Az ikrekkel való veszekedés jobban megviselt, mint azt gondoltam volna. Olyan dolgokba szóltak bele, amihez semmi közük, én pedig nem akarom, hogy még egyszer bárki is irányítsa az életem. Legutóbb se lett jó vége, mint ahogy azt a hátam mutatja.

Reggel rohantam fel a toronyba, hogy a holmijaim összepakoljam, és átöltözzek. A klubhelységben az ikrek pont szembe jöttek, de én csak elsuhantam mellettük - egyrészt késésben voltam, másrészt nem akartam velük beszélni. Még nem álltam rá készen, főleg a Freddel való, valószínűleg elég kínos hangulatú beszélgetésre. Most komolyan, hogy mondja meg az ember egy egyébként abszolút barátzónában lévő embernek, hogy nem vagyok, és nem is leszek soha belé szerelmes? A barátságunk valószínűleg rámegy, pedig ez az, amit nagyon nem akartam. 

A reggelit csak belapátoltam, és aztán siettem egy újabb hátborzongató SVK órára Mordonhoz. Esküszöm, az a csávó kattant, de igaz, ami igaz, ha egyszer jön egy ellenség, még hasznos lehet, amit mutat. Átváltoztatástanon plusz beadandót kaptam a tegnapi lógásért, amit a tanárnő láthatóan nem díjazott, de szerencsére megúsztam ennyivel. A nap többi része se telt valami gyorsan, az ebédszünetet a tó partján töltöttem, vittem ki kaját. Mágiatörténeten aludtam, mint mindenki más, LLG-n pedig igyekeztem túlélni a szurcsókokat, amiket Hagrid lassan életveszélyes nagyságúra tenyészt. Az évfolyamon összesen hatan járunk erre az órára, ami nem egy nagy létszám, így mindig van elég feladat. 

Az órák után hullafáradtan estem be a toronyba, ahol a barátaim már a kandalló mellett ültek, kiegészülve Harryvel, Ronnal és Hermionéval. A felesleges holmimat ledobtam az ágyamra, és miután átvettem egy leggingset, meg egy pólót, felkaptam, ami a házihoz kell, és lementem a többiekhez. Végülis, csak az ikrekkel kaptam össze.

Alicia mellé lehuppanva nyitottam ki az átváltoztatástan-könyvet, hogy megírjam a beadandót. Ahogy letettem a hátsóm, a beszélgetés megakadt, én pedig értetlenkedve néztem a többiekre, akik meg engem néztek.

-Valami gond van? - néztem rájuk. - Elmehetek, ha..

-Ne, ne, nem kell. - vágott a szavamba Fred. Az ő és George arcán is egyforma bűnbánó arckifejezés jelent meg. - Mi... örülünk, hogy itt vagy. 

-Veletek vesztem össze, nem velük. - biccentettem a lányok felé.

-Én csak... azt hittem...

-Hogy azért, mert ide ültem, ennyi volt?

Fred szótlanul bólintott, én meg élesen beszívtam a levegőt.

-Hát, ez nem így megy. És nem is akarok erről beszélni. Megint olyan dolgokba akartatok beleszólni, amihez a világon senkinek semmi köze, és én nem fogom hagyni, hogy bárki megmondja, hogy hogyan éljem az életem. Egyszer valaki megtette, és meglett az eredménye. - mutattam a karomon lévő hegre, mire a többiek felszisszentek. - Erről ennyit. - nyitottam ki az Átváltoztatásról haladóknak c. könyvet, és kezdtem el olvasni az anyagot.

A többiek tovább beszélgettek, valami kviddicsmeccsről volt szó, amikor a kandallóból egy levél röppent ki. A levelet magamhoz lebegtetve néztem meg a címzést, ami nekem szólt. Cirill betűkkel, természetesen, itt Angliában baglyokat küldenek, nekem pedig nincs itt ismerősöm, aki bagollyal akarna üzenni.

Szombaton nem érek rá, ezért kikértelek csütörtökön az utolsó órádról. Melegen öltözz, Szentpéterváron ítéletidő van. S. 

Hát nem ez a legkedvesebb levél, amit életem során kaptam.

-Megkérdezhetem, hogy mi van ide írva? - kérdezte Alicia mellettem.

-Csak annyi, hogy most csütörtökön megyek próbálni, Senjanak dolga van szombaton. Meg hogy melegen öltözzek. - legyintettem mosolyogva.

-Egész nap nem leszel?

-Nem, csak ebéd utántól. - válaszoltam Leenek. - Elmegyünk a báli ruhákért, meg próbálni, aztán este jövök vissza.

-És milyen ruhád lesz? - kérdezte Angelina, kezében egy pakli robbanós snapszlit kevergetve.

