A következő reggel sokkal kellemesebben, ám annál kevésbé drámaibban indult, mint az előző. Adrient az húzta ki az álmok világából, hogy egy meleg test álmosan forog a karjai közt, és egy fej nehezedik a nyaka hajlatára. Egyik szemét lustán kinyitotta és felmérte a szituációt. Marinette a testével félig ráborult az ő mellkasára, szabad kezével óvatosan a fiú vállát ölelte. Lélegzetével csiklandozta a szőke pihékkel tarkított nyakszirtjét, ami a halk kuncogásra kárhoztatta az inzultáltat, amit végül le kellett nyelnie, hogy felébressze az elnyomóját.

– Ideje felkelni Csipkerózsika! Iskolanapnak nézünk elébe.

– Chat csak még tíz percet adj kérlek.

Adrien keze még a vállán volt, de megdermedt, s úgy látszik ez a mozdulat elég volt ahhoz, hogy a lányt kiszakítsa a drágalátos álmodozásából. Előrébb gurult, hogy hátra fordulhasson, s tágra nyílt szemekkel meredjen a szőkére.

A fiú kiszáradt torkát köszörülgetve viszonozta a pillantását.

– T...te tényleg Chatnek neveztél?

Marinette hatalmas sóhajjal bukott rá a párnára, bár szíve szerint elsüllyedt volna a föld alá.

– Annyira sajnálom... légyszi ne mondd el senkinek! – Adrien azzal a tudattal bólintott a lánynak a kérésére, hogy tisztában volt vele, mit is fog hallani.

– Időnként Chat Noir bekukkantott hozzám és volt rá példa, hogy épp az asztalomnál aludtam, így kicsit megzavart, amikor ébresztgettél. Annyira sajnálom – sóhajtotta őszintén a lány.

– Közel álltok egymáshoz? – kérdezte kíváncsian, hogy az ő szempontjából is láthassa a dolgokat. Hogy miért érdekelte a véleménye az ő macskanaciba bújt alteregójáról, nem tudta volna megmondani, de a gondolatot, hogy a másik énje nem jön be a lánynak valahogy nem bírta volna elviselni. Szerencsére a lány félbeszakította a keserű gondolatait és megeresztett egy szentimentális mosolyt.

– Azt kell mondanom, hogy ő nagyon humoros, de közben a legbátrabb, legkedvesebb alak akivel valaha találkoztam. El ne áruld neki, hogy ezt mondtam, de szerintem csodálatos fickó.

Adrien alig bírta lenyelni győzedelmes mosolyát, de megeröltette magát, így sikerült átváltoztatnia egyféle pajkos mosollyá, amihez kiválóan párosult játékosan csillogó szeme.

– Nekem úgy tűnik, hogy valaki nagyon kedveli azt a bizonyos macskát.

A lány bőre piros árnyalatot öltött magára, amitől Adrien szíve hevesebben kezdett verni a mellkasában.

- Ki ne kedvelné? Úgy értem, hiába nem képes megtisztítani a lepkéktől a várost, azért tagadhatatlan, hogy ő és Ladybug egy kiváló csapatot alkotnak. Igazán szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen páros vigyáz a városra, ránk. Úgy gondolom, hogy az a lány nagyon elveszett volna a cicája nélkül.

Adrien egészen biztos volt benne, hogy az arca pontosan tükrözte a lány bőrének az árnyalatát. Egyféle kellemes melegség járta át, s ezután csak egyetlen dolog járt a fejében. Letérni arról a veszélyes útról, ami felé éppen elindult.

Föl ült az ágyban, óvatosan felsegítette a lányt is, és szélesen elmosolyodott.

– Jobb lesz ha felkelünk, ha szeretnénk még enni valamit az iskolakezdés előtt.

Néhány pillanat alatt sikeresen feltornázták magukat álló pozícióba anélkül, hogy Marinette számára nagyobb kihívást jelentett volna. Mármint maga a mozdulatsor, és az orra nem esés folyamata.

