Másnap, szombaton elérkezett a mindenki által hőn áhított márciusi roxmortsi hétvége.

A reggeli végig Pitonról és a tegnapi bájitalfőzésemről szólt, amit a Durmstrangos srácok is figyelmesen meghallgattak, ami eléggé meglepett. Nem tartott sokáig a történet, hisz nem csináltunk semmi extrát, csak főztünk, azonban a lányoknak is szemet szúrt a gyanús bámulás. Egy ideig ugyan töprengtünk az okán, de annyiban hagytuk, mivel nem jutottunk semmire.

Később már nagyban sétáltunk lefelé a kapun kivezető ösvényen, amikor Harryék csatlakoztak hozzánk Siriusszal.

– Sziasztok! –köszön felénk Ron, mire meglepetten fordultunk feléjük.

– Heló! –vigyorog vissza Beth.

– Na jó... Én elhúzok innen... –grimaszolt Pansy és arrébb sétált valamerre Dracoék felé.

– Rá se rántsatok... –legyintek a lány felé unott fejjel.

– Jujj! Szia Tapmancs! Hát megint Harrynél lebzseltél reggel! –ujjong Emma, amint meglátja Siriust maga mellett. A kutya csak ugatott egyet és aranyosan csóválta a farkát.

– Mi a helyzet gyerekek? Milyen volt a reggel? –érdeklődök vidáman.

– Azért jöttünk, hogy megkérdezzünk titeket a megbeszéléssel kapcsolatban. –feleli Harry.

– A mivel kapcsolatban? –értetlenkedik Beth összeráncolt szemöldökkel.

– Ohh basszus! Teljesen kiment a fejemből! –szentségel Emma és a fejére csapott– Sir... -vagy hogy hívják már... Tapmancs említette, hogy... –kezdett bele Emma, de Hermione rögtön ott termett mellette és az egyik kezével befogta a lány száját.

– Ne ilyen hangosan! –szűri ki a szavakat a fogai közül Hermione– Ne mondj olyanokat, hogy a kutya mondta, mert akkor gyanús lesz...

– Persze, persze, csak egy kicsit összezavarodtam... –feleli Emma megszeppenve, miután Hermione levette róla a kezét– Szóval beszélni szeretne velünk a mostani helyzetről, meg a fejleményekről és az ehhez hasonlókról, tudjátok! –néz ránk várva a választ, mire csak helyeslően bólintottunk Bethel– Ezért, hogy ne leplezzék le, a Szárnyas Vadkanba megyünk beszélgetni, ráadásul még Harry köpenye is rajta lesz, feltéve ha elhozta. –itt Emma a srácra nézett.

– Ne aggódj, itt van. –mosolyog Harry és megpaskolta a vékony kabátjának zsebét.

– Jó, de merre van a Szárnyas Vadkan? –érdeklődik Beth.

– Tapmancs tudja az utat, elvileg... De úgyis be kell még mennünk néhány boltba. –válaszolta Harry.

Az út további része meglehetősen rövid volt.

Amint beléptünk a főtérre, az első utunk a Mézesfalásba vezetett, ahol hatalmas meglepetésünkre Harry hálája jeléül vett nekem egy csomó édességet, meg finomságot, mert a második fordulóban adtam neki Varangydudvát, meg le is mentem hozzá, de nem éreztem ezt annyira fairnak, úgyhogy háromfelé osztottam az ajándékom és Bethnek, meg Emmának is adtam. Adósnak éreztem magam, mert nem mondtam el nekik a tervem.

A Mézesfalásos kaland után betévedtünk az Aranytalár ruhaboltba, hogy Dobbynak is vegyünk pár zoknit, mivel ő is sokat segített, ráadásul Harry állítása szerint az a kedvenc ruhadarabja. Többek között szereztünk egy rikító színű, arany-ezüst csillagos párt, meg egy olyat, ami a leírása alapján elkezd bömbölni, ha nem mossák ki időben, de ezeken kívül még sok más feltűnően színes zoknit is vásároltunk hozzájuk.

Amint kijöttünk a boltból, rögtön követni kezdtük Siriust. Nem volt durva a környék, de azért látni lehetett, hogy egyre szűkülnek az utcák. A fogadót onnan ismertük fel, hogy a céhtábláján egy levágott vadkanfej van, aminek a vére ráfolyik a kendőre, ami körbefogja a disznó nyakát. Egyáltalán nem nézett ki olyan szép színesen, mint a Három Seprű, inkább komoran roskadozott a szűk utcának az oldalán, az ablakain olyan vastagon állt a kosz, hogy be se lehetett látni normálisan, ráadásul amikor beléptünk, erős kecskeszag csapta meg az orrunkat. Főleg az enyémet.

Gyorsan odamentünk Emmával, meg Hermionével egy sarokban elhelyezett asztalhoz. Harry hátrament Siriusszal a WC-be, hogy ráadja a köpenyt, Ron, meg Beth pedig elsétáltak a pulthoz vajsört rendelni. Nem is kellett sokat várni, először beengedtük Siriust a sarokba, majd megérkeztek Emmáék is a vajsörös korsókkal.

