– Én láttam Potter arcát, amikor elönti a dal által keletkezett dühe... hát az haláli volt... –kacagott fel Pansy egy vajsörös üveggel a kezében, miközben a kviddicsmecsről sztorizgatunk.

Lent voltunk a klubhelyiségben és szinte az egész ház körbevette a kviddicscsapatot, meg Draco követőit, akik a bőrkanapén foglaltak helyet, köztük én és Blaise is és egymás szavába vágva filézték ki a mai kviddicsmecset A-tól Z-ig minden apró részletet, közben a háttérben bömbölt a Walpurgis Leányai és töménytelen alkoholmennyiség volt kirakva. Gyakorlatilag mi ünnepeltünk, de nem a Griffendélesek miatt, hanem ami a meccs után történt.

Dracoék szó szerint csapdát állítottak a Griffendél csapatának. A tejfelfejű a meccs után odament a csapathoz és nyíltan elkezdte provokálni Weasleyéket, meg Harryt azzal, hogy sértő megjegyzéseket tett Mr. és Mrs. Weasleyre, amire az ikrek és Harry nagyon bemérgesedett és George, meg Harry szanaszét verte Dracot. Draco még mindig a Gyengélkedőn volt, én pedig ott ültem a buli közepén és próbáltam legalább úgy tenni, mintha jól érezném magam. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz a Griffendéllel.

– Potternek hála Johnson lemaradt és Andi olyan Oldal-Bukót mutatott be Spineten... –fűzi hozzá elismerően grimaszolva Warrington.

– Tényleg! Oh, Andi! Bárcsak láttad volna Spinet arcát! –kiáltotta felém Theodore Nott sajnálkozva– Olyan kerek lett a szeme mint két tányér! Ha-ha!

A háttérből lehetett hallani, hogy sokan szintén felnevettek.

– Nyugi, láttam, amikor felrepültem a fellegekbe... –somolyogtam, majd felálltam és kiverekedtem magam a tömegből, hogy magamhoz vegyek mégegy kis alkoholt.

Végignéztem a kínálaton. Volt ott vajsör minden mennyiségben, manó bor és annak a habzó válltozata, rum, gin, vodka, mindenféle likőrök, ír, skót és lángnyelv whiskey, meg még sok más, cifrábbnál cifrább koktélok. Én csak ott álltam felettük, tanácstalanul bámultam le a végtelen kínálatra, miközben kétségbeesve szorongattam a már kiürült vajsörös üvegem.

– Mit adhatok a hölgynek? –mosolygott felém Blaise, ami ritkaságszámba ment manapság, mivel sosem mutatja ki az érzéseit.

– Na mi van? Csak nem becsiccsentettél? –nézek a pult mögül kikandikálóra.

– Én? Soha! –tagadta, ráadásul integetett is közben, ezzel tiltakozva a vád ellen, de az integetős kezébe ott volt egy piás pohár.

– Aha... –prüszköltem.

– Na mondjad mit kérsz... –unszol.

– Te amolyan bárpultos vagy itt? –nézek rá kérdőn.

– Nem, de téged szívesen kiszolgállak... –rántja meg a vállát.

– Akkor lepj meg valamivel. –mosolygok felé és leraktam az üres vajsörösömet, majd elindultam a hálókörletem felé.

– Andi! Andi, várj! –fut utánam Pansy– Hova mész?

– A hálókörletünkbe. –mutattam a lépcső felé.

– Ne már, hogy ilyen hamar kidőltél... –horkant fel kissé lenézően.

– Öhh... dehogy. –forgattam a szemem– Bonnie-t és Clyde-ot akarom megetetni. Utána jövök vissza. Nem szabadultok tőlem olyan könnyen. –kacsintok felé.

– De pont most beszélnek rólad a többiek. Biztos nem jössz még vissza pár percet? –néz felém boci szemekkel.

Erre átnéztem Pansy válla felett, hogy néhány pillantást tudjak vetni a kandalló körül összegyűlt népségre. Az ott álldogálók közül többen is felénk néztek, néhány srác –felsőbb és alsóbb évfolyamokból egyaránt– pedig olyannyira méregetett, hogy a bundám alatt az arcom valószínűleg paradicsomvörös lett.

– Kanosak a fiúk, mi? –sandít rám oldalról Pansy.

– Ho...hogy mondod? –néztem rá egy pillanatra elvékonyodott hangon.