A lány magára kapott egy vékony világos szűk farmert és egy elegáns fodros topot, mielőtt zöld utat engedett volna Adriennek, hogy levegye a sálat a szeméről.

Ahogy ezt a már megszokott mozdulatsort megkezdte a fiú, az ujjai végigsimítottak egyfajta hímzésen a sálja sarkában. Hogy is nem vette észre eddig? Akkor sem tudta volna megmondani, ha a saját élete múlt volna rajta, de határozottan egy hímzést érzett a sarkában, így kíváncsian tapogatta tovább a cérnának a nyomvonalát. A lélegzete megrekedt a torkában és minden figyelmével az anyagra összpontosítva simította végig ujjaival a betűkké formálódó kacskaringós öltéssorozatot.

– Végeztem az öltözéssel, most te jössz. Ideadnád a sálat? – rántotta vissza a lány kedves hangja a valóságba. Kikötötte végre a csomót, de ahelyett, hogy a barátjának adta volna, az ujjai inkább szorosan rákulcsolódtak és alaposan szemügyre vette a szép világoskék alapon ugyanolyan cérnával szőtt szót. Félreérthetetlenül ott állt, amit másodpercekkel ezelőtt az ujjaival is kitapintott.

„ Marinette„

– Ma...Marinette – lehelte Adrien lágyan, a szemét le sem véve a születésnapi ajándékáról, ami oly sokat jelentett számára, hogy az olvasott szó láttán megindult az érzelmi hullámvasúton.

– Igen? – kérdezte a lány, miközben kényelmesen a bilincs ölelése alá igazgatta a csuklópántját, észre sem véve a mellette állóban dúló lelki tájfunt.

Adrien óvatosan pillantott föl a lányra tudva, hogy a kérdésére adott választól függően kapcsolatuk olyannyira elmélyülhet, mint azelőtt soha.

– Marinette, miért van a kedvenc sálamba hímezve a neved? – tekintetük összefonódott, ami kényelmetlen mocorgásra késztette a lányt.

– Hát...Nos... – a kérdezett kétségbeesetten próbált logikus magyarázatot találni, végül megadóan sóhajtott föl. – M...mert én készítettem?

– Te...te készítetted? De... hogyan? Apám tőled vette meg?

Marinette élénk vörösen izzott, zavartan beleharapva az alsó ajkába, hogy ne kelljen a másiknak a szemébe néznie. Az egész testbeszédéről üvöltött, hogy mennyire ellenére van ez a kérdés, és egy másodpercig Adrienben felvetődött, hogy dobja a témát. Ám mielőtt még megtette volna a lány elhaló hangon ellenkezett.

– Nem. Nem így van. Annyira sajnálom Adrien – nyögte ki a lány továbbra is kerülve a szemkontaktust. – Elképzelésem sincs, hogy mi történhetett. Egyszerűen csak elkeveredett aznap az ajándékom és a végén azt hitted, hogy az apádtól van, és annyira boldog voltál, hogy én... én...

– Nem értem, miért nem szóltál semmit erről eddig? – kérdezte el sem szakítva a szemeit a lány arcélén csücsülő pírfoltokról. A kérdezett ajka gyengéd, szívfacsaró és mellkas szorító mosolyra görbült az emlék hatására, majd félénk tekintettel fölnézett a zölden ragyogó szempárba.

– Azért készítettem ezt a sálat, hogy örömöt okozzak neked vele, és ez megtörtént, ezért a többi nem számít.

