Mivel kint ültem az asztal legszélén, én ültem a legtávolabb a férfitől, de így is meg tudtam figyelni. Johnny Deppnek félhosszú, világosbarna haja van, meglepő módon heterokrómiás szeme –az egyik szeme a kék egy nagyon világos árnyalatát öltötte magára, a másik szeme pedig olyan sötét barna, hogy szinte össze van olvadva a pupillájával–, a korai 30-as éveit taposhatja és egy laza inget viselt. Magasságát nem tudtam megállapítani, mivel ült.

– Úgy tudtam! –mutat Beth a férfira diadalittasan.

– Maga csak viccel... –kerekedik el a szeme Hermionénak.

– Hát mit mondjak erre... nem vicceltem... –feleli tehetetlenül a férfi– Én tényleg én vagyok...

Ekkor mindenki rám nézett várakozójelleggel. Mivel tudtam mit várnak most tőlem, felélesztettem magamban az auralátás képességét és láttam, hogy Johnny aurája fehér.

– És tényleg... –helyeselek meglepetten.

– Elnézést, uram, de ki a fene maga? –értetlenkedik Ron és előre hajolt, hogy szembenézzen a férfival.

– Te nem ismerheted, Ron. –vágja rá Hermione– Az úr egy mugli színész Amerikából és filmekben szerepelt, amiket a TV-ben sugároztak. Látszott a srácon, hogy még mindig össze van zavarodva, de lassan már kezdte elveszíteni a reményt, hogy kap értelmes választ.

– Jut eszembe! Miért költözött ilyen messzire Hollywood-tól? –tette fel a felettébb érdekes kérdést Emma.

– Nos... átmenetileg, vagy végleg, de felhagytam a színészkedéssel... –komorodik el a férfi.

– Nemár! És akkor mi lesz a munkája? Zenélni fog? –aggodalmaskodik Beth.

– Lehet, hogy fogok, de már van állásom. Takarító vagyok itt... –néz körbe a Három Seprűben– Nemrég végeztem, így hát gondoltam megiszok egy pohárral.

– Oh... hát ez... –töprengek a szavakon.

– Tudom, szánalmas, de így a legjobb... –hajtja le a fejét és a pohár talpát nézi.

– Dehogy szánalmas! Azon gondolkodtam, hogy el is jöhetne a Roxfortba dolgozni. –javasolom lelkesedve– Fricsnek biztos elkél a segítség... nem? –nézek körbe a többiek megerősítéséért. Ők még aránylag bólogattak is, de a srácok passzívak maradtak.

– Majd... átgondolom... –feleli töprengve– Milyen filmjeimet ismeritek? –érdeklődik váratlanul Depp.

– Én láttam már a Karib-tenger Kalózai széria összes filmjét, az Ollókezű Edward-ot, a Charlie és a Csokigyár-at, a Fleet Street démoni borbélyát, az Éjsötét Árnyékot és az Allice Csodaországban-t. –sorolja fel Beth izgatottan. Ekkor Depp bólintott és Emma felé nézett.

– Te ismered? –kerekedik el Harry szeme Bethet vizsgálva.

– Hogyne! Amióta Benjamin és Johnatan megbütykölt nekem egy TV-t... –hangoztatja büszkén.

– Pedig ő egy "kiváló" családból való... –fűzöm hozzá és sokatmondóan Depp felé néztem. Látszott rajta, hogy az egész számára elég kaotikus.

– Én meg Andi is pont ugyanezeket láttuk Bethel, amikor nyaranta filmezős estéket csináltunk egymásnál, azonban az én listámra fel van még véve a Rango, a Halott Menyasszony és a Csokoládé. –ecseteli most Emma.

– Anya egyik kedvenc filmje a Csokoládé! –említem meg vidáman.

– Ne már! Még ti is ismeritek? –csattant fel Ron panaszkodva és köztem meg Beth között váltogatta a tekintetét.

– Csigavér, Ron, én sem ismerem... –komorodik el Harry– Dursleyéknél sosem nézhettem TV-t.

– Én sem nagyon nézhettem ilyen filmeket, mert anyáék értelmetlennek tartották, de a régi sulimban sokat hallottam Mr. Deppről. –magyarázza Hermione a megmagyarázhatatlant– A lányok oda voltak magáért... –kuncogott és fél szemmel a férfira pillantott. Szinte úgy kezdett el viselkedni Depp közelébe, mint régen Lockhart körül.

– Érdekes hallani, hogy pont egy varázslókkal teli falu melletti varázsiskolából jött gyerekcsapat ismer fel. –morfondírozik a férfi nevetve.

– Kicsi a világ, Mr. Depp... –rántok vállat szerényen– Csak azt árulja el, hogy hogyan sikerült megváltoztatni a szeme és a haja színét a filmekben? –hajolok közelebb érdeklődve– Tán' csak nem Metamorfmágus?

