Hétfőn aztán sikerült visszaállnunk a normális kerékvágásunkba. Reggeliztünk a lányokkal, meg Yosifékkal, majd utána elindultunk Gyógynövénytanra Emmáékkal.

Hármas csapatokba kellett összeállnunk és a másodévesek által átültetett, majd időközben kissé megnőtt mandragórákat kellett egy kicsit metszegetni, formába hozni, nehogy vadhajtásaik legyenek, vagy hasonlók.

Legendás Lények Gondozásán Hagrid egy farekesszel állt elénk, aminek a tartalmát egyenlőre nem tudtuk meg, mivel "ez meglepetés".

– Remélem nem Durrfarkú Szurcsókok lesznek... –imádkozok magamban, majd mind közelebb álltunk a dobozhoz és belenéztünk.

Azokban szerencsére nem Szurcsókok voltak, hanem kis, szőrös, fekete szőrpamacsok hosszúkás orral és ásószerűen ellaposodott mellső lábbal. Olyan ártatlanul pislogtak ránk, így arra lehetett következtetni, hogy nem húsevők.

– Ezek itt Orrontó Furkászok... –fog bele a magyarázásba Hagrid– Főleg bányákban találkozni velük. Szeretik a fényes dolgokat... Tessék, látjátok? –és rám mutat. Akkor vettem észre, hogy az egyik furkász megpróbálta lekapni a kisujjamról a Remustól kapott gyűrűmet.

– Baszki... –káromkodtam ijedtembe és elrántom a kezem az állat elől. Ekkor többen is kuncogtak a reakcióm miatt, mire én is elkezdtem nevetni.

– Ügyes kis kincskeresők... –folytatta kedélyesen Hagrid– Azt találtam ki, hogy ma játszunk velük egy kicsit. Mégpedig ott. –mutat egy néhány négyzetméteres helyre, ahol a föld fel volt túrva– Elkapartam pár tucat aranypénzt. Akinek a furkásza a legtöbbet gyűjti össze, az jutalmat kap. Először is vegyétek le a csecsebecséiteket, aztán válasszon mindenki egy furkászt és készüljön a rajtra.

Bethel ketten hevenyészetten lekapkodtuk magunkról az ékszereinket és a pénzes erszényünkbe raktuk azokat. Neki egy pár fülbevalója, 3-4 gyűrűje és nyaklánca volt, nekem meg a Remustól kapott gyűrűm és néhány fülpiercing.

– Fú mennyi minden van a füledbe... –lepődik meg Beth.

– Néha ezeket is hordhatom... –rántok vállat sunyin és beletettem az ékszereket a pénzes erszényembe, majd kivettem egy furkászt az egyik ládából. Az állat azon nyomban felmászott a vállamra és elkezdte szaglászni a bundámat. Én csak nevettem rajta.

– Várjatok! –kiált fel Hagrid az egyik ládába bámulva– Itt maradt még egy furkász. Ki hiányzik?... Hol van Hermione?

Amint kimondta ezeket a szavakat, felkaptam a fejem és körbenéztem a lány után kutatva. Tényleg nem volt sehol...

– Fel kellett mennie a gyengélkedőre... –feleli Ron.

– Majd később elmeséljük... –szakítja félbe Harry, mivel látta, hogy a mellettünk gugoló Pansy már hegyezi a füleit.

A kis furkászok olyan gyorsan tűntek el és jöttek elő a földkupacból, mintha csak vízbe ugranának, ráadásul minden alkalommal 1-1 aranypénzt hullajtottak a gazdáik tenyerébe. A játék alatt Ron furkásza tűnt a legügyesebbnek, amiről kiderült az eredményhirdetés után, hogy tényleg neki lett a legtöbb pénz.

– Lehet ilyet otthonra vásárolni? –kérdi Ron reményteli hangon.

– Édesanyád nem örülne neki... –vigyorgott az óriás– Nem csak a kertet túrják szét, de még a házat is... No hát végre itt vagy, Hermione... –tette hozzá.

Az említett személy a dombon baktatott lefelé, a kezeit vastag pólya takarta és szemlátomást el volt szontyolodva.

– Hiába dugod zsebre Monstro... –kacsint felé Hagrid cinkos mosollyal– Ez Leprikón-arany. Pár óra múlva eltűnik.

Greg morcosan górta kifelé a zsebéből az ál-aranyt. Ekkor pont kicsengettek és a legtöbben elindultak a kastélyba ebédelni, azonban Harryék és mi maradtunk segíteni Hagridnak.