Ez már több volt, mint amit Adrien képes volt rezzenéstelen arccal végighallgatni. Hozzá volt szokva, hogy az emberek boldoggá akarják őt tenni, de mindenkinek megvolt az önös hátsó szándéka ezzel. Minden alkalommal pénzért, a tizenöt percnyi hírnévért, vagy épp egy szívességért cserébe az apjának. De itt van Marinette, aki adott neki valami csodálatos dolgot a születésnapjára, csak úgy, csak neki. Mert ő törődött vele, és boldoggá akarta vele tenni. Hirtelen érezte, ahogy könnybe lábadnak a szemei és megrémült attól a ténytől, hogy Marinette szemtanúja lesz a kiborulásának. Ugyanakkor a szívét kellemes melegség járta át tudva, hogy ez a csodálatos lány itt mindent színtiszta kedvességből tett. Gondolkodás nélkül lépett előre, az ajkát az előtte álló tejfehér homlokára préselte és testét szorosan magához ölelte, hogy e mögé a mozdulatsor mögé rejthesse a feltörni készülő könnyeit. Elméje mélyén egy pillanatra megdöbbent rajta, hogy mennyire természetesnek, mennyire normálisnak érezte ezt a mozdulatot és mennyire kényelmesen érezte magát így.

A lány bőrének a melegsége az ajkai alatt, hogy mennyire jól érezte magát a karjainak az ölelésében, talán furcsállnia kellett volna, de helyette kellemes érzésekkel töltötte őt el. Az előbbi aggályait messzire taszítva mosolyodott el a lány homlokán nyugtatva a fejét.

– Nem tudom eléggé megköszönni neked, hogy ennyire csodálatos vagy Marinette – suttogta halkan, ami elég volt ahhoz, hogy zavarba hozza vele a lányt, aki nem érezte fairnek, hogy ekkora hatással volt az érzelmeire ez a néhány szó.

Marinette a szabad kezével esetlenül viszonozta a gesztust és átölelte a vele szemben álló derekát.

– Igazán szívesen

Ezek után egyikük sem volt képes semmit mondani, így arra fókuszáltak, hogy Adrien gyorsan felöltözzön és megreggelizzenek.

Ezek végeztével felkapták a táskáikat és már készen is álltak a távozásra. Apró mosollyal az ajkán csúsztatta bele Marinette a szabad karját a táskája szíjába. Mosolya azonban lelohadt, amint meghallotta a szakadó szövet félreismerhetetlenül nyilvánvaló hangját. Abban a pillanatban megfagyott, s pánik töltötte el a lelkét. Topját kétségbeesetten szorította a mellkasához a számára egyértelmű végkimeneteltől rettegve.

– Rendben vagy? – érdeklődte Adrien kedvesen.

– A...azt hiszem elszakadt a felsőm – a hangszíne elég kétségbeesetten hangzott ahhoz, hogy Adrien azonnal felismerjen egy divat vészhelyzetet. Miután már olyan sokkal volt dolga az addigi szakmai élete során, azonnal tudta mi a teendő.

– Fordulj meg, megnézem! – Az azután hallatott éles szisszenés Marinette legrosszabb félelmét igazolta és sajnos nem sikeredett megnyugtatóan a ruha állapotát illetően.

– Ennyire rossz?

Adrien nyelt egyet a szakadt ruhát bámulva.

– Az öltések szétpattantak, gyorsan át kell öltöznöd.

– De nem hoztam magammal másikat. Nem tudnád megkötni, vagy ilyesmi?

– Attól tartok nem. Teljesen végig van szakadva ha így hagyod nem fog fenn maradni.

Marinette szánalmas nyögést hallatott, de még azelőtt összeszedte magát,mielőtt Adrien bármit reagálhatott volna.

– Oké, meg tudok gyürkőzni vele. Van olyan inged, amit kölcsön kérhetek? Lehetőleg hosszú ujjú.

Adrien összezavarodva engedte be a lányt a gardróbjába, ahol ő kiválasztott egy a céljainak megfelelő, szénfekete pamut inget, s szó nélkül figyelte, ahogy az akcióba lép és szépen ívelt szemöldökeit ráncolva összpontosít az előtte álló kihívásra.

Marinette kigombolta félig az ing tetejét, azután belelépett és fölhúzta magára azt, mintha csak egy ruha volna. Megigazgatta a mellkasán és összegombolta amennyire csak lehetséges volt. Ezután Adrien szemében valami mágikus dolgot cselekedett. Fogta az ujjakat és hátulról egymáson keresztezve előre húzta azokat, hogy egy laza kötéssel lógjanak le elölről. Mikor végzett a művével Adrien fájdalmasat nyelt, ahogy az inge rásimult a lány testére, kiemelve annak minden domborulatát. Az ing gallérja csábítóan futott körbe a karjai alatt, az ujjait a derekára kötötte.

