Hú, gyerekek, a héten elértük az 1k megtekintést, ami miatt nagyon boldog vagyok, és nagyon köszönöm nektek :D Remélem ez a fejezet is tetszeni fog, jó olvasást kívánok! V.

Másnap reggelre a lábam már jobban volt, hála a bájitalnak, amit a Mungóban adtak, de még mindig sántítottam, és gyorsan se tudtam vele közlekedni. Szerencsére szombat volt, tehát nem kellett sehova se rohanni.

Apropó, szombat... Korcsolya-nap van, de ez nyilvánvaló okok miatt el kellett halasztani. Talán, de csak talán, jövő héten már tudok menni. Hogy őszinte legyek, eléggé bántott az, hogy Senja nem jött be a kórházba, de nem várhatom el tőle, hogy minden egyes balesetemnél fejvesztve jöjjön hozzám. Csak hát most nem ez volt a helyzet. Kicsit zabos vagyok rá, na, mert egy nyamvadt levelet nem írt.

-Mehetünk? - állt meg mellettem a klubhelységben egy feltűnően jókedvű Fred Weasley. Ha már egyszer itt vagyok szombat reggel, ki kell használni; ezt magyarázta nekem tegnap a lépcsőn felfelé Fred.

-Persze. - álltam fel mosolyogva, és csatlakoztam az ikrekhez, meg Angelinához. -Alicia? - kérdeztem Angie-t.

-Még alszik. Azt mondta, hogy nincs az az isten, hogy szombat reggel 9-kor felkeljen. - legyintett az afrofonatos lány.

-Hm, van benne valami. - tűnődtem el. - Régen még én is ilyen nagy alvó voltam.

-És? Akkor most hogyhogy minden reggel előbb vagy ébren, mint mi? - kérdezte Lee, miközben elhagytuk a Kövér Dámát.

-Semmi különösebb oka nincs... Felnőttem. - tártam szét szomorú mosollyal az arcomon a kezemet. Nem fogok nekik a múltamról beszélni, legalábbis még nem. Majd, ha készen állok rá.

-És mondd csak, mást is megtudhatunk a kicsi Irináról? - kérdezte George.

-Olyan ritkán mesélsz magadról. Mármint a gyerekkorodról. - tette hozzá Fred, nekem pedig összeszorult a gyomrom.

-Nem szeretnék beszélni róla. - ráztam meg a fejem. Közben leértünk a Nagyterembe, ahol az asztalunk felé fordultunk. A padokra leülve fújtam ki magam; nem gondoltam volna, hogy ez a séta ennyire megerőltető lesz. - Nem mindenkinek van felhőtlen gyerekkora. 

-Tudod... Nekünk beszélhetnél róla. - fogalmazott óvatosan George.

-Tudom. - mosolyogtam rá. -De nem akarok. Majd, egyszer esetleg elmondom, de az biztosan nem most lesz. 

-Jó, a múltról nem beszélsz. - érdeklődve fordultam Angelina felé, közben a rántottával megpakolt tányéromat kezdtem fogyasztani. - A korcsolyáról mesélsz? Azt mondtad, valami verseny lesz.

-Igen. - bólogattam teli szájjal. Lenyeltem, majd folytattam. - Januárban lesz egy versenyünk, ami elég fontos, mert ez egy olimpiai kvalifikációs verseny. 

A többiek kikerekedett szemekkel néztek, én meg büszkén mosolyogva folytattam.

-A verseny, amire megyünk, Oslóban rendezik, az olimpia pedig majd két év múlva lesz Naganóban, Japánban.

-És ti párban indultok? - George egy falat kolbászt kapott be a szájába. 

-Igen, mi műkorcsolyázunk, párban. 

-Miss Rosztova! - McGalagony hangját hallva fordultam hátra, hogy aztán ültő helyemben megmerevedjek. Ugyanis mögötte Senját pillantottam meg. - Az úr magához jött.

-Köszönöm, professzor. - dadogtam el, aztán megrökönyödve néztem a tanárnő mögött tornyosuló alakra.

-Kérem, jöjjenek majd mindketten 11 órára az igazgatói irodába, az igazgató úr beszélni szeretne önökkel. - mondta még el, majd folytatta az útját a tanári asztalhoz. 

Kikerekedett szemekkel néztem Senjára, aztán megtaláltam a hangom. - Te meg mit keresel itt?

-Szombat van. - válaszolta tárt karokkal. - Engem inkább az érdekelne, hogy te miért nem voltál a kapunál.

-Nem tudom, talán mert járni alig tudok! - vágtam rá egyre növekvő dühhel.

