Amint Harry felért a vízfelszínre, én eltűntem onnan. Nem hiányzott, hogy bárki is észrevegyen, ráadásul éreztem, hogy nemsokára visszaváltozok, szóval gyorsan elevickéltem a parthoz, ahonnan korábban beugrottam a vízbe. Még szerencse, hogy hoztam magammal Szahara Lehelletét, különben holtbiztos, hogy megfagytam volna...

Ebben a vizes állapotban futottam vissza a Roxforthoz, ahonnan már oszladozni kezdett a tömeg. Úgy látszik megúsztam mindent, plusz meg a szárnyamnak sem esett baja az átváltozás során. Legalábbis csak azt hittem...

– Andi! –lepődik meg hirtelen Beth a klubhelyiségben és Emmával, meg a kutyaképű Siriusszal idefutottak hozzám.

– Merre jártál? Már nagyon aggódtunk érted... –érdeklődik Emma féltő tekintetével engem fürkészve– És... és miért vizes a bundád? –rökönyödik meg a lány.

– Amit most mesélek, azt nehogy eláruljátok valakinek! –kötöm a lelkükre mosolyogva, mire látszott rajtuk, hogy tűkön ülnek a kíváncsiságtól.

Hamar találtunk egy nyugis sarkot, ahol mindent elmeséltem arról, ami lent történt. Néhol nevettek a lányok, néhol meg lesokkolódtak, de összességében tetszett nekik a sellős story és azért se haragudtak, hogy nem szóltam nekik. Ha szóltam volna ők is jöttek volna, de Harrynek is alig volt varangydudva. Szinte véglegesen kipusztítottam.

A tusát követő héten Harry és Ron után én voltam a második legizgalmasabb dolog a suliban, mivel eddig a tusa elvette a tanulók figyelmét, de most már a szárnyaimat is észrevették. Mi több, mindenki fogdosni akarta. Sajnos a tapizást nem mindenkinek engedtem, mert eléggé kellemetlen érzés volt, de aki kedvesen, normálisan viszonyult hozzám, az megérinthette.

Mellesleg Ron egy hihetetlen kamustoryval dicsekedett egész héten, ami még a valóságot tükröző "Dumbledore delejes álmot bocsájtott a szemünkre és megnyugtatott minket, hogy nem esik bajunk" -ból fordult át egy extrém emberrablásos történetté 50 állig felfegyverzett sellővel, akik végül leütötték, mert "már nem bírtak vele". Ezt persze Hermione megelégelte és gyorsan letörte Ron szarvát, aki végül visszatért az eredeti storyhoz.

A március beköszöntével többnyire minden visszaállt a normális kerékvágásba. A második tusa izgalmai is lecsengtek, a szárnyam is kezdett megszokottá válni, bár voltak, akik néha próbálkoztak a szárnyam fogdosásával. Mivel most kímélnem kell a szárnyaimat, válltáskát hordtam, ami nem nyomta le a szárnyamat, mint a hátizsákok.

Ez a nyugodt időszak tartott egészen egy péntek délutáni dupla bájitaltanig. Az egész ott kezdődött, hogy aznap érkezett meg a Szombati Boszorkány és Pansy, meg még néhány Mardekáros csaj röhögtek Rita Vitrol cikkén, ami Hermionéről szólt. Sajnos ez Hermione fülébe is eljutott, amit a Griffendéles srácok megkíséreltek Piton óráján megbeszélni. Nem jártak sikerrel...

Piton odalépett hozzájuk, kikapta Hermione kezéből Pansy Szombati boszorkányát, aminek minden szavát hangosan olvasta fel, majd külön ültette Harryéket őket. Én már minden szavát kívülről fújtam a cikknek, annyiszor hallottam. Ron maradt leghátul, Hermione megkapta Pansyt, Harryt pedig előre ültette közel hozzánk, hogy Piton mefigyelhesse.

Sajnos mivel Piton egy rakás pontot levont a Griffendéltől a semmiért, Harry dühös volt rá és egy ideig úgy csapkodta a fülem mellett a szárított scarabeusokat, hogy alig tudtam koncentrálni. Piton végig undok megjegyzésekkel és kötöszködő monológokkal bombázta a fiút.

– Nem szeretném, ha azt mondanád, hogy nem figyelmeztettelek... –közli a sráccal a professzor– Lehetsz tőlem akármilyen világcsodája, ha rajta kaplak, hogy még egyszer betörsz a szobámba... –fűzi hozzá Piton vészjósló hangon. Erre egy pillanatig megálltam a főzésben és eltöprengtem. Valami nem kerek...

