-Irina!

-Megsérült!

-Segítsenek már rajta!

-Adjanak helyet, kérem! Hátrébb! Még!

Pár másodpercig voltam csak eszméletlen. A hangorkán egészen elképesztő volt, hallottam a diákokat, a tanárokat, Katja kiabálását, Madame Pomfrey méltatlankodását. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és az alkaromra támaszkodva lassan, óvatosan feltámaszkodtam. Körbenézve kerestem a tekintetemmel Katját.

-Csend legyen! - durrantott a pálcájával a levegőbe Perselus idegesen. Rögtön némaság ereszkedett a mólóra. A diákok hátrébb léptek, és odaengedték Madame Pomfreyt, aki rögtön mellém térdelt, és nekilátott felmérni a helyzetet. Katja a fejemhez térdelt, én pedig mosolyt erőltettem magamra.

Ahogy Katja-ról levettem a tekintetem, Charlie-t vettem észre előlépni a tömegből. Fájdalmas mosollyal, ő pedig biccentve köszönt, és McGalagony mellé lépve kezdtek halkan diskurálni valamiről.

-Semmi baj, Katja.

-Nagyon megijesztettél. - pityeredett el. A pokrócot a vállán feljebb rántotta, és szemeit megdörzsölte.

-Ne haragudj. - fogtam meg a kezét. - Figyelj csak, elmondod, hogy mi történt veled itt fent, amíg én visszamentem?

-Hát, megkerestem azt a bácsit, akit említettél. - helyezkedett el kényelmesebben törökülésben. - Baromi furán néztek rám, mikor kimásztam a vízből és hozzá mentem.

-Miss Rosztova, elnézést, hogy közbeszólok. - vágta félbe az eszmecserénket. A javasasszony felé fordultam, aki mellettem térdelt, mögötte pedig Perselus, Charlie és McGalagony álltak, gondterhelt ábrázatokkal. - Vissza kellene változnia ahhoz, hogy kezelni tudjam a sebeit.

-Rosztova túlságosan kimerült ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű varázslatot most végrehajtson. - vágott közbe Perselus, szemében aggodalom csillant. McGalagonyhoz fordult. - Minerva, nem...

-Nem, Perselus. - tette fel idegesen a kezét a házvezető tanárom. - Ahogy elnézem, ez egy kombinált varázslat, igazam van? - nézett rám. Bólintva adtam igazat neki. - Mivel én nem tudom, hogy hogyan csinálta ezt pontosan, túl kockázatos lenne, ha megpróbálnám visszaváltoztatni. Maradandó sérülései lehetnek.

-De ebben az állapotban nem tud varázsolni! - dörzsölte orrnyergét ingerülten Perselus.

-Így nem tudom ellátni. - ingatta a fejét a javasasszony.

-Én tudok egy módszert. - ütött szöget valami a fejemben. A kezemre támaszkodva még jobban feltoltam magam, de rögtön meg is bántam a dolgot: éreztem, hogy a hátamból ismét szivárogni kezdett a vér. - Tokióban tanultam ezt a módszert, valahogy úgy fordítanám a nevét, hogy az energiaáramlás elve.

A két tanár és a javasasszony összevont szemöldökkel nézett össze, Charlie, pedig mintha tudná, hogy nem fog tetszeni neki, amit akarok, ingerült mozdulatokkal dörzsölte orrnyergét. Az igazgató ezt a pillanatot választotta, hogy csatlakozzon hozzánk, eddig a sellők főnökével hablatyolt.

-Jól van, Irina?

-Igen. - biccentettem, majd szisszentem fel. Mindenem fájt. - Szóval ez a módszer úgy működik, hogy két ember egymásnak energiát ad át, mondjuk ha az egyik gyengébb.

-Meg tudja csinálni? - kérdezett rá kertelés nélkül Perselus.

-Azt hiszem, igen. - bólintottam egyet lassan. Igazság szerint eddig csak kétszer csináltam, szóval nagy gyakorlatom nem volt a dologban, de más megoldás nem igazán volt. Madame Pomfrey nem akart bájitalokat adni, azzal indokolta, hogy nem tudja, mennyire változtattam át magam belül, és veszélyes lehet.

-Akkor csináld. - lépett közelebb Charlie.

-Biztos vagy benne? - kérdeztem tőle.

