Hali. Tudom,hogy azt ígértem megyek érted,de elfelejtkeztem a megbeszélésről amit az ofő szervezett reggelre a fősulival kapcsolatban. Ne haragudj kérlek. A suliban látlak. Pá.
~Nikcs~

Erre a felvillanó üzenetre ébredtem reggel. A telefonom visszadobtam a párnámra,majd kikeltem az ágyból,hogy elvégezzem a szokásos napi rutinomat. Ha tudtam volna,hogy milyen nap áll előttem,valószínű,hogy fel se keltem volna az ágyamból. De mivel ekkor még nem tudhattam,így csak elmentem elvégezni a dolgomat. A fürdőből kilépve a konyha felé vettem az irányt,ahol rajtam kívül már mindenki jelen volt.

-Reggelt.-biccentettem a bent lévőknek,majd leültem a szokásos helyemre és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet.

-Milyen morcosak vagyunk így korán reggel.-szólt oda keresztanya,mire unottan megforgattam a szemem és ekkor vettem észre a kiállított bőröndöket a folyosón.

-Mik azok a bőröndök?

-Hát tudod Fannika,ideje lassan visszamennem a munkába. Elvégre nem lehetek évekig szabadságon.-szólalt meg anya.

-Ja. Klassz.-mondtam kelletlenül-Mikor indulsz?

-Nem sokára,csak előtte szerettem volna még elköszönni.

-Okeys. Lassan mennem kell a suliba.-álltam fel.

-Várj Fannika!-kiáltott utánam anyu-Ne haragudj rám kérlek!

-Ugyan miért haragudnék? Mert fél éve nem láttalak,aztán előbukkansz,alig töltesz velem bármennyi időt is,de már húzol is vissza,hogy ismételten fél évig ne legyen gondod ránk.-meredtem rá ridegen.

-Te is tudod,hogy nem így van. Muszáj dolgoznom,hogy eltudjalak tartani titeket és,hogy mindenetek meglegyen.

-Ugyan már anya. Ez már rég nem erről szól. Hanem az álompasidról,Dzsordzsról.-húztam gúnyos mosolyra a szám.

-Először is,megkértelek már,hogy ne szemtelenkedj a nevével. György. Másodszor pedig,te is nagyon jól tudod,hogy amit állítasz az nem így van.

-Tök mindegy.-kaptam fel a táskámat-Jó utat.-azzal kiléptem a bejárati ajtón és vissza se néztem. A sulihoz érve beálltam a szokásos társasághoz,de nem igazán figyeltem oda a körülöttem zajló beszélgetésre.

-Minden ok királylány?-fürkészett aggódva Krisztián.

-Persze.-mosolyogtam rá halványan-Csak fáradt vagyok.

-Ahham.-bólintott úgy,mint aki egy szavamat se hiszi.

-Mivel kezdünk?-váltottam gyorsan témát.

-Oh a kedvenceddel.-röhögött fel Ricsi.

-A francba elfelejtettem,hogy Voldemorttal kezdünk!-fogtam kétségbeesve a fejem,mire mindenki egyszerre röhögött fel.

-Ne aggódj,köztudott,hogy te vagy Varga kedvence. Egyszerűen rajong érted meg a gyönyörű műveidért.-gúnyolódott Krisz.

-Ne felejtsd el,hogy ma kémia is lesz vegyész barátom. Biztos tartogat neked mára is pár jó kis kísérletet a tanárnő.-vágtam vissza,mire most mindenki rajta röhögött.

-Haha. Győztél.-tette fel a kezét védekezően-Niki?

-Valami megbeszélést tart az ofőjük a fősulis jelentkezés miatt.-vontam vállat-Na de én megyek befelé.

-20 perccel becsengő előtt?-néztek rám furcsán a többiek.

-Ja. Mintha nem tudnátok,hogy Voldemort,ha egy másodpercet is kések az órájáról,hatalmas cirkuszt csap. Úgyhogy megyek és beülök a helyemre,hogy mosolyogva köszönthessem majd a drága tanár urat.-indultam befelé. Mielőtt felmentem volna a terembe elmentem a büfébe is. A sor,mint mindig most is hatalmas volt,de végzős előny(meg persze a népszerűségé),hogy senki egy szót sem szólt,mikor egyenesen a kis ablakhoz léptem.

