Reggel a nap még nem kelt fel, mikor én felöltöztem. Most jól jött, hogy nem szóltam a jégtánc abbahagyásáról szinte senkinek, így nem fognak keresni egész nap - ezekkel a gondolatokkal hagytam el a szobát, kezemben egy kisebb táskával. A konyhába belépve láttam, hogy az első manók már nekiláttak a reggeli előkészítésének. A táskába került egy nagy üveg töklé, víz, két szendvics, és egy nagy doboznyi aszalt szilvás hús rizzsel. 

A nap felkelő sugarai már Roxmortsban értek, a lakók közül néhányan már ébren voltak. A sikátorba befordulva indultam meg a tegnap megismert útvonalon, és nem sokkal később már a domboldalon kapaszkodtam felfelé. A barlangba bebújva hajoltam meg a hipogriff előtt, majd miután ő viszonozta, halkan beljebb merészkedtem. Sirius még aludt - kutya alakjában - én pedig nem akartam felébreszteni. Úgyhogy leültem egy kényelmesnek látszó helyre Csikócsőr mellé, aki hagyta, hogy testének dőljek, és a fejét simogassam. Fél órával később a kutya mocorogni kezdett, majd mikor leesett neki, hogy nincs egyedül, vicsorogva ugrott fel - aztán realizálta, hogy ismer engem.

-Te meg vagy őrülve? - Sirius újra emberalakot öltött, és meglehetősen idegesen meredt rám. Csikócsőr mellettem felemelte a fejét, majd méginkább a kezemhez dörgölőzött. - Mióta vagy itt? És miért nem szóltál, hogy jössz? 

-Úgy fél órája - néztem az órára - és szóltam, hogy jövök, tegnap írtam levelet. 

-Igen, de azt mondtad, reggel jössz! 

-Reggel van! 

-Nem, a fél kilenc az nem reggel, hanem hajnal. - dörzsölte a szemét. - Ugye tudod, hogy amikor azt mondtam tegnap, hogy ne szökjetek ki az iskolából, az rád is vonatkozott?

-Hoztam reggelit. 

-Nem szóltam. - vágta rá, és mellém ülve vette ki a táskából a töklevet. A szendvicset a kezébe véve hatalmasat harapott belőle, mire én csak a szemem forgattam. 

-Lassabban, még rosszul leszel tőle. 

Sirius talán belátta, hogy igazam van, mert lassabban kezdte rágni a falatokat. Beleharapva a szendvicsembe kezdtem én is reggelizni - imádom a körözöttes szendvicset. 

-Na és miért jöttél? - ivott bele a töklébe Sirius. - Várj, jobb kérdésem van: hogy tudtál kijönni a birtokról? 

-Kisétáltam a két szép lábamon. - vágtam rá, mire Sirius felvont szemöldökkel meredt rám. - Elmondom, ha maga is elmondja, amit tudni akarok.

-Ez így nem fair. 

-Az életben semmi sem fair.

-Igaz. - bólintott elismerően a férfi. - De te írtad a levelet, hogy tudni akarsz valamit. Én pedig megkérem az árát, és ez még csak nem is egy nehéz kérdés. 

Némi gondolkodás után megszólaltam. 

-Pár héttel ezelőtt még minden hétvégén műkorcsolya edzés miatt az egyik napot az iskolától távol töltöttem. De a partnerem nem akarja folytatni - húztam el a számat - így felszabadultak a hétvégék... Csak én nem mondtam el a barátaimnak. Szóval minden hétvégén bujkálok előlük, mert nem akarok magyarázkodni. Így nem tűnik fel senkinek, hogy nem vagyok ott. 

-Mit akartál tudni? - kérdezte a férfi. Hálásan mosolyogtam rá, hogy nem kérdezett többet - biztos voltam benne, hogy megérti, hogy van az a helyzet, amikor nem kéne faggatni a másikat.

-Meséljen el nekem, hogy mit tud Misha Rosztov-ról, és hogy miért volt Oroszországban 16 évvel ezelőtt. 

-Ő az apád, igaz? 

-Igen. - biccentettem. - Meglepődtem tegnap, amit mesélt... Apám sose mondta, hogy ismeri magát. 

