Következő nap, délután, tanulás után összeültünk Hisztis Myrtle mosdójában egy vészhelyzeti ülésen Siriussal, hogy közösen megbeszéljük a tegnap történteket. Kezdetben Harry kapott Siriustól egy kis keresztapai szidást, mivel eléggé könnyelműnek ítélte, hogy a saját játékbeli ellenségével sétálgat az erdőben, azonban utána rengeteg teória született Harry és az én tapasztalatom alapján, aminek a nagy része eléggé valótlannak bizonyult. Később Harryék eldöntötték, hogy a következő SVK alkalmával rákérdeznek Mordonnál a Tekergők Térképére, hátha látott rajta valamit.

Sajnos miután másnap visszatértek Mordontól, nem jutottak túl sokra. A professzor is csak találgatni tud és azt javasolta Harrynek, hogy koncentráljon inkább a próbatételére. Így hát így is tettünk...

Mivel sok ártást és igézőt ismerek, rengeteg időt meg tudtunk spórolni, azonban így is kellettek a könyvek, mivel a nagyrészüket csak név és hatás alapján ismertem. Sokszor üres termekben és félreeső zugokban gyakoroltunk, ahol nem keltünk feltűnést.

– Raboljuk el Mrs. Norrist! –javasolta Ron a Hétfői ebédszünetben, a bűbájtanterem padlóján fekve, miután Harry ötödszörre elkábította és újra magához térítette– Őt is kábíthatnád egy darabig...

– Ne már! Ő kedves macska... –hördülök fel.

– Akkor Dobbyt! Ő biztosan vállalná... még örülne is, hogy segíthet. Persze én is szívesen segítek... –tette hozzá, miközben a fenekét dörzsölve feltápázkodott a földről– csak már minden tagom fáj...

– Persze, mert mindig a párnák mellé esel... –dohog Hermione a távtaszításra használt párnák igazgatása közben– Próbálj meg egyszer normálisan hanyatt esni.

– Ha elkábítanak nem tudsz célozni, Hermione! –hívja fel rá a figyelmét Ron– Ha nem hiszed, próbáld ki nyugodtan!

– Ezt már eleget gyakoroltuk... –puffogott Emma a párnákon csücsülve, közben Sirius oldalát vakargatta.

– A lefegyverzés pedig menni fog Harrynek. Azt már úgyis régóta tudja... –legyint Beth kissé kimerülten.

– Akkor este elkezdjük az igézést. –feleli Hermione.

– Ez például jól hangzik. –vetem fel az ötletet és belepillantok egy listába, ami tele volt varázslatokkal– Hátráltató ártás a neve. Ha minden igaz lelassítja a rád támadó dolgokat.

– Akkor ezzel fogunk kezdeni. –helyesel Hermione.

Ekkor megszólalt a csengő. Kapkodva visszapakoltuk Flitwick párnáit a ládába és kiosontunk a teremből.

– Vacsora után találkozunk. –jelenti ki Emma, majd elindult Asztronómiára, Hermione Artimetodika órára ment, mi pedig Harryékkel Jóslástanra mentünk.

Fent az Északi Toronyban a napfény gyönyörű aranysárga csíkokat festett a padlóra a hatalmas ablakokon keresztül, ráadásul az ég is gyönyörű tengerkék volt.

– Meg fogunk főni Trelawneynál... –panaszolta Ron, mikor már az ezüstlétrához közeli csigalépcsőn mentünk felfele.

– Jahh... soha nem oltja el azt a tüzet... –teszi hozzá Beth.

– Legalább a hőmérsékletet tekintve otthon érzem magam. –vigyorgok büszkén. Bethék feltételezése beteljesült...

Az elsötétített toronyszobában meglepően nagy hőség volt: a tűzből felszálló illatok még a szokottnál is intenzívebbek voltak, ami miatt tettem is egy csipeszt az orromra. Kissé dülöngélve odasétáltunk Bethel két babzsákhoz, Harryék meg felettünk eggyel foglaltak helyet egy ablak alatt. Egyszer csak egy viszonylag hideg fuvallat csapta meg a hátam, ami közvetlen mögülem érkezett. Rápillantottam Harryékre, mire eltátogták, hogy kinyitották az ablakot.

– Kedveseim... –szólalt meg a tanárnő– lassan befejezzük csillagjóslástani tanulmányainkat. Ma azonban kiváló alkalom kínálkozik a Mars hatásának vizsgálatára, mivel a bolygó jelenleg igen érdekes elhelyezkedést mutat. Kérem, fordítsátok errefelé a tekinteteteket. A fényre most nincs szükség...

Azzal a lendülettel Trelawney eloltotta az asztali lámpákat. Már csak a kandalló tüze lobogott. A professzorasszony előrehajolt és elővett a széke alól egy üvegbúrát a naprendszer miniatűr modelljével, ami egész szépen nézett ki. Benne volt az égő nap és körülötte a kilenc bolygó, amik a semmiben lebegtek. Beth és én összehúztuk a babzsákfoteleinket és egymás mellett heverészve figyeltük Trelawney "érdekfeszítő" monológját a Marsnak a Neptunuszhoz való elhelyezkedéséről. Annyira unalmas volt az előadás, hogy azt hittük soha nem ér véget...