-Jó reggelt Marika néni!

-Fannika!-köszöntött mosolyogva a büfés néni-Ilyen korán?

-Tanácsadással kezdek.-legyintettem.

-O hát persze.-bólintott mindent megértően és már adta is a szokásos reggelimet. Az elmúlt évek alatt annyi pénzt hagytunk már a büfében,hogy fejből tudja a büfés mit eszünk reggelire,ebédre meg amikor csak úgy szünetekben lejövünk.

-Köszönöm Marika néni!-mosolyogtam a kezemben lévő kakaós csigámmal és forró csokimmal,miközben kifizettem.

-Várj Fannika!-kiáltott utánam,mire megfordultam és visszasétáltam-Tessék,legyen erőd Voldemorthoz!-adta a kezembe a csokit.

-Ezt igazán nem kellene Marika néni.-próbáltam meg visszaadni,de erősen rászorította az ujjaim.

-Dehogynem. Ez az én ajándékom,fogyaszd egészséggel.

-Köszönöm szépen Marika néni. Legyen szép napja!-intettem.

-Neked is Fannikám,neked is!

A terembe érve egyből levágtam magam a helyemre. Első pad természetesen csak,hogy a szörny egész órán szemmel tarthasson és cseszegethessen. A rajztanárommal való konfliktusokkal teli kapcsolatom egész 9-ig nyúlik vissza. A mi barátságunk már szinte történelem. És az a legszebb az egészben,hogy állandóan félreértések miatt keveredtem bajba nála,vagy egyszerűen azért,mert béna vagyok. Emlékszem arra az omniózus első rajzórára 9-ben,ahol megalapoztuk a kapcsolatunk. Témának egyszerűen annyit adott fel,hogy ősz,majd kiosztott egy-egy üres lapot,hogy lássunk munkához. Na most az,hogy ősz nekem kb. semmit nem mondott. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem,mikor láttam,hogy az osztályban rajtam kívül mindenki belekezdett a munkába. Épp a mögöttem ülő Eszterhez fordultam segítségért,mikor Voldemort rám rivallt.

-Úgy látom meg van az osztály lázadója.-szólt gúnyos hangnemben,mire egy pillanatra lemerevedtem.

-Elnézést tanár úr,csak..-hebegtem vörös arccal,de feltette a kezét,így elhallgattam.

-Ne folytasd. Tudom én. A királylány(egyébként miatta ragadt rám ez a becenév) azt hiszi,csak azért,mert népszerű lenézhet engem is és a tantárgyamat is,valamint megengedheti magának,hogy míg az osztálytársai dolgoznak,ő csak ül és bámul körbe-körbe a teremben.-fejezte be,mire nem tudtam semmit sem mondani,csak behúzott nyakkal vártam,hogy mi lesz ebből-Nos,drága királylány,csak,hogy tudd,nem tűröm a szemtelenséget. Jó lesz,ha összeszedi magát Debreceni!-kiabált rám,mire óvatosan bólintottam egyet és elkezdtem lerajzolni az első dolgot,ami eszembe jutott. Az óra vége előtt össze kellett szedni a rajzokat(persze ki másnak,ha nem nekem) és beadni,hogy még kicsengőig leosztályozhassa őket. A szám szélét rágva hallgattam,míg dicsérte a többiek munkáját,majd az egyikhez érve gúnyos mosolyra húzta a száját,én pedig egyből tudtam,hogy akkor az lesz az enyém. Behúzott nyakkal vártam,hogy végre megszólaljon.

