-Az istenit!

-Mit mondtál? - kérdezte Fred, felnézve az előtte és ikertestvére előtt heverő pergamen-halmok tengeréről.

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, hogy az ikrek tanulnak, nem, valamelyik varázsvicc-termékük feltalálási papírját tanulmányozták.

-Csak elkáromkodtam magam. - legyintettem. Az elmúlt egy órában minden általam ismert módon próbáltam kinyitni azt a láncot, amit két hete a tóban találtam, de egyszerűen nem akar sikerülni.

-Megtaníthatnád. - csillant fel George szeme is, mire csak csóváltam a fejem. 

-Inkább találjatok valami módot arra, hogy kinyissam ezt a láncot. - álltam fel a dohányzóasztal mögül, a földről, ahol eddig ültem. 

-Brr, nehogy megint elkezdd ezt a szörnyű ropogtatást, a szőr feláll a hátamon tőle. - vágódott le Lee az egyik szabad fotelre. 

Legyintve Lee kérésére, elkezdtem átmozgatni magam, majd visszaültem az asztal elé. Egy lemondó sóhajt követően a láncot a nyakamba akasztottam, majd magam elé húzva a Mágia történetét Bathilda Bircsóktól, és egy darab pergament, elkezdtem írni a beadandót a 1777-es Nagy-Britanniai kongresszus meghozott törvényeiről.

-Te már elkezdted? - nézte meg a borítót Lee.

-Nem az a kérdés, hogy elkezdte-e. - vágott közbe Fred. - Hanem hogy egyáltalán minek írja meg.

-Azért - nyújtottam nyelvet rá - mert kellenek a jó jegyek.

-De miért? 

-Hogyhogy miért? - néztem megütközve George-ra.

-Miért hajtasz annyira a jegyekre? - tette le a pennáját. 

-Mert szeretnék jó jegyeket. - feleltem. Aztán némi habozás után megint megszólaltam. - És azért is, mert pár éve mindent megadtam volna, hogy a többi diákkal együtt írhassam a házit a napi verés helyett. 

A szememet szigorúan a pergamenen tartva leírtam a következő sort.

-A fene vigyen el. - vágódott le mellém morogva Lee. - Adj egy pergament.

-Na mi az? - néztem meglepetten rá.

-Csak miattad, minden hülye házimat megírom. - puffogott, mire elnevettem magam, és fél kézzel átöleltem. Ilyen egy igazi jó barát.

*

Kedves Charlie!

Minden rendben veled? Régen beszéltünk már, és kiváncsi vagyok, miújság ott a messzi Romániában. És a tanácsodat is szeretném kikérni.

Nem is olyan régen, úgy három hete talán, egyik reggel, futás után úsztam egyet a tóban, és találtam egy láncot a tó alján. A könyvtárban kiderítettem, hogy a virágos minta rajta egy liliom - vízi liliom - és az oldalán lévő kapcsok miatt elvileg ki lehet nyitni.

Na én azóta keresem a megoldást, de egyszerűen nem bírom kinyitni. Manuálisan nyilván nem megy, és az általam ismert bűbájok sem nyitják. A testvéreidnek, az ikreknek, akik az ilyen kis sunyi bűbájok nagy tudói, sincs ötletük, hogy mivel, vagy hogyan lehetne kinyitni.

Az biztos, hogy rontás nincs rajta, mert arra megvizsgáltam, és nem reagált.

* 

A pennámat letéve fújtam meg óvatosan a pergament, hogy hamarabb száradjon a tinta. Borzasztó, hogy milyen kínkeservesen hoztam össze ezt a levelet, és még nem értem a végére. Elgondolkodva néztem ki az ablakon az alkonyi fényekben fürdő parkra, mikor Harry jelent meg mögöttem.

-Jössz, Irina?

-Mi-miért? Hova? - kaptam rá a fejem.

-Tudod, ma tudjuk meg, mi lesz a harmadik próbán. 

-Ó, basszus, de jó, hogy szólsz. - kaptam a fejemhez. Teljesen elfelejtettem, hogy ma utolsó óra végén McGalagony odajött hozzám, és szólt, hogy Bumfolt vár minket a kviddics pályán. - Gyorsan felviszem a holmim, megvársz?