– A közelében sem jártam a szobájának! –fakadt ki Harry fittyet hányva tettetett nagyothallására. Ekkor már felkaptam én is a fejem és szúrós szemekkel kapkodtam a tekintetem mindkettő között.

– Ne hazudj! –sziszegi a professzor izzó tekintettel– A bummszallagbőrt te loptad el a készletemből, ráadásul a varangydudvát is biztos illegálisan kaptad valakitől...

– Professzor... –csapom le az eszközeimet az asztalra és megtámaszkodok azon. Éreztem, hogy még a pici szárnyam is befeszült– Szerintem mindketten jól tudjuk kinek van önön kívül varangydudvával teli akváriuma... –szólok közbe kedvesnek szánt hangon, azonban a végén már érződött az ördög a szavaimban.

– Igen, Moon kisasszony, tudom... –felelte frusztráltan– És most forduljon vissza a főzetéhez...

Mélyeket szippantottam a dohos levegőbe, amit Piton keserű szaga telített meg, majd visszafordultam az üstömhöz és igyekeztem a feladatomra koncentrálni.

– Nem baszom fel magam... Nem baszom fel magam... –mantráztam az agyamban. Sajnos nem sikerült.

– Nem tudom, miről beszél... –fűzte tovább a beszélgetést Harry.

– Fú te gyerek! Pedig csak jót akartam neked... –szentségeltem magamban.

– Aznap éjjel, amikor betörtek az irodámba, a kastélyban kószáltál! Nagyon jól tudom! –jelentette ki Piton. Erre emlékszem, hogy Harry említette, de a fiú állítása szerint Barty Kupor nevét látta a Tekergők Térképén Piton szobájában. Ő csak a tojás titkát fejtette meg a prefektusi fürdőben. A visszafele úton keresztezte Piton Harry útját– Lehet, hogy Rémszem belépett a rajongóklubodba, de én nem tűröm el a primaszságodat! Ha még egyszer be mered tenni a lábadat a szobámba, nagyon ráfizetsz! –fenyegetőzik a férfi.

– Értem. –felelte higgadtan a srác és most elkezdte a gyömbérét felvágni– Majd észben tartom hátha egyszer rám tör a vágy, hogy bemenjek...

Ezen elmosolyodtam, majd ahogy felnéztem Pitonra, hogy megpillantsam a reakcióját, rögtön le is hervadt a vigyorom. A professzor szeme vészjóslóan villogott, a keze pedig a talárja zsebében matatott.

– Tudod mi ez, Potter? –suttogja Piton és elővesz a zsebéből egy fiolát, amiben egy átlátszó folyadék volt. Sajnos ennyiből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy pontosan mi is lehet, de ahogy ismertem Pitont, biztos voltam benne, hogy hencegni fog vele Harrynek.

– Nem. –feleli Harry őszintén.

– Veritaserum. A legerősebb igazságszérum. Három cseppjétől itt helyben elharsognád az összes titkodat az osztály előtt. Ha nem vigyázol magadra, előfordulhat, hogy megremeg a kezem... –magyarázza a férfi és itt megrázta a fiolát– És akkor kiderül, hogy jártál-e a szobámban, vagy sem...

– De ezt a professzor soha nem fogja megtenni, mivel engedélyhez kötött. –szólok közbe vészesen nyugodt hangon Harry felé fordulva– Ugye, professzor? –pillantok vissza az említett személyre erőltetett mosollyal, azonban a 2 pici szárnyam vészjóslóan megrándult. Nem mintha a kis szürkés-fekete tollpihék annyira ijesztőek lennének, csupán reflex.

– Hogy merészel beleszólni! –fortyan fel a férfi.

– Úgy, professzor, hogy akárhogy fenyegetőzik a Veritaserummal, a Brit Mágiaügyi Minisztérium soha nem adna engedélyt arra, hogy egy kiskorúval Veritaserumot itasson. –közlöm vele egyenesen– Ha meg mégis megteszi, Azkaban jár érte... –folytatom figyelmeztetőleg és végig a szemébe néztem.

– Tényleg, Moon kisasszony? –kérdezi tettetett meglepettséggel– Akkor jöjjön már át ma este 6-kor az irodámba és beszéljünk már át, hogy mik a szabályok az óráimon. –kér meg negédesnek szánt hangon, de hamar megéreztem benne az elfojtott dühöt.

– Dehogyis! Nekem még házit... –visszakozok értetlen hangon.

– Azt elfelejtettem mondani, hogy ez büntetőmunka, Moon! –gügyögi gúnyosan, mintha egy kisgyerekhez beszélne– Szóval vagy átvonszolja hozzám a szőrös valagát, vagy repül az iskolából. –köpi a szavakat fitymálóan a férfi.