-Rina, kicsit halkabban. - szólt közbe George. - Mindenki titeket néz. És hogy őszinte legyek, elég ijesztően hangzik amit mondotok.

-Na gyere, kimegyünk a parkba. - fújtam ki hosszan a levegőt, aztán a srácoknak is lefordítottam. - Kimegyünk a parkba, majd jövök.

Az asztalra rátámaszkodva álltam fel, majd bicegve indultam ki a teremből. 

-Tessék, vedd fel. - nyújtotta felém Senja a fekete kötött pulcsiját. - Jaj, ne csináld már! - állt meg velem szemben.

-Kösz. - morogtam, majd belebújtam a nekem combközépig érő pulcsiba. Na igen, ő egy óriás, én meg törpe vagyok. Senja a dzsekijét felkapva magára jött utánam a parkba. A lábam miatt elég lassan haladtunk, és pechemre, kezdett múlni a fájdalomcsillapító hatása. A park felénél muszáj voltam megállni, és kifújni magam.

-Ennyire fáj? - kérdezte halkan.

-Igen. Elég mélyre állt bele a szilánk, műteni kellett. - feleltem szintén halkan. - Gyere, legalább a tóig jussunk el. - indultam tovább.

Szép lassan elértünk a tó partjára, ahol aztán egy száraz helyre leültem. Senja mellém ült, és csendben néztük a száztornyú kastélyt.

-Miért nem jöttél? - törtem meg a csendet. - Vagy nem is az, hogy nem jöttél, de írni írhattál volna. 

-Nem tudtam róla.

-Ne hazudj nekem. - emeltem a könnyektől csillogó szemem Senja arcára.

-Nem hazudok. Nem voltam otthon, mire hazaértem, és elolvastam Kostja levelét, addigra te már ismét itt voltál.

Egy pár percig csendben ültünk.

-Ma reggel reméltem, hogy lejössz. Látni akartalak. - a mondanivalójára a könnyeim kicsordultak. - Kostja levele... Az ütő megállt bennem. Annyi volt benne, hogy kórházba kerültél, olyan súlyos sérülést kaptál a próba során. Aztán a másodikban már írta, hogy ne siessek annyira... Már kiengedtek. - keserűen felnevetett. - Sajnálom, hogy nem voltam ott.

A könnyeimet letörölve nyújtottam a kezem egy ölelésre. Senja vigyázva a lábamra, emelt az ölébe, és ölelt át. Így ücsörögtünk egy darabig.

-Na, gyere, mennünk kell Dumbledore-hoz. - néztem Senja arcára. - A lábammal amúgy is lassan haladunk.... - álltam lábra. - és az igazgatói irodához szerintem nem találok el egye... ááá, mit csinálsz? 

-Miért, szerinted hagyom, hogy még itt sántikálj?

-Szerintem téged csak idegesít, hogy lassúak vagyunk. - húztam össze a szemem, és a kezemet a nyaka köré rakva kapaszkodtam meg, mert közben elindultunk. 

-Hááát - vigyorodott el - csak egy egész picit.

-Figyelj, ha nem bírod, tegyél le nyugodtan. Én megértem. - tettem hozzá, mire az megtorpant. 

-Most komolyan? - húzta fel a szemöldökét. - Te azt hiszed, nem bírlak el?

-Sok a lépcső, indíts. - szóltam rá a szamaramra. 

A bejárati csarnokban megpillantottam a barátaimat feltápászkodni az asztaltól. 

-Várj egy kicsit, Senja. - szóltam rá, majd picit megemeltem a hangom. -Fred? George?

Az ikrek felém kapták a fejüket, majd a szemük elkerekedett, mikor látták, hogy nem állok a lábamon. 

-Valami baj van? - sietett oda hozzám Fred.

-Nem, nem, miért lenne? - néztem rá. Jé, egymagasak vagyunk.

-Mert nem állsz a lábadon? - szólalt meg George.

-Nem, ő csak szamarat játszik. - legyintettem, mire Senja felhördült.

-Héé.

-Most mit tagadjam, te ajánlottad fel. - vigyorogtam rá.

-Ezért még kapni fogsz. - húzta össze szemét, mire én megvontam a vállam, majd folytattam. 

- Az igazgatói irodába kéne mennünk, de én még mindig nem találok el oda egyedül, tudnátok segíteni?

-Persze. De ő kicsoda? - tette fel a kérdést Fred, még mindig döbbenten, mire én elnevettem magam.

-Oké, jogos, ne haragudj. Ő Senja, vele táncolok, róla meséltem az előbb. - mutattam az engem tartó férfire. - Senja, ők Fred és George, évfolyamtársak és háztársak vagyunk.