-Persze. - biccentett a srác, én pedig a pergament összehajtva betettem a bájitaltan könyvembe (Perselus újabban az Élő-halál esszenciájával rémisztget minket), felkapva a holmijaimat, kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmentem a hálótermünkbe, és az ágyamra dobtam őket. 

-Itt vagyok. - ugottam le az utolsó két fokról. - Mehetünk.

A Nagyterembe beszaladva felkaptam egy tányér pásztorpitét, és a villával bekapva egy falatot, Harry nyomába eredtem.

-Te tényleg így akarsz vacsorázni? - fojtotta vissza nevetését a fiú.

-Most miért ne? - kérdeztem vissza nevetve, miután lenyeltem. A kviddicspályához közeledve hallgattam Harryt, aki éppen Perselusra panaszkodott, és hol azért haraptam a nyelvemre, hogy ne nevessem el magam, hol azért, hogy ne állítsam meg azért, mert folyamatosan szidja.

-Mit műveltek a pályánkkal? - torpant meg hirtelen Harry, miután áthaladtunk az ajtón, be a folyosón, a pódiumok alatt.

A kviddicspálya nem volt sima és lapos, mint amilyennek kellett volna lennie, és a három-három oszlopot, végükön a karikával, sem láttam sehol. Helyette viszont nagy, keresztül-kasul futó falak voltak a helyén.

-Ezek sövények. - nyeltem le az utolsó falatok egyikét. 

-Szervusztok! - zendült egy vidám férfihang.

Ludo Bumfolt állt a pálya közepén, mellette Viktor és Fleur nézegették a sövényt. A köszönésre mindkét bajnok felkapta a fejét, és felénk fordultak.

-Te mit eszel? - hitetlenkedett Viktor.

-Pásztorpitét. - vontam meg a vállam. - Éhes voltam.

-Na, mit szóltok hozzá? - szólt közbe vidoran Bumfolt, aki nem mutatta, hogy zavarná, hogy nem érti, mit beszélünk. - Szépen nőnek, igaz? Hagrid ápolása mellett egy hónap múlva már hat méter magasak lesznek. Ne félj - tette hozzá Harrynek, látva a fiú arcán a megrökönyödést - a próba után helyreállítjuk a kviddicspályát. No de térjünk a lényegre. Gondolom, rájöttetek, mit építünk itt nektek.

Nyilván abban a pillanatban vettem be az utolsó falatot, mikor egy kérdést tesznek fel. Szép volt, Rina - tapsoltam meg magam gondolatban.

-Labirintust. - morogta Viktor néhány másodperccel később.

- Úgy van! - rikkantotta Bumfolt, mire én elképedten néztem Viktorra, aki csak vállat vont. Egyikünk se értette, hogy hogy lehet valakinek ilyen mentalitása. - Labirintust. A harmadik feladat tulajdonképpen pofonegyszerű. Elhelyezzük a Trimágus Kupát a labirintus közepén. Az a bajnok, aki elsőnek megérinti, maximális pontszámot kap.

-Tehát gyakorlatilag megnyeri. - összegeztem. - Senkinek sincs olyan alacsony pontszáma, hogy maximum ponttal ne lenne első helyen.

-Sak be kell menni á lábirintus közepébe? - kérdezte Fleur. Hát, akcentusa nem csökkent az év során, hiába használta intenzíven az angolt.

-Azért nem lesz az olyan egyszerű. - hintázott a lábán előre-hátra Bumfolt. - Akadályokat helyezünk el. Hagridtól kapunk néhány mágikus lényt... meg kell törnötök néhány varázst... szóval mindenféle ilyesmi. A két bajnok, aki vezet a versenyben, némi előnnyel indulhat. - Bumfolt rám és Harryre mosolygott. - Azután Viktor Krum következik, és végül Delacour kisasszony... De mindenkinek lesz esélye a győzelemre, hiszen az akadályokat is le kell majd küzdeni. Jó mulatság lesz, elhiszitek?

-A közönségnek biztosan. - morogtam oroszul, mire Viktor felhorkant, Fleur, Harry és Bumfolt pedig értetlenül nézett rám.