-Igen. - bólintott határozottan.

-Rendben. - fújtam ki a levegőt. - Add a kezed.

Hallottam a diákok susmusát, mikor Charlie letérdelt mellém. Az ikrek az első sorban álltak, nyújtogatták a nyakukat, hogy lássák, mi van velem, de én most ezzel nem tudtam foglalkozni.

-Katja, menj kérlek arrébb. - kértem meg.

A húgom bólintott, és felállt, a takarót megigazítva lépett át rajtam, és állt meg Dumbledore professzor mellett. Az arcom megfeszült a látványra, mikor észrevettem, hogy Karkarov közvetlenül mögöttük áll, és feszülten figyel, de ennyi ember előtt úgysem tehetne semmit, Dumbledore-ban pedig megbízom.

-Ááá... - nyöszörögtem, mikor a hátamra fordultam, mert támaszkodni már nagyon nehéz volt. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, de nem foglalkoztam vele. Charlie-ra néztem. - Mehet?

Ő szó nélkül nyújtotta a jobbját, én pedig mindkét kezemmel megfogtam, és lehunytam a szemem.

-Csendet! - dördült az igazgató hangja. A cselekedeteinkre felzúgott a közönség, de azonnal el is hallgattak. A levegőt kifújva kezdtem el koncentrálni.

Percekkel később nyitottam ki a szemem. Továbbra is mindenem fájt, de ezúttal erejem teljében éreztem magam. Ugyanez nem volt elmondható Charlie-ról, aki miután érezte, hogy végeztünk, kinyitotta a szemét, elengedte a kezem - és azonnal dőlni kezdett.

Az igazgató és McGalagony azonnal ugrottak, és elkapták a srácot. Aggódva néztem rá, de Dumbledore megelőzött.

-Gyerünk, Irina. - nézett rám. Sóhajtva bólintottam, majd a pálcámat megfogva, ami csodák csodájára megúszta a vízi kalandot, magamra irányítottam, és elmormogtam a varázsigét. Pillanatokkal később ismét voltak lábaim, amik tele voltak sebekkel. A nadrágom és a sportmelltartóm szerencsére könnyen megúszta, ugyan belekaptak az állatok, de egyben maradtak. Ugyanez nem volt elmondható a cafatokban lógó atlétámról.

Madame Pomfrey és a mellém pattant Katja segítettek felülni, és a javasasszony azonnal nekilátott ellátni a nagyobb sebeimet. Charlie-ra néztem, az igazgató pedig kérdés nélkül válaszolt.

-Csak szédül, azt mondja, jól van.

Dumbledore kihirdette a verseny eredményét, majd arra kérte a közönséget, hogy a móló túlsó oldalán várakozó csónakokba szálljanak be, és térjenek vissza a kastélyba. A tömeg szépen lassan oszlott, a csónakok a part és a móló között jártak szüntelen.

-Készen vagyunk. - csukta be az elsősegélydobozt Madame Pomfrey elégedetten. - Szeretném, ha még lefekvés előtt lejönnél a gyengélkedőre, biztos ami biztos.

-Rendben. - biccentettem. - Köszönöm szépen!

A javasasszony csak bólintott, majd magunkra hagyott minket. Katja a jobbomon ült, immár megszárított ruhákban, és az időközben elmesélt vízalatti próbán járt az esze.

-Jól vagy, Charlie? - kérdeztem a fiútól, aki a balomon ült a korlátnak dőlve. A szemem sarkából észrevettem, hogy a barátaim felénk vették az irányt. Eddig az volt a kérés a javasasszonytól, hogy ne jöjjenek ide, most, hogy elment, nem kellett tovább várniuk.

-Igen. - bólintott a fiú, arcán a megszokott felemás mosolyával. Rámosolyogtam, majd az ikrekhez fordultam, akik egyszerre támadtak le minket.

-Mi történt?

-Jól vagy, Irina?

-Mit csináltatok?

-Egy pillanatra...

-... nem is láttunk titeket...

-Én is jól vagyok, srácok, köszi, hogy kérdezitek. - dörmögte Charlie, aki hiába várta, hogy valamelyik testvére esetleg köszönjön neki, vagy hasonló, oda se bagóztak rá.

-Látod, engem szeretnek. - vigyorogtam rá.

