Ha ez önnek megfelelőbb, legyen. Köszönöm, hogy megosztotta velem az egyéb elérhetőségeit, így viszont már feleslegesnek tartom ezt a merevséget és a magázódást. Szavaival élve a karjában tartott, tehát, mit szólna, ha ezután le is tegeződnénk egymással?

Egyébként, mi a második kérdés, Osamu?

A teljes neved Dostoyevskaya?

Miből találtad ki?

Azóta kíváncsi voltam, hogy múlt héten találkoztam Fyodorral. Olyan különös érdeklődést mutatott irántad, hogy ez is megfordult a fejemben. Nem reméltem, hogy igazam lesz.

Te találkoztál Fyodorral? Mikor? Hol?!

Először néhány órával az elrablásod után láttam, de akkor nem vett észre, utána már csak akkor, amikor sikerült rád találni, és visszavittelek az irodába. A legfurcsább az volt, hogy köszönetet mondott nekem.

Talán nem kellett volna hagynom, hogy elvigyen... Mégis, az állapotod nem engedte, hogy veszekedjünk rajtad, el kellett fogadnom, amikor azt mondta, innentől nem kell gondot viselnünk rád.

Tehát nem hazudott, amikor azt mondta, hozzá tartozol.

Nem, de ezt sosem vártam volna! Ő nem beszélt nekem ezekről. A fickóról is csak annyit mondott, hogy már nem fog több gondot okozni. Te tettél vele valamit, Osamu, vagy ő?

Miért nem kérdezed meg? Házasok vagytok. Nem őszinte hozzád?

Ha látnád, hogy nevetek most! Már hogy tudnék ilyet kérdezni? Tudni sem akarok róla, ha valami hasonlót tesz értem vagy miattam! Úristen, Osamu, tényleg nevetek, és nem örömömben. Mégis mit gondolsz, emlékeztetni akarom őt arra, hogy megsérültem? Így is azt ismételgeti, hogy az ő hibája. Hogy nem vigyázott rám!

Sosem láttalak még nevetni, és nem is így szeretném elkezdeni. Nyugodj meg, ahogy tudsz, de még egy kérdésem van, és fel fog zaklatni.

Tedd fel.

Biztos?

Egészen.

Mondd, mit keresel egy ilyen emberrel, mint ő, ha arról, amit művel, nem akarsz tudomást venni?

Mert mit művel? Én is kérdezek, Osamu: te a helyében nem ezt tetted volna?

Ha bárki ártana a feleségemnek... Ez egy olyan gondolatmenet, amiről veszélyes beszélni.

Miért?

Volt idő, amikor még Dostoyevsky-kunnál is rosszabbakat tettem volna, ha csak egy hajszálad is görbül. De most most van... Más: miért volt ezt olyan fontos tudnod?

Ugyanazért, amiért te meg akartál látogatni engem: kíváncsi vagyok rád.

Semmit sem tudsz rólam?

Semmit a világon, de érdekes férfinak tűnsz. Őszintén hálás vagyok neked, de nem értelek. Mit jelentsen, hogy rosszabbat tettél volna Fyonál miattam?

Csak feltevés. Ha valaki olyat kellett volna megóvnom, aki annyira fontos nekem, mint te Fyodornak, akkor megteszem, következményektől függetlenül.

De ez csak én voltam, Osamu.

Igen, éppen te. És mivel én sem ismertelek... De életeket menteni nekünk mindennapos. Nem akarok felvágni vele, de ha tudtam volna, hogy ki vagy, akkor sem hagylak veszni. De még mindig csak egy dolgot tudok rólad: az ő felesége vagy. Van valami, ami kevésbé nyomasztó, és hajlandó vagy megosztani velem?

Esetleg a csokitorta, amit épp eszem? De viccen kívül, ez olyan nyomasztó tény?

Nem, csak egyszerűen nem nézel ki asszonynak. Annyira fiatal az arcod. (A torta pedig jól hangzik! Szívesen fogadnám.)

Haha, Osamu, ne már! Átlátsz rajtam. A képességem teszi, hogy fiatalnak tűnök, de egyidősek vagyunk, ha jól sejtem. Hány éves vagy?

Húsz.

Vissza sem kérdezel?

A nők nem szeretik ezt, de tessék: hány éves vagy valójában?

Én is húsz.

Ezzel sem segítettél ki. Nem hiszem el, hogy ilyen fiatal vagy, és már házas! Hogy történhetett ez? Mintha ezer évet késtem volna.

