Legendás Lények Gondozása után Madam Pomfrey macskamenta injekciót adott nekem, hogy lenyugodjanak valamennyire az idegeim, majd utána olyan bódult állapotba kerültem, hogy kihagytam a Gyógynövénytan órát, ráadásul este hatig nem tértem magamhoz.

Amikor viszont felébredtem a szám teljesen ki volt száradva, a szemem tele volt csipával és szó szerint nem bírtam megmozdulni.

– Khm... khm... Madam Pomfrey...! –krákogtam álmos, rekedtes hangon, azonban még a beszéd is fájt. A szólásomra léptek zaja csendült fel a csendes kórteremben.

– Merlinnek hála csakhogy felkeltél, kedvesem! –hálálkodott a javasasszony reményteli hangon és az ágyamhoz kocogott.

– Miért nem tudok mozogni? –kérdezem kissé pánikolva, de csak suttogva és letekintettem a testemre. Azért nem tudtam mozogni, mert vastag szíjjakkal kötöztek az ágyhoz, amik szinte bevágtak a húsomba. Egy centi helyem sem volt.

– Azért... –kezdett neki a hölgy kelletlenül, miközben szemöldökcsipesszel állt neki kiszedni a szememből a csipámat– mert a főinspektor asszony így rendelkezett.

– És mi ez a fejemen? –érdeklődök újfent, mivel miközben lenéztem magamra, megpillantottam valami fémet az arcomon.

Madam Pomfrey mélyet sóhajtott.

– Ez egy szájkosár... –bökte ki nagy nehezen, majd lerakta a csipeszt.

– Arról a szájkosárról tetszik beszélni, amit a bidsik a harapós kutyákra raknak rá? –vizslatom a javasasszonyt, aki már kénytelen volt elnézni rólam, annyira nem tudott a szemembe nézni.

– Igen, Moon... –bólintott.

– A hangszálaim is fajnak... –húztam a számat.

– Azért, mert amikor Hagrid behozott, olyan hangosan sírtál, hogy kész csoda, hogy nem szakadtak el a hangszálaid... –hitetlenkedik a nő– Disaudiót kellett szórnom a teremre, hogy ne zavard a tanítást.

– Annyira sajnálom, Madam Pomfrey... –szipogom– Mivel érdemeltem ezt ki?

– Ugyan... Mi történt veled, kislány? –néz újra felém a javasasszony furcsállva– Nem mindennap látni olyan hybridet, akit sírógörccsel hoztak be hozzám.

Egy kicsit elcsendesültem és a plafont bámultam.

– Rájöttem valamire... –sóhajtottam szaggatottan. Pár mondatban elmeséltem a javasasszonynak, hogy hogyan szégyenített meg Umbridge és hogy hogyan tudtam meg az apám halálának körülményeit.

– Már értem. –teszi a kezét a karomra, amit sajnos nem tudtam viszonozni– Ahogy behoztak, kezdetben azt hittem, hogy megátkoztak, de most már rájöttem. Poszt traumás stressz.

– Az... mi? –szipogtam meglepődve.

– Sajnos nincs időm elmagyarázni, mert még a receptedet is ki kell állítanom, meg a hangszálaidra is keresnem kell valamit, de azt tanácsolom, hogy amikor megérkezik az édesanyád, akkor beszélgessetek el egymással, vagy az alteregóddal, mert lesz itt mit megbeszélni. –magyarázott gyorsan a nő, majd gyors léptekkel elrohant mellőlem a szobájába.

Alig telt el fél perc a javasasszony távozása óta, kopogtatás hangzott fel a Gyengélkedő ajtaján, amit Madam Pomfrey rohanva közelített meg.

– Mit akarsz, fiam? –nyitotta ki résnyire az ajtót a nő.

– Andromedát szeretném meglátogatni. –csendült fel Draco tiszteletteljes hangja. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy egy normális gyerek.

– Sajnálom, Malfoy, de Főinspektori, vagy annál magasabb különleges engedéllyel engedhetnélek be. –közli vele a nő türelmetlenül.

– És ebbe beletartoznak a házvezetők is? –kérdezi mint egyfajta utolsó reménysugár.

– Egy héttel ez előtt elfogadtam volna Perselus aláírását is, de ez egy újabb hét, új szabályokkal... –ingatja a fejét Madam Pomfrey– Sajnálom, fiam...

– Semmi baj... –felelte Draco, de tisztán kihallatszódott a hangjából a gúny.

– Nem értem mit kell itt felhúzni magunkat... –puffog magában a hölgy, majd visszaszalad a hálószobájába.