-Milyen eredeti.-emelte fel a rajzomat,hogy az osztály is jól láthassa-Kár,hogy bármennyire is gondolkodom,fogalmam sincs,mi lehet ez.-vakargatta gondolkodón az állát,mire a többiek felröhögtek-Ha tippelnem kéne,azt mondanám valami mutáns gesztenye. Osztály?-kérdezte,mire még hangosabb lett a röhögés,én pedig lesütött szemmel vártam,hogy végre befejezze a megaláztatásomat-Gondolom tudod ez hanyast ér.-dobta hanyagul az asztal szélére a rajzom és már át is tért egy másikra,miközben én vörös arccal kisétáltam a sajátomért(természetesen elégtelen lett). Na innen a nagyszerű ismertség. Ezek után ezek a megaláztatások az óra végén rendszeressé váltak, úgyhogy hamar hozzászoktam. A baj csak az volt,hogy minden tőle telhetőt megtett azért,hogy megnehezítse a dolgomat. Anyáéknak telefonált és nem is egyszer kis híján megbuktatott. Csak úgy úsztam meg,hogy anyuék fogadtak mellém egy külön rajztanárt,aki heti egyszer eljött és órákig rajzoltatott,hogy valamit be tudjak hozni ennek a szörnyetegnek. Így aztán a konfliktusok elkerülése érdekében igyekeztem mindenféle félreértést elkerülni és meghúzni magam arra a 45 percre,amit együtt kell töltenünk.11. év végén azt hittem végre megszabadulhatunk egymástól,mert a rajz órát felváltotta 12-re a tanácsadás,de sajnálatos mód úgy alakult,hogy azt is ő tartja majd nekünk, legnagyobb örömömre. Becsengő előtt pár perccel megérkeztek a többiek is,de én még csak annyit sem mertem megengedni magamnak,hogy hátraforduljak Eszterhez beszélgetni.

-Jó reggelt osztály.-csapta be maga mögött a terem ajtót pontban becsengőkor.

-Jó reggelt tanár úr.-mosolyogtam rá bájosan,mire valami grimasz volt a válasza.

-Debreceni.-köszöntött a saját,gúnyos stílusában-Jön bediktálja a hiányzókat,aztán Krisztián,Richárd,Levente az asztalomhoz fárad,a többiek pedig csendben elfoglalják magukat az óra hátralévő részében.-szólt,én pedig már mellé is sétáltam és bár igyekeztem leplezni az örömöm,az arcomon lévő levakarhatatlan vigyor elárult,de túl elfoglalt volt most ahhoz,hogy velem törődjön. Mindössze egy rosszalló pillantással ajándékozott meg,miközben a boldogságtól szinte elénekeltem neki a hiányzók nevét,és már el is fordult a fiúk felé,hogy a beiratkozásukat tárgyalja meg velük,én meg mehettem a dolgomra. A terem hátsó részében a többiek összetoltak pár asztalt és azok körül helyezkedtünk el,hogy beszélgessünk. Óra végén örömmel vettem tudomásul,hogy ez volt az eddigi legjobb óra,amit Vargával töltöttem,és mivel azt hittem már kiment,így ennek hangot is adtam.

-Eltudjátok ezt hinni? Az első óra,amin Voldemort még csak egy gúnyos megjegyzést sem tett rám!-kiáltottam fel vidáman,jókedvem azonban hamar lelombozódott.

-Még itt vagyok Debreceni!-förmedt rám a tanári asztaltól.

-Uhh..-húztam el a számat-Elnézést tanár úr.-feleltem vörös fejjel.

-Áh,ne izgasd magad,már megszoktam a szemtelenséged.-legyintett,mire a többiek jól kiröhögtek. Szerencsére Niki épp abban a pillanatban nyitott be a terembe,így gyorsan kimentem hozzá a folyosóra,megmenekülve a gonosz elől.

-Szia!-ugrottam a nyakába,mire jó szorosan körém fonta a karjait és megpördült velem.

-Uh,látom húzós volt a reggeled. De örömmel látom,hogy túl élted.-mért végig mosolyogva,majd megcsókolt.

-Khm..-krákogott közbe hirtelen Voldemort,mire annyira megijedtem,hogy ijedtemben akkorát ugrottam hátra,hogy kis híján elvágódtam.

-Elnézést.-makogtam zavartan.

-Ne izgasd ezen se magad. Elvégre csak a házirendet sértetted meg,mit számít az.-felelte gúnyosan-Egyébként,csak gratulálni szerettem volna a felvételedhez arra az amerikai főiskolára. És bár igazából nem értem a retardált barátnőd,hogy intézte el,hogy felvegyék,de azért neki is add át gratulációmat.-közölte szárazon,körülöttünk pedig megfagyott a levegő.