Adrien nyelt, majd sóhajtott, hogy megpróbálja figyelmen kívül hagyni mekkora hatással van rá a ruházat.

– Lenyűgöző...Hogy jutott eszedbe ez a megoldás?

Marinette egy cinkos kacsintással kuncogott a kérdezőre. A fiú odavolt ezért a pajkos hangért.

– Egy olyan lány mint én, alapvetően a pinteresten éli az életét. Olyan trükkök vannak a tarsolyomban és olyanokat meg tudok csinálni, amikről még csak nem is álmodtál.

Nevettek ezen egy jót, utána egymást ugratva szedték össze újra a dolgaikat és mentek le a földszintre. A lány szíve újfent hevesen verdesett miközben követte Adrient a házon át, engedve neki, hogy vigye a táskáját a frissen elkészített kinézete megóvása kedvéért.

Mielőtt beszállhattak volna az autóban, éles köhintés harsant föl a hátuk mögött.

– Ez nem az én egyik ingem? – Gabriel Agreste hangjára összerezzentek a fiatalok teljesen kiszakadva ezzel a játékos hangulatukból.

Adrien nyerte vissza elsőnek a lélekjelenlétét. Érezhetően kipirult a bőre ám hangja annál visszafogottabban csengett.

– Igen az – helyeselt. – Marinettenek volt egy kis balesete, így kölcsönadtam neki az egyik ingemet.

Mindkét tinédzser arra számított, hogy viharként fog lecsapni a férfi haragja, megfeszített vállakkal és behúzott nyakkal várták a reakciót. Egyikük sem volt felkészülve rá, hogy egy elismerő mosollyal reagálja le a lány keze munkáját.

– Nagyon forradalmi gondolat Dupain-Cheng kisasszony. Szép munka.

Időbe telt, hogy Marinette letörölje a megdöbbent kifejezést az arcáról, miután Gabriel Agreste otthagyta őket azzal a félmondattal, s közben már meg is érkezett az autó az iskola elé.

Adrien testőre kitessékelte őket az autóból így még volt idejük üdvözöni a barátaikat akik már az iskola előtt várták őket. Nino ökölpacsizott egyet Adriennel miközben az örömteli hangja betöltötte a kis utcát. „Csá Tesó!"

Amivel azonban a fiatal DJ nem számolt az az, hogy mögötte azonnal megjelent Marinette, amitől azonnal padlót fogott. Alya megdöbbenten bámulta őket, s azonnal beszámolót követelt arról, ami velük történt.

– Uh...Marinette? Te Adrien autójából szálltál ki? – kérdezte hitetlenkedve. A legjobb barátnője fájdalmasan sóhajtott föl, elfogadva a fiú kezét, amit fölajánlott a magyarázathoz.

– Volt egy kis kavarodás a múzeumban szombaton. Adrien és én többé-kevésbé ... nos ... – hangja bizonytalanul halt el, nem volt meggyőződve róla, hogyan is kellene az esetüket megfelelően bemutatni. Adrien fölemelte az összeláncolt kezüket, hogy szó nélkül prezentálhassa barátaiknak a történteket.

– Fogalmazzunk úgy, hogy Manon kipróbált egy trükköt rajtunk.

Mielőtt Nino vagy Alya válaszolhatott volna őrületes sikoltás rezonált végig az iskola udvarán, kiijesztve az ott lézengő emberekből az egész (vagy legalább kettő) életet.

– MARINETTE DUPAIN-CHENG! MIT MŰVELTÉL AZ ÉN ADRIKINCSEMMEL?

Chloe Bourgeois masírozott át az úton látványosan füstölögve, Sabrinával a nyomában.

Marinette felvértezte magát a bekövetkező konfrontáció ellen, ugyanis az a nyílt és nyers utálat, ami a polgármester lánya felől áradt, az már sejtette számára, hogy mi fog következni.