-Akkor ezt meg is beszéltük... Ha nincs kérdésetek, visszatérhetünk a kastélyba. Egy kicsit hűvös van...

Kacskaringós úton indultunk kifelé a labirintusból, miután Bumfolt befejezte a mondandóját. A játékvezető rögtön Harry mellé szegődött, de mielőtt Harryhez szólhatott volna, mellettem Viktor megütögette a vállát.

-Lehet beszélni veled? 

-Öh, persze. - felelte meglepetten Harry.

-Megyünk sétálni?

-Rendben. - egyezett bele Harry.

-Akkor én...

-Gyere te is. - intett Viktor. - Semmi olyan, amiről ne tudnál.

-Megvárlak, Harry, rendben? - kérdezte nyugtalanul Bumfolt. Furcsálltam a férfi viselkedését, ahogy láthatóan Harry is kissé kétkedve nézett rá.

-Ha azon aggódik, hogy késő van, semmi probléma, majd én visszakísérem a kastélyba. - léptem a fiú mellé határozottan. Ki tudja, valójában milyen alak ez az ember, kezdett nagyon nem tetszeni a viselkedése.

-Köszönöm, Mr Bumfolt, de nem szükséges. Visszatalálok a kastélyba. - felelte Harry. 

A stadionból kiérve Viktor az erdő felé indult, amit én is furcsálltam, de aztán rájöttem, hogy lehet benne valami. Itt mindenhol a falnak is füle van.

-Miért megyünk erre? - kérdezte Harry az előttünk sántító Viktortól. Elmentünk Hagrid kunyhója és a beauxbatons-os kocsi mellett, ahol Fleur éppen beszállt.

-Nem akarok, hogy senki halljon. - felelte erős szláv akcentussal. Végül elértünk egy kis, jól belátható területet, nem messze a franciák lovainak karámjaitól. Ott Viktor hirtelen megállt, és szembe fordult velünk, és Harrynek szegezte a kérdést, amire gyanítom, régóta kereste az alkalmat.

-Tudni akarok, hogy mi van te és Hermijjóni között. 

A kérdést hallva megmosolyogtam a bolgárt. Míg Harry döbbenten nézett rá, én az erdő felé mutattam.

-Körbenézek egy kicsit, jó? - izgatott, hogy mi van a fák között, hogy milyen maga egy erdő. Mivel a Dikson északon van, ahol zéró növényzet, erdőben sem igazán voltam még. 

-Semmi. - felelte Viktornak Harry. - Barátok vagyunk. Nem járok Hermionéval, soha nem is jártam vele. Vitrol találta ki az egészet. Rina! - szólt utánam. - Ne menj messze!

-Oké. - legyintettem. Pedig utólag belegondolva, lehet, hogy jobban jártam volna, ha komolyan veszem a negyedéves fiú szavait.

A fák között nézelődve haladtam pár lépést, fától fáig. A bal kezemben a kiürült pásztorpités tállal és villával léptem oda egy terebélyes fához. Nem tudom, milyen fa volt az, de láthatóan öreg volt már. A jobbomat álmélkodva húztam végig a kérgén és levelein.

Aztán egy reccsenést hallottam.

-Harry, te vagy az? - fordultam a hang felé.

Válasz nem érkezett, viszont újra lépések zaja hallatszott. Ezúttal már kissé ideges voltam.

-Ki van ott? - próbáltam betájolni a helyet. Az állandóan a lábamon lévő tokból kivettem a pálcámat, amivel egy fokkal magabiztosabbnak éreztem magam. Tettem pár lépést oldalra, mikor ezúttal magam mögött hallottam az avart. 

-Maga? Mr Kupor, mit...

Ennél tovább nem jutottam, mert elsötétült előttem a világ.

*

Erős fejfájással ébredtem meg az éjszaka közepén.

-Mi történt?

-Angolul mondjad, különben nem tudok segíteni.

Nagy nehezen átkonvergáltam a mondatot egy olyan nyelvre, amit itt, Skóciában beszélnek.

-Mire emlékszel? - Perselus termett ott az ágyam végében.