– Sziasztok srácok... –suttogja Sirius, miután mindenki leült.

– Szia! –feleltük néhányan egyszerre.

– Olyan jó hallani a hangod... –tette hozzá Emma mosolyogva.

– Köszönöm... –nevetett a férfi, de persze halkan.

– Miért hívattál minket ide? –tér rá a lényegre Beth.

– Azért, hogy összeszedjük, amit tudunk... –felelte komolyabbra fordítva a szót a férfi– Mind tudjuk, hogy Kupor már egy ideje nem jelent meg a Trimágus Tusán, amit a Reggeli Próféta úgy sejt, hogy halálos beteg... –kezd bele.

– De honnan veszed, hogy a Reggeli Próféta ezeket írta? –szakítom félbe és belekortyolok a korsómba. A megszokottól eléggé eltérő volt az íze és nem jó értelemben...

– Earnie, meg Sally előfizetnek rá. Gyakran körbeadják az asztalnál, én meg felolvasom, hogy Sirius is hallja. –válaszol a férfi helyett Emma.

– Ohh... oké. –felelem és továbbra is érdeklődve figyelem Sirius aurafüstjét.

– Percy, aki mindig Kupor helyén ül az ilyen Trimágusos rendezvényeken, azt állítja, hogy csak túlhajszolja magát és kimerült. –tájékoztatja Ron Siriust.

– Egyébként amikor utoljára láttam, tényleg elég rossz bőrben volt. Aznap este találkoztunk, amikor kidobta a nevem a serleg... –jegyezte meg Harry.

– Magára vethet. –szólalt meg ridegen Hermione és ő is bele ivott a sörébe. Rajta is látszott, hogy meglepődött az ízén– Kidobta Winkyt, hát viselje a következményeit. Bánhatja, hogy ilyen kegyetlen volt. Most aztán ott áll segítség nélkül...

– Ki az a Winky? –értetlenkedik Beth.

– Kupor volt házimanója. A Világkupa napján bocsájtotta el, miközben titeket kiütöttek. –magyarázza Emma– Pont felé futottatok, amikor eltalált benneteket a Stupor.

– Jaaaa... Az volt az a furcsa kisember? –döbbenek le, mire többen is bólogattak.

– A díszpáholyban találkoztatok először vele, mert Mr. Kupor felküldte, hogy foglalja a helyét, igaz? –töpreng Sirius.

– Igen, igen. –hangzott több felől a válasz.

– De nem ment el a meccsre.

– Nem. –rázta a fejét Harry és ő is beleivott a korsójába– Ha jól emlékszem azt mondta nem ért oda, mert sok dolga volt.

– Hmm... –töpreng a férfi– Miután lejöttél a díszpáholyból, kerested a pálcád, Harry?

– Öhmm... nem. –töprengett a srác– Legközelebb csak az erdőben volt rá szükségem. Ott kiforgattam a zsebeim, de nem volt meg, csak az omniszkópom.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy aki felküldte a Sötét Jegyet, az a díszpáhojban lopta el Harry pálcáját? –tippelgetett Beth.

– Lehetséges... –feleli Sirius– Andi! Te nem láttál valakit, vagy valamit, hogy elvenné Harry pálcáját? –fordul felém hirtelen a férfi– Ott ültetek mögöttük.

– Uhh... –lepődök meg a hirtelen figyelemtől– Hát... végig a meccset néztem... –jelentem ki kelletlenül.

– Nem Winky lopta el a pálcát! –fűzi hozzá paprikásan Hermione.

– Mások is voltak a díszpáholyban a manón kívül. –töprengett Sirius összeráncolt szemöldökkel– Csak arra kéne emlékezni kik...

– Hát... ott voltam én, Remus, Radames Abadi, a mi drága Magiaügyi miniszterünk, a tesóim... –töprengtem.

– Katyék is ott voltak... meg mi is... –fűzi hozzá Beth.

– Tuti, hogy Lucius Malfoy volt! –csapott rá az asztalra Ron, mire néhány sötét alak felénk nézett.

– Más nem volt ott? –érdeklődött tőlünk Sirius.

– Nem. –ráztuk a fejünket.

– De igen! Ott volt Ludo Bumfolt is. –emlékeztetett minket Hermione.

– Ja tényleg... –emlékezek vissza.

– Bumfolt annak idején a Dimbourne-i Darazsak terelője volt. –mondta Sirius– Milyen ember?

– Rendes. Mindig ajánlkozik, hogy segít a feladatok megoldásában. –magyarázza Harry.

– Tényleg? –kérdezem megrökönyödve.

– És miért akar segíteni? –veszi újra vissza a fonalat a férfi.

– Azt mondta megkedvelt engem.

– Emlékeztek? Találkoztunk vele az erdőben, mielőtt megjelent a Sötét Jegy. –kérdezi a srácoktól Hermione.

