Sötétség. Mindenhol sötétség. Körbevesz, ápol, s eltakar. Bekebelezett s többé soha nem ereszt. Ott lebegek a semmiben és várom, hogy Anubis rávezessen az alvilági utamra, hogy majd a gonoszság 3 állatából álló démon, Ammut istennő végleg felfalja a szívem. Hogy végleg elenyésszek.

Ehelyett halk lihegésre és cipőkopogásra lettem figyelmes, amik mind kezdtek egyre erősödni. Éreztem, hogy 2 kéz tart és ringat engem. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de csak egy sötét foltot láttam magam felett.

- Anubis? -kérdeztem elhaló hangon.

- Nem talált. -felelte Piton Professzor.

- Hova visz?

- Egy békésebb helyre, ahol pihenhet. -válaszolta ugyanolyan semlegesen, mint az előzőt.

Az se érdekelt, hogy Piton cipel, muszáj volt lecsukni a szemem, mert eszméletlenül fáradt voltam.

Később újra magamhoz tértem, azonban most Dumbledore irodájában, egy kanapén feküdtem és a volt igazgatók festményei figyeltek árgus szemekkel.

- Ébredezik, ébredezik! -riasztották az itt lévőket, mire megint hangos cipőkopogás verte fel a csendet.

- Andi, Andi... -hallottam meg egy ismerős hangot. Emmáé volt.

- Srácok... -nyögtem és megpróbáltam felülni, de túl gyenge voltam hozzá. Ekkor egy lágy, de hideg kéz óvatosan visszatolt fekvő helyzetbe.

- Maradj még... pihenned kell. -szólt most Beth.

Óvatosan kinyitottam a szemem és a vakító világításon kívül észrevettem egy fekete és két fehér foltot. Emma, Beth és Sirius üstökei voltak.

- De jó, hogy itt vagytok. -vigyorogtam feléjük kissé kábultan.

- McGalagony hozott minket ide. -válaszolta Sirius- Dumbledore mondta neki, hogy hozzon fel minket ide, mert vészhelyzet van, aztán megjelent Perselus a karjaiban veled és lefektetett a kanapéra.

- Igen-igen! Rengeteg vágott seb volt a testeden, amit Piton professzor be is forrasztott azonnal. -kontrázott Beth- Azt mondta, hogy sok vért vesztettél, ami miatt egy kicsit szürkébb is volt a bundád, majd beadott neked 2 üveg vérpótlót és betakart a talárjával. Azt még hozzá tette, hogy valaki írjon az anyukádnak a történtekről, akinek megvan a címetek, így hát mi közösen írtunk egyet.

- Azt se tudtuk, hogy hol voltál, asszony... -csattan fel elérzékenyülten Emma és a nyakamra feküdt- El nem tudtuk képzelni, hogy hol jártál. Sirius felkutatta utánad az egész kastélyt!

Miután végre tisztább lett a kép, megpillanthattam a barátaim arcvonásait. A két barátnőm szeme sarkában az örömkönnyek fénye csillant meg, míg Siriuson is valami hasonló van, csak rajta az látszódott, hogy még messze nem nyugodt teljesen.

- Bocsánat, hogy így eltűntem, csak úgy éreztem, hogy ezt egyenlőre titokban kell tartanom... -lombozódok le kissé- Harry jól van? -terelem gyorsan a témát.

- Még nem tudunk róla semmit. McGalagony azt mondta, hogy rögvest felhozza, amint tudja. -magyarázza Sirius. Hát ezért volt az a nagy szomorúság...

- Kérhetek egy pohár vizet?

- Hogyne! -helyesel Emma, majd leszáll rólam és elszalad a dohányzóasztalhoz, hogy töltsön egy pohárral. Addig a többiek szépen, óvatosan felültettek a kanapén.

- Köszönöm, hogy itt vagytok velem. -nézek körbe a srácokat vizslatva.

- Itt leszünk veled mindig, jóasszony. -mosolyog felém Emma melegen, majd felém nyújtja a poharat és lecsüccsent elém.

- Számíthatsz ránk! -kacsint Beth. Én csak egybe lehúztam a vizem, mivel már nagyon ki voltam száradva. Valószínűleg a vérpótló eléggé kiszárított.

- Köszönöm. -mosolyodtam el én is és lepillantottam Piton talárjára. Az a talár, ami mindig olyan vészjóslóan lebegett utána, ami mindig árasztotta magából Piton jellegzetes megkeseredett, régi cipőkhöz hasonló illatát, most inkább a bájitallaborok egyfajta egyedi fűszeressége áramlik belőle. Megmarkoltam a nyakánál az anyagot és az orrom elé húztam, azonban meglepődtem, hogy most egyáltalán nem volt taszító számomra, mint a korábbi években.

