Némi csend után megszólaltam.

-Azt azért megkérdezhetem, hogy a minisztérium által világszerte keresett szökevény mit keres a Roxfort közvetlen közelében? - néztem felvont szemöldökkel a férfira.

-Hívott a keresztapai kötelesség. - felelte némi szünet után, összehúzott szemekkel. Majd láthatóan eldöntött magában valamit: vállat vont, és a Harry által időközben átadott sült csirkére vetette magát. - Nem akartam külföldön lenni, mikor ekkora veszély leselkedik Harryre.

-Hát nem csodálom. - vágtam le magam a földre. - Itt a Tusa meg Karkarov is...

-Ismered Karkarovot? - vonta fel a szemöldökét meglepetten.

-Aha. - biccentettem. - Kicsi a világ, mi?

-Ki vagy te? - nyelt le egy újabb falat csirkét.

-Irina Rosztova vagyok. - feleltem, mire az ex-fegyenc kezében megállt a csont.

-Ez orosz név, nem?

-De, igen. - feleltem zavartan. - A családom Szentpéterváron él.

A férfi tétován bólintott egyet, és a csirkéből újabb falatot bekapva lassan rágni kezdett. Látszott, hogy valamin nagyon gondolkodik.

-Jártam Oroszországban. - szólalt meg végül. A szalvétával megtörölte száját, ivott a tökléből, majd folytatta. - Az Azkaban előtt 1-2 évvel lehetett körülbelül, voltam Szentpéterváron is. - intett felém. - Szép város, van valami különleges bája, valami, ami páratlan e földön.

-Igen. - feleltem. Nem értettem, hogy mire megy ki a történet, de volt valami a férfi hangjában, ami miatt nem bírtam levenni a tekintetem róla.

-Teljesen megértem, hogy otthagytad.

-Mi? - néztem rá értetlenül. Sirius töprengve nézte az arcomat, a szemembe nézett szürke szemeivel, majd felelt.

-Az országot. - lassan bólintott, mintha magában valamilyen elhatározásra jutott volna. - Itt legalább nem esik annyit a hó. Csak az eső. - motyogta a végét, majd mintha mi sem történt volna, Harryhez fordult. Én viszont azon töprengtem, hogy valamit elhallgat, valami fontosat.

És nem tudtam, hogy örüljek-e ennek.

-A közeledben akarok lenni. - nézett Harryre. - Az utolsó leveled... Mondjuk úgy, hogy az ügy egyre jobban bűzlik. Rendszeresen felhozom a barlangba a kidobott újságokat, és a sajtóból úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki gyanút fogott.

Fejével az újságkupac felé intett. Ron felvette az újságokat, és lapozgatni kezdte őket, Harry viszont továbbra sem vette le a szemét a férfiről.

-De hát megláthatnak... Mi lesz, ha elfognak?

-Rajtatok és Dumbledore-on kívül senki nem tudja, hogy animágus vagyok. - felelte vállvonogatva Sirius, aztán felém fordult. - Jut eszembe, honnan tudtad, hogy animágus vagyok?

-Az energiaáramlás elve. - vontam vállat. 

-Most már muszáj lesz megtanítanod nekem is. - szólt közbe Hermione.

-Majd odaadom a könyvet. - legyintettem, mire a lány szeme felcsillant. Mielőtt azonban kérdezhetett volna, Harry szólalt meg, aki Ronnal együtt az egyik megsárgult Prófétát böngészték.

-Ez a cikk azt sugallja, hogy komoly baja van. - ráncolta a homlokát Harry.

-Kinek? 

-Kupornak. - válaszolta meg a kérdésemet Ron, majd Harry folytatta.

-De hát nem lehet annyira beteg, ha fel tudott jönni a Roxfortba...

-Mikor volt a Roxfortban? 

-A második próba előtt járt itt. - felelte Harry. - Átkutatta Piton irodáját.

Döbbenten néztem magam elé - ugyan mi oka lenne a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának vezetőjének átkutatni Perselus irodáját?

-A bátyám Kupor meghatalmazott helyettese. - tette hozzá Ron. - És ő azt állítja, hogy Kupor csak túlhajszolta magát, és kimerült.