Amíg Madam Pomfrey a szobájában tevékenykedett, olyan vendég látogatott meg, akire nem vonatkozott a látogatási idő.

– Jó estét, Báró úr! –köszöntem a Véres Bárónak egy tompa mosollyal és a másik oldalam felé döntöttem a fejem, hogy szembenézzek a szellemmel– Ugye milyen szép esténk van?

– Ez egy elég gyenge próbálkozás attól, aki épp egy ágyhoz van szíjazva. –felelte a halott cinikusan, amit én úgyszintén egy gyenge mosollyal jutalmaztam– Régen láttalak itt, Andromeda...

– Már eljött az ideje, hogy bekerüljek végre a Gyengélkedőbe idén is... –sóhajtottam– Draco Malfoy küldte, hogy nézzen utánam?

– Majdnem. –csettintett a férfi az ujjával– Piton küldött engem, de Malfoy úrfi is ott volt.

A név hallatán ráncba szaladt a szemöldököm.

– Hát... akkor megmondhatja nekik, hogy milyen állapotban vagyok...

– Miért nem próbáltál meg kiszabadulni? –furcsállja a szellem.

Ez nekem is megfordult a fejemben és el is kezdtem feltölteni a kezem mágiával, azonban valamiért felsültem.

– Nem megy. –feleltem lehangoltan– Valami gátol benne.

– Hát az nem jó... –fűzi hozzá a Báró esetlenül– És hogy érzed magad? Milyen az általános közérzeted?

– Úgy be vagyok állva, mint a huzat... ráadásul ahogy hallod, teljesen elment a hangom... –grimaszolok– Nem akarok itt lenni, Báró úr!

– Meghiszem azt, kislány... –bólint a Báró egyetértően– Lehet, hogy amiatt nem tudsz varázsolni, mert "be vagy állva", nem tudom, de... –állt neki a magyarázatának a Báró.

– Találtam neked egy jó főzetet! –csapja ki Madam Pomfrey az ajtaját, miközben valami fiolát hozott magával, azonban megdöbbent egy kicsit– Véres Báró...! Üdvözlöm.

– Úgy szintén... –biccent felé a férfi.

– Gyere, Moon. Ezt idd meg. –lépett mellém, majd az üvegbe egy szívószálat varázsolt és a fejem alá tette a kezét, hogy nyelés közben ne nyeljek félre– Most már jobb?

Válasz nélkül, nemlegesen ráztam a fejem.

– De hát... –értetlenkedett a javasasszony.

– Nem is fog rajta segíteni semmi! –szól közbe a Báró.

– Hogy mondja? –fortyan fel a javasasszony és a szellem felé fordul– Magának mi köze a gyógyítási technikáimhoz, Véres Báró?

– Hát az, Pomfrey... –hajol közel a nőhöz a szellem, közben vészesen megcsörrentek a láncai– ...hogy én már a kezdetek kezdete óta itt vagyok és volt szerencsém abban, hogy láthattuk a többi szellemmel együtt felnőni az összes idejáró szfinxet és emlékszünk minden egyes tevékenységükre.

Ezen nem csak Madam Pomfrey, de még én is meglepődtem.

– Látta a felmenőimet... –döbbenek le.

– Értem, Báró úr, sajnálom. –szabadkozik a nő– Mit gondol, mi lehet a baja Moon torkának?

– Emlékszek olyan esetekre a múltban, amikor a te fajtádnak napokra elment a hangja és képtelenek voltak a gyógyítók visszahozni a hangjukat. –révedt el a Véres Báró az emlékeiben– Az eredmény mindig ugyanaz volt: olyan mágia szabadult fel a szervezetükben, amit a testük még képtelen volt elviselni. A felmenőid "Oroszlánüvöltés"-ként hivatkoztak rá.

– De honnan tudjuk, hogy biztosan ezzel állunk szemben? –kérdezi a javasasszony.

– Ezt még a pincében is lehetett hallani. Ekkora hangerőt Sonorusszal is nehéz elérni. –közli velünk a Báró.

– Köszönjük a szíves közreműködését, Véres Báró!

A Báró csak nagyvonalúan bólintott egyet, majd a talajon keresztül kilebegett a Gyengélkedőről.

– Merlinre... –sóhajtott Madam Pomfrey és felém fordult– Rendben... 2 választásod van: vagy bent maradsz, vagy saját felelősségre kiengedhetlek, de akkor gyógyszert kell szedned és a hangoddal sem tudok mit kezdeni.

– Pro és kontra?

