Szombaton az egész nagyterem lázban égett az aznapi kviddicsmérkőzéstől. Reggelinél látványosan elkülöníthetőek voltak a Griffendél és a Mardekár szurkolók, mivel a Griffendélesek kulturálatlanul hőbörögtek, a Mardekárosok meg a győztesek magabiztosságával fogyasztották a reggelijüket.

Én csupán a November elejei reggeli fagyásoktól és jeges szélrohamoktól féltem, hisz számomra azok a gyengék, de egy jó erősre főzött Szahara Leheletével vérteztem fel magam, hogy még egy kicsit se zavarjon a csípős levegő. Azonban nyilván nem csak én voltam itt az egyetlen fázós, hisz a játékosok és a nézők is kapkodták a bájitalt egyaránt. Így a fair.

– Ne aggódj. Meg fogják érteni. Nem vagyunk már gyerekek, hogy egy játék miatt besértődjünk... –nyugtatgat Blaise lazán, miközben beleharapott a pirítósos szendvicsébe.

– Nekem azért még mindig rossz érzés...

Ekkor felharsant egy kis ujjongás az asztalunknál, mivel Harryék hármasa haladt el mellettünk. Dracoék egész héten cukkolták Ront a gyenge védői teljesítménye miatt, ráadásul csináltak egy kitűzőt Weasley, a gólkirály! címmel. Blaise és én még próbálta menteni a menthetőt és egy biztató mosolyt küldtünk feléjük, de Ront ez cseppet se térítette meg.

Nemsokkal utána Luna és Poppy lépett be a nagyterem ajtaján, ami még nem is lett volna nagy durranás, ha Luna nem viselt volna egy életnagyságú oroszlánfejes díszsüveget, ami még mellékesen üvölteni is tudott. Poppy ezzel szemben aranysárga festékkel megfestette az arcát oroszlánosra, feltett a fejére egy oroszlánfület, a ruhájára varrt egy oroszlánfarkat és valahonnan szerzett egy kesztyűt, ami ujjak helyett egy sárga tappancsot ábrázolt.

– És hol marad az én kígyójelmezem? –írom le az asztalra, majd elküldöm Emmának.

– Vedd ki a seggemből, ha mered. –tűnik fel a kézírása, mire egy prüszkölős nevetés szaladt ki a számon.

– Ki a szerencsés fickó, aki hozzád jár urológiára? –hajol közelebb Pansy.

– Addig jó, amíg senki... –kuncogok, miközben elraktam a pennám.

10 perc múlva aztán Dracoék felálltak az asztaltól, őket szorosan követték Montague-ék és én, majd kicsivel a Griffendélesek előtt elindultunk lefele. Távozásunkat hatalmas zsivaj fogadta a Mardekárosok részéről.

A látási viszonyok jók voltak, de az idő nagyon cidri és zúzmarás fűszálak ropogtak a tappancsom alatt.

Bent az öltözőben átvettük a kviddicstalárjainkat, megkaptam a kezemre és a lábamra a szíjakat, majd Draco tartott egy rövid, de velős eligazítást.

– A Griffendéleseknél tudjuk, hogy Wood helyett Weasleyt állították be... –kacagott az orra alatt– Spinet, Bell és Jonson jó hajtók, Crak, Monstro, nektek kell őket zavarni, hogy Andi, Montague, vagy Warrington könnyedén beletaláljon a karikába. Weasleynek elég egy gól, hogy összedőljön az önbizalma és onnantól szabad a pálya! –itt pedig az órájára nézett– Idő van, srácok. Gyorsan igyuk meg a bájitalokat és tűnés kifele.

Úgy tettünk, ahogy mondta, mind lehúztuk a bájitalt, amit tőlem vettek és felsorakoztunk, hogy kimenjünk. A srácok a vállaikra vették a seprűiket, nekem meg automatikusan hiányérzetem támadt. Hiányzott a seprűm.