-A báli az sötétzöld lesz, a fellépőruhám meg fehér.

-Fellépőruha? - kérdezett vissza Harry.

-Igen, Senjával fellépünk a bálon. - vettem elő egy pergament. - Azt adjuk elő, amit majd január végén, a versenyen. 

-De jó! - örült meg neki Hermione. - Még sose láttam élőben profi műkorcsolyázókat! Mondd csak... 

És itt indult a végeláthatatlan kérdés-áradat, aminek hallatán Ron ugyan forgatta a szemét, de ő is, és a többiek is érdeklődve hallgatták.

*

Csütörtök este fáradtan estem be a klubhelységbe, kezemben a zacskóval, ami a ruháimat rejtette. Nehéz nap volt ez a főpróbával, meg mindennel együtt, ráadásul Senja se volt valami jó passzban. Tagadta, de én nem hittem neki, aztán úgy voltam vele, elmondja, ha akarja. Hát nem mondta, viszont a próba szuperul ment, ha így megy a bálon is, az tökéletes lesz.

Pénteken a hugrabug és a hollóhát táncóráit is levezényeltem, és azoknak is volt egy külön óra, akik gyakorolni akartak. Itt találkoztam össze újra Dracóval, aki hozta a partnerét, egy harmadéves mardekáros lányt, aki Astoria Greengrass néven mutatkozott be. A párosnak egészen jól ment a tánc, Draco pedig duplán dolgozott, mert megint igénybe vettem a segítségét, ami keltett némi feltűnést a többi ház köreiben. A helyzet csak enyhén volt kínos, mert hogy az ikrek jöttek órára, hátha beszélek majd velük, de így közönség előtt végképp nem akartam. 

Szombaton fél nyolc körül kidobott az ágy, egyszerűen nem tudtam aludni, annyi minden járt a fejemben. A tojás rejtélye is folyamatosan ott lebegett a szemem előtt, de egyszerűen nem tudtam rájönni, mit kellene vele csinálnom. Fél óra vergődés után felkeltem, és az ablakon kinézve azonnal feldobódtam: a Fekete-tó felszínét jég fedte. Edzőruhába vágtam magam, és a korcsolyát megfogva indultam le a klubhelységbe, hogy aztán a tavon korcsolyázzak.

A klubhelységbe leérve a lépcső alján döbbenten álltam meg, ugyanis az egyik kanapén Fred ült. Észre se vett, csak bambult ki a fejéből. Én pedig vettem egy nagy levegőt.

-Miért nem alszol, mint minden normális ember szombat reggel nyolckor?

A hangomra felkapta a fejét, majd a szemöldökét ráncolva szólalt meg.

-Mert én nem vagyok normális. - mire én elnevettem magam. - De kérdezhetném tőled is.

-Kidobott az ágy. - vontam meg a vállam. A beszélgetésbe kínos csend állt be, amit aztán sóhajtva törtem meg.

-Kimegyek korcsolyázni. Velem jössz?

-Ha nem zavarlak.... - nézett rám meglepetten.

-Öltözz fel, én felmegyek a másik korcsolyáért. - intettem a torony felé.

-Minek kell kettő? - értetlenkedett.

-Korcsolyázni megyünk, nem? Ahhoz korcsolya is kell.

-De én nem tudok! - vékonyodott el a hangja, mire én elvigyorodtam.

-Nem lesz gond. Na nyomás. - intettem a lépcső felé. - Vastag farmert vegyél. - tettem hozzá.

Tíz perccel később a havas füvön vágtunk át a tóhoz.

-Nem fázol? - remegett Fred kabátban, sálban és sapkában. Csak összehasonlításképpen, én leggingsben, hosszúujjú pólóban és pulcsiban álltam mellette. A hajamat egy szoros kontyba fogtam a fejem tetején, a két kezemben pedig a két pár korcsolya foglalt helyet. Az egyik a sima korcsolyám volt, a másik pedig a versenykorcsolya, amit amúgy nem szoktam szabadtéren használni, de most kivételesen megteszem.

-Nem. De nyugi, mindjárt elkezdünk mozogni, és akkor jobb lesz. Fogd meg ezeket. - nyomtam a kezébe a korcsolyákat, amikor a tó széléhez értünk. A Durmstrangosok hajója a tó közepén vesztegelt, mondjuk azt nem értem, hogy miért mennek be minden éjjel... Talán hogy ne szökjenek ki a diákok. 

A vízhez guggolva tartottam ki a kezeimet a tó felé, és a szememet behunyva koncentrálni kezdtem. A kemény munka meghozta a gyümölcsét: a tó jege szilárdabb, mint amilyen volt, biztonságosabb rámenni. 