– Ha bent maradsz, kímélve leszel, nem engedünk be senkit, csak a közeli családtagokat, meg a különleges engedéllyel rendelkezőket, addig maradhatsz, míg vissza nem jön a hangod és rendbe nem jössz mentálisan, viszont ha távozol, az elméd instabilitása miatt gyógyszert írok fel neked, meg beszélni se fogsz tudni. –vázolja fel a szituációt a nő– És még fel se soroltam mindent...

– Akkor én távoznék... –feleltem reménytelenül.

– Ácsi, Moon! Nyilvánvalóan ez nem így működik... –háborog Madam Pomfrey– Kiskorúságod jóvoltából csak a szüleid, a Főinspektor, vagy annál feljebb lévők írhatják alá a távozásod.

– És maga nem írhatja alá?

– Dehogynem, de nem írom alá.

– Miért nem?

– Ne foglalkozz már ezzel Moon! –nyavajog ismét a javasasszony és elindult a szobája felé– Merlinre... Nem is értem mit vitatkozok itt egy begyógyszerezett macskával...

Napokon keresztül járkáltam fel-alá a gyengélkedőn, azon gondolkozva, hogy miről maradok le ez idő alatt tanulás szempontjából, cserébe volt egy kis szorongásom azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a fogadtatás, miután kilábalok a problémámból, azonban a vége felé annyira belefáradtam mindebbe, hogy inkább úgy döntöttem, hogy kipihenem magam. Végül péntek délután távoztam a gyengélkedőről és a pince helyett most a Szükség Szobájába indultam, mivel idő közben felizzott a különleges DS Galleonunk, hogy szakkör lesz ma este.

Sajnos az adminisztráció miatt lekéstem a kezdést, de szerencsére megjelent nekem az ajtó, ami azt jelentette, hogy még nem utálnak teljesen a srácok.

Mikor benyitottam, az összes beszéd egyszerre halt el és minden szempár rám szegeződött. Még mindig viseltem azt az idegesítő szájkosarat, ráadásul egy láncot is fel kellett raknia Madam Pomfreynak a nyakörvemre, meg egy táblát is viselnem kellett a nyakamba akasztva, amin egy felírat állt:

Veszélyes, instabil elmeállapotú félvér vagyok. Messziről kerüljetek el!

Nem voltam egy túl bizalomgerjesztő látvány, de beljebb sétáltam, hogy körülnézzek a srácok közt.

– Sziasztok. –suttogtam és esetlenül felemeltem a kezem, hogy köszönjek– Sajnálom, hogy késtem, csak gondok voltak az adminisztrációval...

A többiek még mindig tág szemekkel vizslattak engem és miközben sétáltam közelebb, úgy váltak szét előttem.

– Sajnálom, srácok! Annyira sajnálom... –fakadtam ki és megint elkezdtem könnyezni– Volt időm végiggondolni az elmúlt pár napot és sajnálom... Foggalmam sem volt, hogy Dracoék mire készülnek és nem tudtalak titeket figyelmeztetni... –félve néztem az ikrekre és Harryre– Ráadásul Ronnak is lőttem egy gólt... –nyögtem be elfúló hangon és letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról, majd Ronra pillantottam– Ne már, gyerekek... mondjatok valamit... –nézek körbe reménykedve– Tudom is én, kövezzetek meg, vagy... vagy ordítsatok velem... csak csináljatok valamit könyörgök...

Mostanra már több ember, többek között lányok, kezdtek el pityeregni, majd mindenki a Trio felé nézett. A három barát aggódó pillantásokat váltott egymás közt, azonban ebben a pillanatban Emma lépett ki sírástól vöröslő szemmel az emberek közül és megállt előttem.

– Asszonypajtás... –szólal meg szánakozó hangon és lassan közelebb sétált hozzám– Téged Umbridge nyilvánosan megszégyenített kedden és büntetésből még láncra is vert, ráadásul olyat kérdezett tőled, amihez semmi joga nem volt, plusz ez annyira megviselt téged, hogy a gyengélkedőre kerültél és még te szorongsz itt nekünk, hogy mit gondolunk egy cseszett gólról?

Erre a költői kérdésre nem igazán akartam válaszolni, mert annyira bizonytalan voltam önmagamban, hogy fogalmam sem volt mi a jó válasz.

– Inkább nekünk kellett volna segítenünk... –jött oda Harry is egy bíztató félmosollyal, majd bátorításképp a vállamra helyezte a kezeit.

– Az a nő egy rasszista, erőszakos banya! –vázolja fel Hermione a véleményét háborogva és ő is idejött hozzánk– Igaz? –fordul körbe a diákok felé.

– Igaz! –hangzott fel kórusban, az én szívem meg megkönnyebbült egy cseppet.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3