– Ez döbbenetes... –hüledezett Emma és óvatosan elkezdett Sirius felé hadonászni, mintha meg akarná simogatni, de látszólag nem járt sikerrel.

– Elkapták Kupor fiát? –kerekedik el a szemem.

– Bezony. –helyeselt Sirius, majd pár másodperc múlva folytatja– Ennél nagyobb pofont nem kaphatott volna a mi öreg Bartynk. Kicsit több időt kellett volna a családjával töltenie. Olykor-olykor hamarabb is hazamehetett volna a hivatalból... Megismerkedhetett volna a saját fiával...

– És tényleg halálfaló volt a fia? –érdeklődik Harry.

– Ezt nem állítom... Én már az Azkabanban voltam, amikor behozták. Ezeket a dolgokat nagyrészt a szökésem óta tudtam meg. A fiút minden esetre olyan emberek társaságában fogták el, akik egész biztos halálfalók voltak, de az is elképzelhető, hogy a balsorsa vetette épp akkor és épp oda, ahogy azt a házi manót éjjel az erdőbe. –magyarázta a férfi.

– És Kupor kihúzta a bajból a fiát? –suttogta Hermione. Siriusból ekkor kiszaladt egy hangos felnevetés, de szerencsére hamar korrigálta magát.

– Kupor? Kihúzni a fiát a bajból? És én még azt hittem, hogy rájöttél milyen ember az öreg Barty. –felelte gúnyosan és azt kezdte el ecsetelni, hogy Barty Kupor milyen becsvágyó, képes elsöpörni mindent, hogy elérje céljait és ezeket az elveit akkor sem volt képes feladni, amikor a fiáról volt szó...

– A dementorok kezére adta a saját fiát? –sápadok el.

– Úgy bizony. –csendült Sirius hangja keserűen– Láttam, amikor a dementorok behozták a fiút. Néztem az ajtó rácsán keresztül. Nem lehetett több 19 évesnél. Egy közeli cellába dugták be. Estére már sírt az anyja után. Pár nap múlva aztán elcsendesedett. Egy idő után mind elcsendesednek...

Sirius szavai teljesen ledöbbentettek.

– Vajon anya képes lenne engem kitagadni, ha olyat tennék? –kérdezem magamban– Áh csak nem, hisz én vagyok az egyetlen örököse, meg hát szeret engem... ugye? –teszem fel magamnak a költői kérdést, de rögtön meg is bántam, hisz a saját édesanyám szeretetét vontam kétségbe magam felé.

– Ne vegyél rá mérget... –szól közbe az alterem gonosz kacajjal.

– Oh bár eltűnnél az életemből örökre! –mordulok rá a gondolataimban és visszavezetem a figyelmem a beszélgetésre.

– Ezek szerint még mindig Azkabanban van? –kérdezi Ron.

– Nem. –felelte fásultan Sirius– Már nincs a börtönben. Egy évig bírta aztán meghalt.

– Meghalt? –döbbent le Beth.

– Nem ő volt az egyetlen... – A legtöbben megőrülnek odabent, vagy éhen halnak. –felelte savanyúan Sirius és az azkabani hétköznapokról kezdett el mesélni, meg a Kupor-fiú utolsó napjairól. Állítása szerint Barty Kupor el se ment a fia holttestéért. Sirius a saját szemével látta, hogy a börtön lábánál földelik el a dementorok– Így fordult meg az öreg Barty Kupor sorsa. Mikor már majdnem célba ért, egy csapásra mindent elvesztett. Az egyik pillanatban még ünnepelt hős volt, a miniszteri szék várományosa... Aztán mire észbe kapott, meghalt a fia, a felesége, bemocskolódott a család neve és ahogy a szökésem után hallottam, a népszerűsége is alaposan megcsappant. A Kupor-fiú halála után felébredt az emberekben a részvét és kérdezgették, hogy hogyan tévelyedhetett el ennyire a jó családból való fiú. Erre pedig nem volt más válasz, minthogy az apja nem törődött vele. Így végül Cornelius Caramel ült a bársonyszékbe, Kuport pedig eldugták a nemzetközi máguskapcsolatok főosztályán.

Sirius szavait hosszú csend követte. Eltöprengtem rajta, hogy ha Kupor tényleg a nemzetközi máguskapcsolatok főosztályán dolgozott, akkor anya valószínűleg ismerhette, hisz a Világkupadöntőn nem nagyon jelent meg nyilvánosan Kupor, ezáltal azt se tudom, hogy anyának mi a véleménye róla, de ő is nemzetközi körökben mozog.

– De vajon mennyire ismerte? –fűztem még hozzá magamban.

– Mordon szerint Kupor megszállottan vadászik a fekete mágusokra. –fordul Harry Sirius helye felé.

– Igen, én is hallottam, hogy ez afféle mániává vállt nála. –helyeselt Sirius– Szerény véleményem szerint még mindig azt hiszi, hogy visszanyerheti a régi népszerűségét, ha újra elkap egy halálfalót.