Még jobban elborzasszalak? Egy éve már, hogy feleségül mentem Fyodorhoz, és megkérte a kezem, amíg iskolába jártam. Nem tudom, Japánban, vagy általában a világon mik a szokások. A családom mindig is nagyon furcsa volt a többihez képest, és igen hamar eldöntötték a sorsom Fyodorral.

Ez úgy hangzik, mintha nem örülnél. Nem akartad?

Mindennél jobban! De akkor sem én választottam, kénytelen voltam ezeket a döntéseket meghozni. Oké, persze elutasíthattam volna, de minek? Nem pénzt vagy presztízst akart, bár mindkettőt kapott velem, és boldog vagyok.

Nem teljesen értem, miről beszélsz.

Született bajor hercegnő vagyok, röviden, de már rég nem foglalkozom a rangommal. Az a fickó sem emiatt akart, hanem a képességemért. Komolyan, ennyire borzasztó áldottnak lenni? Ezt eddig sosem tapasztaltam.

A családodban nem volt más áldott? Sehol körülötted? Európa pedig hemzseg tőlük.

Nálunk otthon egyedül voltam, és mindig kilógtam a sorból. Vicces sztori: az apánkat és engem leszámítva mindenki albínó. Én átlagos vagyok, képességgel, ők meg különlegesek, áldottság nélkül. Mintha nem is tartoznánk egymáshoz, és amióta eljöttem otthonról, egyiküket sem láttam.

Nem vagy átlagos, és nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki észrevette. Teljesen függetlenül a képességedtől vagy a születésedtől (ha tudom, nem kisasszonynak, hanem hercegnőnek szólítalak korábban, illik hozzád). Amikor megláttalak, felkeltetted a figyelmem, és ez még inkább hajtott, hogy később épségben visszahozzalak a támadódtól. Elragadó nő vagy. Fyodor érthetetlenül szerencsés veled.

Zavarba ejtesz, Osamu.

Pusztán szavakkal? Még csak nem is bókoltam neked.

Akkor ezt minek neveznéd? Vagy mindenkivel így beszélsz? Ha így van, fejezd be: egy nő nem érzi magát különlegesnek többé, ha az összeset szédíteni próbálod ilyenekkel.

Nem szoktam próbálkozni, de igazad lehet, hercegnőm. Komolyan gondoltad, hogy Fyodor nem mozdul mellőled? Mondjuk... a helyében én is ezt tenném.

Igen, de nincs állandóan velem, ha erre vagy kíváncsi. Most dolgozik a másik szobában, én pedig olvasni próbáltam, de nem bírok odafigyelni.

Érdekesebb a beszélgetésünk?

Most minden érdekesebb ennél a könyvnél! Képzeld csak el: egy hete fekszem ágyban, és a legnagyobb táv, amit ezalatt megtettem, húsz lépés volt a fürdőszobáig.

Unalomig ismerem a hálószoba minden részét, már a tapéta virágait is megszámoltam. Alszom, hogy teljen az idő, meg az ablakot bámulom, de két napja szakad a hó, és a szemem már káprázik ennyi fehérség láttán.

Néha Fyodorból is kettőt látok, ha fehéret visel. Felüdülés volt, amikor ennyi hó után végre valami színeset is láttam.

Egészen olyan most Yokohama, mint otthon, bár keményebbek a telek Szentpéterváron. Nem fura, hogy már otthonomnak neveztem, alig tíz hónap ott-tartózkodás után?

Te, Osamu, te sosem mentél el Yokohamából?

Siralmas lehet. Nem csoda, hogy inkább levelet írtál olvasás helyett – mondjuk én mindig szerettem, de bármilyen könyv helyett téged választanálak.

Sosem mentem messzire innen. Sokszor próbáltam, sikertelenül, és amióta találkoztunk a parkban, mintha néhány szállal több kötne hozzá.

Emlékszem, tényleg üdítő volt a színességed. A kabátodat még mindig fel tudnom idézni, ha egy kicsit megerőltetem magam.

Az arcod is piros volt, kicsípte a hideg? Az enyém másnap is fájt utána.

Érzékeny vagyok a hidegre, de kezdem megszokni.

Komolyan, akkor mi dolgod van neked Oroszországban?

Most nem is ott vagyok, Osamu, egyébként tényleg kezdem megszokni. Ott élek. Ha utálnám a megváltoztathatatlant, akkor örökre boldogtalanná tenném magam.