-Egyébként mikor utoljára láttam, tényleg elég rossz bőrben volt. Emlékszel, Rina? - fordult felém. - Aznap este találkoztunk, amikor a serleg kidobta a nevünket...

-Igen, nem látszott valami egészségesnek. - gondoltam vissza az estére, amikor kisorsoltak minket. 

-Magára vethet. - szólt ridegen Hermione, a hipogriff mellett állva. Mikor felértünk, volt bennem egy kis frász, hogy nem fogad el, de meghajtotta a fejét, és engedte, hogy megsimogassam. - Kidobta Winkyt, hát viselje a következményeit. Bánhatja, hogy ilyen kegyetlen volt, most aztán ott áll segítség nélkül.

-Hermione a házimanók önjelölt védőszentje. - dörmögte Ron Siriusnak, akit láthatóan érdekelt a téma. 

-Kupor elbocsátotta a házimanóját?

-Igen, a Világkupadöntőn. - bólintott Harry, és beszámolt Siriusnak és nekem a Sötét Jegy feltűnésének körülményeiről, a varázspálcával a kezében megtalált Winkyről és Mr Kupor dührohamáról.

-Atyám, neked tényleg eseménydús életed van. - néztem elképedten Harryre. - És azt hittem, hogy az enyém érdekes. - horkantam fel jót derülve.

-Foglaljuk össze. - szólalt meg Sirius, befejezve az ebédet, talpon állva fel-alá járkált a szűkös barlangban. - A díszpáholyban találkoztál először a manóval, aki azért volt ott, mert Kupor felküldte, hogy foglalja a helyét. Így van?

-Így. - felelte a három jómadár.

-De Kupor nem ment el a meccsre.

-Nem. - rázta a fejét Harry. - Ha jól emlékszem, azt mondta, nem ért oda, mert sok dolga volt.

-Ez így nem áll össze. - ingattam a fejem. - Kupor a máguskapcsolatok főosztályán dolgozik, nem? Ugyan mi lehet fontosabb, mint a Világkupa, ahova a világ legeldugottabb szegleteiből is érkeznek varázslók? Neki ez a munkája, hogy az ilyen nagy eseményeknél ott legyen.

Sirius egy ideig fel-alá rótta a köröket, majd megszólalt.

-Miután lejöttél a díszpáholyból, kerested a pálcádat, Harry?

-Nem. - töprengett Harry. - Legközelebb az erdőben volt szükségem rá. Akkor kiforgattam a zsebeimet, de nem volt nálam más, csak az omniszkópom. 

-Maga szerint az a varázsló, aki felküldte a Jegyet, a díszpáholyban lopta a pálcát? - tettem fel a kérdést.

-Lehetséges. - erősítette meg a gyanúmat.

-Nem Winky lopta el a pálcát! - csattant fel Hermione.

-Mások is voltak a díszpáholyban a manón kívül. - Sirius töprengve összevonta a szemöldökét, úgy folytatta a járkálást. - Kik ültek még mögöttetek?

-Elég sokan. - felelte Harry. - Pár bolgár miniszter... Cornelius Caramel... Malfoyék...

-Malfoyék! - kiáltott fel Ron, olyan hangosan, hogy belezengett a barlang, és Csikócsőr idegesen toporogni kezdett. - Tuti, hogy Lucius Malfoy volt!

-Ugyan mi oka lenne az idősebb Malfoynak ellopni egy pálcát? - legyintettem erre a képtelen ötletre. - Különben meg a Malfoy-féle alakok nem süllyednek addig, hogy pálcát lopjanak.

-Más nem volt ott? - szólt közbe Sirius, látván, hogy Ron nem akarja elengedni a Malfoy-témát.

-Nem. - felelte Harry.

-De igen, ott volt Ludo Bumfolt is. - szólt közbe Hermione.

-Ja igen...

-Bumfoltról csak annyit tudok, hogy annak idején a Dimbourne-i Darazsak terelője volt. - mondta Sirius. - Miféle ember?

-Rendes. - felelte Harry. - Mindig ajánlkozik, hogy segít megoldani a feladatokat.

-Valóban? - Sirius két szemöldöke között elmélyültek a ráncok. - Na és miért akar segíteni?

-Azt mondja, megkedvelt engem. - válaszolta Harry.

