– Hát akkor... –szólalt meg Hermione kicsit cincogva a lámpaláztól. A lány ezzel magára is vonta a figyelmet, de sokan nem felejtették el Harryt is szemmel tartani– Sziasztok! –a csapat nem köszönt vissza, csak tovább bámulták mindkettőt– Hát öhh... tudjátok miért vagyunk itt... öhm... öh... Harry arra gondolt...

Harry csúnyán nézett rá.

– ...Pontosabban... pontosabban eredetileg Andromeda adta az ötletet, hogy... –és itt a körülöttem állók mind rám függesztették a szemüket– ...hogy jó lenne, ha azok, akik SVK-t akarnak tanulni, mármint akik rendesen akarják tanulni, nem úgy, ahogy Umbridge gondolja, –Hermione végre megtalálta a hangját és sokkal magabiztosabbnak hangzott– mert amit ő tart, az nem nevezhető SVK órának.

– Úgy van! –helyeselt a Hollóhátas Antony Goldstein, amire Hermione kihúzta magát, Emma meg én pedig boldogan összenéztünk.

– Szóval arra gondoltam... –és itt egy másodpercnyi szünetet tartott– ugyan gyertek már ki! –nézett felénk frusztráltan és maga felé intett, mire a tömeg szétvált előttünk. Nem volt mit tenni, kisétáltunk Emmával Hermione mellé, aki erre két karjával szorosan magához vont minket– ...szóval... khm... arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha önállósítanánk magunkat.

Ekkor mindhárman váltottunk egy pillantást és Hermione bátorítóan átadta nekünk gondolatban a szabad szónoklás jogát. Mivel tudtam, hogy Emma introvertált, eldöntöttem hát, hogy én folytatom a gondolataimmal.

– Ez alatt azt érti a mi drága Hermione barátnőm, hogy szervezzünk magunknak egyfajta önvédelmi tanfolyamot. –kezdtem neki és egy kicsit előrébb léptem, ha már nincs pódium, ahova felállhatok– Egyáltalán nem elméletit, hanem gyakorlatit, ahol elsajátíthatjuk az igazi varázslatok csínnyát-bínját.

– De azért az RBF-et is meg akarjátok szerezni SVK-ból, ugye? –kérdezte a szintén Hollóhátas Michael Corner.

– Persze! –csilingelt Emma hangja mögülem és mellém lépett. Sikerült megtalálnia a hangját– De szerintem annál most több kell nekünk.

– Valóban képesnek kell lennünk rá, hogy megvédjük magunkat, mert... –lépett a másik oldalamra Hermione és nagy levegőt vett– ...mert Voldemort Nagyúr visszatért. A várt reakció azonnal érkezett. Miért is lepődtem meg...

Cho Chang barátnője felsikoltott és leöntötte magát a vajsörével, a Hollóhátas Terry Boot egész testében összerándult, Padma Patil megborzongott, Neville pedig egy furát nyikkant, amit pedig köhögéssel próbált leplezni, mindeközben pedig mindenki áhítatosan, éhes tekintettel Harryre meredt.

– Szóval ez a terv. –folytatta Hermione– Ha benneteket is érdekel a dolog, meg kell beszélnünk hogyan fogunk...

– Mi bizonyítja, hogy Tudjukki visszatért? –kérdezi eléggé barátságtalanul a Hugrabugos kviddicsező.

– Dumbledore hisz benne... –kezdte Emma, hátha meggyőzi háztársát.

– Úgy érted Dumbledore hisz neki. –vágta rá a szőke srác Harry felé biccentve.

– Ki vagy? –mordult rá Ron.

– Zacharias Smith. –felelte– És szerintem jogunk van róla tudni, hogy miből gondolja Potter, hogy Tudodki visszatért.

– Várjatok! Most nem ezt kell megbeszélni, Zach... –próbálta csitítgatni Emma.

– Semmi baj, Emma. –szólalt meg Harry. Lehetett rá számítani, hogy páran csupán azért jönnek, hogy megtudjanak infókat a témával kapcsolatban, de hogy ennyien– Azt kérded miből gondolom, hogy Tudodki visszatért? –ismételte Zach szemébe nézve– Abból, hogy találkoztam vele. Dumbledore tavaly az egész iskolának elmondta mi történt. Ha neki nem hittetek, nekem sem fogtok és nem akarom azzal tölteni a napom, hogy győzködjelek titeket.

Mindenki visszafojtott levegővel hallgatta őt.