-Köszönjük.-nyögtem ki nagy nehezen,mire megfordult és elment a folyosón,én pedig könnyektől fátyolos tekintettel fordultam Niki felé.

-Niki..-szóltam szinte könyörgő hangon,de egy szót sem szólt,csak nézett rám elképedve.
Egy örökké valóságnak tűnt,mire végre megszólalt.

-Miért? Miért nem mondtad el?-kérdezte meggyötört hangon.

-Nem..

-Mikor akartál szólni?! Már a reptérről akartál volna írni nekem egy sms-t,hogy amúgy "Amerikába költözöm te pedig ejtve vagy,csá."?!-kiabált most már,én pedig teljesen megsemmisülten álltam vele szemben.

-Ne haragudj rám,kérlek!-suttogtam megtörten.

-Egy utolsó szemét,önző dög vagy Debreceni Fanni! Remélem boldog vagy most,hogy sikerült kitépned a szívemet. Sok sikert Amerikához.-nézett rám könnyes szemekkel,majd zokogva elrohant a folyosón,én pedig ott maradtam egyedül és hirtelen fogalmam sem volt,mi történik körülöttem. Csak álltam ott könny áztatott arccal és néztem,ahogy körülöttem minden darabokra hullik.

-Minden oké?-fürkészett aggodalmasan Eszter,mire feleszméltem és sírva rogytam a földre. Ezek után már semmit nem tudtam felfogni a környezetemből,valahogy bevittek a terembe,de nem tudom ki,vagy hogy. Egyre csak Niki utolsó szavai jártak a fejemben,a csalódott arca,ahogy rám nézett,aztán ahogy sírva elrohant.

-Hey,királylány!-szaladt be Vivi az ajtón és egyből a karjaiba zárt,mire még hangosabban kezdtem sírni.

-Vége. Vége.-zokogtam a vállába elfúló hangon.

-Sssssh.-simogatta a hátam-Minden rendben lesz.

-Nem lesz. Tudom,hogy nem lesz.-csóváltam a fejem. Nikivel a nap hátra lévő részében nem találkoztam. Az órát ami a veszekedésünk után volt végig bőgtem,de aztán már nem volt több erőm sírni,ezért csak kifejezéstelen arccal,mint egy szellem jártam a folyosókat. Vivi egész nap mellettem volt,de egy szót sem szólt arról,hogy mi van Nikivel. Suli után mindketten hozzánk mentünk.

-Szia Fannika!-kiáltott ki keresztanya a konyhából,majd kijött. Az arcomat látva azonnal lehervadt a mosoly az arcáról és elképedt arccal fordult Vivi felé.

-Mi történt?-kérdezte aggodalmasan. Még hallottam a hátam mögött,ahogy Vivi elmagyarázza neki a történteket,miközben én kimentem a konyhába,kivettem a hűtőből az üveg Nutellát,fogtam egy kiskanalat,majd bevonultam a szobámba. Így telt hát a délutánom. A telefonomat darabokra szedtem és a szekrényem legmélyére dobtam,hogy még csak ne is lássam. A közösségiket meg sem nyitottam,semmi kedvem nem volt a szánakozó leveleket olvasni. Csak Tumblrön rebloggolgattam és ettem a Nutellámat. Vivi egy idő után feladta,hogy szóra bírjon és jobbnak látta,ha egy kis időre magamra hagy. Hannáék párszor bejöttek felváltva ellenőrizni az állapotom,de tiszteletben tartották,hogy egy szót sem tudok mondani,így nem is próbálkoztak.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
-Na jó ebből elég lesz!-nyitott be a szobámba Dominik. Az elmúlt időben ő is rendszeres látogatómmá vált délutánonként-3 hete mást sem látni csak,hogy mind ketten önmagatok kísérteteként keringtek az iskola folyosóin,majd délután otthon emésztitek magatok a történtek miatt ahelyett,hogy megpróbálnátok helyrehozni!-kapta ki a kezemből a Nutellás üvegem,majd leült velem szemben az ágyra.