Az a kevés ember, aki még nem figyelte őket a harsány visítás után, az most felkapta a fejét a kitörő őrjöngés hallatán.

– Mi ez Marinette? Miféle szörnyűségre kényszerítetted az én Adrienemet már megint? Azonnal szedd le róla azt a vackot!

Egy lemondó sóhajjal emelte Marinette a kezüket a magasba, hogy a karperecek megcsillanjanak a napfényben.

– Nem tudom, még ha akarnám se tudnám Chloe. Nincsenek meg a kulcsok.

Chloe hangosan felnyögött.

– Ez valami fanatizmus? Hozzá bilincselted magad, mert nem tudtad kitalálni, hogyan lehetnél vele?

Marinette érezte, hogy Adrien megmerevedik ettől a mondattól.

– Chloe áucs, ez nem volt valami kedves – jelentette ki Nino higgadtan.

– Ezt vond vissza de azonnal! – sikoltott föl Alya alig látva a haragtól de a szőke-hajú oda se figyelt rájuk.

– Ez nevetséges, Teljesen nevetséges! – túrta végig egy pillanat alatt a kis táskáját és kapta elő hirtelen ötlettől vezérelve a telefonját a szőkeség. – Kitartás Adrikincsem felhívom apucit és ő majd talál valakit, aki se perc alatt megszabadít azoktól az undorító bilincsektől.

Marinette vett egy mély lélegzetet, hogy lenyugtassa az idegeit, mielőtt válaszol az oly régóta ellenszenves osztálytársának. Nem akarta, hogy a beszélgetés vitatkozássá fajuljon és hát tudta, hogy amit Chloe mond az csak hiszti.

Még mielőtt összeszedhette volna a gondolatait, Adrien közelebb lépett Marinettehez így a válluk összeért, megragadta a jobb kezét, ujjaik egymásba fonódtak (Chloe szeme láttára, aki ettől teljesen összezavarodott). Gyermekkori barátjára nézett ragyogó tekintettel.

– Minden rendben van Chlo. Csak szerettem volna néhány napig megtapasztalni, hogy milyen is az ha járok valakivel, így hozzábilincseltem magam Marinettehez. Mivel teljesen elzártan neveltek, nem tudhattam, hogy ez szociálisan nem elfogadott. De mellette szóljon, hogy élvezem minden percét.

Chloe rebegett néhány felismerhetetlen szót miközben az egymásba kapcsolódott kezeket bámulta meredten, majd sarkon fordult és egy elégedetlen fújtatással eltűnt az iskolában, indulatosan motyogva különféle válogatatlan szavakat.

Marinette végre fellélegezhetett, amit észre sem vett, viszont hálás mosollyal fordult Adrienhez.

– Annyira köszönöm, hogy kimentettél ebből a fájdalmas szituációból.

A pillanatnyi megnyugvástól vezérelve lábujjhegyre állt és elégedetten nyomott egy puszit az arcára. Adrien megfagyott a közvetlen mozdulattól és elhagyta valami zagyvaság a száját, ami úgy hangzott, mint egy „szívesen".

Hogy a fenébe tudja őt megérinteni ez a lány ilyen kedveskedve, és miért van ez rá ilyen nagy hatással? Nem lenne szabad ennyire megzavarodnia egy egyszerű arcpuszitól, hisz Franciák voltak az ég szerelmére. Ráadásul ő már szerelmes Katicába! Nem lehet egyszerre két emberrel szerelembe esni, ugye?

...ugye?

Mindketten visszahuppantak a valóság talajára, amikor Nino megbökte Adrient pajkosan rávillantva a szemeit.

– Oké öcsém, ideje bevallani miért is vagytok ti ketten még mindig összebilincselve. Tudom, hogy Marinettenek mennyire pezsdítő a személyisége meg minden... – A DJ komisz mosolyt öltött magára, amitől Adrient tetőtől talpig elborította a félelem, hogy barátja agyán vajon miféle dolgok rohanhattak át. – Szóval kilested meztelenül mi?