– Dumbledore tavaly csak annyit mondott, hogy Tudodki megölte Cedric Diggoryt és te visszahoztad Diggory holttestét a Roxfortba. Nem árult el részleteket, nem derült ki pontosan hogyan halt meg Diggory, pedig szerintem mindenkit érdekelt volna...

– Akit csak az érdekel, milyen, mikor Voldemort megöl valakit, az hiába jött ide! –felelte Harry. Látszott a srácon, hogy már kezd kijönni béketűréséből– Nem fogok Cedric Diggoryról beszélni, úgyhogy már most elmehetsz, ha akarsz!

Harry mérgesen nézett ránk. Valószínűleg dühös, mert Cedricről kérdezgetik.

– Hát akkor, ahogy Hermione is mondta... –vettem át a beszélgetést, mivel látszódott, hogy mindkét lány hirtelen megnémult– Ha akartok rendes önvédelmet tanulni, akkor meg kell beszélni, hogy hogyan csináljuk, milyen gyakran találkozunk és hol legyen a...

– Igaz az... –szakított félbe egy Hugrabugos– hogy tudsz Patrónust idézni?

Erre a csoport morajlani kezdett.

– Igen. –felelte kurtán Harry.

– Inkharnálódott Patrónust?

– Nem ismered véletlen Madam Bonest?

– Ő... a nagynéném. Susan Bones vagyok. –felelte– Mesélt nekem a tárgyalásodról, szóval tényleg igaz? Szarvas alakú a Patrónusod?

– Igen.

– Hú, Harry... –álmélkodott Lee Jordan– Nem is tudtam.

– Anya azt mondta Ronnak ne terjesszük. –magyarázta vigyorogva Fred– Szerinte így is épp eléggé reflektorfényben vagy.

– Jól mondta... –dörmögte Harry, mire néhányan felnevettek.

Az egyik sarokban ült egy boszorkány, akinek a fátyla a földig ért, azonban most fészkelődni kezdett.

– És tényleg te ölted meg a baziliszkuszt? Azzal a kardal, ami Dumbledore szobájában van? –folytatta Harry faggatását Terry Boot– Az egyik festmény mesélte nekem tavaly.

– Igen. –felelte zavartan Harry.

Justin Finch-Fletchley elismerően füttyentett, a Creevey-fivérek ámulva összenéztek, Lavender Brown pedig eltátotta a száját.

– És mikor elsősök voltunk... –húzta még tovább Neville– ...megmentette azt a bölcs követ...

– A Bölcsek Kövét. –javítottam ki és visszagondoltam még azokra az időkre, amikor még élt Flamel bácsi és Perenelle néni.

– Igen, azt! Megmentette Tudjátokkitől. –fejezte be a srác.

Hannah Abbott szeme tojás nagyságúra tágult.

– És azt se felejtsük el... –szólalt fel Cho Chang, Harry titkos szerelme– Hogy kiállta a Trimágus Tusa próbáit. Kijátszotta a sárkányokat, a sellőket, az akromantulát...

A diákok elismerően sustorogtak és bólogattak. Hermione, Emma és én pedig izgultunk és összenéztünk.

– Figyeljetek... –szólalt fel Harry, de látszott rajta, hogy nehezére esett– Nem akarom, hogy ál-szerénynek tartsatok, de minden esetben kaptam valamilyen segítséget! –és itt fél szemmel felém sandított.

– A sárkánynál nem! –vágta rá Michael Corner– Az káprázatos repülés volt.

– És idén nyáron sem segített senki elkergetni a Dementorokat. –vágta rá Susan Bones.

– Nem. –ismerte el Harry– Jól van. Tudom, hogy bizonyos dolgok segítség nélkül is mentek, csak azt akarom mondani...

– Kimagyarázod magad, hogy ne kelljen semmit megmutatnod nekünk? –vágott a szavába váratlanul Blaise.

– Van egy ötletem! –szólt közbe Ron, mielőtt Harry válaszolhatott volna– Mi lenne, hogyha befognád a szádat?

Hermione és én úgy néztünk a srácra, mintha fejen állva ugrált volna.

– Azért jöttünk, hogy tanuljunk tőle, erre azt mondja, hogy nem is tud semmit. –kontrázott Zacharias Smith.

– Nem azt mondta. –mordult rá Fred.

– Szeretnéd, ha kipucolnánk a füledet? –kérdezte George és az egyik csodabazáros táskájából előhúzott egy hosszú, vékony szerszámot.

– Ha kéred, máshova is szívesen bedugjuk. Nekünk mindegy... –felelte lazán Fred. Én csak az orrnyergemet masszíroztam.

– Haladjunk tovább. –szólt közbe gyorsan Emma.