– Nincs neked valami elintéznivalód odafent? –kérdezi, mintha valami kolonc lennék a nyakán.

– De... és megtisztelnél vele, ha velem tartanál, miközben beszélsz a "kanos fiúkról". –kérem meg behízelgően, de egyértelműen kihallatszott belőle a gyanakvás.

– Ezer örömmel... –vigyorog a lány ravaszan– Jó, hogy újra köztünk vagy... –majd végigsimított a hátamon és elindultunk felfele a lépcsőn.

– Mióta ilyenek az elvtársak? –kérdeztem, miután bementünk a közös szobánkba.

– Tavaly kezdődött, amikor elkezdtél Yosif Poljakovval randizni. –felelte a lány és leült az ágyamra, miközben én az éjjeliszekrényemben turkáltam egy kis kacsaeleség után– Amikor nyíltan elkezdtetek a klubhelyiségben lógni, sokan feltételezték, hogy le is feküdtetek egymással, hozzá teszem nem alaptalanul... –véleményezi, miközben Bonnie-ékat etetem– Lényeg a lényeg, hogy mostmár felhívtad magadra a figyelmüket, ráadásul Prefektus is vagy, meg a mai nap után egy kviddicsbajnok is. A fiúk a népszerű és a csinos lányokra buknak.

Én csak hallgattam a történetet és kikerekedett szemekkel bámultam Pansyra.

– De hát te is népszerű vagy... meg... csinos is. –mondtam kissé furcsálva.

– Hát persze, hogy népszerű vagyok, de tudod jól, hogy engem csak Draco érdekel! –nevet fel ravasz mosollyal.

– Tudom. –fordulok vissza a kacsáimhoz, miközben elképzeltem, ahogy Beth szikrákat szór a szemével Pansy felé.

– Akkor nem értem mi a probléma. –hunyorít felém értetlenül.

– Azt furcsállom, hogy mindketten kedveltek vagyunk, de ezek szerint rám jobban tapadnak... –feleltem töprengve.

– Nyilván, hisz tudják, hogy én élből elutasítanám őket. –nevet fel kárörvendve– Ráadásul...

– Ráadásul mi? –nézek rá kíváncsian.

– Ráadásul téged kurvának tartanak. –villant felém egy félmosolyt.

– Valahogy nem lepődtem meg... –ingattam a fejem, miközben felálltam és az asztalomhoz sétáltam.

– Halljátok! –hajol be az ajtón Pansy eggyik idegesítő barátnője– Már mindenki titeket keres! Gyertek már!

– Én még maradok egy percre. Menjél nyugodtan. –nézek rá Pansyra.

– Oksi. –azzal kiszökdécseltek a szobából.

Ahogy távoztak, gyors ütembe előkapartam valahonnan egy perfament, tintásüveget és pennát, majd leültem körmölni.

Szerbusz, Édesanyám!

Sajnos a Roxfortba is begyűrűzött a helyi aktuálpolitika és a házamba nem éppen olyanok járnak, akikkel egyezne a nézetem, azonban a mai Griffendél-Mardekár mecs után a népszerűségem házon belül furcsamód az egekbe szökött, így úgy döntöttem, hogy a régiek helyett új barátokra teszek szert. Kiharcoltam magamnak, hogy ne nézzenek ki a csendességem miatt. Felhívnám rá a figyelmet, hogy a viselkedésem nem fog változni semmit. Sajnos ez muszáj. Túl régóta vagyok a semleges zónában... ügynök leszek...

Szeretettel, Cicus.

Igyekeztem minél jobban kódolni az üzenetem, majd gyorsan becsomagoltam és Clyde csőrébe adtam.

– Ezt vigyétek el a bagolyházba, adjátok oda egy bagolynak és mondjátok meg, hogy Julia Moonnak vigyék. Tudjátok, hogy mindig a nálatok kisebb baglyokat kérdezzétek meg! Nehogy megegyenek titeket!

– Értettük, Mami! Átadjuk a leveled! –csiripeli Bonnie büszkén, majd kirepültek azon a nagyon keskeny ablakon ami a szobánk falának a legtetején volt. Egy kis kijárat a talajszintre.

– De utána azonnal, a legrövidebb úton jöttök vissza! –teszem hozzá.

– Ígérjük! –csiripelte, azzal Clyde-al kireppentek az ablakon.

Ahogy távoztak, én is kimentem, lesétáltam a tömegbe, akik érkezésemre felhördültek. Meg is lepődtem.