Ebben a pillanatban Harry és Dumbledore lépett be az ajtón. Mindkettőjük viseltesen nézett ki, leginkább mentálisan, de Harry testileg is. Sirius és a lányok azonnal felkapták a fejüket, majd rögvest eléjük mentek.

- Nem esett bajod, Harry? -érdeklődik rögtön Emma.

- Tudtam... tudtam, hogy valami ilyesmi... -töri a fejét Beth.

- Nem esett bajod? -kérdezi Sirius feszülten, majd remegő kézzel ide vezette a kanapéhoz közel egy székhez.

Dumbledore elmondott nekik mindent, amit az ifjabbik Barty Kuportól hallottak, mivel Piton Veritaserumot itatott az említett férfival és kitálalt nekik. Az igazgató először azzal kezdte, hogy hogyan került ide és hogyan szökött ki az Azkabanból. A Veritaserum hatása alatt lévő férfi azt mesélte, hogy a betegséggel küszködő édesanyja mentette meg úgy, hogy amikor elmentek egyszer hozzá látogatóba, egy Százfülé-főzettel teli üveget adtak neki, tőle meg hajszálakat vettek el, hogy egy másik adag főzetbe keverjék bele, ami az anyjáé volt. Testet cseréltek, majd egyszerűen távoztak a helyről. A dementorok vakok, ezért nem vették észre, a rabok pedig azt hitték, hogy ő Kupor felesége. Utána az apja bújtatta otthon Imperius-átok hatása alatt és egy láthatatlanná tévő köpenyben, közben végig Kupor házimanója vigyázott rá. Egy nap azonban megérkezett Bertha Jorkins, aki titokban kifigyelte, hogy Winky, a házimanó egy láthatatlan emberhez beszél, majd ezt felrótta Kupornak, aki erre memóriatörlést hajtott rajta végre, ami túl erős lett és károsodott tőle az agya.
Ezek után Dumbledore áttért a Világkupadöntőn történt eseményekre. Erre Kupor fia azt mondta, hogy Winky tanácsára Kupor elvitte fiát a meccsre, méghozzá a díszpáholyba, ami miatt ott rettegett Winky szegényke a magasban. Akkor kitört apja irányítása alól és akkor lopta el Harry pálcáját. Később az Ifj. Kupor azt használta fel, hogy felküldje a Sötét Jegyet, hogy megijessze azokat a halálfalókat, akik nem vállalták Azkabant Voldemortért. Barty Kupor azért bocsájtotta el Winkyt, mert nem tudott vigyázni a fiára, majd utána észrevétlenül hazavitte az Imperius hatása alatt.
Később Peter Pettigrew és a Sötét Nagyúr kiszabadította az Ifjabbik Barty Kuport apja ketrecéből, amit az újra emlékező Bertha Jorkinstól hallottak, majd Barty Kuport Imperius hatása alá vonták, Pettigrew meg a fiú pedig közösen legyőzték Mordont, hogy a fiatal Barty Kupor át vegye a helyét a Roxfortban.
Amikor az "őrült" Barty Kupor megjelent, majd eltűnt a roxforti birtokon, én azért nem éreztem a szagát az erdőben, mert akkor a fia már megölte és egyetlen csonttá transzformálta. Ál-Mordon is azért volt ott olyan hamar, mert már régesrég ott várakozott, hogy megérkezzünk. Engem azért ajánlott be a 3. próba védvonalába, mert tudta, hogy én se és Annabell sem ölt még a Roxforban, ráadásul látta, hogy szinte majdnem az összes bajnokkal közeli kapcsolatban voltam, szóval könnyű akadálynak számítottam. Még azt is elmondta, hogy hogyan küzdöttem Annabellel a menekülésért és hogy egyfajta "üdv újra itthon" ajándéknak szánt engem a Nagyúrnak.

A barátaim megborzongtak Dumbledore minden szaván, ami hol a Voldemorttal való párbajról, hol pedig Kupor falábával való gyomorszámba taposásáról és fenyegetéséről szólt. Megértem őket. Én is megborzongnék, ha Siriust, vagy akár a többieket fenyegetnék az animágusos titkaikkal kapcsolatban.

Amint Dumbledore befejezte a mondókáját, félhold alakú szemüvege mögül pont rám szegezte tekintetét. Sejtem mit akarhat tőlem...

- Andromeda... amikor betörtünk Kupor irodájába, te Harry és Kupor széke között feküdtél, a bundád alatt vágások borították a tested, a fejed Harry térdei között volt és a plafont nézted. -vázolja fel az expozíciót Dumbledore, én pedig úgyszintén felfele néztem, hogy visszapislogjam a könnyeim- El kell mondania mi történt...