-Add ide a fehéret. - csüccsentem le a földre, és húztam le a sportcipőmet, amiben eddig voltam. A korcsolyámat felkapva magabiztosan álltam meg a jégen, és fordultam Fred felé.

-Na, most te jössz. - csaptam össze a két kezem. - A korcsolyát megbűvölöm, hogy a lábadra jó legyen, addig vedd le a cipőd. 

-Muszáj? - húzta a száját.

-Hát, én szeretném neked megmutatni, hogy miért szeretem ezt a sportot. Másrészt, szerintem ránk fér a beszélgetés. - döntöttem meg a fejem.

-Te zsarolsz engem. - hitetlenkedett, miközben a földre vágta magát, és elkezdte kifűzni a bakancsát.

-Van ez így. - tártam szét a karom. - Szorosan húzd meg a fűzőt, a bokádat tartania kell.

-És most? - kérdezte, miután mindkét lábán ott díszlelgett a korcsolya.

-Most, mássz a jégre, aztán állj fel. - kezdtem el instrukciókat adni.

-Mintha az olyan könnyű lenne. - dünnyögte. A jégre érve térdre állt, én pedig nyújtottam a karom, majd felállítottam.

-Oké, tartsd a lábad így, ahogy most van, beljebb megyünk egy kicsit. - kezdtem el siklani a tó belseje felé háttal, a kezeimmel pedig Fredet húztam magammal. - Na, most elengedlek.

-Mi, ne hülyéskedj! - kezdett el rémüldözni, mire a jobb kezemmel befogtam a száját.

-Hé, nyugi már. - nevettem. Aztán, mikor megnyalta a kezem, fintorogva kaptam el, és töröltem a kabátjába. - Fúj. Amúgy csak szólok, nem fogom egyik kezed se, és te stabilan állsz a jégen. - siklottam hátrébb, hogy ne tudjon utánam kapni.

Pár eséssel később már magabiztosabban mozgott, de még mindig csak lassan mert menni.

-Mutass valamit. - szólalt meg. 

-Mármint? - kérdeztem vissza.

-Hát, világbajnok korcsolyázó vagy, biztos nem arra adják az aranyat, amit velem csinálsz.

-Na, ebben igazad van. - vigyorodtam el, majd indultam el egy gyors körre. Egyszerűen élveztem, amit csinálok, ugráltam, pördültem, mindent, amit egyéniben tud az ember, hogy aztán percekkel később kipirult arccal fékezzek le Fred előtt, jelentős mennyiségű jégdarát zúdítva a nadrágjára.

-Atya ég, az ütő megállt bennem. - nézett rám tátott szájjal.

-Akkor figyelj majd, hogy a bálon legyenek körülötted emberek, mert ez semmi volt. - nevettem. - Párban vannak más figurák is.

Pár perc csend után úgy döntöttem, nem húzom tovább a dolgot, de Fred megelőzött.

-Sajnálom a múltkorit, Rina, nem akartalak megbántani, ahogy George se. - nézett kitartóan a korcsolya orrára. - Fontosabb vagy nekem, mint egy sima barát és...

-De én nem érzek így. - vágtam a szavába. Fájt látnom a fájdalmat az arcán, de nem áltathatom. - Nem fogok hazudni neked, és magamnak se. 

-Van valakid.

-Nem. - tagadtam. - Van valaki, igen, aki tetszik, de nem vagyunk együtt. De nekem te csak egy nagyon jó barát vagy, és örülök, hogy ennyire jóban vagyunk, de ennyi. És ez nem fog változni.

-Azt nem tudhatod. - vágta rá.

-Akkor úgy mondom, hogy a közeljövőben biztosan nem. Nem szeretném, ha hiú reményeket táplálnál irántam. - mondtam neki szomorúan. 

Pár könnycsepp kicsordult a szememből, de gyorsan letöröltem, és folytattam.

-Ami pedig az eredeti problémát érinti... Nem engedem, hogy bárki is megmondja, mit csináljak az életemmel. Ha egyszer lesz párom, neki se fogom engedni. Nem engedhetem, hogy még egyszer belerokkanjak abba, hogy más akarja kihasználni az életemet. - a hangom remegett. - Nem véletlenül vagyok ennyire kivarrva, ezek a tetoválások elfedik a múltat...

-Muszáj lesz beszélned róla. - csóválta a fejét. - Nem tudom, pontosan mi történt veled, de biztos, hogy nem habosbabos cukorkapapírokban fürödtél.

-Hát abban nem. - nevettem el magam. - Miattam ne aggódj, vannak emberek, akik segítenek. 

-Akkor nem haragszol?

-Nem. - mosolyogtam rá. -De most gyere, megyünk még pár kört, mielőtt megyünk reggelizni.