– És fellopakodott a kastélyba, hogy átkutassa Piton irodáját! –jelenti ki diadalmasan Ron, Hermionéra pillantva.

– Ez az, amit nem értek... –feleli a férfi.

– De hisz világos! –erősködik Ron.

– Figyu, Ron! Ha Kupor szaglászni akar Piton körül, miért marad el a tusa eseményeiről? –értetlenkedik Beth a srác felé nézve.

– Pontosan! Zsűritagként tökéletes ürügye lenne rá, hogy rendszeresen megjelenjen a Roxfortban és rajtatartsa szemeit Pitonon. –teszi hozzá Sirius Bethet megerősítve.

– Szóval te is úgy gondolod, hogy Pitonnak vaj van a füle mögött... –kérdezte Harry Siriustól.

– Nem érdekel mit mondtok: Dumbledore megbízik Pitonban... –szól közbe Hermione.

– Asszony, kérlek... –szánakozik Emma bociszemeket meresztgetve Hermione felé– Tudjuk, hogy Dumbledore egy zseni, de azért ő is emberből van... átverhető...

– Akkor miért mentette meg Piton Harry életét elsőben? Nyugodtan hagyhatta volna meghalni! –érvelt a Griffendéles lány.

– Nem tudjuk! Biztos félt, hogy Dumbledore kirúgja a suliból. –válaszolja Ron kikelve magából.

– Te mit gondolsz, Sirius? –emeli fel egy picikét a hangját Harry. Erre mindannyian észbe kaptunk és visszanéztünk Sirius feltételezett helyére.

– Azt, hogy mindkét véleménybe van valami igazság. –feleli az említett személy diplomatikusan. Mesélt egy kicsit Pitonról, hisz évfolyamtársak voltak. A professzor rajongott a fekete mágiáért és olyanok társaságában volt, akikből később halálfaló lett. Itt felsorolt néhány nevet, de azt kiemelte, hogy Pitont furcsamód sosem vonták felelősségre.

Észrevétlenül oldalra néztem Bethre, de semmit sem lehetett kiolvasni az arcából. Szerintem mind tudjuk miért.

– Piton jól ismeri Karkarovot, de ezt nem akarja nagydobra verni. –jegyezte meg Ron.

– Jahh! Látnod kellett volna Piton arcát, amikor Karkarov tegnap megjelent az órán! –fűztem tovább a szálat– Karkarov beszélni akart Pitonnal. Látszott rajta, hogy meg van ijedve és szemrehányást tett Pitonnak, hogy ő kerüli őt. Aztán mutatott neki valamit a karján, de sajnos nem láttam mit.

– Mutatott neki valamit a karján? –ismételte csodálkozva Sirius– Nincs ötletem, de ha Karkarov fél és Pitonhoz fordul... –töprengett– Akkor is tény, hogy Piton élvezi Dumbledore bizalmát. Kizártnak tartom, hogy Dumbledore engedné tanítani Pitont, ha ő valaha is Voldemortnak dolgozott volna.

– Akkor miért érdekli annyira Mordont és Kuport Piton szobája? –kérdi Beth.

– Na igen. Rémszemről könnyen el tudom képzelni, hogy minden egyes tanár szobáját átkutatta miután a Roxforba érkezett. –morfondírozik Sirius. Elárult pár információt Mordonról, amit már mi is kikövetkeztettünk így nem volt túl sok új benne– Viszont azt el kell mondani Rémszemről, hogy csak végszükség esetén ölt. Ha volt rá mód élve hozta be a gyanúsítottat. Erélyes és szigorú ember, de soha nem süllyedne le a halálfalók szintjére. Viszont Kupor... ő egészen más ügy. Vajon tényleg beteg? Ha igen miért vonszolta fel magát a kastélyba, Piton szobájába? Ha pedig nem... miben töri a fejét? Mi lehetett az a fontos elintéznivaló, ami miatt egy percre sem tudott felmenni a díszpáholyba? És mit csinált az alatt, amíg a zsűriben kellett volna ülnie a Tusán?

Újabb csend állt közénk, mire többen is megragadták az alkalmat és újra beleittak a vajsörükbe.

– A bátyád Kupor helyettese, igaz? –kérdi valószínűleg Rontól Sirius– Meg tudnád kérdezni tőle, hogy találkozott-e mostanában a főnökével?

– Megkérdezhetem... –felelte Ron nem túl lelkesen– Csak jól el kell titkolni előle, hogy gyanúsítjuk a főnökét, mert tisztára szerelmes belé.

– És ha már úgy is beszélsz vele, próbáld már meg azt is megtudni, hogy van-e valami hír Bertha Jorkinsról. –tette hozzá Sirius.

– Rendben. Meglesz. –bólintott Ron.

– Hány óra? –érdeklődik a férfi.

– Fél 4 van. –felelte Emma elsőnek.

– Ideje mennünk, nehogy gyanút fogjanak! –unszolt minket Sirius.

– Rendben... –feleltük egy páran és elkezdtünk szedelőzködni.

– Átmehetnénk a Három Seprűbe... Itt eléggé fura ízű a csapolt vajsör. –jelenti ki Ron kritikus hangon.

