13 év múlva:

Natsu vagyok, Natsu Dragneel. Apám Igneel, anyám Mirajane voltak. Volt egy öcsém, Zeref Dragneel, de hosszú ideje már, hogy tőle is elszakadtam. A múltam egy része, egy jó nagy része hamuvá vált. Szemem előtt végeztek mindennel, ami fontos volt számomra és zúztak össze mindent bennem. A múltam másik része pedig rosszabb bármely büntetésnél. Rabságban élek, szörnyű kínok közepette tengetem napjaimat egy intézetben, ahol nincs más mint a halál. Itt minden folyosón, minden sarok mögött a végzeted les rád, cseppnyi könyörület nélkül. Minden szoba nyomasztó és az itt élők pontosan tudják, mit jelent minden reggel rettegve ébredni. Itt megtapasztalhattuk egy szerencsétlen kisegér sorsát, aki élete kezdetétől rabságban él, majd mikor végre kiszabadítják nyomorult ketrecéből, azonnal kígyó elé vetik. Egy állat elé, aki szintén fogságban él, mégsem panaszkodhat sohasem. Ő prédát lát az egérben, egy levadászandó vadat, kinek vérét élvezet kiontani. S amikor már izzadtan, zihálva, a halál markában rettegve sarokba szorul a préda, vérszomjasan kioltja életét. Itt mi vagyunk az egerek, szerencsétlen, nyomorult kisállatok, akik minden nap a kígyóval dacolnak. Már 13 éve, hogy itt élek és lassan mindent elfelejtek előző életemből. Már csak halványan emlékszem szüleim és kisöcsém arcára, a házunkat pedig végképp nem tudom felidézni. Elfelejtettem már minden falusi nevét, kedves barátaim arcát, s mindent ami egykoron számított. Egyetlen arcot viszont sosem tudnék kiverni a fejemből. Egy kegyetlen gyilkos arcát, egy nőét, aki mindent elvett tőlem. Gyűlölettel dédelgetem az emlékét, hogy egy szép napon ugyanúgy végezzek vele, ahogyan ő tette szüleimmel. Patkány módjára tépem majd cafatokra és eresztek élvezettel golyót a fejébe, hogy a világ minden kínját megtapasztalhassa. De most egyenlőre más a fontos. Ahhoz, hogy elérjem a célomat, ki kell jutnom erről a helyről, ki kell szabadítanom minden társamat és porig zúzni az egész intézetet. Még kisgyerekként kerültem ide, s azóta minden napom ugyanúgy telik. Egy fehér, steril szobában ébredek, melyben csupán egy ágy és egy aprócska szekrény van. A vastag golyó- és mágiaálló ajtón egy kis ablak van, alatta pedig vékony rés, melyen az ételt tolják be naponta háromszor. Az ablak üvege is golyóálló, valamint a mágiát sem engedi át. Belülről alig lehet kilátni rajta, kívülről azonban teljesen belátni. Sokszor úgy érzem magam, mint egy állatkerti állat, akit mindig figyelnek és mutogatnak rá, máskor pedig a kísérleti patkány szerepét játszom. Hetente egyszer, rendszerint vasárnap kapunk fél óra kimenőt, amit egy tágasabb szobában, a társalgóban tölthetünk. Már csak erről a napról tudom nyomon követni a hét napjait. Vasárnap találkozhatok más alanyokkal, kikkel ugyanazon a sorson osztozunk. Így ismertem meg Erzát, Grayt, Juviát és Gildartsot is. Eleinte csupán heti háromszori kivizsgáláson kellett részt vennem, majd ahogyan az erőm egyre inkább fejlődött, úgy gyarapodott a kísérletek száma is. Ma már hetente ötször kötnek mindenféle gépekre és naponta hat injekciót kapok, melyek a mágiámat segítik elő. Ebben a kutatóintézetben a hozzám hasonló mágusokon kísérleteznek, kifacsarják belőlük a mágia minden cseppjét, majd miután belebolondultak a fogságba és az embertelen bánásmódba egyszerűen elteszik őket láb alól. Az intézetnek van két másik részlege is. Az egyik a gyerekosztály, ahol eleinte én is voltam. Itt a gyerekek nyolc éves korukig élnek, azaz én három évet töltöttem ezen a részlegen. Nyolc éves koruk után felnőttként kezelik őket és kezdődhetnek a komolyabb kísérletek. A másik részleg az, amiről mi semmit sem tudunk. Ez egy teljesen elkerített, sötét hely, ahová pár társunkat már áthelyezték. Éjjelente sokszor hallani kétségbeesett kiáltásokat és meggyötört sikolyokat, néha még egy-egy halálhörgést is. Fogalmam sincs, mit művelnek ott az emberekkel, viszont az biztos, hogy a legerősebbeket szállítják oda. Pár héttel ezelőtt Gildratsot is áthelyezték mindenféle előjel vagy figyelmeztetés nélkül, én pedig megfogadtam, hogy bármi áron kiszabadítom legjobb barátomat. 