-Nem sokra... - motyogtam, a szememet dörzsölve. - Hány óra van? Mennyit voltam kiütve?

-Hat órával ezelőtt hoztak be ide. - jelent meg Madame Pomfrey is. - Van valami emléked, hogy ki átkozott meg? Elég erősen helybenhagyott.

-Hm... Emlékszem arra, hogy bementem az erdőbe, de csak pár fányit...

-Minek mentél oda, nem elég beszélő a neve? - vágott közbe Perselus idegesen.

-Sose láttam meg igazán erdőt, kíváncsi voltam. - vontam vállat. Megittam a javasasszony által adott Pótcsont Rapidot, amitől a fejfájásom rögtön enyhült. A kezemmel feltoltam magam, és a párnának dőltem. - Szóval, találkoztam azzal a Mr Kuporral is... Nem is értettem, mit keres az erdőben, de mielőtt megkérdeztem volna, megátkoztak.

-Mr Kupor? - vonta fel a szemöldökét.

-Nem, ő biztosan nem, szemben álltam vele. - elgondolkodva néztem egy darabig, majd eszembe jutott, hogy a két fiú is ott volt. - Harry? És Viktor? - kaptam fel a fejem.

-Potter teljesen rendben van, szokás szerint. - morogta Perselus az ablaknak dőlve. - Mr Krum viszont... Őt is ájultan találtuk, annak a Mr Kupornak pedig nyoma sincs, amit ti ketten állítotok. Krum még nem tért magához, ott fekszik. - intett a gyengélkedő másik sarkában paravánnal elkerített rész felé.

-Létezhet az, hogy Kupor sötét varázsló? - töprengtem, de még a kérdés befejezése előtt rázta a fejét a bájitalmester.

-Nem, az idősebb Kupor mindig is a lehető leghatározottabban ellenezte a fekete mágiát. A saját fiát is börtönbe záratta emiatt. - legyintett a férfi. - Az ifjabb Kupor, ő igen, de több mint 10 éve meghalt az Azkabanban.

-Meg kéne nézned az emlékeimet. - karoltam át a felhúzott lábaimat. - Ki tudja, módosítottak-e rajta.

-Meg fogom, de nem most. - lépett el az ablaktól. - Alig tértél magadhoz, az elméd még túl sérülékeny ehhez.

Szótlanul bólintottam.

-Én most megyek. - indult az ajtó felé. - Még ki kell javítanom a negyedéves dolgozatokat... Köztük Potterét. - ropogtatta az ujjait.

-Szegény banda... - húztam el a számat.

-Nem kell őket annyira sajnálni. - suhogott el fekete talárjában az ajtó felé, kinyitotta, és kisurrant a résen.

*

-Mi történt tegnap? 

Másnap délelőtt a gyengélkedői ágyon ülve beszélgettem az ikrekkel és Lee-vel. 

-Bárcsak tudnám. - néztem tanácstalanul az ágyam végében helyet foglaló Lee-re, majd a székeken helyet foglaló Fred-George párosra. - Nem láttam, ki támadott meg, Viktor se tudja, úgyhogy ez valószínű rejtély marad.

-Szerintetek lehet ez egy másik iskola műve? - tűnődött el Fred.

-Neem, nem hinném. - ráztam a fejem. - Akkor Harryt is rögtön kiütötték volna, Mr Kupor pedig nem lett volna ott. Mármint, ha meg akarsz támadni valakit, azt nem egy felnőtt, minisztériumi varázsló jelenlétében teszed.

Bekaptam egy szelet csokibékát, amit a fiúk hoztak, és csendben meredtünk előre.

-Nem kéne órára mennetek? - kérdeztem, feleszmélve a bambulásból. Kedd délelőtt még a fiúk gyenge óraszámú órarendje is tele volt, és a gyógynövénytan-órára időbe telt odaérni. Az üvegházak kissé messze estek a gyengélkedőtől.

-De. - vonta meg a vállát Lee, és ült ugyanúgy az ágyon.

-Akkor menjetek. - löktem meg a lábát. - Nyomás!

