Másnap reggel korán kidobott az ágy, úgyhogy úgy döntöttem, felkeresem a fürdőt, és veszek egy zuhanyt, ami nagyon jól esett. Mire végeztem a zuhannyal, a lányok is felkeltek, úgyhogy felöltözve, hajamat szoros fonatba fogva mentünk le a klubhelységbe, ahol az ikrek és Lee csatlakoztak hozzánk. Igyekeztem megjegyezni az útvonalat, mert nem lesznek mellettem mindig a srácok, hogy kisegítsenek.

Az asztalhoz leülve már nyúltam is a bagettért, és a vajért, majd a fiúk felé fordítottam a figyelmem, akik valamit nagyban magyaráztak Aliciának.

-Figyeld meg, Binns megint úgy fogja kezdeni az órát, hogy már a falon áthaladva beszél a soha véget nem érő kobold-háborúkról. -George egy kanál zabkását tett a szájába, majd miután lenyelte, folytatta. – Ha így folytatjuk, el se jutunk a jelenig.

-Binns a mágiatörténet tanár? – kérdeztem, a tanári asztal felé pillantva. -Melyik az?

-Ja, őt nem fogod itt látni. Kísértet az öreg. – Döbbenten néztem a fiúra, aztán Fred vette át a szót.

-Azt mondják, az egyik koboldháborús órája után leült szunyókálni egyet, majd a másnapi órára már kísértetként érkezett.

-Nem mondjátok komolyan... - hitetlenkedtem.

-Azóta a falon át érkezik, és a folyosón kezdi a mondandóját, és a csengő után se hagyja abba. Fel se tűnik neki, hogy az ember kiment a teremből. – Csóválta a fejét vigyorogva Lee.

-Gyanítom, kísértetiesen unalmas az órája.

-Nem is mondhattad volna jobban. – Bólogatott elismerően Fred.

-És most hol tartotok az anyagban? Remélem, hogy nem nagy a különbség, nincs kedvem még azt is csinálni. – sóhajtottam fel.

-Valahol az 1600-as éveknél járunk. – töprengett Alicia. – Már én se emlékszem, de tavaly az RBF-hez idáig kellett tudni az anyagot.

-RBF? – kérdeztem. Nálunk nincs ilyen, töprengtem.

-Rendes Bűbájos Fokozat. – húzta a száját Fred. – Ötödévben vannak ezek a vizsgák, ez alapján dönthetjük el, mit tanulunk tovább. Nálatok ilyen nincs?

Mielőtt válaszolhattam volna, McGalagony professzor tűnt fel mellettünk, az órarendekkel.

-Johnson kisasszony, gratulálok az eredményeihez, igazán szép teljesítmény!

-Köszönöm, professzor. – mosolyodott el Angelina. Láthatóan nagyon büszke volt az eredményeire.

-Mindet szeretné folytatni?

-Nem, a jóslástant és a mugliismeretet szeretném leadni. – felelte a lány. Rögtön meg is kapta az órarendjét.

-Mr. Weasley, mit kezdjek magával, és a testvérével? – sóhajtott fel a professzor. – Fejenként három RBF, ez rettentően kevés.

Az ikrek csak vigyorogtak, én meg ráztam a fejem, és próbáltam nem röhögni Lee-n, aki a jelek szerint nem tudta, hogy az ikrek nem igazán remekeltek a vizsgán.

-Tudja, tanárnő, ahova mi megyünk...

-Oda nem kell végzettség. – fejezte be a mondatot George. Összevigyorogtak, majd miután megkapták az órarendet, össze is dugták a fejüket, megvitatni, hogy ez nekik milyen jó. Csak az a baj, hogy ha így folytatják, és a vállalkozásuk, amiről a vonaton meséltek, becsődöl, akkor mehetnek a híd alá. Végzettség nélkül sajnos a varázsvilágban se mennek sokra.