– Ez engem is érdekelne... –hajolt felé Hermione gyanakvóan.

– Neem... én csak egy átlagos varázsló vagyok... –tagadja kacagva– Azonban mivel a filmiparban nagyrészt magnixek vesznek részt... bocs, muglik, ahogy ti hívjátok itt, ezért egészen elképesztő trükkjeik vannak, hogy hogyan változtassák meg a saját külsejüket.

– Tényleg? És mi a muglik titkos receptje? –kérdi Beth bezsongva.

Depp hosszasan kezdte el ecsetelni a bidsik trükkjeit. Beszélt a hajfestékekről, a sminkekről, a parókákról, amik többnyire a varázsvilágban is megtalálhatóak, csak itt valamennyivel gyorsabban és kíméletesebben el lehet érni a kívánt eredményt, mint varázslat nélkül, azonban csak később esett szó az izgalmasabb dolgokról. Először is ott voltak azok az átalakítások, amikhez már nem elég a smink, hanem konkrét maszkokat kell hozzá létrehozniuk. Ezekhez a varázslók általában transzformációs bűbájokat használnak, még ha csak egy kicsivel élesebb arcél kéne, vagy hegyesebb orr. Az effektek is nagyon érdekesek voltak, hisz a bidsik képesek zöld háttérrel mindent megteremteni a filmhez. A kétségtelenül legjobb viszont az úgynevezett "kontaklencse", amiről Depp úgy mesélt, hogy azt a kis színes cuccot az ujjunkkal rá kell tenni a szemgolyónk színes, púpos részére, hogy lefedje az egészet és és más legyen a szemünk színe. Állítása szerint így tüntette el a filmekben a heterokrómiás szemét. Sajnos ezzel a mesedélutánnal hamar elszállt az idő, így kénytelenek voltunk sebtiben még kérni egy aláírást és otthagyni szegénykét. Beth nagyon ráfüggött a filmezésre nyaranta.

Visszafelé a kastélyparkban hozzánk csapódtak Yosifék. Út közben természetesen Beth elfecsegett mindent Johnny Deppel való találkozásunkkal kapcsolatban, viszont Yosifék nyilván egy szót sem értettek belőle...

Mivel az utóbbi időben a szárnyam növekedése a tanulás mellett eléggé alaposan elszívta az energiám, nem tudtam annyi figyelmet fordítani Yosifra, mint kéne. Persze volt pár alkalom, amikor a srác közeledni akart, de visszautasítottam, mert a hátizmom még nem volt az igazi, egy idő után pedig felhagyott a próbálkozással, csak élveztük egymás társaságát. Egészen mostanáig...

– Tudod, Yosif... azon gondolkoztam... –töprengek, közben a srác haját csavargattam, ahogy a fejét az ölemben pihentetve feküdt a klubhelyiség kanapéján.

– Igen? –pillant fel rám érdeklődve.

– Holnap úgyis vasárnap... ráadásul a hátam sem fáj... –húzom az időt egy picit.

– Mire akarsz kilyukadni? –húzza össze a szemét gyanakvóan, de a szájában hamiskás mosoly csillant.

– Arra gondoltam, hogy elvonulhatnánk egy kicsit kettesben és... –húzom az időt újra– És emlékeztethetnél a bált követő estére... –hajolok közelebb egy ravasz félmosolyt megvillantva.

– Ez érdekes... had' gondolkodjak rajta... –töpreng színészkedve.

– Azok után, hogy hetekig próbálkoztál? –kérdezem érdeklődve.

– Mi tagadás... nincs ellenemre... –pillant fel rám eléggé félreérthető tekintettel.

– Mi? A próbálkozás? –lepődök meg nevetve.

– Az, hogy egy szexi lány hív engem táncba... –felelte megint egy félmosollyal, majd a nyakamnál fogva lehúzott magához és szenvedélyes csókba hívott.

– Menjünk fel a Szükség Szobájába... –suttogtam pihegve, miután elváltunk egymástól.

– Kitűnő ötlet... –morogja ő is és felálltunk a kanapéról.

Még mielőtt elindulhattunk volna, odamentem Emmához.

– Csajszi! Elküldenéd Siriust a menyéthere talizmánomért? –sutyorgom a lány fülébe– Nos... um... szükségem lenne rá...

– Hogyne... hogyne... –egyezett bele sokatmondó kuncogással– Majd utánad viszi, ugye? –pillant oldalra a kutyára, de az állat már elindult. Remélhetőleg tényleg azért megy...

Ezután mi is elindultunk a klubhelyiségből felfelé a 7.-re. Teljesen nyugodtan sétáltunk felfelé, hisz szembejött velünk pár diák, meg tanár és nem kéne feltűnősködnünk. Végül az 5. emeleti lépcsőnél utolért minket Sirius és átadta nekem a fűzért. Jól meg is vakargattam ezért a füle tövét, majd folytattuk a sétát. Az út maga zavartalanul telt, köszöntem néhány tanárnak, távoli ismerősnek.