-Bumfolt az a fajta ember - szólaltam meg töprengve - aki mindig a sikeres emberek felé vonzódik. Harrynek van híre, nem is kicsi, nyilván hízeleg neki, hogy elmondhatja magáról, hogy találkozott veled. - néztem a fiúra. - Meg merném kockáztatni, hogy szerencsejátékot űz abból, hogy vajon ki nyeri majd a Tusát.

-Elképzelhető. - értett egyet velem Hermione. - A Világkupán is, emlékeztek - nézett a két fiúra - az ikrek feltették az összes spórolt pénzüket, aztán azóta sem kapták vissza. 

-Valószínű, hogy adósságai vannak. - bólintottam rá. - Ha nem lenne, nem ajánlkozna ennyire, hiszen nem lenne fontos neki, hogy Harry nyerjen.

Sirius hümmögött.

-Találkoztunk vele az erdőben, mielőtt megjelent a Sötét Jegy. - mondta a lány. 

-Igen, de nem maradt az erdőben. - rázta a fejét Ron. - Mikor elmondtam neki, mi van a táborban, rögtön odasietett.

-Honnan tudod? - vágta rá Hermione, mire én sóhajtottam. Ezek ketten néha úgy tudnak veszekedni... - Csak annyit láttunk, hogy dehoppanált.

Ron ingerülten legyintett.

-Maradj már magadnak! Komolyan megfordult a kis agyadban, hogy Bumfolt küldte fel a Jegyet?

-Inkább ő, mint Winky! - makacskodott Hermione.

-Látod? - fordult Siriushoz Ron. - Mondtam, hogy ő a manók védőszentje...

Sirius azonban felemelte a kezét, jelezve Ronnak, hogy hallgasson.

-Mit csinált Kupor, mikor már az égen volt a Sötét Jegy, és megtalálták a manót Harry pálcájával a kezében?

Elismerően bólogattam - látszott, hogy Sirius nem véletlen volt auror, megvan hozzá a tehetsége, hogy a megfelelő időben a megfelelő kérdéseket tegye fel.

-Elment átkutatni a bokrokat. - felelte Harry. - De nem talált senkit.

-Világos... - dörmögte a férfi. 

-Bűnbakot keresett, nem igaz? - gyúlt világosság a fejemben.

-Bárkire szívesen ráhúzta volna a vizes lepedőt, csak hogy a manóját tisztázza. - biccentett felém. - És aztán elbocsátotta a manót?

-Igen! - vágta rá indulatosan Hermione. - Képes volt kidobni csak azért, mert Winky nem maradt a sátorban, és nem várta meg, hogy agyontiporják!

-Hermione, leszállnál végre a manóról? - pirított rá Ron.

-Ron, most neki van igaza. - szóltam közbe. 

-Hermione jobban kiismerte Kuport, mint te. - tette hozzá Sirius rám nézve.

-Mégis miről árulkodik az olyan természet, amikor az ember egy nála rangban alatta lévővel így viselkedik?

-Ne azt nézd, mit csinál, mikor a vele egyenrangúak között van. - Sirius végigsimított ujjai hegyével borotválatlan arcán, és töprengve összehúzta szemét.

-Barty Kuporra nem jellemző ez a következetlenség... Veszi a fáradtságot, és felküldi a manóját a díszpáholyba, hogy biztosan legyen helye, de aztán egy percre sem megy oda. Fáradhatatlanul dolgozik a Trimágus Tusa megszervezésén, de egy idő után arról is elmaradozik... Kupor nem ilyen. Ha életében egyetlen munkanapot is kihagyott betegség miatt, megeszem Csikócsőrt.

Az állat méltatlankodva horkant fel, mire elnevettem magam.

-Ilyen jól ismered Kuport? - kérdezte Harry.

Siriusra hirtelen síron túli komorság telepedett. Ismerősen festett - én sem voltam jobb állapotban pár hónapja. 

-Nagyon is jól ismerem Kuport. - felelte csendesen. - Ő adott utasítást, hogy zárjanak az Azkabanba tárgyalás nélkül.

-Micsoda? - kiáltott fel kórusban Ron és Hermione.

-Nem mondod komolyan! - hüledezett Harry.