Ahogy kiléptünk, hangos füttyögés és ordibálás nyomta el az addigi éneket, amit a diákok dudorásztak és csupán háttérzajként működtek. Legelöl ment Draco, utána rögvest Greg és Vincent, utána Bletchley, az őrzőnk, majd őt követte Warrington és Montague, meg én leghátul.

Néhány pillanat múlva a Griffendélesek is kivonultak Angelinával az élen és őket is hatalmas füttyszó kísérte.

– Kapitányok! Fogjatok kezet! –rendelkezett a játékvezető, Madam Hooch. Daco és Angelina egymás elé léptek és Draco a demonstráció jegyében teljes erejéből megszorította Angelina kezeit, de a lánynak szeme se rebbent– Csapatok. Seprűre!

A srácok mind ráültek a seprűikre, én pedig szárnyat bontottam. Sípszóra Madam Hooch eleresztette a labdákat, 14 ember pedig egyszerre röppent fel a magasba.

– Johnson mutatkozik be! –hallatszott a közvetítés Lee hangjával– Megszerezte a kvaffot. Csodás hajtó ez a lány, évek óta mondom neki, mégse akar járni velem.

– Jordan! –szólt rá McGalagony.

– Csak érdekességnek szántam, tanárnő.

Míg én hozzászoktam egy kicsit a repüléshez, Alicia kicselezte Montague-t és Warringtont és egyenesen nekem jött volna, ha Vincent el nem találta volna egy gurkóval. Ekkor kapva kaptam az alkalmon és elragadtam a kvaffot, majd villám sebességgel elindultam vele.

– A Mardekár régi motorosa, Moon veszi magához a kvaffot, aki a tavaly előttivel ellentétben hajtóként mutatkozik be és nem mindennapi módon, a saját szárnyaival száll ringbe a Griffendélesek profi hajtóival szemben és azonnal ellentámadást indít!

A szép felkomf közben Warringtont hátrahagyva Montagueval passzolgattuk a kvaffot, azonban mielőtt a védővonal elé értünk volna, az ikrek közül valamelyik olyan jót ütött, hogy eltalálta Montague-t.

– Jó, hogy nem engem céloztál meg, Weasley! –kiáltottam oda a srácnak.

– Terelőnek jobb voltál! –nevetett.

Miközben elszárnyaltam, egy pillanatra felvillantottam a középső ujjamat, hogy érezze a szeretetet, majd a kvaff után iramodtam.

– Megint gazdátlan a kvaff... de nem! Katie Bellnél van! A Griffendéles hajtólány a háta mögött lepasszolja Alicia Spinetnek, de vigyázat, mert a Mardekár szárnyas cicuskája szorosan a nyomukban van!

– Jordan!

– Jól van na, tanárnő! Andromeda is a kvaffra pályázik, közben Spinet egyenesen száguld előre, Montague elévág, de kivédi, Warringtont is kicselezi, kitér egy gurkó elől, Andromeda viszont minden szárnycsapással egyre közelebb van... de sajnos kénytelen meghátrálni, mert ott van a védővonal...

Alig bírtam befordulni, nehogy kapjak egy büntetőt és a nagy lendülettől kénytelen voltam felfele szerpentineznem.

– Úhhh... pedig ez közel volt, Alicia... Úgy látszik ez tetszik a közönségnek. Hallgassuk csak mit énekelnek...

Lee most szünetet tartott, így hát szépen kivehető volt, amit a Mardekárosok zöld-szürke tengeréből lehetett hallani.

Weasleyt nézni szinte fáj
Lyukas kéz és málé száj
Béna, mint egy vak sárkány
A gólkapó király!

Weasley a mi emberünk
Velünk van nem ellenünk
Ha itt van, csak nyerhetünk
A gólkapó király!

– Alicia visszapasszolja a labdát Angelinának... –folytatta Lee, de szinte mindenki tudta, hogy csak a gúnyos verset akarja elnyomni mágikusan felerősített hangjával.

Egy pillanatra Ronra néztem, aki a Griffendél karikáinál lebegett és meredten figyelt előre.

– Csak komolyan ne vedd... –imádkoztam magamban, de pontosan tudtam, hogy Ron nem ilyen.