– Igen, de nem maradt az erdőben. –rázta a fejét Ron– Mikor elmondtam neki mi van a táborban, rögtön odament.

– Honnan tudod? –vágta rá Hermione– Csak annyit láttunk, hogy dehoppanál.

Mi többiek csak feszülten néztük az eseményeket. Eddig nem is esett szó arról, hogy mi történt pontosan a táborban.

– Maradj már magadnak! –legyintett ingerülten Ron– Komolyan megfordult a kis agyadban, hogy Bumfolt küldte fel a Jegyet?

– Inkább ő, mint Winky! –makacsolta meg magát Hermione.

– Látod? –fordult Sirius hiányába Ron– Ő a manók védőszentje...

– Pszt... –csitítgatja Sirius a fiút– Mit csinált Kupor, mikor már az égen volt a Sötét Jegy és meglátták a manót Harry pálcájával?

– Elment átkutatni a bokrokat. –válaszolta Harry– Akkor talált meg titeket Animágus alakban. Az aurorok megvizsgáltak titeket és a Stupor nyomait vélték felfedezni rajtatok, így kiderült, hogy igazából ők dermesztettek le titeket, nem Winky. –ecsetelte a részleteket.

– Az kemény... –döbbenek le.

– Egyébként kapóra is jöttetek, mivel azt hazudtuk, hogy Andiék állatai elszöktek és jöttünk megkeresni őket. –tette hozzá Ron– Rajtatok kívül senki sem volt ott.

– Világos... –dörmögi Sirius– Bárkire szívesen ráhúzta volna a vizes lepedőt, csak hogy a manóját tisztázza... És aztán elbocsájtotta a manót?

– Igen! –vágta rá indulatosan Hermione– Képes volt kidobni csak azért, mert Winky nem maradt a sátorban és nem várta meg, hogy agyontiporják.

– Szállj már le arról a manóról! –pirított rá Ron.

– Nem, Ron, Hermione jobban kiismerte Kuport, mint te. –figyelmeztette a férfi– Egy ember igazi természetéről az árulkodik, hogy hogyan bánik az alárendeltjeivel. Sose azt nézd, hogy hogy viselkedik a vele egyenrangúakkal. –magyarázza– Barty Kuporra nem jellemző ez a következetlenség... Veszi a fáradságot és felküldi a manóját a díszpáholyba, hogy biztosan legyen helye, de aztán egy percre se megy oda. Fáradhatatlanul dolgozik a Trimágus tusa megszervezésén, de egy idő után arról is elmarad... Kupor nem ilyen. Ha életében egyetlen munkanapot is kihagyott betegsége miatt, pucéran fogok végigszaladni Roxmorts főterén.

– Ilyen jól ismered Kuport? –kérdezem felvont szemöldökkel, halvány mosollyal.

Sirius nem válaszolt rögtön, az aurája pedig hirtelen sötétkékké változott. A mosolyom hamar sajnálattá vállt, mire a többiek értetlenül néztek hol rám, hol pedig arra, amerre Siriust feltételezték. A kék a szomorúság színe.

– Nagyon is jól ismerem Kuport... –feleli csendesen– Ő adott utasítást rá, hogy zárjanak Azkabanba... tárgyalás nélkül...

– Mi?! –kiáltja fel Hermione, Beth, meg én egyszerre.

– Tessék? –rökönyödik meg Emma.

– Nem mondod komolyan! –hüledeztek a srácok.

– De komolyan mondom. –helyeselt Sirius– Annak idején Kupor volt a varázsbűn-üldözési főosztály vezetője. Nem tudtátok?

Mi csak ráztuk a fejünket egyöntetűen.

– Mindenki biztos volt benne, hogy ő lesz a következő miniszter... –folytatta a férfi– Barty Kupor nagy mágus, félelmetes varázsereje van, vészes hatalomvágya és soha nem állna össze Voldemorttal! Barty mindig is a leghatározottabban szemben állt a sötét oldallal. De hát sokan, akik ugyancsak a sötét oldal ellen fordultak... mindegy, ezt ti még nem értitek... túl fiatalok vagytok...

– Apám is ezt mondta a Világkupadöntőn... –jegyezte meg Ron.

– Azért kipróbálhatnád, hátha megértjük... –hajol közelebb Beth és Sirius feltételezett helye felé kacsintott.

– Nem bánom, próbáljuk ki... –feleli és kihallatszódott a hangjából a mosoly. Nekiállt lefesteni az akkori borzalmas, posztapokaliptikus világot, amit Voldemort okozott nekik. A rettegés... pánik... fejetlenség a Brit mágiaügyi minisztériumban szinte mindennapos volt. Utána Kupor felemelkedésével és bukásával folytatta Sirius. Kemény törvényeket hozott a halálfalókkal szemben, de sajnos a fia is gyanúba keveredett. Állítólag Voldemortot akarták feltámasztani a haverjaival, de "sajnos" nem sikerült a kísérlet...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3