– Jahh... nem rossz ötlet... én is észrevettem. –fűzöm hozzá, miközben pakolom össze a félig teli poharakat.

– Van valami állott utóíze... –fanyalog Beth.

– Biztos nem friss... –zárja le a beszélgetést grimaszolva Hermione, majd Ron és Beth visszaviszik a poharakat.

Amint visszaértek Harry is megjelent a kutyául festő Siriusszal. Végül aztán kiléptünk a friss levegőre és elsétáltunk a Három Seprűig, ami mint mindig, most is tömve volt. Bent most Hermione, Emma és én is odamentünk a pulthoz, Madam Rosmertahoz, hogy kérjünk mindannyiunknak 1-1 pohár vajsört, meg 2 nagy szelet nyers steaket. Ezekkel a fínomságokkal kerestük meg a többieket, akik végül csak egy idegen férfi mellett találtak szabad helyet.

– Meghoztuk a vajsört! –jelenti ki Emma vidoran.

– Tessék, Tapmancs! Itt a kajád! –teszem le a tányért Sirius elé és mindannyian elkezdtük levenni a talárjainkat, hisz a Három Seprűben sokkal melegebb van, mint a Szárnyas Vadkanban.

– Uram! Nem zavarjuk, ha leülünk ide? –érdeklődik Hermione az idegentől. Az említett férfi csak forgatta a borospoharát, de a lány szavaira felnézett az üvegből.

– Dehogy! Csak nyugodtan. –bólint félmosollyal és végignéz a társaságunkon. Emma, Hermione, meg én Beth mellé ültünk le a srácokkal és az idegennel szemben– Húha! –döbben le az idegen és kikerekedett szemeivel pont engem nézett. Közben a srácok elosztották a vajsört maguk között.

– Mi az? –pillantok a férfira meglepődve. A többiek elhallgattak és a vajsörös korsójukba temetkeztek.

– Csak elcsodálkoztam a jelmezeden. Nem tudom ki csinálta, de nagyon élethű! –dicsért meg a pasas. Ekkor többen is összenéztek, néhányan még mosolyogtak is a férfi tudatlanságán.

– Köszönöm, uram, hogy élethűnek találja a "jelmezem"... –kezdek bele egy idő után lehajtott fejjel– de ez minden, csak nem egy jelmez... –nézek fel újra a fickóra számon bujkáló mosollyal, majd egy jó nagyot haraptam a steakembe.

– Oh! Bocs! Mindig elfelejtem, hogy... hogy most már itt vagyok... –feleli, de ez valójában úgy hangzott, mintha inkább magának mondaná, nem nekünk.

– Nem találkoztunk mi már valahol? –kérdezem tőle összehúzott, gyanakvó tekintettel.

A férfi arcáról rögtön lehervadt a mosoly és ő is körbenézett valószínűleg segítségkérés céljából, de csak 6 figyelő szempárral került szembe.

– Nem hiszem. Csak 4 hónapja költöztem ide Roxmortsba. Ekkora diáksereget még nem is láttam itt... –mentegetőzik, de láttam az auráján a szürkeséget, ami azt jelenti, hogy titkol valamit.

– Ja. Asszem olyan Október környékén volt az első Roxmortsi hétvége... –töpreng Emma.

– Pontosan. –bólintott Harry.

– De én már biztos hogy láttam valahol! –töri a fejét Beth.

– Hol? –húzza fel a szemöldökét Ron.

– Mindjárt! Itt van a nyelvem hegyén! –töpreng a lány– Tudjátok abban a világító kockában volt!

– Hogy hol? –kérdezem most én hitetlenkedve.

– Milyen világító kockáról beszélsz? –érdeklődik Harry.

– Tudod, aminek mindig elfelejtem a nevét! –erősködik a lány– Te biztos tudod, Hermione! A szüleidnek is van olyan mugli kockája!

Hermione csak tehetetlenül rázta a fejét.

– Ne őrjítsetek már meg! –sóhajt egyet a lány és már az asztalt csapkodja– A te apukád rajong az ilyenekért, –mutat Ronra– a te tesóid pedig ilyeneket szerelnek! –fordul most felém.

– Jaaa! TV? –nézek rá döbbenten.

– Igen! –csap az asztalra örömében– Láttalak a TV-ben! –fordul a férfi felé. Az idegen már teljesen úgy festett, mintha végig a kiutat keresné a szemével.

– Tényleg? –kérdezi vissza, közben fáradhatatlanul keres valamit a szemével.

– Igen! Kalóz voltál! Meg... meg borbély, meg valami kalapos bohóc, meg gyártulajdonos, meg vámpír... –sorolta a dolgokat, amik közül néhányat sejtettem, hogy milyen filmből lehet.

– Mit mondott? Hogy is hívják? –faggatta Emma a férfit. Az említett személy belátta, hogy túlerőben vagyunk és csak sóhajtott egyet lemondóan.

– Johnny vagyok. Johnny Depp... –jelenti ki egyenes háttal, közben végig minket nézett.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3