– NINO!– kiáltott föl Adrien, dorgáló hangon. Csak attól tartott, hogy Marinette a végén pánikba esik, ezért megtámogatta a lányt mielőtt padlót foghatott volna.

Alya rákacsintott a barátnőjére, miközben kinyitotta és úgy tartotta előttük az ajtót.

– Egyébként igaza van. Hogy öltöztetek így át?

Marinette lezsibbadtan bámult vissza a kérdezőre.

– Letakartuk a szemünket. Ezzel most halott vagy számomra.

Alya csak vigyorgott válasz gyanánt, majd szándékosan látványosan nézett le a még mindig összefonódott kezükre.

– Ó értem! Szóval ti csak ... ha már így alakult jól érzitek egymást - jegyezte meg tréfásan és átölelte a legjobb barátnője vállát.

Marinette elfojtott egy sikolyt miközben Adrien úgy érezte, hogy soha nem lesz vége ezeknek a kíméletlen ugratásoknak.

Hogy fogják így túlélni a napot?

 -------------------------------------------------------------------

Ha valaki évekig tanít egy osztályban, amiben a diákokat minimum félhetente éri holmi démoni megszállás, akkor az megtanítja a CalineBustier -féle tanerőnek, hogy semmin ne lepődjön meg.

Tehát amikor Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste reggel besétáltak az osztályterembe egymáshoz bilincselve, arcukon ugyanazzal a vörös árnyalattal, azt a tényt gondolkozás nélkül elfogadta és átlépte. Végtére is messze nem ez volt a legbizarrabb dolog, ami a tanítványaival történt.

- Lahiffe úr cseréljen helyet Dupain-Cheng kisasszonnyal amíg ez az eset megoldódik. Ez nem jelenti azt, hogy Césaire kisasszony engedélyt kap a csevegésre, szóval semmi humoros dolog, vagy az asztalomnál találja magát egy egész napra, megértette?

Marinette és Adrien becsusszantak az asztal mögé a padra, és kényelmetlenül próbálták előhalászni a dolgaikat a táskákból. Ha arcuk még nem lett volna eléggé vörös az osztálytársak bámész tekintetétől, Kim erőteljes hangja végképp megtette a hatását, ahogy keresztül hasított az osztálytermen.

– Szóval, hogy mentek a slozira srácok?

Ha Adrien úgy vélte, hogy addig piros volt az arca, látnia kellett volna azt az árnyalatot, ami ezután a beszólás után végigsöpört a bőre felszínén.

Marinette azonban inkább reflektálta Kim nyílt taktikáját és egyenesen rábámult.

– Néhány dolog jobb ha rejtély marad Kim – válaszolta élesen, s ezzel lezártnak tekintette a sportolóval a beszélgetést.

Volt még néhány kérdés azzal kapcsolatban, hogy hol aludtak, vagy hogy sikerült ezt feldolgozniuk, de ők szerencsésen megszabadultak az osztálytársak kíváncsiságától, amikor Bustier kisasszony elkezdte az órát.

Ez felnyitotta a szemüket, és rá kellett jönniük arra, hogy egy problémájuk még megoldásra vár. Annak ellenére, hogy Adrien igyekezett tartani a bal kezét, az még hozzá volt láncolva Marinette jobbjához, s ezáltal teljesen lehetetlenné vált, hogy az jegyzetelni kezdjen. Úgy fél órán át hallgatta a lánynak a morgását, s figyelte a bilincsre vetett gyilkos pillantásait, miközben próbálta visszatartani a feltörő nevetését. Megragadta a tabletjét s a szép, kalligrafikus kézírásával odaüzent neki a margó szélén található vékony sávra.

„Ne aggódj, majd átküldöm az én jegyzeteim"

Marinette fölnézett, s egyetlen tabletre vetett pillantás meggyőzte őt. Bólintott és makacsul bámulta a megbilincselt kezét, mintha valami bűncselekmény elkövetője lenne.