– Mit csináltál a kezeddel Hermione? –érdeklődött a leghamarabb Hagrid, beelőzve minket.

A lány elmagyarázta, hogy reggelinél, Rita Vitrol cikke után rengeteg dühös rajongó írt Hermionénak panaszlevelet, ráadásul az egyikben hígítatlan furunkulagenny volt, ami a kezeire folyt.

– Sose búsulj! –brummogta Hagrid– Én is kaptam ilyen leveleket, miután Rita Vitrol írt a mamámról. "Te egy szörnyeteg vagy, téged kővé kellene változtatni!" "Az anyád ártatlan embereket ölt!" "Ha volna benned tisztesség, a tóba fojtanád magad!" –idézett pár bicskanyitogató mondatot.

– Komolyan ezt írták? –hüledeztem.

– Ha mondom! –felelte az óriás, közben elkezdte a kunyhó falához rakosgatni a szurcsókok ládáit– Ezek mind hibbantak, hiába varázslók. –fordul Hermione felé– Nem kell törődni velük. Ne is nyisd ki az ilyeneket. Dobd a tűzbe az összeset.

Az elmúlt 1 héten minden reggel küldtek Hermionénak azok a bolond olvasók Rivallókat, amik hatalmas robajjal kipukkantak és a lány arcába ordították a panaszaikat egy bizonyos Harryről szóló cikkel kapcsolatban, amiben Vitrol Harry, Viktor és Hermione között lévő nemlétező szerelmi háromszöget ecseteli. Így már azok is tudtak róla, akik egyáltalán nem olvasnak ilyen szennylapokat. Sajnos az én hallásomnak sem tettek túl jót ezek a levakarhatatlan, piros borítékok, azonban a következő dupla SVK volt az egyik legnyomasztóbb alkalom az eddigi életemben ebben a suliban.

Mordon egész órán tesztelte az ártáselhárítási tudásunkat méghozzá elég keményen. Mivel sokan voltunk, ráadásul a nagyterem épp foglalt volt, Mordon úgy döntött, hogy kimegyünk a kastélyparkba és ott lődözzük egymásra az ártásokat. Persze a Durmstrangosok kint voltak a fedélzeten, miközben mi elmentünk előttük, így hát természetesen köszöntem a srácoknak.

– Azért jöttünk most ki ide a természet lágy ölébe, hogy mindenki kedvére ugrálhasson, vetődjön, szaladgáljon párbaj közben, ráadásul nekem kéne eltakarítani utánatok, ha mindent levernétek a tanteremben. –kezd bele a megszokottan morcos monológjába Mordon– Természetesen párokban fogtok dolgozni és... Nem, Longbottom, nem! –pirít rá a srácra a tanár– Eszedbe se jusson odamenni Finnigan-hez, ugyanis én választom a párokat!

Neville hátul állt és tényleg közel hajolt Seamus-höz, azonban most arrébb lépett egy fél métert és lehorgasztotta a fejét.

– Megtanították már nektek hogy mi a párbaj előtti üdvözlés? –morogta a kérdést.

– Igen, Lockhart professzor és Piton Professzor másodéves korunkban. –csiripelte Pansy büszkén, megelőzve Hermionét.

– Ki engedte meg, hogy megszólalj, Parkinson?! –ugatta Mordon, mire a lány ijedtében összerezzent és hátrált egyet jelezve, hogy abbahagyta– Szóval Piton, huh?... –töpreng és ujjaival elkezdte borostás állát vakargatni.

– Mégis mit gondoltál? Szerinted röhögve hagyja, hogy jelentkezés nélkül bekiabálj minden szart? –suttogom a lánynak fojtott hangon.

– Jól van, nem kell a bolhából elefántot csinálni. –nevet a lány szintén halkan– Csak büszkélkedni akartam a házvezetőtanárunkkal.

– Javíthatatlan. –kuncogok, majd elhajolok tőle.

– Nem megmondtam, hogy fogja be a pofáját, Parkinson? –vakkantja oda a lánynak– Te meg ne bátorítsd, Moon. –néz rám szúrós szemekkel és elkezdi a beosztásokat kihirdetni.

Miközben a professzor sorolta a neveket, én összeszámoltam a jelenlévőket és sajnálatosan páratlanul voltunk. Voltak tőlünk és a Griffendélesektől is betegállományban a gyengélkedőn, így nem jutott nekem pár.

– Elnézést, uram! –szólítom meg félve a férfit.

– Mi van? –fordul felém ingerülten és elindult az irányomba hatalmas fűcsomókat kiforgatva a földből a falába által.