Hosszasan néztem az ősz szakállú, bölcs professzorunkat, de csak egy megfáradt, idős ember nézett vissza rám. Végül nemlegesen megráztam a fejem és a halántékomhoz nyúltam. Lepergett a szemem előtt mindaz, amit Kupor művelt velem addig, amíg el nem vesztettem az eszméletem a vérhiánytól. Olyan érzés volt, mintha olyannal kapcsolatban vontak volna kétségbe, ami a születésemtől halálomig kiteszi az egész életemet: hogy egy legendás, ősi nemzetség tagja vagyok, hogy szfinx vagyok, aki haláláig védelmezi a rábízott dolgot, vagy személyt. Végül nagy nehezen kihúztam az agyamból egy csillogó, fényes emléket. A felnőttek vették a lapot és Dumbledore habozás nélkül átnyújtott egy üres fiolát, amibe beletölthettem az emlékem.

- Tessék. Ebben mindent megtalál. -felelem hidegen és átnyújtom neki a fiolát. Ahogy előrehajoltam, két kövér könnycsepp szaladt ki mindkét szememből.

- Lekötelez... -bólint felém, majd egy parafadugóval lezárta és a zsebébe süllyesztette- Hol tanulta meg kivenni az emlékeit? -érdeklődik.

- Édesanyám tanított meg rá fiatalon. Könnyű varázslat, ráadásul nekünk is van Merengőnk, szóval kézenfekvő volt. Bár egy 8 évesnek nincs túl sok túlcsorduló gondolata... -magyarázok, azonban kezdem magam tompán érezni.

Dumbledore egy pillanatig elmosolyodott, majd Harry felé pillantott, hogy őt is kikérdezze. Én megittam még két pohár vizet, majd elnyomott a fáradság.

Másnap a gyengélkedőn keltem. Meleg paplanom mintha mázsás súlyként nehezedett rám, bár ez lehet attól van, hogy több réteget halmoztak rám. Halk sutyorgást hallottam mindkét oldalam felől a fény pedig szinte kiégette a szemem.

- Osiris szerelmére... -buknak ki belőlem a szavak és hunyorogva körül nézek. Jobb oldalamon ott volt Emma, Beth és édesanyám, a balomon meg Mrs. Weasley, Bill, Hermione és Ron pattogtak Harry körül. Az említett személyek mind felém kapták a fejüket.

- Kicsim... -hajol felém megenyhülten édesanyám és a homlokomra puszilt.

- Csókolom. -bólintottam Mrs. Weasley felé- Sziasztok. -mosolygok feléjük és kissé letolom magamról a takarókat, hogy szabaddá váljanak a kezeim.

- Szia... -köszön Harry kissé gyengén és egy alig észrevehető mosoly jelent meg az arcán.

- Úgy aggódtunk, hogy nem fogsz felépülni... -néz rám bociszemekkel Mrs. Weasley.

- Hát igen... ha kettő aggódós anyuka összetalálkozik, ott kő kövön nem marad... -fűztem hozzá vigyorogva.

- Hát ez szentigaz... -prüszkölt Ron kissé meggörnyedve.

- Fiacskám! Hát erre neveltelek? -háborodik fel kissé a hölgy, azonban látni lehetett, hogy egy kósza mosoly bujkál az arcán.

- Úgy látszik már kezd megjavulni a mi szfinxünk... -pillant felém Beth sunyin mosolyogva.

- Visszatért a humora... visszatért a humora! -dalolászik Emma és elkezdett maga körül forogni.

- Srácok... egy picit csendesebben... -vág közbe Harry és a homlokát masszírozza- Zsibbad a homlokom...

- Hogyne-hogyne, kisszivem... -helyesel kapitányosan Mrs. Weasley, majd tücsökciripelés ülepedett ránk.

- Néha annyira sajnállak titeket srácok... -töri meg a csendet Hermione hirtelen. Olyan filozofikusan csengett a hangja- Ti kapjátok mindig a feketelevest... -és itt rám és Harryre vezette a tekintetét.

- Nem kell félned, asszony... -felelem biztatóan és felé nyújtom az egyik kezem. Hermione mosolyogva belehelyezte a kacsóját és gyengéden megszorította a kezem- Harryt és engem is kemény fából faragtak. Olyannyira, hogy ha baltáknak születtünk volna, tuti, hogy minden helyzetből kivágjuk magunkat.

- Na jó! Most már elég volt ezekből a szóviccekből... -tiltakozik Ron szintén mosolyogva. Csodálkoztam is, hogy eddig nem szólalt meg.