-Téged nem lehet nem szeretni. - vágta rá, mire zavartan elkaptam a fejem, és a mosolyomat elfojtva Katja felé fordultam, aki a karomat bökdöste.

-Rina, kik ezek, és miért kiabálnak? - suttogta oda nekem.

-Ők a barátaim. - mosolyogtam rá. Majd a fiúkhoz fordultam. - Srácok, elég már! Nyugi!

-De...

-Nincs de. - vágtam közbe. - Szeretném nektek bemutatni a húgomat, Katját, akit kissé megijesztettetek a kiabálással.

A fiúk megszeppenten néztek össze, és kértek bocsánatot.

-Ő Fred, és ő George. - fordítottam le Katjának. - Ő pedig Charlie.

Katja zavartan intett nekik, amit én elfojtott mosollyal néztem, majd a feltápászkodó Charlie-ra néztem.

-Menjünk vissza a kastélyba. - javasolta. - Meg lehet itt fagyni.

-Pedig ez semmi Szentpétervárhoz képest. - néztem rá szórakozottan.

-Az lehetséges. - vont vállat. - De biztos vagyok benne - guggolt le mellém - hogy nem fürdesz télen a tengerben.

-Nem, tényleg nem. - feleltem lassan.

-Még jó hogy. - forgatta a szemét. Az ikrek csak nézték a műsort, Katja meg értetlenkedve kapkodta a fejét. - Na gyere, nehogy megfázz nekem. - nyúlt a lábam alá, másik kezével pedig a hátamat támasztva, kapott a karjaiba.

-Mit csinálsz??? - röhögtem föl. - Tegyél le, nehéz vagyok!

-Rina - indult meg a mólón, mögöttünk az ikrek és Katja tartották velünk a lépést - te vasággyal együtt se vagy hatvan kiló.

-Tee. - húztam össze a szemeimet. A szerencséje az volt, hogy megérkezett a következő üres csónak, úgyhogy lerakott a kezéből, és a csónakba beszállva Katját, majd engem is besegített.

-És mi? - háborodott fel Fred.

-Igen, nekünk nem segítesz? - George mellette tárt karokkal állt.

-Ti be tudtok szállni egyedül is. - legyintett.

-De a lányoknak segítettél! - mutatott ránk Fred. Én erre vigyorogva felnéztem, eddig Katjának tolmácsoltam, aki remekül szórakozott rajtuk.

-Ennyi jár nekünk. - nyújtottam nyelvet.

-Milyen jogon? - vonta fel a szemöldökét George.

-Hm, lássuk csak. - kezdtem sorolni. - Mi, nők, szenvedünk havonta azért, hogy később gyereket szülhessünk olyan férfiaknak, akik estig dolgoznak, tehát egész nap mi foglalkozunk velük, plusz a házimunka, és egyébként mellette dolgozzunk is, nehogy véletlenül a pasik által megkeresett pénzt költsük.

-Na, ezért. - mutatott végül kissé döbbenten rám Charlie.

-Beszálltok, vagy mi lesz? - kérdeztem.

-Igen. - vágta rá Fred, és magabiztosan lelépett a mólóról a csónakba... ami nem volt rögzítve, mert Charlie már eloldozta a kötelet. Szóval az idősebbik iker alól másodpercek alatt kifutott a csónak, és egy szép spárgát megspékelve egy kicsit sem férfias sikollyal esett bele a hideg tóba.

Kikerekedett szemekkel néztem Charlie-ra, és mikor tekintetünk találkozott, olyan mélyről jövő vihogás kapott el - ami ragályos volt - hogy hárman a csónakban görnyedtünk, George a mólón szintén teljesen kész volt, Fred pedig prüszkölve bukkant fel a tó felszínén.

-Nem röhög, együtt érez! - csapott a tó felszínére, mire még erősebben kezdett rázni a nevetés.

Régen éreztem magam ilyen jól - gondoltam magamban, a csónakban ülve körbe nézve a körülöttem lévő embereken. Katja az oldalamnak dőlve magyarázott valamiről, Charlie mosolyogva figyelte a kislányt, aki egy számára ismeretlen nyelven magyarázott neki, az ikrek pedig a mögöttem lévő padon vitatkoztak.

A helyemen voltam, a megfelelő emberekkel.

És ez mindennél többet ért nekem.