– Nekem nem jutott pár...

A férfi felegyenesedett és körbenézett, azonban tényleg nem volt egyedülálló diák a köreinkben.

– Akkor velem fogsz kiállni... –említi meg Mordon.

– Hogy... mi? Miért? –döbbenek le és levert a víz.

– Nem hallottad, Moon? Én leszek a párbajban a párod! –hívja fel rá a figyelmem– Benned talán méltóbb ellenfélre találok, mint ezekben a nyámnyilákban... –még időm sem volt ledöbbenni, ő már a többiekhez fordult– Na lássunk hozzá, különben estére se fogunk végezni! –szólítja meg most az osztályt– Bulstrode, Brown! Lássatok hozzá! Nézzük csak mi a ti gyengétek... –sietteti az említett lányokat, mire ők felálltak a megfelelő távolságra, meghajoltak és küzdeni kezdtek.

Miközben végignéztem az iskolatársaim küzdelmeit, egész idő alatt nyomasztott a gondolat, hogy egy vérprofi veterán aurorral kellesz majd párbajoznom. Pont előttem kerültek sorra a barátaim: Bethnek Parvati Patillal kellett párbajoznia, végül Beth kerekedett felül egy egyszerű Capitulatus-bűbájjal. Hermionénak egy bizonyos Alexis Walsh nevű Mardekáros lánnyal kellett pábajoznia. Nem nagyon ismertem, de Pansyékkal szokott lógni néha és nagyon bunkó. Természetesen Hermione kerekedett felül. Draco, Greg és Vincent is párbajoztak Seamus-ék csapata ellen, de csak Draconál lett Mardekáros győzelem.

– Moon! –zengett a nevem a professzor szájából– A párja pedig... én leszek!

– A biztonság kedvéért 2 lépés távolság minimum! –hadartam el Bethnek, miközben elhaladtam mellette.

– Mivel mindenki siralmasan leszerepelt, ezért Moon segítségével fogom demonstrálni az igazi párbajt! –alázta a többieket, miközben mindketten felálltunk egymással szemben.

A férfi előhúzta a pálcáját a kabátzsebéből és a pálcás kezét keresztülhajtotta a mellkasán, a válláig, én pedig keresztülvontam mindkét karomat a mellkasomon. A tanár úr meghajolt, vele együtt én is pukedlizem, majd lehajtottuk a kezeinket és eltávolodtunk egymástól.

– Felkészülni... –mordult fel Mordon. Görccsel a gyomromban kezdtem el szikráztatni a kezem és körbenéztem. Kaptam néhány együtt érző, bátorító pillantást, de sajnos ezek nem szabadítottak ki a Rémszemmel való harcolás helyzetéből– 3...

– Ne!

– 2...

– Neee!

– 1...

– Nem akarom! –szenvedtem magamban.

Amint elért az 1-hez, arra számítottam, hogy rögtön 3 átkot felém küld, de a férfi csak állt és farkasszemet néztünk egymással. Miután egy szemöldökráncolással konstatálta, hogy felőlem akár estig is állhatnánk ebben a helyzetben, küldött felém egy átkot, amit sikeresen eltérítettem egy karcsapással. A varázslat füstölögve csapódott a földbe.

A professzor hezitált, közben a füstölgő fűcsomó és köztem váltogatta a tekintetét, majd őszinte megdöbbenésemre megjelent egy félmosoly a szája sarkában. Időm sem volt reagálni rá, a tanár azonnal megsorozott különféle átkokkal és varázslattal, amit megint karcsapásokkal és néhány pörgőrúgással pofoztam félre. Csak nagyon ritkán tudtam visszatámadni, de akkor azt Mordon, hacsak egy kicsit is, de megérezte.

– Ezeket hogy csináltad? –kerekedik el a szeme a férfinak.

– Ha nagyon akarom és erősen koncentrálok, akkor a lábamba is bele tudom vezetni a mágiámat... –felelem dacosan. Mivel nekünk, macskáknak a karmainkban is vannak vérerek, közvetlenül a karmaink hegyébe tudjuk vezetni a vérünkből a mágiát, ami sokkal könnyebb, mintha még át kéne lépnie a mágiának a kezünkből a pálcáinkba. A lábunkba meg azért nehezebb belevezetni az erőnket, mivel azok sokkal messzebb vannak a szívünktől, mint a karjaink.

– Akkor tisztelj meg azzal, hogy előveszed a varázspálcád. Tudok róla, hogy van olyanod... –kéri, bár a hangja nem volt túl szimpatikus.