Ülő helyzetbe tornáztam magam és az embereket kezdtem figyelni.

- Úgy aggódtam érted, kiscicám... azonnal repültem, amint megkaptam a levelet... -fordul felém anya, amivel azonnal elvonta a figyelmem- Nagyon bátor voltál... büszke vagyok rád...

- D-de hogy? Láttad az emlékeim? Vagy... -találgatok.

- Láttam... Dumbledore úgy gondolta, hogy jogom van hozzá, hogy megnézzem. -magyarázta kissé elkomorodva- Nagyon megható volt, amit a végén mondtál... -szipog és látom, hogy a szemei is bepárásodnak.

- Piton professzornak köszönhetem. Az ő talárjában tértem magamhoz Dumbledore irodájában, meg emlékszem a hangjára, ahogy beszélt hozzám...

- Nem ő az a tanár, aki ki nem állhat téged? -kérdezi kissé megzavarodottan.

- De... és ezért furcsa, hogy így viselkedik... -töprengek- Megjegyezted a nevét... -nézek rá elkerekedett szemekkel.

- Előfordulhat... -mosolyodik el anya könnyes tekintettel.

- Menjünk akkor. Lassan ideje lenne bepakolnom az utazóládámba... -mosolyodok el és felállok az ágyamról. Kissé megingott a lábam, de anya elkapta a kezem és minden rendbe jött- Anya... annyira féltem... -emlékeztem vissza azokra a borzalmakra.

- Tudom, kicsim, tudom... -suttogja a fülembe és átkarolja a vállam.

Amíg vártunk Harryre, a többiek elmesélték, hogy mi történt, amíg aludtam. Dumbledore próbálta elmagyarázni Caramelnek, hogy Voldemort visszatért, azonban Caramel csökönyös volt, ráadásul idehozatott egy dementort, ami azonnal végrehajtotta Kuporon a csókot. Így kárba veszett egy értékes vallomás. A miniszter össze-vissza magyarázott, szerinte Kupor csak képzelte, hogy Voldemort utasításokat adott neki, Dumbledoret is hülyének nézte, mert elhitte amit Kupor mondott, Harryt nem tartotta szavahihetőnek, mert 14 éves és Rita Vitrol cikke alapján elmezavarodottnak titulálta, az én emlékemet meg azért nem nézte meg, mert szerinte az emlékeket manipulálni lehet. Caramel szerint mi mind pánikot akarunk kelteni és le akarjuk rombolni a minisztérium szorgos munkáját, így visszadobta az összes értelmes indokot. Még édesanyám is próbált vele beszélni, rávenni, hogy szerezzen támogatókat, de még vele is képes volt összeveszni. Később Dumbledore kijelentette, hogy levette róla a kezét, mert nyilvánvaló volt, hogy Caramel véleményét nem lehetett megváltoztatni, mire a miniszter az ellenségének nevezte ki. Erre Piton kilépett a csendből és felmutatta Caramelnek az egyre jobban látszódó Sötét Jegyet, de meglepő módon ez sem térítette meg. Puffogva távozott...

- Sirius miért nincs itt? -kérdeztem Emmát érdeklődve már a folyosón.

- Dumbledore küldetést adott neki. -felelte somolyogva.

- Dumbledore? Honnan tud róla? -lepődök meg.

- Szerintem mindig is tudott róla. -töprengett- Még akkor is, amikor megkértük, hogy legyen a háziállatom...

- Érdekes... és Sirius is tudott róla?

Emma csak megrántotta a vállát.

- Hiányozni fog, ugye? -nézek a lány arcára. Ő csak bólintott.

- A nyári szünetben végre tudtunk volna egymás mellett aludni. Nem kellett volna a földön aludnia...

- Ne emészd magad. Majd alszol nálunk az én ágyamban... -kuncogok, mire ő is nevetve a vállamba öklel.

- Sajnálom, ami veled történt... -nyögi be hirtelen.

- Nincs mit sajnálnod... -sóhajtok visszaemlékezve a tegnapi borzalmas eseményekre- Legalább nem az történt, amit ő eltervezett. Nem terveztem Voldemort szexrabszolgájává válni a közeljövőben... -húzom a számat.

- Ne is gondolj ilyenekre, jóasszony! -jelenti ki határozottan Beth és mindkettőnket átkarol- Most úgyis hazamész, elfelejted a történteket és éled tovább az életed...

- Te hallgatóztál? -háborodik fel Emma.

- Társaságba sugdolózni nem illik... -kuncog Beth, majd visszatérünk hárman a Mardekár klubhelyiségébe.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!! :3