A boldogság mégis jobban állna neked. Akárhogy is, csinos nő vagy. Sajnálom, ha túl pimasz a kijelentésem, de elbűvölő elképzelni a kötszert a ruhád alatt. Hasonlóvá tesz hozzám.

Megsérültél, Osamu?

Még régen, nem érdemes beszélni róla. Nem tudom, sajnáljam-e, hogy nem látok több kötszert rajtad, vagy sem? Ki tudja, fogunk-e valamikor találkozni.

Ha találkozunk is, semmit se fogsz észrevenni ezekből. A hangsúly a ruhám alatton van, legfeljebb nehezebben veszem a levegőt: igazán kényelmetlen a bordáimat rögzítő kötés, és szorosabb, mint azt szeretném, de tudom, hogy másképp semmi értelme sem volna.

Azért mindenben nem akadályozhat. Amúgy tényleg szeretnél látni?

Szeretnélek, ha módomban áll. Nem vicceltem azzal a köszönetmondással.

Ahogy én sem, de Fyodor nem biztos, hogy jó néven venné. Nem vagyunk barátok.

Hát akkor? Ha tudom, hogy ismeritek egymást, másképp történt volna!

Pontosan mi? Te is másképp viselkedsz velem?

Persze, közvetlenebb lehettem volna. De említve, hogy ti ketten nem vagytok barátok, nem tudom... helyénvaló egyáltalán, hogy beszélek veled?

Felejtsd el ezt a kérdést. Te azzal kötsz ismeretséget, akivel akarsz, és fordítva, amíg azzal nem ártotok egymásnak.

És mondd, te nem fogsz ártani?

Hogy tenném, hercegnő? Tavasszal elmentek és hétezer kilométerre leszünk egymástól. Ha Fyodor nem tesz semmit, én is békén fogom hagyni, de azt bánnám, ha az ismeretségünk azzal az úttal végleg megszakadna.

Én is, Osamu. Életem végéig hálás leszek neked.

Ennyire nem nagy dolog, amit tettem. Nem is tehettem volna mást, mert vigyázni akartam rád.

Akkor is így törted volna magad, ha valaki másról van szó?

Valószínűleg igen... de másképp. Veled kapcsolatban nem csak a munkára tudok gondolni, és amíg nem tudtam, hogy házas vagy, még különösebb dolgokat ébresztettél a fejemben.

Csak nem..?

Ismét kimondjam, milyen elragadó nőnek tartalak? És igazán ezen a tények sem tudnak változtatni. Nem érdekelt, mivel jár rám nézve, meg akartalak téged menteni, és legalább ezt sikerült. Mégsem érzek olyan nagy elégedettséget most, hogy sérült vagy, és olyan messze, hogy nem tudok vigyázni rád.

Hogy lehet ez, Osamu?

Nehéz megmagyarázni az érzéseket, és én nem is vagyok rá képes. Egyszerűen nem akarom, hogy bármi bajod essen, mert értékes vagy számomra, pusztán a létezésed miatt.

Tudom, hogy most ijesztőnek tűnök, és ezért is mondtam, hogy nem nagyon szeretném magyarázni az érzéseimet.

Ha nem késtem volna el, közelebbről is megismerkednék veled, de olyan szerencsém már nem lesz, hogy egyszer a barátnőmnek nevezhesselek.

Csodálom Fyodort, őszintén. Annyi nő közt sikerült épp téged megtalálnia, amikor nekem soha hozzád hasonlóval sem volt dolgom.

Mit tettem, hogy ezt váltottam ki belőled?

Magam sem tudom. Mosolyogtál, amikor szóba elegyedtünk a parkban. Kedves volt a hangod, ahogy útbaigazítást kértél, és valahogy többé nem mentél ki a fejemből.

Nem is értettem, hogy egy ilyen édes lány, mint te, hogy járkálhat olyan későn egyedül, egy idegen városban, de annyira bátornak tűntél, hogy nem tudtam elfeledkezni rólad.

Vártam, hogy találkozzunk, de másnap már nem jöttél. Nem tudom, mire számítottam, véletlenül kereszteztük egymás útját, és annyira lenyűgözött a kisugárzásod, hogy minden elérhetőséged elfelejtettem elkérni.

Nem gondoltam, hogy épp így találkozunk újra, de ha választhatnék, nem csinálnám vissza a történteket. Nem akartam, hogy bajod essen, de jobban vigyáztam volna rád. Olyan törékeny voltál a karomban! A vérfoltot csak másnap vettem észre az ingemen, de nem érdekel, csak azt sajnálom, hogy vérezned kellett miattam.

