Sejtettem,hogy nem lesz egyszerű beszélgetés,ezért dübögtem gyorsan Vivinek,aki pár másodperccel később már az ágyam közepén méregetett aggodalmas tekintettel.

-Baj van? Mi volt Dominikkel? Nem üzentél.

-Ne haragudj,nem volt időm.-feleltem miközben elhelyezkedtem vele szemben-Szakítottunk.

-És hogy ment? Minden rendben volt?-fürkészte az arcom aggódva.

-Igen.-mondtam,mire egy hatalmasat sóhajtott.

-Pfu úgy izgultam egész délután. Igazán hívhattál volna vagy valami.-mondta rosszallóan-És mondott valamit? Csak így egyszerűen belement?

-Szerintem tudta,hogy szakítani fogok. Nem mondott semmit. Elbúcsúztunk,majd sarkon fordult és elment.-vontam vállat-Ami ennél is fontosabb az Niki.

-Mi volt?-kérdezte izgatottan.

Elmeséltem neki mindent,a tónál történteket,azt hogy úgy érzem meg van a másik felem,hogy megtaláltam mindent ami eddig hiányzott belőlem,majd a vacsorát is. Figyelmesen végighallgatott a végén pedig visítva a nyakamba ugrott.

-Jaj úgy örülök!-visított még mindig a fülembe-A barátnőm életében először szerelmes!

-Én is örülök,de ha így folytatod nem sokáig leszek boldog, ugyanis megölsz.-nyöszörögtem,mert ölelésétől alig kaptam levegőt.

-Jaj bocs. De ez annyira jó!-vihogott még mindig.

-Igen,de szükségem van a segítségedre. Most készülök bejelenteni keresztanyáéknak,és egyedül nem leszek képes rá.-húztam el a szám.

-Persze hogy segítek és maradok. Micsoda hülye kérés ez,a testvéred vagyok. Naná,hogy melletted leszek.-fogta meg a kezem,majd kiindultunk a konyhába,ahol már keresztanya,a pasija,a kicsik és még anya is (akit skypon kapcsoltak be a laptopon) ott vártak rám. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem.

-Szóval szeretnék bejelenteni nektek valamit. Arra kérlek titeket,hogy csendben és türelmesen hallgassatok végig,a véleményetek a végén hozzáfűzhetitek.

-Rendben.-mondta keresztanya.

-Kezdd csak kicsim,figyelünk. Bármiről legyen is szó nyugodtan mondd el,tudod,hogy szeretünk téged.-szólt anya is a laptopból.

-Ma szakítottam Dominikkel.-kezdtem bele-Nem szerettem őt,ahogyan eddig még soha egy barátomat sem. Egész eddigi életemben mindig mindenem meg volt,mégis végigkísért egy olyan űr,amit soha nem tudtam megmagyarázni. Mindig hiányérzetem volt, egészen a mai napig. Ma azonban ez megváltozott. Szerelembe estem. Életemben először. És úgy érzem az az űr és vele együtt a hiányérzet is megszűnt.

-Ez nagyszerű!-kiáltozott lelkesen anya és keresztanya,és már el is kezdtek arról diskurálni,milyen szép is az első szerelem,meg hogy minél előbb szeretnék megismerni a kiszemeltemet. Rólam, aki még mindig zavartan ültem velük szemben,szinte meg is feledkeztek. Vivi szorította bátorítóan a kezemet,mire közbeszóltam.

-Khhm.-szakítottam félbe a beszélgetésük jelezve,hogy még mindig jelen vagyok-Ez nem minden.

-Hallgatunk.-szólt keresztanyám,mire mindenki elcsendesült a konyhában.

-Nos,nem is tudom hogyan kezdjem. Nem átlagos szerelemről van szó. Ugyanis az ember akit mindennél jobban szeretek,egy lány.-fejeztem be,majd félve vártam a reakciójukat.

-Oh.- ennyit tudott kinyögni anyám,miközben keresztanyával összenéztek.

-Fannika..- kezdte keresztanyám,de anya félbeszakította.

-Hagyd csak Andi,majd én. Kislányom,örülök,hogy őszinte voltál velünk. És egy percig se félj attól,hogy emiatt majd elítélünk vagy kitagadunk. Ilyenre ne is gondolj. Mindig is az én kicsi lányom leszel,szeress akárkit. Bárki is az a lány,örülök,hogy boldoggá tesz. Szemmel látható,hogy majd kicsattansz örömödben. Nemsokára hazamegyek és alig várom,hogy megismerhessem személyesen is.

-Ez így igaz. Mindig is a családunk tagja leszel.-nyomott egy puszit a homlokomra keresztanya,miközben letörölte a könnyeim- És alig várjuk,hogy megismerjük az egyetlen embert akinek sikerült elérnie,hogy végre szerelmes legyél.

Ezután megint elkezdtek anyámmal a kamaszkori szerelemről csacsogni,úgyhogy Vivivel inkább elköszöntünk és bementünk a szobámba.
Épp beszélgettünk,mikor egyszer csak a húgom,az öcsém és az uncsim dugták be a fejüket az ajtómon.

-Szabad?-kérdezte Hanna a húgom. Amúgy csak 3 év van köztünk,mégis annyival törékenyebb és másabb,mint én.

-Persze.-veregettem meg az ágyam magam mellett.