Egyszer csak hirtelen mozgolódást hallottam meg mögülem. Hátranéztem és Harryn akadt meg a szemem, ahogy kifordult a székéből és a homlokán lévő sebre szorított kézzel ordított. Egy szempillantás alatt ott termettem mellette, azonban Ron gyorsabb volt, mivel ott ült mellette. Én a jobbján, Ron a balján, Beth pedig a fejénél helyezkedett el.

– Harry, Harry... –szólongatta Ron,közben a többiek is idecsődültek.

– Fáj a sebhelyed? –kérdeztem, bár eléggé egyértelmű volt.

– Haló! –kezdte el pofozgatni Beth.

– Harry, jól vagy? –kiabálta megint Ron, miután Harry elkezdett magához térni.

– Már hogyne lenne jól! –csattant felizgatottan Trelawney és hatalmas szemeit Harryre meresztette– Mit éltél át, Potter? Látomást? Jelenést? Mit láttál?

– Semmit! –felelte Harry ingerülten és felült, majd mintha paranoiás lenne minden sötét sarkot megnézett, mintha keresne valamit.

– A sebhelyedre szorítottad a kezed. –lelkendezett Terlawney– Fetrengtél a földön és a fejedet szorongattad! Beszélj már, Potter, én értek az ilyen dolgokhoz!

– Azt hiszem lemegyek a Gyengélkedőbe. –szólt, miközben villámokat szórt a szemével– Fejgörcsöm van.

– Kedvesem, kétségtelen, hogy a szobám rendkívül intenzív spiritisztikus rezgései stimulálták az agyadat! –erősködött Trelawney– Ha most elmész, elszalasztod a lehetőséget, hogy beleláss a legrejtettebb...

– Semmi mást nem akarok látni, mint a fájdalomcsillapítót! –vágott a szavába Harry és feltápászkodott. Mi kissé meglepődve elhúzódtunk az útjából– Óra után találkozunk. –morogta oda nekünk, majd lelépett. Trelawney olyan keserves arccal nézett utána, mint egy kisgyerek, akitől ellopták a cukorkáját.

Estefelé aztán kiderült, hogy Harry igazából nem is a gyengélkedőbe ment, hanem Dumbledorehoz. A srác először elmesélte, hogy Voldemortot látta álmában, ahogy kínozza Pettigrewt. Elárulta, hogy beszéltek az igazgatóval a látomásával kapcsolatban, majd mivel Dumbledorenak volt egy kis elintéznivalója, Harry "véletlen" belenézett a férfi privát merengőjébe és rengeteg, Kupor álltal levezényelt tárgyalást látott benne. Először egy olyat látott, amiben Karkarov volt a vádlott és a szabadulásáért kellett halálfaló-neveket mondania. A nevek között ott díszelgett Pitoné is...

– Annyira, de annyira tudtam, hogy halálfaló! –füstölögtem a mágiatörténet-tanteremben, miközben Harryékkel gyakoroltuk az igézőket.

– De hát én azt hittem, hogy ezt ti már rég tudjátok... –illetődik meg Beth, miközben letörli az izzadságot a homlokáról.

– De honnan kellett volna tudnunk? –értetlenkedik Poppy a karját dörzsölve, ahol Harry eltalálta. Ő is vállalt néhány alkalmat...

– A kisujjunkból kellett volna kiszívnunk, vagy mi? –tette még hozzá Ron két korty víz között.

– Tudom, hogy te nem, de ti nem emlékszetek? –furcsállja Beth és ránk nézett– Még talán elsőéves korunkban volt, amikor itt volt velünk Lucy, a próbababád, –mutat rám, mire bólintottam– azonban Piton azt hitte, hogy Andi megbűvölt egy mugli bábut és felvitt Dumbledorehoz.

– Igen, de ennek mi köze... –kezdtem bele, azonban beugrott valami.

– Mi van, asszony? Hirtelen elhalkultál... –lepődik meg Emma. Még Sirius is ugatott egyet.

– Várjatok... eszembe jutott! –kiáltok fel izgatottan.

– Na mesélj: mi ugrott be? –bátorít Harry.

– Amikor Piton fel akart vinni Dumbledorehoz, eléggé erősen rángatott a lépcsőn, ezért előjött Annabelle... –kezdek bele a mesélésbe.

– Igen... Erre én is emlékszek... –helyesel Hermione, mire többen is egyetértően bólogatnak.

– Annabelle akkor megharapta az egyik karját és emlékeim szerint azt mondta, hogy ott fura íze van a bőrének... –folytatom gyanús hangon.

– És emlékszel, hogy melyik karját harapta meg? –kérdezte sietősen Harry.

– Öööh... ummm... –töröm a fejemet, de akármennyire is töprengek, nem jutok semmire– Bocs, Harry, nem jut eszembe... –rántok vállat lelombozva– Régen volt már...

– Mások? –nézett körbe, de ők is csak rázták a fejüket– Esetleg... Annabelle?