– Először is: egyet értünk abban, hogy tanulni akarunk Harrytől? –nézett körbe Hermione válaszra várva. A társaság igenlő morajjal felelt. Zacharias konokul morgott egyet és összefonta a karját, de csak mert valószínűleg lekötötte a figyelmét a "szerszám" Fred kezében.

– Helyes! –bólintott megkönnyebbülten Hermione– A következő kérdés az, hogy milyen gyakran találkozzunk? Szerintem úgy van értelme, hogy legalább heti 1 közös gyakorlást tartunk...

– Egy pillanat! –szólt közbe Angelina– Úgy kell időzíteni, hogy ne ütközzön a kviddics edzéseinkkel.

– Meg a miénkkel sem. –vágta rá Cho.

– A miénkkel sem. –jött a válasz Zachariastól.

– Biztos találunk olyan estét, ami mindannyiunknak megfelel... –közlöm velük megértően, hisz én is ugyanilyen cipőben járok.

– ...De szerintem kevés olyan dolog van, ami fontosabb, minthogy megtanuljunk védekezni... Voldemorttal, a Halál Falókkal szemben. –tette hozzá bizonytalanul Hermione.

– Úgy van! –harsant fel Earnie hangja a Hugrabugból– Szerintem is nagyon fontos dolog. Talán a legfontosabb minden idei feladatunk közül az RBF vizsgákat is beleértve. –és közben kihívóan körülnézett– A magam részéről érthetetlennek tartom, hogy a Minisztérium ebben a válságos helyzetben ilyen lehetetlen tanárt ültetett a nyakunkra. Ők persze tagadják, hogy Tudjátokki visszatért. Na de mégis! Olyan tanárt küldeni nekünk, aki egyenesen meg akarja akadályozni, hogy védekező bűbályokat használjunk.

– Úgy tudjuk Umbridge azért nem akarja, hogy önvédelmet tanuljunk –szólt Emma–, mert az a rögeszméje, hogy Dumbledore magánhadsereget szervez az iskola diákjaiból, vagyis mozgósítani akar minket a Minisztérium ellen...

Ettől a hírtől látványosan elhalkult a társaság, kivéve Luna Lovegoodot, Poppy Greengras barátnőjét, aki cseppet sem hatódott meg a hallottakon.

– Hát igen, ez logikus. Végül is Cornelius Caramelnek is van magánhadserege.

– Mi? –nyögte Harry letaglózva.

– Van egy Heliopátokból álló serege. –jelentette be halál komolyan Luna.

– Nincs. –vágta rá Hermione.

– De, van. –feleselt a lány.

– Mik azok a Heliopátok? –pislogott Neville.

– Tűzszellemek. –válaszolta Luna és tányér méretűre kidülledtek szemei, megszállottságot sugallva ezzel– Hatalmas lángoló lények, melyek mindent felégetnek maguk körül, amerre csak...

– Heliopátok nem léteznek, Neville. –jelentette ki Emma nyugodt hangon, de mégis kissé fegyelmezően.

– De igen is léteznek! –méltatlankodott Luna.

– Bizonyíték? –nézek a lányra türelmesen.

– Rengeteg szemtanú számol be róluk. Csak azért, mert ti olyan beszűkültek vagytok, hogy mindent az orrotok alá kell dugni...

– Khm... khm...

Ginny olyan ügyesen utánozta Umbridge hangját, hogy többen riadtan körülnéztek, aztán persze jót nevettek.

– Nem azt akartuk megbeszélni, hogy milyen gyakran tartsunk önvédelmi edzést? –hitetlenkedik a vöröske.

– De, igen! –kapott az alkalmon Hermione.

– Igen, Ginny. Teljesen igazad van!

– Hetente egyszer oké. –mondta Lee Jordan.

– De csak, ha... –kezdte Angelina.

– Igen, tudjuk. Csak ha nem ütközik a kviddics edzéssel. –legyintettem mosolyogva– Akkor most azt döntsük el, hogy hol találkozunk.

Ez már egy fokkal nehezebb kérdés volt. Mindenki némán töprengett.

– A könyvtár nem jó? –kérdezte végül Katie Bell.

– Madam Cvikker nem repesne az örömtől, ha rontásokat szórnánk egymásra a könyvtárban. –felelte Harry.

– Használjunk egy üres tantermet. –indítványozta Dean, közben a srác ötlete elindított bennem valamit. Mintha körvonalazódott volna bennem egy ötlet.

– Az jó ötlet! –helyeselt Ron– McGalagony biztos beenged a termébe. Harrynek is kölcsön adta, amikor a Trimágus Tusára edzett.