Én csak csendben elraktároztam az információt. A történet, amit Perselustól hallottam, és amit most levezettünk az elmúlt fél órában, a kettő alapján nem lepődtem meg ezen a fordulaton.

-Akkoriban Kupor volt a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője, nem? - tettem fel a kérdést.

-De. - felelte Sirius. - Mindenki biztosra vette, hogy ő lesz a következő miniszter. Barty Kupor nagy mágus, félelmetes varázsereje van, és vészes hatalomvágya. Nem, Voldemorttal sosem állna össze - tette hozzá, látva Harry elborzadt arcát. - Nem, nem, Barty Kupor mindig is a leghatározottabban szembehelyezkedett a sötét oldallal. De hát sokan, akik ugyancsak a sötét oldal ellen fordultak... mindegy, ezt ti még nem értitek... túl fiatalok vagytok...

-Azért tegyél csak egy próbát. - vontam fel a szemöldököm. - Fiatalok vagyunk, nem hülyék.

Sirius arcán mosoly suhant át.

-Nem bánom, próbáljuk ki... 

Tett egy kört a barlangban, majd hozzákezdett.

-Képzeljétek el, hogy Voldemort most van hatalma csúcsán. Nem tudjátok, kik a hívei, nem tudjátok, ki dolgozik neki és ki nem. Köztudottan képes rákényszeríteni az embereket, hogy akaratuk ellenére a legszörnyűbb rémtetteket kövessék el. Féltitek az életeteket, féltitek a családotokat és a barátaitokat. Hetente érkeznek a hírek az újabb és újabb eltűnésekről, kegyetlenkedésekről... A Mágiaügyi Minisztériumban teljes a káosz - azt se tudják, hova kapjanak, próbálják titokban tartani az eseményeket a muglik előtt, de közben Voldemorték a muglikra is vadásznak. Rettegés... pánik... fejetlenség... így volt ez akkoriban.

Összeszorult gyomorral hallgattam Sirius beszámolóját. Hát ilyen jövő várna ránk? Ha hihetünk Dumbledore-nak - márpedig ebben nem kérdőjelezem meg az öreget - akkor fel kell készülnünk. 

-Az ilyen idők egyesekből a legjobbat hozzák ki, másokból a legrosszabbat. Kupor kezdetben talán rokonszenvesebb elveket vallott, nem tudom. Mindenesetre mikor elég magasra jutott a ranglétrán, drákói intézkedéseket kezdett elrendelni Voldemort híveivel szemben. Az aurorok új jogosítványokat kaptak, engedélyezte a főbenjáró átkok használatát a gyanúsítottakkal szemben, és nem én voltam az egyetlen, akit bírósági ítélet nélkül adtak a dementorok kezére. Merem állítani, hogy nem volt kevésbé vérszomjas és kegyetlen, mint sokan azok közül, akik a sötét oldalon álltak. Egyébként voltak hívei: sokan helyeselték a módszereit, és rengeteg boszorkány és varázsló hangoztatta, hogy Kuport kellene a miniszteri székbe ültetni. Miután Voldemortnak nyoma veszett, úgy tűnt, csak idő kérdése, és Kupor meg is kapja a kinevezést. De aztán történt egy elég kellemetlen dolog... - Sirius sóhajtott egyet, és sötéten elmosolyodott, én pedig rájöttem, mi következik, és kibukott a számon. 

-Kupor fiát elkapták. - bólintottam.

-Mi? - nézett rám a trió.

-Kupor fiát elkapták a Lestrange-hármassal együtt. - intettem egyet. Sirius töprengve nézett rám, én viszont álltam a tekintetét. - Amennyire tudom, a Nagyurat keresték, és ehhez elég csúnya eszközöket vetettek be. Volt is felháborodás a dolog körül.... Maga már börtönben volt akkor, igaz? 

-Igen. - felelte Sirius. Láthatóan nem tudta eldönteni, mit gondoljon rólam, arról, hogy túl részletesen ismerem a múltat, de ezzel nem tud mit kezdeni.

-Kupor nem sokat volt otthon a családjával, a munkának élt. - folytattam. - Ugyanaz a séma, mint a bátyádnál. - intettem Ron felé. - Az az Igor Karkarov, aki most a Durmstrang igazgatója, beköpte a fiút a tárgyalásán. - feleltem, undorodva attól, amiről beszéltem. - Karkarov így szabadult, az ifjabb Barty Kupor pedig kapott egy tárgyalást, aminek a végén az apja ugyanúgy börtönbe küldte a fiát, mint mindenki mást.