-Nem lehet helyrehozni.-szólaltam meg,de a hangom annyira élettelennek és távolinak hatott,hogy egy pillanatra Dominik is meglepődött,majd szorosan megölelt.

-De helyrelehetne,csak próbálkoznod kellene.-tolt el magától pár perccel később.

-Azt hiszed nem próbálkoztam. Napi 100x hívtam,több száz üzenetet hagytam neki,de egyre sem reagált. Az iskolában egész nap kerül. Esélyt sem ad arra,hogy megmagyarázzam,vagy hogy helyrehozzam. És igazából nem is okolom emiatt. Én se adnék magamnak.

-Nem adhatod fel. Hallod?-rázta meg a vállaim-Nem. Adhatod. Fel.

-De mit tegyek?-néztem rá könnyes szemekkel.

-Először is,tedd le a Nutellát. Komolyan lassan mérgezést kapsz. Zárd le a laptopod tetejét,elég volt már a Tumblrből. Aztán húzz el fürdeni,majd öltözz fel normálisan és varázsolj magadnak valami emberi külsőt,mert olyan vagy,mint egy hulla. Aztán a többit kitaláljuk rendben? Annak idején te segítettél nekem helyrehozni a hibámat,most én jövök. Nem fogom hagyni,hogy feladjátok. Nektek együtt kell lenni. Oké?-nézett mélyen a szemembe.

-Köszönöm.-bújtam hozzá.

-Na nyomás! Gyerünk egy,kettő!-rántott fel az ágyból-Te menj fürdeni,addig keresek neked valami normális ruhát.

-Rendben.-mosolyogtam rá halványan,majd kimentem a fürdőbe. Nem túlzott Dominik,tényleg rémesen néztem ki. Beesett arc,olyan karikás szemek,hogy sminkkel is alig lehetett eltüntetni,a hajam pedig lassan öntisztító lett,olyan régen mostam már ki. Háromnegyed órával később késznek ítéltem magam,majd visszamentem a szobámba,ahol Dominik épp Nutellás üvegeket és használt zsebkendőket gyűjtötte össze egy szatyorba.

-Ember,hány üveggel ettél te meg? Ennyi egy nagy áruházban nincs összesen.-nézett rám elképedve,mire halkan felnevettem-Na,megyek kidobom,te addig kapd magadra a ruhát,aztán kitaláljuk,hogyan tovább.-indult ki a táskákkal.
Az ágyon valóban ki volt készítve a ruhám. Egy fekete csőfarmer egy fekete,ejtett vállú felsővel,a műbőr dzsekimmel és a bakancsommal. Gyorsan magamra kaptam,majd leültem a sminktükröm elé,hogy valamivel javítsak a kinézetemen. Épp befejeztem a füstös sminkem,mikor Dominik kopogott.

-Gyere!-kiáltottam ki,majd még megigazítottam a lófarkam és felálltam a szoba közepére-Na?-fordultam körbe Dominik előtt,aki alaposan végigmért,majd elismerően bólintott.

-Már is sokkal jobb. Na gyere,gondolkodjunk!

-Nekem van egy ötletem,de lehet,hogy az húzós lesz.-húztam el a számat.

-Na,hallgatlak!

-Okey. Várj!-azzal felálltam és az éjjeli szekrényemhez léptem,hogy előhalásszam a telefonom.

-Mire készülsz?-vonta fel a szemöldökét,miközben bekapcsoltam a telefonom.

-Szükségem van a te segítségedre,Anitáéra,egy virágboltra,egy raklap gyertyára és egy fél boltnyi bonbonra.

-Ez jól hangzik. Most már kíváncsi vagyok.

-Nem merem felhívni.-rágtam idegesen a szám szélét.

-Anitát?

-Uhum.-bólintottam.

-Ne félj,ő egyáltalán nem haragszik rád. Sőt,igazából ő is azon van,hogy valahogy kibékítsünk titeket.

-Biztos?-kérdeztem félve.

-Igen.

-Pfuu-sóhajtottam-Rendben.-azzal a kezembe vettem a telefonom és tárcsáztam.

-Anita?-kérdeztem a szám szélét rágva.