Amint odaértünk a Szükség Szobájának a közelébe, elkezdtem koncentrálni a Karácsonyi Bál estéjén megjelent szobára, majd magabiztosan vettem figyelembe, hogy a szobának az ajtaja megjelent. Bent ugyanaz a vörös szoba tárult a szemünk elé a bájitalos munkaasztallal, mint múltkor.

– Wow! Annyira hasonlít az anyáéra... –nézek körbe elképedve. Múltkor ideges voltam, nem tudtam részletesen megfigyelni.

– És te vagy a szoba legszebb része. –fűzi hozzá a srác, mire megfordultam, azonban mielőtt szólhattam volna bármit, Yosif magához húzott és újra megcsókolt. Annyira meglepett vele, hogy egy pillanatra össze is csuklott a lábam.

Éreztem, hogy egyfajta furcsa köd alászállt az elmémre és amikor elváltunk egymástól, ugyanezt láttam Yosif szemében is. A következő csókot én kezdeményeztem, ráadásul nekiálltam hevenyészetten kigombolni a piros egyenruháját, ami alól egy eléggé vonzó, olajbarna felsőtest bukkant elő. Amint ezt megtettem, Yosif is leszedte rólam a lila melegítőfelsőm és a spagettipántos szürke pólóm.

– Hogyhogy nincs rajtad melltartó? –lepődik meg, miközben végigsimít a hátamon, alaposan végigtapenolva a szárnyamon.

– Így sokkal kényelmesebb a szárnyamnak... –felelem magabiztos mosollyal.

Később Yosif ráfektetett az ágyra és ott folytatta a kényeztetésem. Mivel álltalában a bundám miatt eléggé gyengén éreztem a csókokat a nyakamon, Yosif rutinosan csak szaglászta a nyakamat és hozzám dörgölte az arcát. Szemlátomást élvezte, hogy a partnerének 5+ centis bundája van, sőt, őszinte csodálkozásomra még az se zavarta, hogy néha szőr is került a szájába.

– Ho-hogy hogy nem zavar... a bundám? –kérdeztem tompa hangon.

– Egy kicsit zavar... –emelkedik fel a srác feje a mellkasomról– De eltörpül a többi izgalmas tulajdonságod mellett... –feleli egy félmosollyal, majd újra visszahajol rám és enyhén belemélyeszti a fogait a mellbimbómba, amitől egy furcsa nyöszörgés szaladt ki a számból.

– Ne harapd meg őket, Yosif... –tolom el magamtól az említett személyt– Eléggé kellemetlen...

– Bocs... nem tudtam... –áll fel a srác és felsegít maga mellé.

– Hogy-hogy? A bál estélyén nem... nem mondtam? –kérdem furcsállva.

– Nem... nem igazán... –túr bele a hajába zavartan– Amint beértünk ide, rögtön a lényegre tértünk... –tette hozzá egy félmosollyal és leül az ágy szélére.

– Most legalább tudod... fő a kommunikáció! –mosolyodok el én is és lehuppanok mellé– Te mit nem szeretsz az ágyban?

– A visszafogott, nyuszi lányokat... –mondta habozva– Előnyben részesítem azokat, akik mernek kezdeményezni, ráadásul... nos...

– Dominánsak? –tippelgetek.

– Mondhatni... –helyesel a srác.

– Húha... ezt nem biztos, hogy tudom teljesíteni... –töprengek el a szavakon.

– Tudom... –bólint– Múltkor mondtad, miután megkértelek, hogy karmolj meg.

– Ezt bezzeg mondtam. –pufogok.

– Annyit mondtál, hogy "ezt" józanul tuti nem bírnád. –javít ki.

– Hát... ez szent igaz... –helyeselek, közben húzom a számat.

– Akkor itt a lehetőség, ha szeretnél gyakorolni egy kicsit! –hívja fel rá a figyelmem. A szavain elgondolkoztam...

– Vajon mennyire fognak megsértődni erre az otthoniak, ha elmondom majd nekik... –töprengek kissé zavartan.

– Már annyiszor fantáziáltam róla... –szakítja félbe Yosif a gondolataimat búgó hangján és végigsimítja az egyik kezét a jobb karomon– hogy megvágsz azokkal az éles karmokkal...

– De emlékszem, hogy múltkor a hátad tele volt sebekkel... –említem meg zavarodottan.

– Azokat csak tompán éreztem az alkoholtól, azért voltak olyan mélyek... –magyarázza, majd a kezét a jobb csuklómra csúsztatta– De most minden ízében meg szeretném tapasztalni ezt az érzést... –folytatta vágyakozással teli hangon és a kezemet a nyakára helyezte– Annyira várom, hogy majd megharapjál ezekkel a gyönyörű fogakkal... –teszi hozzá és a másik kezével végigsimít az ajkaimon. 

Kezdődjék hát a móka...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3