-Nem húzta ki a bajból? - meredt rám elszörnyedve Ron, de a válasz Siriustól érkezett.

-Kupor? Kihúzni a fiát a bajból? - nevetése inkább hangzott ugatásnak. - És én még azt hittem, hogy rájöttél, milyen ember az öreg Barty. Elsöpört mindent, ami az útjába állt; az egész életét arra tette fel, hogy mágiaügyi miniszter legyen.

-És ezt a fia ott döntötte romba. - biccentettem.

-A saját szemeddel láthattad - folytatta Sirius - hogy kidobta a házimanóját, mert az kapcsolatba hozta a Sötét Jeggyel. Ez nem jellemzi őt eléggé? Kupor apai szeretete csak odáig terjedt, hogy rendezett egy tárgyalást a fiának - de úgy hírlik, az is csak azért, hogy megmutassa, mennyire megveti őt.

-Kupornak le kellett mondania a posztjáról. - vettem fel a fonalat. - Kezdhette elölről a karrierjét, így került oda, ahol most dolgozik, a létra aljára. A karrierje idővel ismét szárnyalt, de a magánélete romokban hevert. A fia nem sokáig bírta a börtönben, hamar meghalt, és a felesége a fia után halt.

-Láttam, mikor a dementorok behozták a fiút. - Sirius korábbi gúnyos hangneméből már csak a keserűség maradt. - Néztem az ajtó rácsán keresztül. Nem lehetett több tizenkilenc évesnél. Egy közeli cellába dugták be. Estére már sírt az anyja után. Pár nap múlva aztán elcsendesedett... a végére mind elcsendesednek...

-Kupor magas beosztásának köszönhetően ő meg a felesége bemehetett elbúcsúzni tőle - de a holttestéért nem ment el. Láttam, ahogy a dementorok elföldelték az erődfal tövében. - Sirius a tökleves palackot maga elé véve kortyolt egyet, majd folytatta. - Ahogy Irina mondta, így fordult meg az öreg sorsa. Az egyik pillanatban ünnepelt politikus, akinek mindene megvan, aztán hirtelen a fia börtönbe kerül, és ott is hal meg, a felesége szintén meghalt, a család nagy múltú neve pedig bemocskolódott. Az emberek kérdezgetni kezdték, hogy hogy tévelyedhetett el egy ilyen jó családból származó fiú, amire nem volt más válasz, mint hogy az apja nem törődött vele. Így hát Cornelius Caramel került a bársonyszékbe, Kuport pedig eldugták a Nemzetközi Máguskapcsolatok főosztályán.

Sirius szavait követő hosszú csend után Harry ismét megszólalt.

-Mordon szerint Kupor megszállottan vadászik a feketemágusokra. - fordult Siriushoz.

-Igen, én is hallottam, hogy ez afféle mániává vált nála. - bólogatott a férfi. - Szerény véleményem szerint még mindig azt hiszi, hogy visszanyerheti a régi népszerűségét, ha újra elkap egy halálfalót.

-És fellopakodott a kastélyba, hogy átkutassa Piton irodáját. - jelentette ki diadalmasan Ron, Hermionéra pillantva, én pedig erősen a számra harapva igyekeztem nem elszólni magam. Az már túl gyanús lenne, ha Perselust védeném...

-Pontosan ez az, amit nem értek. - mondta Sirius.

-De hiszen világos! - erősködött Ron.

Sirius a fejét rázta.

-Idehallgass, ha Kupor szaglászni akar Piton körül, miért marad el a Tusa eseményeiről? Zsűritagként tökéletes ürügye lenne rá, hogy rendszeresen megjelenjen a Roxfortban, és rajta tartsa a szemét Pitonon.

-Szóval te is úgy gondolod, hogy Pitonnak vaj van a fején? - kérdezte Harry, de Hermione közbevágott:

-Nem érdekel, mit mondtok, Dumbledore megbízik Pitonban...

-Maradj már ezzel, Hermione! - torkolta le ingerülten Ron. - Tudom, hogy Dumbledore zseniális, meg minden, de azért őt is át lehet verni...