– Gyerünk, Angelina! Már csak az őrző áll az útjába és lő és... uhh...

Bletchley, az őrzőnk ügyesen kivédte az ütést, majd lepasszolta a kvaffot Warringtonnak, ő pedig nekem, én meg eliramodtam vele.

Ahogy sebesen szárnyaltam a magányosan lebegő Ron felé, egyre hangosabban hallottam a háztársaim gúnyos versikéét, mire kétségbeesetten néztem körbe, hogy letudnám-e passzolni Montaguenak, vagy akárkinek, de teljesen egyedül voltam. Még az utolsó másodpercekben próbáltam kitalálni, hogy hogyan dobjam, hogy azt Ron ki tudja védeni.

– Még mindig Moonnál a kvaff, lassan eléri a büntetőzónát, a gurkók nem fenyegetik, csak az őrző állíthatja meg...

A háztársaim ordítva zengték, hogy "Weasleyt nézni szinte fáj, lyukas kéz és málé száj"

– Az első komoly megmérettetése előtt áll a Griffendél őrzője, Ron Weasley, Fred és George Weasley terelők öccse, aki ígéretes, új tehetségként érkezett a csapatba, hajrá Ron!

Azonban végül mégiscsak a Mardekárosok ordítottak örömükben, mivel Ronnak nem sikerült kivédenie a dobásom. A középső karikát céloztam meg, Ron pedig két kézzel próbált a feje felett védekezni, de a kezei alatt átcsusszant a kvaff és beengedett egy gólt.

A szememet törölgetve tettem meg egy kört visszafele és futólag Piton felé néztem. A férfi a tanári karnál foglalt helyet középtájt és faarccal bólintott egyet felém. Még egy pillanatig rá tudtam nézni Umbridgera, aki Piton felett ült valami zöldbe öltözve, amivel nyíltan kimutatta a szurkolásának tárgyát.

– Gólt szerzett a Mardekár! –ordította Lee a közönség ujjongása és fújolása közepette– 10 pont a Mardekár javára. Hát ez nem jött össze, Ron...

Ekkor felharsant újra a gúnydal –Weasley a mi emberünk, velünk van nem ellenünk– és sajnos a saját csapattársaimnál is hallottam, hogy ezt mantrázzák.

– Valamiről itt mi kurvára lemaradtunk... –húzta a száját Annabelle.

– És megint a Griffendélnél a kvaff! Katie bell száguld vele előre! –magyarázta Lee, de már alig tudta túlharsogni a Mardekárosok kórusát, én meg közben elbambultam, de aztán magamhoz is tértem– Moon és Warrington rögtön célba is vették a lányt, de Angelina is ott repül mögöttük! Hajrá Angelina! Jujj... Monstro azonban feléjük küldött egy gurkót, amivel szétrebbentette onnan a tömeget, de Katienek sikerült megtartani a labdát.

Mivel én oldalról nem tudtam megközelíteni a hajtókat, ezért nekem felülről kellett támadnom. Mivel Angelina lemaradt egy kicsit, hogy beszéljen Harryvel, én Katie felé repültem és egy kicsit a jobb oldala irányába pozicionáltam magam.

– Moon hajtó most rendhagyó módon felülről közelíti meg az ellenfél hajtóját, de vajon mit akar? –hallottam Leet.

Amikor alkalmasnak éreztem a helyet és az időt –még mielőtt Alicia beért volna a büntetőzónába– a jobb szárnyamat behajtottam, ezáltal iszonyatos sebességgel elkezdtem jobbra zuhanni lefele és abban a tized másodpercben, amikor Alicia mellé értem, egy erős mozdulattal kivertem a lány kezéből a kvaffot.

– És... nee... már megint a Mardekárnál a kvaff! Gyorsan, srácok! Kapjátok el!

– Jordan!

– Bocsánat...