Adrien ismét felnevetett a látványon és már emelte is a ceruzáját, hogy üzenjen neki.

„Aranyos amikor durcás"

A lány éppen válaszolni akart neki, amikor egy hang törte meg az osztályterem csendjét. Egy égzengető csörrenés, amit egy dörgő hang követett úgy, hogy az iskola ablakai is beleremegtek.

– ÉN VAGYOK NOSZTALGIKA! FÉLJÉTEK A MÚLT NAGYSÁGÁT ÉS INTSETEK BÚCSÚT A DRÁGA FEJLESZTÉSEITEKNEK!

Az évek alatt végbemenő ismétlődő támadások miatt már egész jól begyakorolt „Akuma protokollt"dolgoztak ki. Ennek engedelmeskedve az osztály egy emberként állt föl és hagyta el a termet egy biztonságos kijelölt menedék felé. Anélkül, hogy bárki kérdést tett volna föl, vagy beszédbe elegyedtek volna, mindenki tette a begyakorolt intézkedéseket és lépdeltek egymás mellett hevesen dobogó szívvel.

Ez most rosszkor jött.

Nagyon rosszkor.

¯\_(ツ)_/¯

♪♫♪♫

♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫♪♫   

Úúúú.... 10 percnyi szerkesztéssel csúsztam le a vasárnapról XD

segáz, cserébe hátha élvezetes lett 

egek.. megint elment a hét és pénteken eszméltem rá, hogy 8 oldalnyi fordítás vár rám. Szerettem volna hisztizni, hogy nem akarom, de basszus hát én vállaltam el. Nincs rinya, leültem és meglett.

köszönöm, hogy elolvastad, kövi vasárnapig hozom a folytatást.

a továbbiakban mentális dagonya olvasható XD

szerintem hagyd ki XD

muszály mégis hisztiznem cseppet, mert aki kicsit is ismer tudja, hogy örömöm lelem benne ha segíthetek valahol.

 - mellesleg le kéne állnom ezzel, mert többször koppantam már , mint bogarak a szélvédőn.

szóval elolvasom unalmas percekben az egyik wattpados sztorit... okok a történet szála nem rossz, de a kiscsaj iszonyat nagyképű és komolyan nincs mire. Egy dolog ha valaki törekszik a helyesírásra és egy másik ha magasról tojik rá mert ő akkora király ász. No ez már isten volt sőt graduált tízévesen belőle... saját elképzelése szerint.

Ezzel sincs gond, de gondoltam kisegítem a hiányos ismereteit a biológiáról, mert abban ott vagyok és neki látványosan nem ment se az anatómia, se a szaporodás, se az alkohol hatása az emberiségre témakör -  nos a válasz nem egy udvarias "nem" volt, hanem éppen  elküldött a büdös picsába. plusz valami kis "jóvagy,folytit" tipusú spamológép beakadt a lemez pincsi is jól megugatott a lábtörlőn.

Nem hozakodok elő sem a korommal sem a kurvasok pofonnal amivel megkínálgatott a drága anyaföld sem semmivel... szeretném megkérdezni emberi korrektségből miért nincs vizsga az általános iskolában?

Ne vegye fel eme inget senki, akinek nem mérete, de milyen világ az, ahol egy koszosszájú 12 éves pisis kislány úgy kaffog oda nekem mintha (kedves Chatet idézve) ő fingta volna a passzát szelet?

Utálok ilyeneken pszihózni de érekelne a lelkivilága és a világnézete egy olyan embernek, és hogy milyennek látja magát a tükörben ha az én sima segítségnyújtásom által szupergonoszként villantam fel zsenge kis napjaiban... vagy csak a frusztráltságát éli ki így?

szóval köszönöm a heti mentális kioktatást kedves miraculousalisia a további trágárságokra amiket hozzámvágtál azért nem válaszolok, mert nem süllyedek le arra a szintre, ahol a téged öööö védeni (mitől? a fejlődéstől???) barátnőd tocsogtok. kösszcsi pácsi ^_^