-Akkor miért mentette meg elsőben Piton Harry életét? Nyugodtan hagyhatta volna őt meghalni!

-Nem tudom, biztos félt, hogy Dumbledore kirúgja a suliból...

-Te mit gondolsz, Sirius? - emelte fel a hangját Harry, mire a két vitatkozó elhallgatott.

-Azt, hogy mindkét véleményben van valami igazság. - Sirius tűnődve nézett Ronra és Hermionéra, majd rám emelte tekintetét. -Te mit gondolsz? - kérdezte tőlem.

-Azt, hogy Dumbledore megbízik benne - feleltem lassan, megválogatva a szavaimat - és én bízom Dumbledore-ban.

-De hát ő sem tévedhetetlen! - Ron felháborodva meredt ránk.

-Ez igaz. - feleltem őszintén. - De biztos vagyok benne, hogy nálad sokkal jobban ismeri Pitont. Te csak a rosszat látod benne, mert egy szigorú, következetes tanár, ha nem lenne az, az iskola már rég a fejünkre robbant volna.

-Mióta csak megtudtam, hogy Piton az iskolában tanít, egyfolytában azon töprengek, vajon miért vette fel Dumbledore. - szólalt meg Sirius, elvéve a lehetőséget Rontól, hogy folytassa ezt az értelmetlen vitát. - Piton mindig is rajongott a fekete mágiáért, erről volt híres az iskolában. Sunyi, behízelgő, zsíros hajú gyerek volt. - tette hozzá, mire Harry és Ron összevigyorogtak, én pedig igyekeztem nem felhúzni magam azon, hogy bár Perselust szidja, a saját szerepét az események alakulásában nem vallja be. - Piton több átkot tudott, amikor az iskolába került, mint mások hetedéves korukban, és abba a mardekáros bandába tartozott, amelyiknek jóformán az összes tagja halálfaló lett.

Sirius az ujjain számolta a neveket.

-Rosier és Wilkes - mindkettővel végeztek az aurorok úgy egy évvel Voldemort bukása előtt. Lestrange-ék - ők összeházasodtak, most mindketten az Azkabanban vannak. Avery - ő tudtommal kimagyarázta magát; azt mondta végig az Imperius-átok hatása alatt állt, ő szabadlábon van. De amennyire tudom, Pitonnal szemben sose merült fel a vád, hogy halálfaló lenne, nem mintha ez bármit is garantálna. Rengetegen vannak, akiket nem vontak felelősségre. Piton pedig elég agyafúrt, hogy elkerülje a bajt.

-Piton jól ismeri Karkarovot, de ezt nem akarja nagydobra verni. - jegyezte meg Ron.

-Igen, látnod kellett volna Piton képét, mikor Karkarov tegnap megjelent az órán! 

-Micsoda? - kerekedett ki a szemem. Harry bólogatva folytatta.

-Karkarov beszélni akart Pitonnal. Látszott rajta, hogy be van ijedve, és szemrehányást tett Pitonnak, hogy az kerüli őt. Aztán mutatott neki valamit a karján, de sajnos nem láttam, mit.

-Melyik karján?

-A balon, de miért? - kérdezte Harry, mire nagy nehezen, próbálva a lehető legtermészetesebben, vállat vontam.

-Egyszer még fontos lehet.

-Mutatott neki valamit a karján? - ismételte értetlen csodálkozással Sirius, és töprengve beletúrt a hajába. Azután vállat vont. - Nincs ötletem... De ha Karkarov tényleg fél, és éppen Pitonhoz fordul...

-Nem egy meglepő fordulat, az alapján, ahogy én Karkarovot ismerem. - szólaltam meg. - Nyilván veszélyben érzi magát, fél, és valamilyen ostoba elgondolás alapján Pitonhoz fordult. Mindig is ezt csinálta, ha rezgett a léc, nem félt mások előtt meghunyászkodni. - legyintettem.

-Akkor is tény, hogy Piton élvezi Dumbledore bizalmát. - rázta a fejét Sirius. - Tudom, hogy Dumbledore sok olyan emberben bízik, akiben rajta kívül szinte senki, de kizártnak tartom, hogy engedné Pitont a Roxfortban tanítani, ha az valaha is Voldemortnak dolgozott volna.