-Fannika! Mi a helyzet?

-Kihangosítalak,itt van Dominik is.-tettem az ágy közepére a telefonom.

-Szia Anita.-köszönt bele Domi.

-Szia Domi. Na mi a terv?

-El kéne valahogy rángatnod otthonról Nikit. A többit mi intézzük Dominikkal.

-Huh,az nem lesz könnyű.-válaszolt gondterhelten Anita-Mennyi időre lenne szükségetek?

-Kb. másfél órára.

-Megpróbálom áthurcolni egy kicsit Krisztiékhez.

-Az tökéletes lenne. Addig mi átmennénk hozzátok kidekorálni a házat.

-Jó. Várjatok,mindjárt visszacsörgök,hogy mikor indulunk.-azzal kinyomta.

-Na,már csak kell egy virágbolt.

-Azt hiszem kezdem sejteni mire készülsz.-mosolygott rám Domi.

-Szerintem beválik majd?-kérdeztem félve.

-Remélem.

-Na,10 perc és indulunk. A kulcsot a postaládában hagyom. De most le kell tennem nehogy Nikike meghallja.-hadarta gyorsan Anita a telefonba.

-Köszönöm.-szóltam meghatottan.

-Ügyesen.-válaszolt,majd kinyomta.

-Na én addig felhívtam egy virágboltot és megrendeltem az összes raktáron lévő csokrot ami volt. Húzós összeg lesz,de beszállok én is.-nézett fel Dominik a telefonjából.

-Ne izgulj,van egy kártyám,majd azzal fizetem.

-Na jó,de akkor a gyertyákat és a csokit én állom.

-Köszönöm. Igazából mindent.-néztem rá meghatottan.

-Ne köszönd meg,majd csak akkor ha minden jól alakult.-mosolygott rám-Na,de induljunk. Fél óra múlva kiérnek a csokrok a címre,addig én elmegyek beszerzem a többi dolgot,te pedig Nikiéknél megvárod a virágokat.

-Okey. Menjünk!-pattantam fel-Keresztanya!

-Igen Fannika?! Baj van kicsim?!-rohant fejvesztve a konyhából.

-Nem nincs semmi. Csak szólni akartam,hogy elmegyek.

-Wow! Nem tudom mit csináltál Dominik,vagy hogyan,de köszönöm. Fannika újra úgy néz ki,mint egy ember.-fordult szinte könnyezve Dominik felé,majd szorosan magához vont.

-Na! Nyugi,nincs semmi baj.-toltam el magamtól mosolyogva-De most indulnom kell.

-Jól van. Menj csak. Vigyázz magadra!-ölelt át még egyszer gyorsan.

-Úgy lesz.-mosolyogtam rá,majd elindultunk. Pár perccel később már Nikiék háza előtt álltunk,de mivel láttuk,hogy a kocsijuk ott van még,így elrejtőzve vártuk,hogy lejöjjenek.

-Annyira izgulok,hogy mindjárt elhányom magam.-fordultam Dominik felé.

-Minden okey lesz,ne izgulj. Nézd,jönnek!-mutatott a ház felé,mire odakaptam a fejem.

-Rémesen néz ki. Mit tettem vele? Helyre kell hoznom.-mondtam,inkább saját magamnak.

-Helyre is fogod.-tette a kezét Domi a vállamra.

-Még így is gyönyörű.-mosolyodtam el halványan,miközben néztem ahogy beülnek a kocsiba,majd elhajtanak.

-Na menjünk.-zökkentett ki a bambulásból Dominik,aki közben már el is indult befelé.

-Minden ugyanolyan,mint volt.-néztem szét a lakásban.

-Csak majdnem.-szólt Dominik Niki szobájából,mire én is bementem. A földön zsebkendők tucatjai hevertek a földön a közös képeinkkel együtt. A szobában álló tükör betörve állt a falnak támasztva,a rajzai,könyvei szanaszét dobálva.

-Mit tettem vele?-néztem szét megrökönyödve,majd felvettem az egyik képet a földről-Ez Bécsbe készült a főtéren. Ez az egyik kedvencem. Ashleyék fotózták le titokban,ahogy megcsókoljuk egymást.-mosolyodtam el az emlék hatására-Gyerünk,helyre kell hoznom a hibámat! Nem engedhetem el ezt a lányt.-töröltem le a könnyeim.