- Megfordulni, bemegyek! - hallok meg hirtelen egy kintről beszűrődő férfihangot. Jól ismerem már ezt, ma vasárnap van. Lassan elfordulok az ajtótól és a falhoz sétálok, kezeimet pedig fejem fölé emelem. Ezután az ajtó lassan kinyílik és már oda sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam ki lép be rajta. Mindig ugyanaz a férfi jön értem, ugyanabban a ruhában és ugyanazzal a maszkkal. Itt minden ápoló maszkot visel, így az arcukat sosem láttam még. A férfi lassan felém sétál, majd megragadja mindkét csuklómat és szorosan összebilincseli őket. Ezután jön a szokásos duma, melyet minden vasárnap végighallgatok.

- A bilincs és a láncok is mágiaállóak, minden sarkon őrök vannak, egyetlen rossz mozdulat és lőnek. Szökésre nincs semmi esélyed, megpróbálni is felesleges. Mindennemű ellenállás, vagy támadási kísérlet hasztalan és azonnal komoly büntetést von maga után - vázolja fel most is a szabályokat egyértelműen az ápoló, majd felteszi a szokásos kérdést, melyre igennel kell válaszolnom - Megértetted? - kérdezi tőlem és addig nem indulunk, amíg nem válaszolok neki.

- Igen, megértettem - felelem unottan. Lassan kezd elegem lenni abból, hogy minden héten eljátsszák velem ezt a kérdezz-feleleket. Na mindegy, túl vagyunk rajta, így a férfi lassan az ajtó felé fordít és hátulról meglök.

- Mehetünk - mondja, én pedig elindulok az ajtó felé. Jól ismerem már a folyosókat, fejből tudom az utat a társalgó felé. Két kanyar jobbra, majd egy balra, azután pedig jön a zárt ajtó. Ilyenkor hátat kell fordítanom az ápolónak, míg ő szemét a szenzor elé teszi, majd amikor az zölden villan beírja a biztonsági kódot. Az ajtó ekkor pittyen egyet aztán kinyílik, én pedig visszafordulhatok. Ezután még egyszer balja, aztán jobbra megyünk és végül elérünk a társalgó szoba ajtajához. Ezen az ajtón is vastag golyó- és mágiaálló üveg van, de ez már nincs olyan szigorúan lezárva. Egy egyszerű kulccsal nyílik, melyet az ápoló a jobb oldalán hord. Amikor végre kinyílik az ajtó, újra taszít rajtam egyet, majd miután átlépem a küszöböt rám zárja az ajtót, én pedig ott állok a szoba sarkában, belefáradva az életbe, szinte már haldokolva. Egyedül csak a bosszú tart életben, a vágy, hogy megöljek valakit, de ez erősebb minden fájdalomnál és kínnál ami életem során ért. Lassan beljebb lépek a szobába és helyet foglalok az egyik asztalnál, majd körbenézek. Rajtam kívül még alig páran vannak itt, összesen talán öten vagyunk. Már ha nem számoljuk azt a négy fegyveres őrt, akik a szoba sarkaiban álldogálnak. Egyelőre még egyik barátom sincs itt, így hát türelmesen várok, alig pár perc elteltével azonban újra nyílik az ajtó és egy vörös hajú lány lép be rajta. Ő is ugyanolyan világoskék hálóinget visel mint én, karjain pedig rengeteg tűnyom díszeleg. Jobb kezének mutatóujja be van fáslizva, biztosan egy újabb kísérletet végeztek rajta. Szegény Erza egész arca izzik a vörös horzsolásnyomoktól, szája sarkában pedig friss varratok vannak. Mélyet sóhajtok a szörnyű látványra, majd mire Erza mellém ér, már kedvesen mosolygok rá.