– De nekem van... –mentegetőzök.

– Tudom, hogy van felmentésed, Moon, de nem bűn az, ha egy kicsit gyakorolod a pálcavarázslatot is. –pirít rám a férfi– Egyébként is a kollégák már így is eléggé elkényeztetnek... –teszi hozzá az orra alatt morogva, de még így is hallottam az éles füleim miatt.

Lassan kivettem a táskámból a sivatagi rózsafából készült tüskés pálcám, majd elhatároztam, hogy valamennyire megpróbálom visszaadni a bunkó stílusát a tanárnak.

– Felkészülni!

Sötét tekintettel odasétáltam Mordonhoz és újra meghajoltunk egymásnak, azonban ebbe már nem volt kegyelem. Eltávolodtunk egymástól és felvettük a harci pozíciónkat.

– 3... 2... 1... –számol vissza a férfi.

A visszaszámlálás végén azonnal küldött felém egy átkot, amit sikeresen hárítottam. Ezek után jött még kettő, amit ugyanolyan ügyesen védtem ki, mint korábban, majd a végén visszatámadtam. A professzor persze könnyű szerrel kivédte, de alig észrevehetően látszott rajta, hogy azért ezt is megérezte. Ekkor rajtam volt a sor és én is megsoroztam pár átokkal, amit egy profihoz méltóan kiválóan védett, azonban a legutolsónál ő is kilőtt egy átkot, ami középen süvítve összeért.

– Mi a fasz... –kiáltottam fel, majd ijedtemben visszafogtam a varázserőm, azonban ebben a pillanatban a professzor varázslata kerekedett felül és fénysebességgel csapódott bele a pálcámba.

Olyat rúgott belém, hogy minimum 10 métert, hacsak nem többet repültem és gurultam még egy picikét a lankás dombon is, amire felmásztunk. Néhány másodperc után éreztem, hogy valami nem kerek, mert hirtelen minden sokkal hidegebbnek tűnt.

– Andi, Andi... –hallottam meg Beth pánikoló hangját és léptek zaja közeledett felém.

– Várj... valami a szemembe ment... –nyugtatgatom és megpróbálom kitörölni a szemhéjamról azt a sok kis valamit, ami beborított. Amint kinyitottam és lenéztem a kezemre, a szívem kihagyott egy ütemet– Ez... ez a bundám?! –kérdezem és válaszra várva körbenézek. Sajnos mindenki csak bólogatott.

A tenyerembe tömérdek mennyiségű kifakult, sötétszürke szőrpamacs pihent és úgy nézett ki, mintha az álarcomat venném le. Visszanéztem a dombra, ahonnan legurultam és egy vastag, szürkésfekete csíkot húztam magam után, amik az ingem alól hullottak ki. A látvány miatt kétségbeesetten beletúrtam a hajamba, majd amikor lehúztam a kezem, markostul maradtak benne a hajszálaim. Hosszú ideig a torkomon akadt a szó és tehetetlenül figyeltem, ahogy a tavaszias, lenge szél folyamatosan tovareptette a könnyű szőrszálaimat.

– N-n-ne nézzetek rám... Hu-hu-húzzatok e-el a pi-pi-picsába! –dadogtam dideregve és próbáltam eltakarni magamat. Kevés sikerrel...

– Nem hallottátok?! Tűnjetek el innen! –ugatott Beth és elkezdte elhessegetni az embereket.

– Crack, Monstro! Vigyétek fel a gyengélkedőbe! –utasította Mordon az említett srácokat– Ja és takarjátok le. Nem lenne jó, ha traumát okozna a szembejövőknek... –teszi még hozzá kissé lenézően. Beth ekkor lekapta a talárját magáról és mint egy zsákot, a fejemre húzott.

– Maga meg mi a fészkes fenét képzel, professzor? –csattant fel felháborodva Pansy, közben Vincenték felkaptak a földről– Maga kopaszította le Andit és még neki áll feljebb, hogy "ne okozzanak traumát a gyerekeknek"? –kontrázza a lány, közben engem már vittek is a kastély felé.

– Első kézből nézhettük végig, ahogy megalázta őt, amiért persze nem vállal felelősséget, bezzeg a többiek elmeállapota sokkal jobban érdekli, pedig az összes folyosó üres, mivel tanítás van... –fakad ki most Hermione, de sajnos nem tudtam végighallgatni, mivel túl messze kerültem a tett helyszínétől.

– Üdv újra, Gyengélkedő... –mondtam magamban és elkezdtem szipogni a lepel alatt.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3