-Sziasztok, örülök a találkozásnak. - köszönt a srácoknak, akikkel az idő közben elindultunk felfelé a lépcsőn. Szerencsére nem sokan voltak a folyosókon, mert egyébként jól megbámultak minket.

-Te meséltél rólam nekik? - kérdezte Senja. Az ikrek érdeklődve fordultak hátra, mert az oroszból nem értettek továbbra sem semmit, de én csak legyintettem.

-Persze, hogy meséltem. - mosolyodtam el. - Az életem része vagy, miért ne mesélnék.

-És Tokiót is elmondtad? - kérdezte, mire én azonnal elkomorodtam. Megráztam a fejem, mire ő egy puszit nyomott a hajamba. - Jót tenne, ha valakivel beszélnél róla.

-Veled beszélek róla. - vágtam rá azonnal, mire ő megrázta a fejét. Bekanyarodtunk egy újabb folyosón, én pedig kitartóan Senja nyakába temettem a fejem. Nem akartam, hogy lássa, mennyire megvisel ez a téma.

-Épp ez az. Hogy csak velem beszélsz róla. És ez nem egészséges.

-Itt vagyunk. - szólalt meg George, mire én összerezzentem. - A folyosó végén ott a szobor, az visz fel az irodába, de csak ha tudod a jelszót. 

-Minden rendben? - kérdezte Fred csendesen. 

-Persze. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Csak nehéz témákról beszéltünk. Köszi a segítséget.

A fiúk csak intettek egyet, aztán visszafordulva eltűntek a szemünk elől, Senja pedig, továbbra is velem a karjában elindult a szobor felé.

-Beszéltem róla. - mondtam halkan. - Az egyik tanárnak.

Senja csak komoran bólintott, majd megállt a szobor előtt, és letett engem. 

-Jelszó? - kérdezte a szobor, mire én a McGalagony által megadott jelszót mondtam be.

-Körtekandi.

A szobor félreugrott, és mi beálltunk a lépcsőre. Senjára támaszkodva vártam, míg a lépcső felvisz az ajtóhoz.  Az ajtón bekopogtam, bentről pedig egy "Szabad" hangzott fel.

Az igazgatói iroda, mint legutóbb is, most is portréktól hemzsegett, amik most kiváncsian fürkésztek kettőnket. A polcon a rengeteg ketyere között megpillantottam a Teszlek Süveget is, amint békésen szunyókált.

-Jó napot, igazgató úr! - köszöntem. -McGalagony professzor azt mondta, vár minket.

-Igen, igen, köszönöm, hogy idefáradtak. - mosolygott rám Dumbledore a félhold szemüvege alatt. - Felteszem, az úr a táncpartnere.

-Arsenij Ivanovics, professzor. - mutatkozott be egy kézfogással. 

-Kérlek foglaljatok helyet. - mutatott rá a két székre az asztala előtt. - Hogy van a lábad? 

-Köszönöm, már jobban. - mosolyogtam a professzorra.

-Biztosan kíváncsiak vagytok, hogy miért hívtalak ide benneteket. Az idén a Trimágus Tusa része a karácsonyi bál, amin szeretném, ha egy produkcióval lépnétek fel, természetesen csak akkor, ha a lábad rendbe jön. - pillantott rám az igazgató. 

Én hatalmas mosollyal bólogattam, hiszen az csodálatos lenne. Amúgy is meg akartam mutatni a barátaimnak, hogy mit adunk elő a versenyen.

Senja rám mosolyogva szólalt meg. - Részemről nem akadály, ha Rina lába rendbe jön addigra.

-Remek, biztosan fantasztikus produkciót fogunk látni. - mosolygott ránk a professzor. Ezek után pedig átbeszéltük az esemény részleteit, mármint ami ránk vonatkozik. Már most elmondhatom, hogy fantasztikus lesz.

Már épp indultunk ki az irodából, mikor az igazgató még utánam szólt. - Miss Rosztova, a bál miatt tartunk egy rövid táncoktatást minden háznak. Úgy tudom, te a korcsolya miatt ismered a táncstílusokat. - egy bólintás után folytatta. - Szeretnénk a segítségét kérni ebben. A professzorokkal majd megbeszéli a részleteket.

-Rendben, nagyon szívesen. - mosolyogtam. Végre azt csinálom majd, amit nagyon szeretek.

Senjával indultunk el a folyosón, amiről tudom, hoggy a főlépcsőhöz visz, onnan pedig megtalálom az utat a klubhelységig.

-Feljössz velem? Megmutatom a klubhelységet. 