– Meglátom mit tehetek... –felelem feszengve– Annabelle! Emlékszel valamire?

– Oh, hagyjad már! Ki akar emlékezni arra a lelki nyomorékra és a fétiseire?! Elég ha minden nap látnom kell a szemeiden keresztül... –acsarkodik a szokásos vulgáris stílusában.

– Ő sem emlékszik... –válaszolok szemforgatva.

– Lehet, hogy köze van ahhoz a dologhoz, amit Karkarovval nézegettek a bal karjukon valamelyik délután... –dobja fel az ötletet Emma.

– Nincs kizárva, azonban egyenlőre ejtsük ezt a témát. Nincs elég bizonyítékunk. –feleli tudálékosan Hermione– Folytasd, Harry. –kéri meg illedelmesen, mire a srác nekiállt a mesélésnek.

Karkarov után Harry Bumfoltról mesélt, akit szintén megvádoltak, azonban azt vallotta, hogy csupán átverték, amit el is fogadott a Winzengamot, majd egy 4 tagú halálfalócsoportról esett szó, akik között ott díszelgett Kupor fia. Harry szerint azon a tárgyaláson az Ifjabbik Barty váltig állította, hogy ő nem követett el bűnt, ráadásul még könyörgött is, de az apja hideg vérrel küldte el Azkabanba. Pont, ahogy Sirius mesélte.

Ezek után Dumbledore rátalált és részletes magyarázatot adott a merengőről, az emlékmágiáról és a merengővel kapcsolatos dolgokról. A végén viszont véleményt formált Harry álmával kapcsolatban.

– Dumbledore is úgy gondolja, hogy Tudjátokki megerősödött? –kérdezte fojtott hangon Emma, de kérdésére csak tücsökciripelést kapott.

– És ezek után megbízik Pitonban? –háborog Ron– Megbízik Pitonban, amikor tudja, hogy halálfaló volt?!

– Igen. –bólintott Harry.

– Itt nem az a kérdés, hogy megbízik-e benne, hanem hogy miért? Mi a motivációja? –vetem fel az ötletet, közben a szemem elrévedt. A többiek most már inkább csak fetrengtek, meg támasztották magukat.

– Rita Vitrol... –szólalt meg végül Hermione.

– Hogy bírsz még mindig azzal a nővel foglalkozni?! –nézett a lányra megbotránkozva Ron.

– Emlékeztek mit mondott nekem legutóbb a Három Seprűben? –kérdezte a lány térdére hajtott fejjel– "Olyan dolgokat mesélhetnék neked Bumfoltról, hogy égnek állna tőle a hajad!" Most már tudjuk mire gondolt. Mint újságíró, jelen volt a tárgyaláson és tudja, hogy Bumfolt Halálfalók besúgója volt. Winky is ezért mondta, hogy Bumfolt gonosz varázsló. Kuport dühítette, hogy Bumfolt ilyen könnyen megúszta a börtönt és otthon is beszélt a dologról.

– Na jó, de Bumfolt nem igazi besúgó volt, csak átverték, nem? –kérdi Poppy, mire Hermione csak vállat vont.

– És Caramel komolyan azt gondolja, hogy Madam Maxime támadta meg Kuport? –fordul vissza Ron Harryhez.

– Igen. –felelte újfent a srác.

– Már nem azért a 2 forintért, srácok, de a ti miniszteretek eléggé rasszista. Kipécézi a franciák igazgatónőjét, mert van benne egy kis óriásvér... –hördülök fel– Csoda, hogy édesanyámat nem kezdi el locsolni Szenteltvízzel, mert megszállta egy keresztény démon...

– Szerintem nem egészen erről van szó... Valószínűleg azért gyanakszik rá, mert a Beauxbatons-os kocsi közelében szívódott fel Kupor. –fűzi hozzá Harry.

– Madam Maxime neve eddig fel sem merült... –töprengett Emma– Pedig szinte biztos, hogy óriásivadék és azt is tudjuk, hogy tagadja...

– Hát ja! Még szép, hogy tagadja. –nézett most fel a térdéből Hermione– Emlékezzetek csak vissza mi történt, miután Vitrol megírta azt a cikket Hagridról és az anyjáról. Vagy gondolj Caramelre... rögtön Maxime-ot gyanúsítja, csak mert félóriás. Ki akarná önként kitenni magát ilyen ítéleteknek? Ha tudom, hogy ez jár az őszinteségért, az ő helyében én is inkább azt mondanám, hogy hosszú csontjaim vannak. –azzal a monológja után rápillantott az órájára– Már eléggé későre járunk... kiválló munkát végeztünk srácok, de muszáj keményebben dolgoznunk. Indulás, Harry! Ki kell még pihenned magad... –terelget minket, de főleg a Griffendéleseket– Jó éjt, srácok! –köszönt el, majd az Aranytrió és Poppyka megvakargatták Sirius füle tövét.

– Köszi, nektek is! –kiáltottuk vissza, majd Harryék felfele, mi lefele mentünk a márványlépcsőn. Egész éjszaka ezen a beszélgetésen gondolkoztam, de álmatlanságba fulladt ennek az eredménye...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3