– Tartottam neked a helyet. –jött oda hozzám Blaise és a kezembe nyomott egy whiskey-s poharat, benne valami aranybarna folyadékkal és 1-2 jégkockával és már el is akart volna kísérni a helyemhez, de megállítottam.

– Blaise, egy percre... –hívtam félre a srácot, aki odaadóan követett, közben beleittam a poharam tartalmába– Seth üsse meg a bokáját! Mi a franc ez? –grimaszolok, közben a szabad kezemmel legyezgetem a szám.

– Lángnyelv Whiskey. Valakinek sikerült behoznia pár üveggel, én meg töltöttem neked. –rántja meg a vállát– Elkell egy kis alkohol, kemény esténk lesz.

– Ha te mondod... –nézek le a pohár aljára– Azt hittem, hogy legalább valami nyavajás jeges teát adsz...

– Hidd el nekem, hogy mire a pohár aljára érsz, kívánni fogod a második kört. –feleli mindenttudóan– Isten isten. –azzal összekoccintotta a poharainkat és beleivott az ő whiskey-ébe.

– Mindegy. Szóval... –kezdek bele újra a beszédembe– Te tudsz valamit arról, hogy miért ilyenek a srácok? –sandítok a többiekre.

– Nyugodj meg, álltalában nem ilyenek. –forgatja a szemét Blaise– Itt a Mardekárban szinte mindenkinek "arisztokrata" nevelésben van része és tudják, hogy nem illik ilyen közönségesen viselkedni nőkkel. –majd belekortyol mégegyet az italába– Csak felöntöttek egy kicsit a garatra...

– Ezt jó tudni, de én nem erre gondoltam... –vakartam a tarkóm és én is beleittam az égető szeszbe.

– Hát akkor?

– Hallottam Pansytól néhány pletykát és... miért pont én? –néztem a srácra kérlelve– Hátha, te jobban hallod az ottani dolgokat...

Blaise nem válaszolt azonnal. Előbb lehúzta a whiskey-ét és nagyott fújtatott a levegőbe.

– Azért, mert felfigyelnek rád. –feleli, közben elindultunk a piás asztalhoz– Már elsőéves korunk óta kitűnő tanuló vagy, másodtól kviddicsjátékos szintén fantasztikus eredménnyel, negyedévben a Durmstrangos Poljakovval hívtad fel magadra a figyelmet, idén átmentél hajtónak és egy iszonyatos meccset hoztál le a Griffendél ellen, ráadásul alapverően egy félig macska ember vagy, ami egyes fiúknak felkelti a kíváncsiságát.

Blaise egyenes őszinteségétől mindig ledöbbentem, mint ahogy most is tettem, közben a srác mindkettőnknek töltött whiskey-t. Pansy szájából nem hittem el, de ha Blaise is ezt mondja, akkor ott már lehet valami.

– Jaja... ismerem ezt az embertípust... –helyeselek, majd belekortyolok az italomba.

– Ismered? –pillantott felém a fiú kikerekedett szemekkel.

– Hát... Szerinted miért Poljakov kezdett ki velem? –nézek rá egy csintalan félmosollyal– Ő csak kíváncsi volt...

– Úgy látszik, hogy ő meg merte lépni azt, amit a többi nyápic soha. –töprengett a srác és megint a poharába kortyolt, közben a többiek felé néztünk. Némelyikük lötyögött valamit a Walpurgis Leányaira, némelyikük meg mélyenszántó beszélgetésbe elegyedett a haverjaival, közben nem kerülte el a figyelmünket, hogy néha felénk kukucskáltak.

– És te? Magadat nem vetted bele... –nézek vissza rá hunyorítva és a piás asztalra támaszkodok.

– Milyen szemfüles vagy...  –támaszkodik Blaise is az asztalra és ugyanúgy felém nézett.

– Akkor ez azt jelentené, hogy te mernél kikezdeni velem? –lépek eggyel közelebb és kiiszom már a második pohár whiskey-met.

– Részeg vagy. –ingatja a fejét és kiegyenesedik.

– Sokszor voltam már... –rántottam meg a vállam és a whiskey-s üveghez nyúltam, hogy töltsek magamnak.

– Én nem ajánlom. A Lángnyelv nagyon alattomos... –húzza a száját– Kiszámíthatatlan, hogy mikor üt be, főleg ilyen mennyiségben.