– Jól van. Majd megpróbálunk termet szerezni. –zárta le a témát Hermione– Ha meglesz az első találkozónk helye és ideje, majd értesítünk mindenkit.

Hermione már épp elkezdett kotorászni a táskájában, amikor közbeszóltam.

– Várjatok! –haboztam egy kicsit  hogy mindenki rám figyeljen– Nekem lenne egy ötletem.

– És miért kéne megbíznunk benned? –jött a kérdés Zachariastól.

– Hogy? –lepődtem meg kissé.

– Év eleje óta Malfoy bandájával lógsz, ugyanúgy mocskolódsz, nagy pofájú vagy és eltaszítod a legtöbbünket, mint ők. –folytatta szemrehányóan Michael– Ezek után hogy bízzunk benned...?

– Figyeljetek... –néztem körbe, hogy mindenkire rá tudjak pillantani– Tudom, hogy az utóbbi időben eléggé... nos, ahogy megfogalmaztad, Mich... nagypofájú lettem, de az nem én voltam...

– De hát akkor ki? –szólalt fel Poppy szomorúan– Nincs még egy bundás macska-ember a suliban.

– De a gondnokunk, Depp megismertetett velem egy kiváló, bidsi tecnológiát... ezt figyeljétek... –feleltem felcsigázva, majd elkezdtem szikráztatni a kezeimet és a szemgolyóm közelébe emeltem őket, hogy varázslat segítségével kivegyem őket.

– Az... az egy kontaktlencse? –kérdezte Dean Thomas a lebegő lencséket nézve.

– Pontosan. –bólintok– Akik nem járatosak a bidsik világában, annak elmagyarázom, hogy ezek kontaktlencsék és a bidsik arra használják, hogy jobban lássanak vele, vagy hogy más színű legyen a szemük, esetleg... mindkettő egyszerre. –mesélek. A csapat végre nem undorral, hanem kíváncsisággal figyelt. Főleg a Weasley-ikrek– Én is csináltam egy személyre szabottat, amivel azt akartam elérni, hogy senki se lássa, ha esetleg kifehéredik a szemem.

– De hát észrevettük volna, ha hirtelen elveszted az összes színed... –értetlenkedik Lisa Turpin.

– Akkor nem, ha engedem, hogy Annabelle átvegye rajtam az irányítást... –és itt bűnbánóan lehajtottam a fejem– Akkor csak a szem változik...

Néhányan rájöttek már, hogy mire akarok kilyukadni, de a legtöbben még a sötétben tapogatóztak.

– Engedd már, hogy megmutassam nekik... így sosem fogják megérteni. –unszol hirtelen az alterem.

A többiek égető pillantása alatt alig volt pár pillanat, hogy döntsek.

– Rendben... –egyeztem bele végül sóhajtva.

– Amon szerelmére...! –hitetlenkedik Annabelle, mire kíváncsi susmogás indult a tömegben– Ti tényleg azt hittétek, hogy a kis Andromeda képes lenne sárba tiporni a kis barátait? –néz körbe az alterem egy magabiztos vigyorral, látványosan, hogy mindenki lássa a szemét. Néhányan meg is szeppentek a látványtól– Ugye milyen jól utánozom a hangját? –büszkélkedik vigyorogva és elkezdett körbe járni. Az első sorban mindenki hátrébb lépett egyet– Ezt hallottátok minden egyes nap, míg tényleg el nem hittétek amit láttatok... –azzal felemelte az asztalról az egyik kontaktlencsét mágiával és a szeméhez emelte– Látjátok? Ez egy mestermű! Hűen utánozza a Moon-család aranyló sárga macskaszemeit. A mi gyáva Andromedánk kész volt csak azért összerakni egy ilyen kis szart, hogy ne kelljen közvetlenül szembe néznie az utálatotokkal.

– Basszus, Andi... –sápítozott könnybe lábadt szemmel Sally Smith és Lisába karolt. Nem ő volt az egyetlen, akinek így izzadt a szeme.

– Gyáva módon mögém rejtőzött, mert nem bírta elviselni, hogy nyíltan elutasít titeket. –fokozta tovább a hangulatot Annabelle.

– Mit művelsz? Honnan tudod ezt? –kérdeztem meg félve.

– Szerinted hol élek, picinyem? –válaszolta mérgesen és végül megállt középen, hogy mindenki jól lássa– Andromeda képes volt csak azért hagyni, hogy ócsároljalak titeket, mert nem mert titeket nyíltan felvállalni...!

– Ez nem pontosan így van!