-Jól van. Elindulok beszerezni a hiányhó dolgokat,közben pedig ideértek a virágboltból,őket beengedtem,majd te navigálod őket hová tegyék a virágokat.

-Okey. Köszönöm.-öleltem magamhoz.

-Sietek.-nyomott egy puszit a homlokomra,majd elindult. Közben felértek az első adag csokrokkal,így elkezdtem nagyjából eligazítani őket,hogy melyiket hová tegyék.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
-Hű!-nézett szét ámultan Domi a házban-Ez gyönyörű lett!

-Szerinted Nikinek is tetszik majd?-néztem körbe én is.

-Ne butáskodj már,oda lesz!-karolta át a vállam-Na gyere helyezzük még el a gyertyákat gyorsan,meg a csokikat. Nem sok időnk van már,úgyhogy jó lesz ha igyekszünk.-lóbálta meg a kezében tartott szatyrokat,mire bólintottam és nekiálltunk a munkának. Fél órával később már mindennel kész voltunk és a nappaliban ültünk a kanapén.

-Ez kibebaszott szép lett!-ámult még mindig.

-Az.-helyeseltem én is-Már csak azt remélem,hogy neki is tetszeni fog.

-Biztos vagyok benne.-mosolygott rám biztatóan,mire kicsit megnyugodtam.

-Tudom,hogy sokszor mondtam már,de tényleg nagyon köszönöm. Ha te ma nem jössz át és rángatsz ki az ágyból,valószínűleg soha nem próbáltam volna meg helyrehozni,elmentem volna Amerikába és életem végéig bántam volna,hogy elengedtem Nikit.

-Nem tartozol nekem semmiféle hálával,csak tettem amit tennem kellett.-vont vállat-Már akkor tudtam,hogy ti egymásnak vagytok rendeltetve,mikor először találkoztatok a fagyizóban. És én sem tudtam volna megbocsájtani magamnak,ha nem teszek meg minden tőlem telhetőt,hogy kibékítselek titeket.-mosolygott.

-Azért köszönöm.-öleltem magamhoz-Várj,jött egy sms-em.-toltam el magamtól-Anita azt írja 5 perc múlva kiteszi Nikit a ház előtt,ő pedig elmegy valahová addig.

-Akkor ideje indulnom.-állt fel Domi a kanapéról és a bejárati ajtó felé indult-Ügyes legyél aztán.-kacsintott rám mielőtt kiment,majd otthagyott. Az izgalmam egyre fokozódott ahogy arra gondoltam,hogy pár perc múlva Nikivel szembe állok majd,ezért próbáltam mély levegőt venni,hogy szabályozzam a légzésem,miközben átismételtem magamban,hogy mit mondok majd neki. Épp befejeztem fejben a monológom,mikor meghallottam a kaputelefont majd a zár kattanását.

-Mi a franc?-nézett szét elámultan Niki,majd tekintete megakadt rajtam-Fanni?-nézett rám,úgy mint aki nem hisz a szemének.

-Teljes életnagyságban.-mosolyogtam rá halványan-Beszélni szeretnék veled.

-Nincs miről beszélnünk. Te elmész,én itt maradok.-mondta fátyolos hangon.

-Csak gyere be kérlek és hallgass meg. Aztán ha még mindig azt akarod,hogy békén hagyjalak,esküszöm soha többet nem hallasz majd rólam.-mondtam,mire egy pillanatra elbizonytalanodott,de végül bejött a nappaliba és megállt velem szemben.

-Nem tudom mit tudnál nekem mondani,ami könnyebbé tenné ezt az egészet. Az már nem is érdekel,hogy nem árultad el,hogy hová készülsz fősulira. De attól még a szívem beleszakad,ha belegondolok,hogy a világ másik végére készülsz és itt hagysz engem. És ne gyere azzal,hogy ez neked is ugyan olyan nehéz,mint nekem. Ez hülyeség. Sosem annak a nehezebb aki elmegy,hanem annak akit itt hagynak.-mondta meggyötört hangon,mire óvatosan végigsimítottam a kézfejemmel az arcán,hogy letöröljem a könnyeit.