- Szia, Erza. Mi újság? - kérdezem tőle barátságosan, mire ő is elmosolyodik és rám emeli fáradt tekintetét.

- Nem kell elrejtened a mérgedet, Natsu. Pontosan láttam, hogyan néztél rám az előbb - ül le mellém lassan,  majd összebilincselt kezeit az asztalra teszi - Te szánsz engem, igaz? - fordul felém kissé bánatosan, mire én meglepetten pillantok vissza rá.

- Nem Erza, dehogyis - próbálom tagadni az egyértelműt, de a lány tökéletesen átlát rajtam.

- Ugyan, Natsu ne is tagadd - sóhajt mélyet, majd a földre pillant és úgy folytatja a beszédet, hogy közben nem néz a szemembe - Biztosan szánalmasan festek, ha már te is így nézel rám - mondja szomorkásan - De ne aggódj, csak a szokásos törtét. Fájdalommal próbálták előhívni a mágiámat. Azt tesztelték, mekkora nyomás alatt jön elő magától, viszont... - sóhajt ismét egy hatalmasat, majd megtörten folytatja - ...viszont eddig még nem jött elő. Ez azt jelenti, hogy holnapután újra megpróbálják, ezúttal nagyobb fájdalommal - csóválja meg a fejét elkeseredetten, aztán végre rám néz és szemei hirtelen eltökélten villannak - Én azonban nem adom fel, érted, Natsu? Engem nem fognak megtörni, nem fogok itt elvérezni. Végig visszük a tervünket és földig romboljuk ezt a kócerájt! - szorítja ökölbe jobb kezét, s arcára közben eltökélt mosoly kúszik fel. Én is elmosolyodom és határozottan bólintok egyet.

- Ez az én Erzám - simogatom meg a kézfejét biztatón.

- Figyelj csak, ki jön ott! - szólal meg hirtelen Erza az ajtó felé nézve. Én is odakapom a tekintetemet és boldogan tudatosítom, hogy Gray is megérkezett. A sötét hajú fiú ezúttal egész jól néz ki. Karjain csupán néhány tűnyom látható, s kézfején is csak egyetlen vágás van. Úgy látszik, ő kellemes hetet zárhat le.

- Sziasztok srácok! - köszön Gray mellénk érve, majd azonnal helyet foglal mellettünk és tovább beszél - Látom Natsu rendben van, de te, Erza - pillant aggódva a mellettem ülő vörös hajú lányra - Mit tettek veled már megint? - kérdezi fejét csóválva, mire Erza csupán megrántja a vállát és könnyed hangon válaszol.

- Vannak rosszabb hetek, hisz tudod. Ez nekem egy ilyen volt, de sebaj. Lesz ez még így se - mosolyodik el viccelődve, s azonnal visszakérdez.

- Na és te, Gray? Úgy látom te egész jól vagy - veregeti hátba összebilincselt kezével a fiút, aki erre elhúzza a száját és összeszorítja a fogait.

- Na, pont ott fáj egy kicsit - mordul a lányra mérgesen, ám dühe azonnal elszáll amikor Erza leveszi válláról a kezét - Jól látod. Ezen a héten szinte elkényeztettek. Majdhogynem királyként kezeltek - dicsekszik a fiú jól zárt hetével, majd óvakodva körbe pillant és halkabban folytatja - Például tegnap csak háromszor vezettek belém áramot - suttogja úgy, mintha egy titkot mondana, majd elneveti magát és az asztalra teszi összebilincselt kezeit.

- Na és veled mi újság, Natsu? - fordul végül felém, mire megrándítom a vállamat és félreérthetetlen pillantást vetek Grayre.

- Teljesen elcsábultam, amikor megláttalak ebben a szexi hálóingben - nevetek fel halkan, majd nemsokkal később Erza is nevetésben tör ki. Egyedül Gray az, aki mérgesen ráncolja össze szemöldökét és fejét durcásan elfordítja.