-Figyelj, a bál... -szólalt meg, de én közbevágtam.

-Van párom. - Fred csak szótlanul bólintott, majd a kezemet megfogva hagyta, hogy húzzam magam után. - Szeretnék tőled egy szívességet kérni... Ne vesszünk össze a bálon. A jégpálya a színpad, és én és Senja a színészek, amit látni fogsz, az nem a valóság. Rendben? 

-Rendben.

Pár perc csend után kezdtünk el beszélgetni, amikor a hozzánk egyre közelebb lévő hajóról egyszer csak egy velős káromkodást hallok. Vigyorogva néztem fel a fedélzetre, ahol Karkarov mérgelődött nagyban.

-Talán valami gond van, Karkarov? - szóltam oda neki pimaszul.

-Igen, van, mégpedig nem is kicsi. - jött indulatba. - Hogy merészeli befagyasztani a tó felszínét, ahol a hajóm vesztegel?

-Hát, nem akartam beleesni a jeges vízbe. - tártam szét a karom, majd kaptam Fred után, aki ettől a mozdulattól majdnem elvágódott. - Jól vagy?

-Igen, persze, semmi baj. - legyintett. - Miről beszéltek?

-Kicsit dühös, hogy befagyasztottam a tavat. - feleltem, majd újra az igazgatóra emeltem a tekintetem, aki körül szépen lassan megjelentek a bolgár diákok. -Szóval, professzor, talán gondot okoz egy befagyott tó? Nem hittem volna, hogy Finnországban ez egy újkeletű dolog. - dobtam le a bombát.

-Honnan... - nézett rám elképedve és rettenetesen dühösen Karkarov. Mögötte a diákok összesúgtak, aztán mozgolódni kezdtek. Mögöttük a Durmstrang bajnoka jelent meg, majd hajolt át a korláton.

-Szevasz. - intett lazán. - Jó a jégpálya.

-Ugye? Szerintem is. - vigyorogtam vissza, majd a professzorhoz fordultam. - Ne aggójon, megyünk a partra, de szerintem egész nyugodtan járkálhatnak a jégen is. Csak egy tipp volt. - vontam meg a vállam. - Viszlát! - integettem, majd Fred karját megfogva indultam el a part felé, ahol a cipőinket hagytuk.

-Várj, Rina... - hallottam Viktor hangját, amibe Karkarov közbevágott. Mint kiderült, későn, mert a bolgár fiú már a jégen volt. Ezen felbátorodva követték a diákok is. Hoppá, úgy tűnik, a Durmstrang igazgatója nem Karkarov, hanem Viktor Krum.

-Mit csináltál? - kérdezte Fred, miután végignézte, hogy az igazgató ordibál egy számára ismeretlen nyelven felém, amit én lazán elengedtem a fülem mellett.

-Kihúztam egy kicsit a gyufát nála. - legyintettem. - Ideje volt már. Sziaa- köszöntem a másik oldalamra érő Viktornak angolul, hogy Fred se maradjon ki a társalgásból. - Remélem, nem okoztam problémát nektek.

-Nem, dehogy, majd elintézem. - legyintett. - Viszont láttalak titeket, nem vagy semmi, hallod.

-Köszi. - értünk partot. A jég tele volt diákokkal, akik boldogan csúszkáltak összevissza. Karkarov úgy tűnik, megunta, hogy semmibe veszik, és visszavonult. Nekem pedig most esett le, hogy valószínűleg elég nagy galibát okoztam magamnak ezzel, de olyan jól esett ennyi év rettegés után fölényben érezni magamat, hogy nem bántam meg. Itt, a kastélyon belül túl sokan vannak, nem tehet semmit.

-Honnan tudod, hogy hol van a sulink? - kérdezte, miközben Fred és én a földön ülve cseréltük vissza a cipőnket.

-Te tudod, hol van a sulijuk? - esett le Fred álla. - Ezen akadt ki annyira? - vigyorodott el.

-Hát, ezen is. - húzott fel a földről Viktor. - Amúgy apám tudja, ennyi, egyszer mondta nekem. - mondtam el az igazság egy részét. Azt mégse mondhattam, hogy a parancsára megfigyelés alatt tartják, mióta kiderült, hogy ott volt a pincében. Csak sajnos rábizonyítani nem sikerült. 

A nagyteremben szétváltak útjaink, Viktor ment a társaihoz reggelizni, mi pedig a sajátjainkhoz.

-Sajnálom. - szólalt meg George, mikor letettem az ülepem mellé. - Nem akartalak megbántani, igazad volt.

-Semmi baj. - mosolyogtam rá. Ez egy jó hétvége kezdete, az már biztos.