-Épp erről szerettem volna beszélni veled.-néztem mélyen a szemébe-Lehet,hogy kis kori álmom volt az,hogy Amerikába költözzek. Ez volt az életem,hogy egyszer majd ott éljek. És egészen addig míg meg nem ismertelek téged,így is gondoltam. Elmegyek Amerikába,ott járok majd fősuliba,aztán ott élek majd,a családommal meg majd találkozom akkor,ha tudok. Ezek voltak a terveim. Aztán jöttél te és mindent a feje tetejére állítottál.-mosolyogtam rá halványan-Egyik pillanatról a másikra arra eszméltem,hogy teljes szívemből szeretem ezt a lányt. És álmok,tervek ide vagy oda nem érdekel. Tudom,hogy soha nem lehetne boldog életem,ha te nem vagy velem. És tudom,hogy életem végéig bánnám,ha elmennék abba a flancos Amerikai főiskolába téged pedig itt hagynálak. Mert azóta te lettél az életem. És én csak veled vagyok egész ember. Nélküled elvesztem és nem lelem a helyem. Épp ezért-léptem el tőle-Ez itt-emeltem meg az asztalon lévő papírköteget-A visszaigazolás az Amerikai főiskolából.-azzal fogtam és egyszerűen odatartottam az egyik gyertyához,meggyújtottam,majd néztem ahogy hamuvá ég az asztalon elhelyezett tányérban.

-Elégetted az álmod.-nézett rám elképedten Niki.

-Nem.-léptem közelebb hozzá-Az álmom itt áll velem szemben.-fogtam kezei közé az arcát-És többé nem engedem el.-hajoltam hozzá,majd megcsókoltam.

-Soha. Ismétlem soha többé ne engedj el.-nézett rám könny áztatta arccal.

-Ígérem.-döntöttem homlokom az övének,majd szorosan magamhoz öleltem. Percekig csak álltunk ott sírva és egymást ölelve,én pedig végre tudtam,hogy hol a helyem. Mellette. Miután abbahagytuk a sírást,elfújtam a folyosón lévő gyertyákat,csak a nappali asztalon lévők égtek már fényt adva nekünk. Egy szót sem szóltunk egymáshoz egész idő alatt,csak lefeküdtünk a kanapéra és öleltük,csókoltuk egymást,vagy egyszerűen csak néztünk egymás szemébe és szavak nélkül is megértettük a másikat. Nemsokára elaludtunk,pár óra múlva azonban hatalmas füstre riadtam fel. Először el sem akartam hinni amit látok. A nappali lángokban állt.

-Niki!! Niki!!-ébresztgettem kétségbeesetten,mire ő is felriadt és köhögve nézett körül-Én hülye barom állat! Nem hiszem el!-zokogtam.

-Mi történt?-nézett körbe. Körülöttünk minden lángba borult.

-Én..én elfelejtettem elfújni a gyertyákat az asztalon mielőtt bealudtunk. Én idióta állat! Ne haragudj rám kérlek!-néztem rá zokogva.

-Ne sírj,kérlek.-törölte le finoman a könnyeim-Valószínűleg ez volt megírva nekünk. Ne okold magad. Nem érdekel,hogy halok meg,a lényeg,hogy velem vagy.-csókolt meg hosszasan,majd szorosan magához vont és arcát a nyakamba fúrva ültünk ott a kanapén,miközben a lángok egyre közelebb és közelebb értek hozzánk.

-Szeretlek. Örökké szeretni foglak és még azután is.-súgtam a fülébe,majd összekulcsoltam az ujjainkat. Azt hittem már elájult a rengeteg füsttől és én is éreztem,hogy szédülök és lassan elvesztem az eszméletem,előtte azonban még megszólalt.

-Örökké szeretni foglak és még azután is.-hallottam még utoljára a hangját,majd minden elsötétült körülöttem. Hát ennyi. Ennyi jutott nekünk. Ez volt megírva a nagy könyvben. Így ér véget két élet.

~Örökké és még azután is.~