-Oké, menjünk. - vonta meg a vállat, aztán hirtelen felkapott a kezébe. 

-Hé. - röhögtem fel.

-Így gyorsabb. - vonta meg a vállát, aztán végigbeszélgettük az utat a klubhelységig.

-Itt most merre? - kérdezte, mikor elértük a Kövér Dámát.

-Megérkeztünk. - nevettem el magam. - Tegyél le, légyszíves. Lárifári. - mondtam a Dámának, aki készséggel megnyitotta előttünk az átjárót.

-Nem semmi. - hümmögött Senja.

-Vigyázz a... - Senja feje koppant az átjáró plafonján. - ... fejedre.

A klubhelység november lévén tele volt. A szokásos kanapénál megpillantottam a barátaimat, kiegészülve Harryvel, Ronnal és Hermionéval.

-Sziasztok. - álltam meg mellettük. Mivel Senja elég feltűnő jelenség volt, nem csoda, hogy az egész klubhelység csendben nézett minket. Miután végignéztem rajtuk, gyorsan elkapták a tekintetüket, és gyorsan beindult a susmus. A fejemet rázva dőltem Senja oldalának, és mutattam be újra. - Srácok, ő Senja, aki még nem találkozott volna vele. Ők pedig Alicia, Harry, Ron, és Hermione. - mutattam be egyenként őket.

-Miért hívott titeket az öreg? - kérdezte George az egyik kanapéról, aminek karfáján Fred ücsörgött, kezében valami papírt pödörve. 

-Csak a karácsonnyal kapcsolatban volt megbeszélnivaló. - legyintettem. - Fel fogunk lépni.

-Nem mondod! - jött lázba teljesen Alicia. - Megmutatjátok, mit táncoltok?

-Igeeen. - pörögtem be én is. - Úúúgy várom. 

Senja mellettem elnevette magát.

-Mi az? - kérdeztem tőle halkan, de a többiek kíváncsiságát természetesen felkeltettük az orosszal.

-Semmi, csak aranyos, amikor ennyire lázba jössz. - vigyorgott rám. Aztán témát váltott. - Jó ez a klubhelység, jobb, mint ami a Diksonban van. 

-Miért, ott mi van? - kérdezte Ron.

-Tornyok semmiképp. - emlékeztem vissza a sulinkra. - Nálunk a föld alatt vannak a hálótermek, a hideg miatt.

-De azt hogy szellőztetitek? - képedt el Angelina.

-Kiépített szellőzőrendszer van. - magyarázta Senja. - Nem érződik, hogy rosszabb lenne, mint fent, csak annyiban más, hogy nincs ablak. Legalábbis a hálótermek oldalán nincs. Amúgy... - fordult felém. - Itt hol alszotok? 

-Ott van a lépcső, gyere, megmutatom. - indultunk el.

-Várj, Rina, a lépcső... - Lee későn ért oda. - ... csúszdává változik. - Senja már le is csúszott. Olyan döbbenten meredtünk egymásra, hogy ezen kezdtem el röhögni.

-Mondhattad volna. - tápászkodott fel.

-Bocs, még én se tudtam. - törölgettem a könnyeim. - És legalább megvan a magyarázat, hogy miért nem jönnek fel reggel a jómadarak. - öleltem meg még mindig röhögve, aztán a társasághoz leülve próbáltam elmagyarázni neki, hogy kábé hogy néz ki. 

Ilyen jó hangulatban telt a délelőtt, aztán lementünk ebédelni, ahova Senja már nem jött. 

-Szombaton találkozunk. - nyomott a fejem búbjára egy puszit az előcsarnokban, majd a kabátját felvéve ment ki az ajtón, én pedig a többiekkel folytatva az utunkat az ebédlőbe. 

-Jófej a pasas. - mondta Alicia, a többiek meg bólogattak hozzá, csak Fred nem, aki kedvtelenül kevergette a levesét. 

-Örülök neki. - mosolyogtam a lányra, majd Fredhez fordultam, és halkan megkérdeztem. - Minden rendben?

-Hogyne, persze. - a gúnyos hang kissé meglepett. - Minden remek. - pattant fel, és viharzott el, én meg ott pislogtam, mint borjú az újkapura.

-Valami rosszat mondtam? - kérdeztem elkerekedett szemekkel a többiektől.

-Nem. - rázta a fejét George. - Hagyjuk most egy kicsit, rossz napja van. - terelte a témát. 

A nap további része tanulással és leckeírással telt, hogy aztán este olyan fáradtan kerültem ágyba, hogy bevettem a gyógyszerem, és mint akit kiütöttek, úgy aludtam el, hosszú idő után végre nyugodtan.