-Egyszer nem lóghat az ember...- morogta az orra alatt George, és testvére mellett, Lee-t követve távozott a míves faragványokkal teli ajtón át.

Az ajtó becsukódott, én pedig kezembe vettem a Perselustól kölcsönkapott könyvet, de három oldal után rádöbbentem, hogy semmi értelme, nem tudok rákoncentrálni. A McKinley-kötetet az éjjeliszekrényre téve keltem ki az ágyból, és az ablakhoz léptem. Elgondolkodva figyeltem a társaimat az üvegházak felé vezető úton, kezemben a nyakamban lógó nyakláncot birizgáltam, amit azóta se sikerült kinyitni. A gyengélkedő csendjét az ajtó nyitódása zavarta meg.

-Szia. - köszöntem halkan Perselusnak, majd visszafordultam az ablak felé. A férfi csendben megállt mellettem, és az ablakon át figyelte a hatodéves griffendél-hugrabug csapatot, akik ebben a pillanatban tódultak be a párás ajtókon át a hármas számú üvegházba.

-Hoztam neked a konyh... - nézett rám, de a torkán akadtak a szavai.

-Mit? - néztem rá. - Mi a baj? - húztam ki magam, és néztem ijedten a szokatlanul sápadt bájitaltantanárra.

-Honnan szerezted azt a láncot? - kérdezte rekedten.

-A tóban találtam, miért? - néztem értetlenül rá. - Te tudod, kié volt?

-Igen. - fogta meg a függőt. Még sose láttam őt ennyire kiakadva, érzelmileg, merthogy a keze is remegett. Kikapcsoltam a láncot, és hagytam, hogy közelebbről megnézze. - Én adtam neki...

-Lilynek? - kerekedett el a szemem. A férfi szótlanul bólintott.

- Hol találtad meg?

-A tóban, nem messze attól a nagy, görcsös fától. - mutattam az ablakon át.

-Ezek szerint dühében behajította a tóba. 

-Hetek óta próbálom kinyitni, de ha te bűvölted meg, nem is csoda, hogy nem sikerült. - csóváltam a fejem.

A férfi halkan motyogott valamit, aminek nyomán fehér fény villant. A kezében tartva a nyitott függőt, engedte, hogy a kezembe vegyem.

-Dimitte peccata mea. - olvastam fel a belső oldalra gravírozott szöveget. - Mit jelent? - pillantottam rá.

-Bocsásd meg bűneimet. - nézett ki az ablakon át kitartóan. - Akkoriban kezdtem sejteni, hogy nem fogok tudni elmenekülni a halálfalók közül, ha nem lépek be, akkor megölnek. Akkoriban már nem voltunk jóban, és sosem láttam rajta a láncot... Az is lehet, hogy egyből a tóba dobta.

Csendben bámultunk ki az ablakon, mindketten a saját gondolatainkba merülve. Mikor meguntam a céltalan bambulást, az ágyamra huppanva takartam be a lábam, és a támlának nekidőlve néztem az ablaknál álló Perselusra.

-Tegnap megnéztük a harmadik próba helyszínét. - szólaltam meg. - Jó nagy labirintus...

A férfi szótlanul bólintott.

-Tudnál esetleg olyan könyvet ajánlani, amit érdemes lenne elolvasnom? 

-Tudod, hogy nem segíthetek a felkészülésben. - jött a felelet azonnal.

-Én nem is a segítségedet kértem, csak hogy ajánlj egy jó könyvet, mert megöl az unalom. - húztam óvatos mosolyra a számat, mikor láttam az elismerést a tekintetében.

-Azt mégse hagyhatom, hogy meghalj...- dünnyögte, mire elnevettem magam.

Nagyot sóhajtva lépett el az ablaktól, amin a csepergélő eső első cseppjei megjelentek.

-Ez maradjon nálad. - tette a láncot az éjjeliszekrényre.

-Biztos? 

-Már a tiéd. - felelte, majd egy rövid biccentés után elhagyta a gyengélkedőt.

A láncot a nyakamba akasztottam, és kezembe vettem tintát és pergament. A Charlie-nak megkezdett  levelet dobhatom a kukába... Ugyanis még neki sem mesélhetem el a lánc titkát.