-Okey.-ültek le a babzsákfoteljeimbe,kezüket szorosan a hátuk mögött tartva.

-Örülünk,hogy boldog vagy. És mi is alig várjuk,hogy megismerjük azt a lányt. Ígérjük nem égetünk majd be előtte.

-Ígérjük!-felelte egyszerre a két kicsi is,az öcsém Bence és az unokatestvérem Tomi.
Ezen nevettünk Vivivel egy jót,de mivel láttuk,hogy komolyan beszélnek,mi is elkomolyodtunk.

-Nos,ez igazán rendes tőletek.-mondtam mosolyogva-De biztos vagyok benne,hogy bírni fog titeket.

-Jó. Amúgy rajzoltunk neked.-azzal elém álltak mind a hárman kezükben a rajzommal. Hanna egy barna hajú,kék szemű lányt rajzolt,szóval igencsak beletrafált. Egyébként nagyon szépen rajzol,igazi tehetség. Némelyik rajzán még a felnőttek is elámulnak. Egyszóval ez is egy bámulatos rajz volt. A két kicsi a családunkat rajzolta egymás mellé,a rajz azonban kibővült immáron plusz egy fővel,egy lánnyal aki mellettem állt és a kezem fogta. A másik oldalamon persze Vivi hisz ő is családtag. Sőt még Happy is ott volt.

-Még lenne egy kérdésünk,aztán nem zavarunk titeket.

-Mondd csak.-mondtam a könnyeimmel küszködve.

-Tudjuk,hogy most szerelmes vagy és nagyon szereted azt a lányt.-kezdte a húgom- De azért attól ugye minket is szeretsz?-fejezte be a két kicsi.
És ekkor nem bírtam tovább,könnyeim patakzani kezdtek az arcomon. Éppúgy Vivinek is.

-Hogy kérdezhettek ilyet? Persze,hogy szeretlek titeket. Soha senki nem veheti át a helyeteket a szívemben,világos? -szorítottam őket magamhoz. Egy darabig még beszélgettünk,aztán átmentünk a nagyszobába twisterezni. Még keresztanyumék is beszálltak. Szóval igen érett módon foglaltuk el magunkat. Hiába,néha jól esik újból gyereknek lenni és önfeledten szórakozni a számunkra legfontosabb emberekkel. Miután már összeestünk a fáradtságtól,ráadásul degeszre ettük magunkat popcornnal meg chipsszel,mindenki elment aludni. Én Vivit kísértem ki az ajtón,sajnos holnap nulladikja,úgyhogy nem tudott nálunk aludni.

-Nagyon aranyosak voltak a kicsik.-mondta már az ajtóban állva.

-Azok. Nekem már csak ők és te maradtál azok után,hogy anyától több ezer méter választ el,apám meg nem is tudom mikor keresett utoljára.

-Figyelj. Tudom,hogy hülyén fog hangzani,de muszáj megkérdeznem. Tudom,hogy most,hogy itt van neked Niki,minden más lesz. Igyekszel majd minden időd vele tölteni. De azért ígérd meg,hogy nem feledkezel meg rólam teljesen. Nekem nincsenek testvéreim. Csak te vagy nekem. Ha elveszítelek,teljesen magamra maradok.-mondta könnyezve,mire szorosan átöleltem.

-Tévedsz. Nem is egy,hanem 4 testvéred van. Mikor akarod már felfogni,hogy a családunkhoz tartozol?-toltam el magamtól-Az életünk része vagy,látod még a kicsik is így tekintenek rád. Mint a nővérükre. És ez így is van rendjén. Az pedig,hogy most van Niki semmin sem változtat. Mindig is ti lesztek a legfontosabb emberek az életemben.-öleltem magamhoz újból.

-Szeretlek.- szipogta,majd erősebben ölelt.

-Én is téged.

Egy darabig még így álltunk,majd hazament,mert fáradt volt,ráadásul már elmúlt éjfélt. Uppsz,jó sokáig twistereztünk. Még jó,hogy csak egy ajtóval lakik arrébb. Beérve én is kimerülten terültem el az ágyamon,át sem öltöztem. Már épp elaludtam volna,mikor megcsörrent a telefonom. Újfent nem találtam,de ez nem meglepő. Végül pár percnyi keresés után megleltem.

-Igen?-kérdeztem rekedt hangon,miközben újból elnyúltam az ágyamon.

-Szia szerelmem. Egy csomószor hívtalak,de egyszer sem vetted fel.

-Niki?-ez hülye kérdés volt,mert lágy,nyugtató hangját 1000 közül is felismerném.

-Igen életem. Merre voltál?

-Bejelentettem a többieknek,hogy veled járok,aztán twistereztünk. Az imént hagytuk abba, a telefonom pedig nem volt nálam ezért nem vettem fel.

-Értem. Hogy fogadták?-kérdezte feszülten.

-Kitagadtak,ordibáltak,aztán elmentünk társasozni.-nevettem fel.

-Jaj te!-sóhajtott a telefonba,de azért hallottam,hogy ő is nevet.

-Reggel mindent elmesélek,de most megyek alszok,ugyanis nagyon fáradt vagyok.

-Jó éjt Királylány. Szeretlek.

-Jó éjt. Szeretlek.

Ahogy leraktuk engem azonnal elnyomott az álom.