A tömegből Blaise hangja törte meg a csendet. A srác előlépett és Annabelle-el szembe állt.

– Az igaz, hogy Andromeda nem merte felvállalni a többieket, de tavaly év végén Lisbeth is elment. –magyarázta határozottan és a többiek felé nézett– Egyedül lett volna a házában a sok vérmániás, gazdag pöccsel...

Ekkor hátulról egy nagyot löktek rajta és a csapatnak esett, akik szerencsére felfogták. Nyilván Annabelle volt az.

– Te meg mi a lófaszt avatkozol bele, Zambini?

– Ne merd bántani a barátaimat! Elég volt a hülyeségből!!! –szólaltam fel határozottan, majd elég gyorsan visszavettem az irányítást Annabelle felett– Blaise! Úgy sajnálom! –szaladtam oda hozzá.

– Nem tesz semmit... ő tette ezeket. –felelte a srác lazán és leporolta magát.

– Ez mind igaz? –néz a szemembe Katie Bell. Félve körbenéztem a társaságon, majd fél kézzel beletúrtam a hajamba.

– S-sajnálom srácok... –feleltem meggyötört hangon és nekem is megjelent 1-2 könnycsepp a szemem sarkában– Gyenge voltam... nem merem felvállalni... –a többiek nem reagáltak, némelyikük aggódva nézett ránk, némelyikük szomorúan, de úgy látszott senki sem akart beleavatkozni– Figyeljetek... mostantól kezdve akkor normális leszek és megsemmisítem ezt a kontaktlencsét.

– Ne! –kiáltott fel Emma és a karom után kapott– Ne tedd.

– Miért?

– Mert én is pontosan tudom, milyen, ha elveszítesz egy barátot a saját házadban. –felelte és mindketten Katyre gondoltunk– Maradjon csak a szemedben a kontaktlencse és beszéljen nyugodtan Annabelle.

– És azzal mi változna?

– Hogy már mi is tudjuk az igazat. –szól közbe Poppy bátorító mosollyal.

– Mi tudni fogunk rólad, Andi. Nem kell félned. –mosolygott rám Cho.

– Köszönöm, srácok... –sóhajtok nagyot és végre én is elmosolyodtam. Megkönnyebbültem– Egyébként tanulás és kviddics közben 100%, hogy én vagyok. Annabelle nem szeret tanulni, kviddicsezni meg nem tud...

Ekkor többen is kuncogtak.

– Rendben, gyerekek. Ideje aláírni a tagok listáját... –szólt közbe Hermione és elővett egy pergament, amire "Dumbledore Serege" volt ráírva– Arra gondoltam, hogy írja fel mindenki a nevét erre a lapra, hogy tudjuk ki volt itt és szerintem... –itt nagy levegőt vett– Nem kéne szétkürtölnünk, hogy mit csinálunk, úgyhogy aki felíratkozik, egyben megígéri, hogy nem szól a dologról se Umbridge-nek, se senkinek.

Fred magához vette a lapot és könnyű szerrel ráfirkantotta a nevét. Az arcokat figyelve szemmel látható volt, hogy nem mindenki örül ennek az aláírásosdinak. Zacharias nem vette át George-tól a lapot.

– Earnie majd szól nekem, hogy mikor találkozunk.

Azonban Earnie sem szeretett volna nagyon felíratkozni. Hermione, Emma és én szúrósan néztünk vissza rá.

– Mi... mi prefektusok vagyunk... –bökte ki Earnie elsősorban Emmának– ...és ha valaki megszerzi a listát? Szóval... ti is mondtátok, hogy Umbridge-nak nem kéne megtudnia.

– Te meg azt mondtad, hogy ez a dolog a legfontosabb feladatod. –emlékeztette Harry.

– Persze az is, csak...

– Earnie... komolyan azt hiszed, hogy kiadom a kezemből a listát? –méltatlankodott Hermione.

– Nem, dehogy. –szedte magát össze Earnie– Aláírom.

Earnie színjátéka után senki sem emelt kifogást az aláírás ellen. Miután az utolsó ember, Blaise neve is felkerült a listára –sikeresen meggyőztük a srácot–, Hermione gondosan összecsavarta és a táskájába rejtette a pergament.

Végül a csoport 2-3 fős társaságban szállingózott kifelé. A megbeszélés után odajött hozzám néhány ember, hogy bocsánatot kérjenek a félreértelmezett szerepem miatt, én meg megköszöntem nekik a gesztusukat és a végén távoztam Blaise-val. Visszatértünk Dracoékhoz feltűnésmentesen.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3