felirat mellett. Macska kíváncsian követte őt, érdekelte, hogy ezúttal mit fundált ki az ő nagyon okos bogárkája, ugyanakkor fájdalmas volt a tudat, hogy ellenfelük nem sokkal van mögöttük.

- Látod azt a panelt? - kérdezte a társa egy nehéz lakattal elzárt dobozra mutatva. - Ez szabályozza mi jelenik meg a boltban lévő tévék képernyőjén. Most, hogy tudom az én cicusom mennyire képben van a high-tech dolgokkal, megtennéd, hogy beprogramozod a bolt készülékeit, de mindet másik csatornára állítsd. A lényeg, hogy nagy zajt csapjon.

- Már csinálom is, hercegnőm – válaszolt egy magabiztos vigyorral és azonnal megismertette a zárat a kataklizma nevezetű pusztító erővel. Ahogy a billentyűzethez értek az ujjai, Katica megszorította a vállát és egy magabiztos mosollyal jutalmazta meg.

- Köszönöm, Cicus – mondta és vissza szaladt a másik helyiségbe, ahová éppen akkor lépett be az ellenfelük, az ő nyomaikat követve.

Egy gonosz vigyor terült szét az akuma arcán. Egyik sugarával keresztül lőtt egy tévén, ami azon nyomban palatáblává változott át.

- Hol vagytok, zavaró kis csirkefogók? Ne bujkáljatok, úgyis hasztalan.

Katica átcsusszant az egyik állvány alatt és olyan gyorsan, amennyire csak tudott, annyi készüléket kapcsolt be, amennyit csak bírt. Fekete Macska csodás munkát végzett a háttérben, mert minden egyes képernyőn valami egészen más vetélkedő vagy film jelent meg. A jóbarátok ezredik újra vetítésétől egészen a Voltron legújabb részéig, mindenki megtalálta volna közöttük a maga ízlésének való műsort.

Nosztalgika valószínűleg nem így gondolkozott, mert minden egyes tévét egyesével üres pala táblává változtatott, miközben sétált és a múlt nagyságát éltette a technológia rabszolgaságába esése ellenében.

A macska-egér játék a végéhez közeledett, Katica az ellenfele elől bujkált miközben fülbevalója megejtette az első figyelmeztetését a kimerülése előtt.

A megszállott nő megtámadott minden egyes képernyőt, amit meglátott, miközben mogorva tekintettel az arcán végigsétált a bolton.

A hősnő megtagadta a feladást, és továbbra is bujkálva kapcsolgatta be a még szóba jöhető berendezéseket.

Nosztalgika elérte a végét a boltnak, és Katica lélegzetvisszafojtva próbálta lenyugtatni izgalomtól zakatoló mellkasát. Már csak egyetlen televízió maradt bekapcsolva. Vajon beválik? Vagy a tervének hála ő és Chat elbuknak?

Szerencsére Macska remek munkát végzett, mondhatni a helyzet magaslatán volt. Újfent.

Mert amikor Nosztalgika elsétált a készülék előtt hirtelen megdermedt és eltátotta a száját.

- Ez az amikor mr. Pamuk meghal Lady Mary hálószobájában!

Katica elmosolyodott amikor felismerte a "Downtown Abbey" című sorozatot a képernyőn.

- Telitalálat, Cicus! - gondolta magában elismerően és a csípőjére akasztott legyezőért nyúlt. Úgy tűnt a társa olvasott a gondolataiban, mert megjelent mellette a "Csak dolgozóknak" feliratú helyiség mögül előbujva, kezében a kardját szorongatva.

Nosztalgika teljesen bele volt süppedve az epizódba, intenzíven figyelve ahogy Lady Mary szobalánya Anna és Lady Grantham megragadják mr. Pamuk testét és becibálják a szobába a botrányt megelőzendő és elkerülendő okból.

Chat Noir megragadta a kardját és egyetlen erős lendítéssel keresztül dobta a bolton, a kard keresztülszúrta az órát, kitépte a tulajdonosa kezéből és végül beleállt a falba.

Ahogy a lila pillangó kirepült az óra maradványaiból Katica kissé elbizonytalanodva pillantott a társára.

- Gondolod, hogy meg tudom tisztítani ezzel is? - kérdezte a legyezőt fölmutatva.

- Addig nem fogjuk megtudni, amíg ki nem próbáljuk Bogaram – válaszolta biztatóan, miközben Nosztalgikát nézte, aki földbegyökerezett lábbal bámulta tovább a sorozatot, észre sem véve a történteket.

Katica vigyorogva bólintott, és legyezőjével gyorsan elkapta a kis pillangót.

- Nincs több gonoszkodás! Viszlát kis pillangó! - mondta, s az egykori fegyveréből előröppent egy hófehér kis lepke. Egy univerzális távirányító reppent az égbe és egy varázslatos megtisztulásnyi idővel később mind a ketten visszatérhettek a jól megszokott modern kinézetükhöz.

Macska elcsendesedett, amikor karmos ujjai újra a botját markolták, még egy gyengéd csókot is megeresztett a hideg fémnek a végére.

- Ó, hogy mennyire hiányoztál.

Katica kuncogott, majd szem forgatva pillantott egyenesen a társára, miközben ő is hasonló érzelmekkel viseltetett a visszakapott jojó láttán. Egyenesen megnyugtató volt visszacsatolni a csípőjére.

Fölemelte az öklét, hogy a jól bevált köszönést megejtsék, és szélesen elmosolyodott.

- Hé, Cicus!

A mosoly, ami ekkor átcikázott Macska arcán, majdnem ott helyben megolvasztotta a szívét. Ez a társa jól megszokott flörtölős mosolya volt, az ő humorzsákjáé akit annyira kedvelt. Aki egyben Adrien is volt.

- Szép munka! - sóhajtották tökéletes szinkronban. Az ökölpacsi volt az a pillanat, amikor a feltörő varázs úgy döntött, hogy helyreállítja az első tárgyat, ami a harc során tönkrement.

A bilincset.

♪♫♪♫♪♫

Már csak a befejezés van hátra :D

Nem tudom nálatok is csinál-e galibát a wattpad. 

Amint feltöltöm a részt és elegyengetem benne a képeket fogja magát és egy "Save" frissitéssel kizabálja belőle a szóközöket... hátazanyájakapjabeamenetemet ... kezdhetem előről már ha észreveszem és nem figyel ott hetekig, tettetve, hogy valami idióta vagyok, aki nem ismeri se a szóközöket se a javítást...

valaki megvilágosíthatna, hogy ez csak nálam látszik szerkesztői felületen, engem szivat a fránya watta vagy miezmá -.-

Szóval kérlek tényleg szóljatok, ha valami nincs rendben, mert ez fontos nekem. ❤🦋