-Miss Rosztova, megkaptam az iskolájától az eredményeit. – fordul hozzám a professzor. – Mivel ott más a rendszer, az ön órarendjében nincs olyan tárgy, amit leadhat.

-Rendben, tanárnő, én erre számítottam. – bólogattam. A Diksonban is vannak vizsgák év végén, de ilyen nagy, mint itt az RBF, nincsen.

Pillanatokon belül megkaptam az órarendem, majd miután Angelinával boldogan konstatáltuk, hogy mindketten dupla bűbájtannal kezdünk, visszamentünk a klubhelységbe a holminkért. Felkaptam a kék hátizsákomat, ami tele volt aggatva kitűzőkkel. Gyorsan bepakoltam a mai holmikat, pár pennát és egy üveg tintát, majd Angelina és a közben reggeliből visszaért Alicia társaságában mentünk a bűbájtan-terem felé.

*

-Na, milyen volt az első nap? – kérdezte Lee vigyorogva. A kandalló előtt ültünk a klubhelységben, már vége volt az összes óránknak. – Nagyon más, mint a Dikson?

-Hú, nagyon. – sóhajtottam fel. – De tök jó volt az összes. Csak azt nem tudom hova tenni, hogy legendás lényeken miért és hogyan lett az a dög.

-Hidd el, jobb ha nem tudod. – szólt oda egy vörös hajú, negyedéves-forma fiú. Hasonlított az ikrekre, gyanítom, az egyik kisebb testvérükről van szó. – Lee, George kérte, hogy ezt adjam oda. Büntetőmunkán vannak.

-Máris? – röhögte el magát Lee. – Mit csináltak?

-Összetalálkoztak Montague-val. Tudod, az a nagydarab mardekáros.

-Az szép. – miután csak néztem rá felvont szemöldökkel, amíg észbe kapott. – Bocsi, megszoktam, hogy itt mindenki ismer látásból mindenkit. Ő Ron Weasley, az ikrek öccse. Ron, ő itt Irina Rosztova, cserediák a Diksonból.

-Szia, örülök, hogy itt vagy. – mondta a srác. Ekkor egy fekete hajú, alacsonyabb fiú, és egy bozontos, barna hajú lány lépett Ron mellé, aki rögtön be is mutatta őket.

-Srácok, ő Irina, cserediákként van itt az ikrek évfolyamán. Ugye?- nézett rám megerősítésként, én meg gyorsan bólintottam egyet. – Irina, ők Harry Potter, meg Hermione Granger.

Kedvesen köszöntem nekik, aztán leesett, amit az előbb mondott.

-Várj, az a Harry Potter? Aki legyőzte a Nagyurat? – kérdeztem tágra nyílt szemmel. Azt tudtam, hogy kábé ilyen korú, de azt nem, hogy jelenleg a Roxfortba jár. Nálunk, Oroszországban is suttognak róla, a fiúról, aki túlélte. Sokan azt is latolgatták, hogy a Kis Túlélő vajon túlélte volna Grindelwaldot is.

-Igen, én vagyok. – válaszolta zavartan Harry.

-Bocsi, csak nem tudtam, hogy te is itt tanulsz. – mondtam zavartan. Szegény srác, nem kéne, hogy még én is ezzel zaklassam. – Nálunk, Oroszországban is van híred.

-Tényleg?

-Igen. Sokan azt is felvetették amúgy, hogy Grindelwalddal szemben lett-e volna esélyed. – felelem.

-Kivel szemben?- néz rám értetlenül. Mielőtt válaszolnék, a barna hajú lány közbeszól

-Sötét varázsló volt még Voldemort előtt, csak Angliáig nem ért el a hatalma. Vagy legalábbis minket valamiért nem támadott.

-Igen, jól mondod... - kétségbeesetten néztem Leere, aki kisegített.

-Hermione.