Ha te azt tudnád - gondoltam magamban. Könnyű ítélkezni, ha az ember nem ismeri az egész történetet. Sirius is csak részeket, töredékeket tud, én pedig nem fogom elmondani neki az egészet.

-Akkor miért érdekli annyira Mordont és Kuport Piton szobája? - kérdezte csökönyösen Ron.

-Na igen. - töprengett Sirius. - Rémszemről könnyen el tudom képzelni, hogy minden egyes tanár szobáját átkutatta, miután a Roxfortba érkezett. Igen, Mordonnak a sötét varázslatok kivédése nem csupán iskolai tantágy.

-Nála inkább életérzés, nem? - dörmögtem, mire a többiek elnevették magukat. 

-Nem hiszem, hogy van élő ember, akiben megbízik - folytatta Sirius mosolyogva - és azok után, amit átélt, ez nem is csoda. Viszont azt el kell mondanom Rémszemről, hogy ő csak végszükség esetén ölt. Ha volt rá mód, élve hozta be a gyanúsítottakat. Erélyes és szigorú ember, de soha nem süllyedt a halálfalók szintjére. Viszont Kupor... Ő egészen más ügy. Vajon tényleg beteg? Ha igen, miért vonszolta fel magát a kastélyba, Piton szobájába? Ha pedig nem... miben töri a fejét? Mi lehetett az a fontos elintéznivaló, ami miatt egy percre sem tudott felmenni a díszpáholyba? És mit csinált azalatt, amíg a zsűriben kellett volna ülnie a Tusán?

Sirius a barlang falára meredve gondolkodott. Csikócsőr a földet kezdte turkálni, hátha megtalálja a csirkecsontokat. Végül Sirius Ronhoz fordult.

-Azt mondod, a bátyád Kupor helyettese? Meg tudnád kérdezni, találkozott-e mostanában a főnökével?

-Megkérdezhetem. - felelte csekély lelkesedéssel Ron. - Csak jól el kell titkolni előle, hogy gyanúsnak találjuk Kuport, mert tisztára szerelmes belé.

-És ha már úgyis beszélsz vele, próbáld azt is megtudni, van-e már valami hír Bertha Jorkinsról. - tette hozzá Sirius, az egyik Prófétára bökve.

-Még mindig nem került elő? - szorult össze a szívem. Ha eddig nem jutottak semmire, valószínűleg nem is él már. Bár ezt a feltevést cáfolhatom, hiszen én élek, és több ideig voltam eltűnve, mint az a szerencsétlen flúgos. 

-Bumfolt azt mondta, nem jutottak semmire. - jegyezte meg Harry.

-Igen, idézik őt a cikkben. - felelte Sirius. - Azt hajtogatja, Berthának rossz a memóriája. Nem tudom... Lehet, hogy azóta megváltozott, de az a Bertha, akit én ismertem, egyáltalán nem volt feledékeny, épp ellenkezőleg. 

Töprengve hallgattam a beszélgetést. Azon gondolkodtam, hogy ezek az események nem véletlenek. Bertha eltűnése, Kupor furcsa viselkedése, ezek mind valahogyan összefüggnek. Csak az az utolsó darabka a kirakósból - az nincs meg. Mi kapcsolja össze ezeket az embereket?

-El tudom képzelni, hogy nyűg volt a minisztérium nyakán... - zökkentem vissza a beszélgetésbe, tovább hallgatva Siriust. - Talán ezért nem tartotta fontosnak Bumfolt, hogy kerestesse.

A barlanból kinézve vettem észre, hogy lemenőben a nap. Az órámra nézve szóltam a három kisebb griffendélesnek.

-Indulnunk kéne srácok, fél óra múlva zárják a kaput.

Sirius mintha kissé elszontyolodott volna. Látszott rajta az emberi társalgás hiánya, hogy igényli az embereket maga köré, ugyanakkor azt is látom, hogy megviselte a börtönlét. Néha csak mintha testben lenne itt, lélekben pedig máshol járna... Tudom, milyen ez. Mikor egy trauma után kell felépülni, és ő egyedül van. Neki nem segít senki. 