-Azkabani fogoly voltam, nem csodálom, ha nem mesélt rólam. - kapta be az utolsó falatot a szendvicsből. - Azt még kéred? - intett a kezemben tartott, félig megevett szendvics felé. 

-Edd csak meg. - passzoltam le neki. Elment az étvágyam. 

-Szóval - kezdett neki - úgy 16-17 évvel ezelőtt aurorként dolgoztam a minisztériumban. Voldemort hatalma csúcsán, az emberek sorra haltak, senki sem volt akkoriban biztonságban. Egy nagyobb csapat halálfaló nyomára akadtunk, akik Oroszországig menekültek. Így kerültünk ki, én meg a társam, és az ottani minisztérium biztosított egy aurort. Ő volt Misha Rosztov. 

A tökleves üvegbe belekortyolva tartott egy kis szünetet. 

-A minisztériumban azt mondták, ő a legjobb, és ezt ő is tudta magáról. - fogalmazott óvatosan Sirius, de én közbeszóltam. 

-Mondd csak nyugodtan, cenzúra nélkül. - legyintettem. - Tudom, milyen ember ő. 

-Te mondtad. - tette fel a két kezét. - Apád egy barom volt, én és a társam véleménye szerint.

-Igen, ez valahogy beleillik a képbe. - tűnődtem el. - Szóval, kimentetek egy csapat halálfaló után. 

-Hetekig kutattunk, és mikor végre nyomra akadtunk, már csak a hűlt helyük volt. Addigra már csak én maradtam a csapatból. - vett mely levegőt. 

- A társam meghalt, apád meg kórházban volt, olyan súlyosak voltak a sérülései. De én nem akartam annyiban hagyni, így mentem egyedül, de csak a nyomaikat találtam.... És egy csecsemőt. - nézett fel a szemembe, mire elakadt a lélegzetem. 

-Én voltam az, igaz? - fogalmam sincs, miért suttogtam, hiszen nem volt ott senki mellettünk. 

-Hány éves vagy? - kérdezte feszülten. 

-17.-feleltem összeszorított szemekkel, a múlt heti születésnapomra gondolva. A pontos dátumot csak Perselus tudta... Nem szeretem az ünneplést egy ideje.

Itt van hát a megoldás egy darabkája. Azóta foglalkoztat, honnan is származom, mióta túléltem a fogságot, és most közelebb voltam hozzá, mint eddig valaha.

-Gondoltam. - sóhajtott egyet. - Egyenesen a kórházba mentem, magammal vittelek téged. Beszámoltam a történtekről, és mire a végére értem, anyád csillogó szemekkel ringatott téged... Azt mondták, befogadnak.

-Igen, ez eléggé anyura vall. - mosolyodtam el. 

-Mire visszaértem, felégették a helyet, eltüntetve minden nyomot, így nekem se volt maradásom. Visszajöttem Angliába a társam hamvaival... Ennyi igazából.

A vizesüveget kinyitva ittam, aztán kérdeztem.

-Hogy értette, hogy megérti, amiért eljöttem?

-Tegezz csak nyugodtan, ennyire nem vagyok öreg. - legyintett. - Azért mondtam, mert amennyire akkor megismertem apádat... minden létező szinten az agyamra ment.

-Nagyobb sikered lenne szerencsejátékban, mint Ludo Bumfoltnak. - jegyeztem meg, mire ő felhorkant.

-Valószínű. - értett egyet. - Én nem tennék fel ennyi pénzt.

Egy darabig csend volt, amit csak Csikócsőr csontropogtatása tört meg.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze. - pillantottam Siriusra.

-Tegnap, amikor Harryékkel beszélgettünk... Honnan ismerted ilyen részletesen Kupor múltját? - húzta össze a szemét.

-Innen-onnan. - tartottam a szemkontaktust. Eldöntöttem, hogy Perselusnak nem szólok Siriusról, és Siriusnak Perselusról; amilyen gyűlölettel beszélnek egymásról, meg akarom kímélni őket és magamat is a veszekedéstől.

-Nem tetszik ez a válasz. - morogta a férfi, mire elkuncogtam magam. - Mi van még a táskában? - váltott témát.