Be kell vallanom, hogy azért kérdezgettelek Fyodorról, hogy a furcsa érzés csillapodjon bennem, de csak erősödött. Azt mondtad, több mint egy éve veled van: ebben az időben bármikor szívesen a helyében lettem volna.

Tudod te, mit beszélsz, Osamu? Azt is tudod, mit művelsz velem? Így is épp elég nehéz a légzés, kérlek, ne tedd még nehezebbé!

Egyébként is bűntudatom van, mert a találkozásunk nem megy ki a fejemből. Tele vagyok furcsa, töredezett emlékekkel rólad, ahogy átölelsz, vagy a fejemet a térdedre hajtod. Nem tudom, ebből mi lázálom és mi keveredett össze a valósággal, de nem tudok tőle szabadulni, és egyre nehezebb szégyen nélkül Fyo arcát látnom.

Mindig félek, hogy nem voltam elég felnőtt ezekhez az érzésekhez. A bogarat először az anyám ültette a fülembe, az esküvő előtt, aztán te is felpiszkáltad.

A beszélgetésünk a vesztembe visz. Nem tudom, mit képzeltem, amikor úgy erősködtem, hogy látni akarlak – ha újra találkoznánk, katasztrófa történne kettőnk között, az ilyen megmagyarázhatatlan dolgok miatt.

Pontosan mitől félsz?

Magamtól. Amikor eszméletemre tértem, talán még ott voltam veled, az irodában. Emlékszel?

Igen. Meg akartad érinteni a kezem.

Nem a kezedet akartam, hanem az arcodat, Osamu. Annyira össze voltam zavarodva, hogy nem tudtam biztosan, ki vagy... azt hittem... mindegy, de ha akkor elérlek, megcsókoltalak volna.

Ilyen nyíltságot nem is feltételeztem, hercegnőm.

Könnyen beszélek, hiszen nem látod az arcom közben, és amúgy is, bódultságomban minden élőlényt Fyodornak láttam.

És most, hogy tudod a tévedésed, még mindig megcsókolnál, ha módodban állna?

Bármit mondok is, elvesztem. Nem is lett volna szabad ilyen kérdésig eljutnunk.

Nem erőltetem, de ha már itt vagyunk, felelj.

Előbb te. Már tudod, hogy asszony vagyok: elutasítanál, ha módodban állna?

Józan ész szerint igen. De a józan eszem szerint te soha nem is adnál alkalmat elutasításra.

Úgy érted, nem engedném?

Úgy értem, nem kevernéd magad ilyen szituációba, de ez a nem engednéd egy kicsit jobban tetszik nekem.

Elmondod, mi közötök van egymáshoz Fyodorral? Ő sosem beszélt rólad.

Biztos oka volt. Most én is örülök, hogy nem hallod a nevetésem.

Mire ez a nagy öröm?

Ah, semmi különös, csak eszembe jutott az egyik lehetséges oka. Fyodor biztos félt, hogy elhódítom a jegyesét tőle.

Nevetséges! De lássuk be, ügyes vagy.

Csak nem kezdelek megnyerni?

Inkább nagyszerűen terelted el a szót arról, amire igazából választ vártam. Mondd, mindig ilyen jó vagy benne?

Ha annyira kíváncsi vagy rá, kérdezd meg őt. Sokkal kellemesebb, ha mindketten tartogatunk néhány kis titkot magunkról, nem? Nem fogjuk egymást egyhamar megunni. Mondjuk szívesen tudnék meg több dolgot rólad. Valami már igazán régóta mozgatja a fantáziámat, de, mert nem vagyunk barátok, Fyodort erről sosem fogom megkérdezni.

Mi lenne az?

A szád. Vajon milyen lehet a szádat megcsókolni?
.
.
.
Bocsánat. Ezzel túl messzire mentem.

Elakasztottad a szavam, Osamu. Rettenetesen emlékeztetett valamire a múltból. Egészen olyan volt egy pillanatra, mintha vele beszéltem volna.

Tehát olyan vagyok, mint a férfi, aki a legfontosabb számodra az életben. Haladás. Vajon mikor tűnne fel a különbség, ha becsuknád a szemed, és tényleg kipróbálnám, milyen érzés megérinteni az ajkad?

Nagyon bátor vagy. Nem félsz, hogy meglátja?

És te nem félsz, hercegnőm? Ha a beszélgetésünk ellenedre lenne, bármikor megszakíthattad volna.