A szárnyaimat összezártam, hogy áramvonalas legyek és jó gyorsan tudjak zuhanni lefele, mivel kitaláltam egy tervet. Leszálltam egészen a talaj szintre, alig volt 1 méter köztem és a föld közt, közben a vállam felett felnéztem és elégedetten láttam, hogy mindhárom lány engem követ, így megmertem azt csinálni, hogy a pálya egyik sárosabb részére levágtam a kvaffot, amit borzasztó szerencsémre észre sem vettek Aliciaék, majd miután elengedtem a labdát, homlokegyenest felfelé szálltam. Felfelé menetel közben találkozott a szemem Montagueval, akinek megmutattam az üres kezem és szerencsére levágta a helyzetet, majd miután kellő távolságra voltunk, ő elszaladt a kvaffért.

– Ne! Alicia, ne! Nincs nála! Nincs nála! –ordította Lee pánikolva, de a lányok a süvítő menetszél miatt biztos nem hallották– Gyerünk, valamelyik Weasley gurkózza már le!

– Jordan! Ha még egyszer ilyet mond, büntetőmunkára megy! –hitetlenkedik McGalagony.

– De tanárnő... –puffog– Szóval Moon nagy sebességgel tart felfele a fellegekbe, közben Crack és Monstro kivédi Weasleyék összes gurkóját, Montaguenak meg Warringtonnak pedig gyakorlatilag szabad az út Ronhoz... gyerünk Ron, ne hagyj minket cserben.

Azonban ismét a Mardekárosok ordítottak fel, én pedig megfordultam Angelináék felé, hogy megmutassam nincs nálam a kvaff. A döbbenet leírhatatlanul nagy volt, én meg összezártam a szárnyaim és újra zuhanásba kezdtem. Zuhanás közben volt egy-két másodperc, hogy kifújjam magam.

– Ahh... Montague bedobta a kvaffot, a Mardekár 20-0-ra vezet.

Ezek után Ron még 2 gólt beengedett nekünk –az egyiket szintén Montague lőtte, a másikat pedig Warrington, míg én megittam egy fél literes sima vizet, amit valamelyik Mardekáros dobott fel nekem a lelátóról–, amivel 40-0-ra álltunk, azonban egyszer Angelinának sikerült 40-10-re felzárkózni. George sikeresen eltalálta a bal szárnyam, amivel szerencsére nem okozott súlyos sérülést, de úgy bepörögtem tőle, hogy azt se tudtam merre állok arccal.

Gyorsan kigabalyodtam és Warringtonék után mentem, azonban a két terelő kicsit távol állt egymástól, majd Katie sikeresen megszerezte tőlük a kvaffot, de nem jutott olyan sokára, mivel Greg eltalálta egy gurkóval, alatta pedig már ott várakoztam, hogy elkapjam a kvaffot és Warringtonnal száguldottunk előre egy új gól reményében.

Passzolgatás közben azonban lefújták a meccset, mivel Harry nem sokkal alattunk elfogta a cikeszt, ami azt jelentette, hogy végül a Griffendél nyert és Ron beengedett góljai egy knútot se értek.

Végül lihegve leereszkedtem a Griffendél póznái alatt és kifújtam magam.

– Hű... a kviddics szárnyakkal eléggé megerőltető... –szóltam fújtatva és megtámaszkodtam a póznán– Nagyon kimelegedtem... Te is, Ron? –néztem körbe, de a fiú reakciómentesen kullogott a Griffendél öltözője felé– Ron? Várj! –de a srác ignorált– Ne már, Ron... ez csak egy játék! Itt csak a részvétel számít... –de a fiú keményen nem figyelt rám, ráadásul észrevettem, hogy a szabad kezét ökölbe szorította– Baszki....

Ekkor aztán megfordultam és a pálya másik végén láttam, hogy a két ház csapata és még néhányan nagyon közel álltak egymáshoz, szinte veszélyesen közel és a Griffendélesek mintha ugráltak volna.

– Azok meg mi a lófaszt csinálnak? Aerobikoznak levezetésként? –értetlenkedik Annabelle.

– Derítsük ki. –majd a tömeg felé sétáltam. Hát nem aerobik volt...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3