-Az ebéded. - vettem ki a dobozt. Szerencsére, mielőtt eljöttem, eszembe jutott kést és villát is zsebre tenni. - Mondom, ebéd! - húztam vissza a kezem, mielőtt rávethette volna magát.

*

Az elkövetkezendő hetekben sokat töprengtem a kiderített információkon. Azt tudtam, hogy apám anno auror volt, de az aztán a sorsnak fura fintora, hogy a szálak ennyire összeérnek. A Sötét Nagyúr nem terjeszkedett külföldön, ami azt jelenti... 

Ami azt jelenti, hogy a hívei között vannak zömmel külföldiek is.

Vagy keresett valamit külföldön, amit nem talált meg.

Mindenesetre - haladtam el az ötödik emeleti folyosón, bambulva magam elé - elképzelhető, hogy benne leszek az események sűrűjében, bármi is jön a jövőben.

Addigra pedig ajánlatos lenne felkészülni.

*

-Rina! 

Pislogva tértem vissza a jelenbe.

-Tessék? - fókuszáltam Lee-re, eltolva a kezét, amivel a szemem előtt legyezett.

-Hol jársz? - nézett rám szórakozottan. - Csak nem a lovagod környékén?

-Hol? - néztem rá értetlenül, majd mikor rájöttem, csak ráztam a fejem. - Nem, nem, dehogyis, csak... elbambultam.

-Persze. - szórakozott jót, majd folytatta a beszélgetést Freddel és George-al a reggeli fölött. Elgondolkodva haraptam bele a tojáskrémes bagettembe, fél füllel tovább hallgatva a fiúk eszmecseréjét.

És ez így történt még egy párszor: azt se tudtam sokszor, hogy hol vagyok, annyi felé jártak a gondolataim. Egyrészről a tanárok bekeményítettek: hetente 2-3 beadandó lett az általános, Mordonnál veszélyesebbnél veszélyesebb átkokat tanultunk, amik egy részét már a Diksonból ismertem, csak azt nem értettem, hogy miért most tanuljuk, hiszen ez kábé harmadikos anyag... Bimba üvegházaiban a mérges csápfű elől menekült a csoport fele, Perselus pedig a szokottnál is idegesebben viselkedett a griffendéles diákokkal.

-Mi a baj? - kérdeztem rá nála egyik óra után, mikor meggyőződtem róla, hogy a pincét messze elhagyta az utolsó hatodéves diák is.

-Miért gondolod, hogy van? - kérdezett vissza.

-Azért, mert a szokottnál is morcosabban viselkedsz a diákokkal...

-Tanár vagyok...

-Nem fejeztem be! - szóltam közbe erélyesen. Azt én sem szeretem, ha nem hagyják, hogy végigmondjam amit akarok. - Szóval, morcos vagy, még velem is! Nem tudom, miért nem nézel rám, ha beszélünk. Valami rosszat tettem? 

-Nem, dehogy. - sóhajtotta. -Nem akartam... 

-Tudom. - mosolyogtam rá halványan, tudva, hogy ő nem az a bocsánatkérős fajta. - Mi történt?

Az asztalra támaszkodva néztem rá.

-Perselus, én vagyok az. Megbízhatsz bennem, bármi is az.

A szemembe nézve látszott, hogy nagyon gondolkodik valamin, majd elhatározásra jutott. Az ajtón kattant a zár, ő pedig a bal karján felhúzta a talárt.

-Az istenit! - káromkodtam el magam, mikor megláttam a majdnem teljesen fekete Jegyet. A talár ujja gyorsan visszakerült, elfedve a kígyót, amely a koponyából kandikált ki.

-Nem beszélhetsz róla. - nézett rám, mire én egyetértően bólogattam.

-Nem is terveztem. - kattogtak a fogaskerekek a fejemben. - Dumbledore tudja?

-Persze. - forgatta a szemeit. Tudtam, hogy nem kedveli az igazgatót, amit meg is tudtam érteni... Nekem sem tetszenek a módszerei bizonyos dolgokban.

-És mit mondott? - kaptam fel a táskám, ránézve az órára. Még fel kell mennem a toronyba a következő óra előtt.

-Semmit. 

-Gondoltam. - az ajtót egy intéssel kinyitottam, és elköszönve tőle indultam a klubhelység felé.

Itt baj lesz.