- Csaknem egy új kapcsolat bimbózik kettőtök között? - jelentik meg hirtelen Gray háta mögött Juvia, aki mosolyogva pöcköli fülön a fiút és ül le közénk. A lány ahhoz képest, hogy feje vastagon be van fáslizva és jobb lábával is sántikál nagyon vidám kedvében van. Nevetgélve néz végig rajtunk és üdvözöl minket egyenként, majd Erza felé fordul és aggodalmasan megszólal.

- Mi történt veled, Erza? - kérdezi féltőn, mire a lány nagyot sóhajt és morcosan válaszol.

- Miért van mindenki velem elfoglalva? Te sem nézel ám jobban ki, Juvia - morgolódik túlzott aggodalmaskodásunk miatt, ám arcvonásai hirtelen megváltoznak és meredten néz az ajtó felé -Ki az ott, srácok? - mutat egy sötétkék hajú kislány felé, aki tanácstalanul toporog az ajtó előtt, miközben bilincsbe vert kezével hálóingje szélét gyűrögeti.

- Sosem láttam még itt - töprengek erősen, ám egyáltalán nem ismerős a kislány arca.

- Szerintem először van itt - szólal meg Juvia elgondolkodva - Emlékszem, hogy én is ilyen voltam amikor 13 évesen ide kerültem. Mindenki idegen volt és mindenkitől féltem - ugrik vissza hirtelen a múltba, majd hálásan ránk néz - Aztán találkoztam veletek és minden megváltozott. Én jöttem utoljára a csapatba, de befogadtatok és most már könnyebb elviselni ezt a kínt. Ti segítetek felállni minden alkalommal, amikor úgy érzem, be fog szippantani a nyomor és már a feladáson járt az eszem. Ti mentettétek meg az életemet - lábad hirtelen könnybe a szeme, mi pedig meghatottan nézünk rá.

- Én is hasonlóan érzek, Erza, Natsu - helyesel Gray, akit szintén mi karoltunk fel. Erzával egymásra nézünk és szeretetteljesen elmosolyodunk.

- Hívjuk ide és támogassuk őt is - javasolja Erza, mire mindnyájan bólintunk, ő pedig feláll és kezével int a kislánynak - Héj, te ott! - kiált oda, miután a lány felénk pillant - Gyere ide, beszélni szeretnénk veled - invitálja közelebb a gyereket, mire az nagyot nyel és lassú, bizonytalan léptekkel elindul felénk. Útközben végig a földet kémleli, egyszer sem néz fel, s amikor az asztalunkhoz ér, akkor is csupán félve pillant ránk.

- Ki vagy te? Biztosan új vagy itt - szólalok meg mosolyogva, mire a kislány rám emeli sötétbarna szemét és félve megszólal.

- W-Wendy vagyok...Wendy Marvell - mutatkozik be szinte rettegve, miközben egész teste remeg a bizonytalanságtól.

- Mikor érkeztél, Wendy? - kérdezi most Juvia barátságosan mosolyogva, mire a lány meglepetten pillant rá és nagyot nyel. Juvia kérdése ezúttal megválaszolatlan marad.

- Nem szeretnél leülni közénk, Wendy? - áll fel Erza és csusszan kicsit odébb, hogy az újonc is elférjen. Wendy azonban meg sem mozdul.

- Na, nem kell félned, bennünk megbízhatsz. Barátok nélkül itt nem lehet túlélni, tehát jobban teszed, ha helyet foglalsz - biztatja őt Gray is, szavai pedig láthatóan célba érnek, Wendy ugyanis remegve ugyan, de végül leül közénk és kezeit az ölébe téve összekucorodik. Mindannyian diadalittasan mosolyodunk el és győztes pillantást vetünk egymásra. Jól tudjuk, ez volt az első lépés a kislány megszelídítéséhez, ezután pedig már csak feljebb van. Nem fogjuk hagyni, hogy egy ilyen fiatal gyerek az intézet áldozatául essen. Rengeteg fiatalt láttam már megtörni, volt, aki még a nyolc éves kort sem élte meg. Nem engedhetem, hogy vele is ez történjen. Meg kell óvnunk őt és kihozni a legjobbat nyomorult helyzetéből. Tudom, hogy képesek leszünk rá.

Sziasztok! Íme, megírtam a következő részt. Remélem, hogy tetszeni fog nektek, igyekszem a folytatással addig is legyetek jók, pápá!