-Ideje visszamennetek az iskolába. - mondta, majd Harryhez fordult, és szigorú arccal folytatta. - Ide figyelj... Nem akarom, hogy kiszökjetek a Roxfortból meglátogatni engem, érthető? Elég, ha baglyok útján érintkezünk. Továbbra is tudni akarok minden szokatlan eseményről. De te, Harry, ne gyere ki a Roxfortból engedély nélkül, mert azzal csak alkalmat adnál rá, hogy megtámadjanak.

-Eddig senki nem akart megtámadni, csak egy sárkány és néhány kákalag. - felelte Harry.

-Ja, ne felejtsük el, hogy végülis ki küzdött meg velük... - szúrtam közbe felhorkanva.

-Nem számít. - Siriust ez nem nyugtatta meg. - Én csak akkor fogok fellélegezni, ha véget ér ez a Tusa. Arra pedig még júniusig várhatok... Hát, vigyázzatok magatokra. - ölelte meg Harryt. Megvártuk, míg kutyává változik, aztán indultunk le a hegyről. A sikátorba visszaérve megvakartam a füle tövét, majd a három griffendéles társammal elindultam a száztornyú kastély felé, amelynek ablakain kiszűrődött a fény, és melegség.

-Kiváncsi vagyok, Percy tudja-e, miket művelt régen Kupor. - szólt Ron, miután elhagytuk a sikátort, és kiléptünk a főtérre. - Persze lehet, hogy nem is zavarná... csak még jobban csodálná Kuport. Azt mondaná, Kupor nagy ember, mert még a saját fia miatt se volt hajlandó megszegni a szabályokat. Percy és az ő imádott szabályai...

-Percy azért nem küldené a rokonait a dementorok karjaiba. - szólt komoran Hermione.

-Nem tudom. - felelte Ron bizonytalanul. - Ha úgy érezné, hogy akadályozzuk a karrierjét... Percy nagyon becsvágyó.

-Na végre! Mi tartott eddig? Ha az igazgató úr engedné, már rég használatba vettem volna a pincét! - Frics szitokáradatát elengedve a fülünk mellett, sétáltunk be a kapun, majd a parkon át be a kastélyba, ahol a lépcsőre fordulva, a klubhelység felé vettük az irányt. A lépcsőn felfelé még egyeztettük, hogy mit mondjunk másoknak, ha kérdezik, merre voltunk, aztán tőlük elköszönve, beléptünk a klubhelységbe.

A történteken töprengve azonnal a hálóterem felé vettem az irányt, és egy pergament ragadva, lefirkantottam egy rövid üzenetet. Szokásostól eltérően ez most bagolypostával küldött levél lesz, így hát átöltözve egy kényelmesebb nadrág-póló kombinációba, a klubhelységet elhagyva, a bagolyház felé indultam.

-Hát te? Merre jártál? Délután sehol nem találtunk a faluban. - George hangját meghallva pördültem meg. Már visszafelé tartottam a klubhelységbe, az ikrek pedig láthatóan a konyháról jöttek.

-Harryvel, Ronnal és Hermionéval kirándultunk egyet. - vontam vállat, és igyekeztem nem elsüllyedni szégyenemben a sok hazugság miatt. Ők a barátaim...

-De miért velük? - értetlenkedett Fred.

-Mert ti ketten büntetőmunkán voltatok, a lányok meg lusták voltak felkelni. - feleltem, és kivettem egy fánkot a Fred által cipelt kupacból. A fiú csak egy sokatmondó pillantást vetett rám, mire villantottam egy százfogas mosolyt - a fánktól tiszta porcukrosan biztosan megnyerő látványt nyújtottam.

-Jó, de most mondd azt, hogy nem érte meg! - engedett előre George a portrélyukban.

-De, persze, mindenképp megérte a hónapban lévő egyetlen roxmortsi hétvégét elrontani. - ültem le a kandalló elé egy párnára Angelina mellé. A ropogó hasábok elképesztő meleget árasztottak, még fél év után se tudtam megszokni ezt a hőséget. 

A klubhelységben ülve töltöttük az estét. Vacsorázni lementünk, utána már fáradtan zuhantam be a baldachinos ágyamba - hosszú nap volt. A holnapi találkozón gondolkodva aludtam el, végre egy álomtalan álomban.