-Hermione. Bocsi. – Néztem a lényra. – Szóval, jól mondod. Nálunk volt hatalma, nem is kicsi, a legtöbb családból vannak áldozatok, az enyémből is. Aztán volt az a nagy varázslópárbaj 1945-ben, amikor Dumbledore legyőzte Őt, és a Nurmengardba zárta.

-Mi az a Nurmengard? – kérdezett közbe Ron.

-Nurmengard az a börtön, amit Grindelwald az ellenségeinek épített. – nézett rám Hermione megerősítésért.

-Igen, Hermione jól mondja. A bejárat fölött oda is van vésve a jelmondata. „A nagyobb jóért". – fintorogtam. Nem hinném, hogy Grindelwald elvei tényleg a nagyobb jóra mentek volna, tekintve, hogy milyen gyilkolászás volt.

-Hát, nem volt százas az öreg. – nézett nagyot Ron, mire én keserűen elnevettem magam.

-Hát nem. – feleltem. Ekkor a kandalló tüze hirtelen zöldbe csapott át, és egy levél röppent ki belőle. Gyorsan felkaptam a földről, ahová esett. Mert hát ez csakis az én levelem lehet, más nem a Hop-hálózaton keresztül küldi a leveleit.

Kedves Rina!

Nálunk is zajlanak a dolgok, a gyerekek még nem érkeztek meg, én meg az adminisztratív feladatokkal végeztem, és még te sem vagy itt, szóval nem tudok mit kezdeni magammal. Voltam kint korcsolyázni, de 3-4 óra után már az is unalmas volt. Megszoktam, hogy te végigbeszéled az edzéseket, most meg nagy a csönd. xD

Pár nap múlva megyek, és akkor megyünk korcsolyázni. Addig vigyázz magadra!

S.

-Irina, hahó. – legyezgette a kezét a fejem előtt George.

-Bocs, csak elbambultam. – mosolyodtam el a levéllel a kezemben. – Milyen volt a büntetőmunka?

-Szerinted? – nézett rám Fred sokatmondó pillantással.

-Maradjunk abban, hogy túlságosan sokáig fényeztük az öcsénk „Önzetlenül Az Iskoláért" különdíját. – fintorgott George.

-Ron, te mire kaptad azt a díjat? – szóltam oda a klubhelység másik oldalába Ronnak.

-Milyen díjat? – kérdezett vissza.

-Önzetlenül az iskoláért. – mutattam az ikrekre. – Ők mondták.

-Ja, ömm, semmiség. – vakargatta a tarkóját zavartan. – Csak Harry-vel megmentettük az iskolát a csatornában lakó baziliszkusztól.

Mielőtt visszakérdezhettem volna, egy Seamus nevű srác szólt le a szobából Ronnak, aki intett egyet, és eltűnt felfelé a lépcsőn. Kikerekedett szemekkel néztem az ikrekre.

-Baziliszkusz????

-Igen, volt itt egy egész szép példány két évvel ezelőtt. – és a srácok elmesélték az egész sztorit, én pedig csak néztem magam elé.

-Te jó ég, hogyhogy senki nem halt meg? A baziliszkusz a pillantásával öl!

-Hát, Hisztis Myrtle-t megölte....

-Kit?

-Hisztis Myrtle, a második emeleti lányvécé kísértete. Ő volt az a mugliszületésű lány kábé ötven évvel ezelőtt, akit először megölt a baziliszkusz. – felelte Fred.

-És szerencsére az utolsó is. Legutóbb csak kővé dermedtek a szerencsétlenek. – felelte Lee, egy ásítást elnyomva. -Srácok, én megyek aludni, jó éjt mindenkinek!

Belecsapott a kezembe, aztán felment a lépcsőn a fiúk szobájába. Ezután mi is egyöntetűen az alvás mellett döntöttünk. Fent már Alicia és Nora is aludt, szóval csendben feküdtem le, nézve az ablakon beszökő holdfényt. Szuper nap volt – gondoltam, mielőtt elnyomott az álom.