– Akkor menjünk táncolni. –vetem fel az ötletet– Hátha még a hatás előtt lemozgom az alkoholt... –vigyorogtam, majd átkaroltam és a klubhelyiség közepefele húztam, miközben egy intéssel egy gyorsabb, ütemesebb számra váltottam a rádiókat.

– Ahhoz már túl késő. –azzal visszafordult az asztalhoz– Nesze egy vajsör. Jobban járunk ezzel a lónyállal, mint hogy magunkra borítanánk az összes whiskeyt. –azzal kivette a kezemből a poharat és egy üveg sört tett bele.

– Kössz! –emeltem meg a sörömet és koccintottam vele.

Ekkor kinyílt a klubhelyiség ajtaja és a zene rögtön elhalkult. A bent lévők egy emberként fordultak az ajtó felé, amin szerencsére nem Piton, hanem Draco toppant be. Egy pillanatra csak fürkészte egymást Draco és a tömeg, de Draco egyszer csak egy ravasz félmosolyra húzta a száját.

– Na? Kiket tiltottak el a Kviddicsezéstől? –vigyorog a srác– Potternek és az egyik terelő Weasleynek befellegeztek...

Az információ annyira hihetetlen volt számomra, hogy szinte nem is tudatosult bennem, majd mikor a többiek örömükben állatiasan felordítottak, én is vidáman ugráltam.

– Engedjétek meg, hogy megköszönjem a csapatnak azt a rengeteg kitartást és énekszót, amivel végre valahára a nemes Mardekár Malazár kígyói felülemelkedtek Griffendél Godrik nyápic kiscicái felett! –szónokolt Draco, közben elkezdett középre sétálni. Madam Pomfrey jó munkát végzett rajta, sehol nem volt rajta az a rengeteg kékfolt– A csatát megnyerték, de a háborút még nem!

A halgatóság újra üvölteni kezdett örömében.

– Ez csak egy játék, baszki... mit kell ezen így háborúzni... –hitetlenkedik Blaise és beleivott a sörébe.

– Szeretném megköszönni Bletchley-nek, hogy ilyen pompázatosan védett a meccs alatt, tapsott! –kezdett el tapsolni, közben felállt a dohányzóasztalra. A többiek vele eggyütt megtapsolták Bletchleyt, aki színpadiasan meghajolt– Köszönet érje még Crackot és Monstrot, akik sikeresen zavarták a Griffendél csapatát a Gurkókkal, –itt megint egy kis taps, Gregék meg csak hülyén vigyorogtak– és akik a munka "oroszlánrészét" végezték –röhögött– azok a mi tehetséges hajtóink voltak! –itt megint ordítottak és füttyögtek a többiek– Montague! Kurvajókat lőttél, haver! –mutatott rá a tömegben.

– Kössz, Malfoy! –ordította és ráemelte a poharát.

– Warrington! Hát azok a védések, na...

– Tudom tudom. Fasza volt. –bólogatott a győztesek mosolyával.

– ...És a mi eggyetlen lányunk, Andi, akit meg is kérnék, hogy álljon fel ide mellém! –nyújtja ki a kezét, előlem meg elhúzódtak az emberek.

Megszeppenve törtem magamnak utat, majd Draco tenyerébe helyezve a kezem felléptem mellé a dohányzóasztalra.

– Az ő fantasztikus cselei nélkül nem lett volna ennyire izgalmas a játék! –emeli fel a kezemet a magasba, mire megint felordítottak a többiek.

– Öhh... köszi, srácok! –vigyorogtam szerénykedve, közben idétlenül integettem lefelé.

– Na? Eldöntötted már, hogy kihez pártolsz? –hajol közel hozzám úgy, hogy csak én halljam.

– Hát... –fordultam felé és egy ravasz vigyorra húztam a szám– Azt hiszem megtaláltam az otthonom.

Draco nem felelt, de a szája sarkában csimpaszkodó ravasz félmosoly is bőven elég volt nekem ahhoz, hogy megbizonyosodjak a jó válaszomról.

Ennek fényében lesétáltam az asztalról és visszaindultam Blaise-hoz, hogy egy jót bulizzunk, majd amint elindult a zene, rengetegen odatódultak a klubhelyiség közepére.

Egy ideig még ment a seggrázás nekem, azonban egy idő után a hangok egyre tompábbak lettek, a kép elkezdett hullámozni és mintha összefolytak volna a színek a hangokkal. Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem, de mielőtt elkezdhettem volna gondolkozni rajta, teljes sötétség borult a szememre.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3