Időm se volt felháborodni, a tanárúrral való ércelődésemet egy kopogás szakította félbe a terem ajtaján.

– Tessék! –ordította oda az ajtónak a szavakat. A zár kattant és Karkarov professzor lépett be rajta, miközben idegesen csavargatta kecskeszakállát.

– Beszélnünk kell! –suttogta köszönés helyett úgy, hogy szinte egyáltalán nem mozgatta az ajkait. Valószínűleg nem akarta, hogy a diákok is tudjanak a kínos ügyeiről Pitonnal. Gyorsan vissza is fordultam az üstömhöz, nehogy az igazgató elkapja a tekintetem.

– Majd az óra után beszélünk! Most nem... –kezdte a professzor.

– Azért jöttem be, mert most nem tudsz megszökni! –vág közbe Karkarov– Szánt szándékkal kerülsz engem, Perselus!

Míg ment a szócsata, a lehető leghalkabban letéptem egy cetlit az egyik pergamenem sarkáról és a pennámmal ráfirkantottam pár szót, majd a lompos farkammal ráraktam az üzenetet Harry asztalára.

– Hé Beth! –hajolok közelebb a lányhoz.

– Hm? –morogta vissza az említett személy le se véve az üstről a tekintetét.

– El tudnád majd vinni a tatyómat magaddal? Lenne itt egy kis elintézni valóm... –kérek tőle szívességet.

– Elintézni valód? –kapja fel a fejét összeráncolt szemöldökkel. Ekkor egy pillanatra a sugdolózva veszekedő Piton-Karkarov párosra vetettem a tekintetem, mire a lány is odanézett. Már mindent értett.

– Majd mesélek... –biztosítom és visszafordulok Harryhez.

A srác már rég elolvasta az üzenetem és csak arra várt, hogy visszaforduljak. Bólintott, ami azt jelenti, hogy tetszik neki az ötlet.

Karkarov egész dupla bájitaltan alatt ott állt Piton asztala mögött és úgy figyelte, mintha bármelyik minutumban kereket tudna oldani. Két perccel óra vége előtt "véletlenül" leejtettem a tatuepét tartalmazó üveget, így hát volt ürügyem lehajolni egy ronggyal és feltörölni a folyadékot. Amíg a többiek zsibongva elkezdtek szedelőzködni, én bebújtam az asztal alá, magamra húztam a széket és átváltoztam perzsa cicává. Kissé meglepődtem rajta, hogy a Világkupa óta is képes volt nőni egy kicsit a cicás alakom, azonban Rének hála eltűntek a szárnyaim. Úgy néz ki átváltozáskor be tud olvadni a testembe, ami egy jó tulajdonság. Ezzel a kinézettel hozzácsapódtam a tömeghez, azonban nem mentem ki, hanem a küszöbnél visszafordultam. Léda cica újra felbukkant.

– Mi olyan sürgős? –idegeskedik Piton.

– Ez! –felelte Karkarov és a bal karján felhúzta a talárját, majd megmutatta a karja belső oldalát– Nos? –folytatta a morgást ugyanolyan hasbeszéléssel– Utoljára akkor látszott ilyen tisztán...

– Takard el! –mordult rá Piton és körül nézett. A tekintete megállapodott rajtam és a terem ajtaján.

– De neked is észre kellett venned! –kezdte izgatottan a Durmstrang igazgatója.

– Várj egy percet! –folytja bele a szót a tanár és villámgyorsan idesuhant az ajtóhoz. Már megörültem, hogy felismert és bevisz a szobába– Sicc! –hessegetett el a küszöbről és konkrétan az orromra csapta az ajtót.

– Hát ez eléggé lehangoló volt... –tűnődtem el magamban. Egy nagyot sóhajtottam, majd besurrantam egy páncél mögé, hogy észrevétlenül visszaváltozzak. Azonnal szaladni kezdtem a többiekhez, hogy meséljek.

A csapatot a könyvtárban találtam meg és tanultak. A suliban eltelt idő alatt jól befenyítettem őket, hisz egyből ide jöttek, azonban az meglepett, hogy Harryék is tanulnak...

Délután végig ment a duma, közben Emma és Sirius is csatlakozott persze kutya alakban, egészen háromnegyed 6-ig, amikor is újra megkértem a lányokat, hogy ügyeljenek a cuccaimra. Mert hát Pitonhoz megyek szenvedni.

6 előtt 1 perccel sikeresen leértem a professzor rezidenciájához és kopogtattam.

– Jöjjön! –kiáltott ki a férfi eléggé mogorván. Nyikorogva benyitottam az ajtón, majd bezárva magam után lassan odasétáltam a professzor íróasztala elé.

– Itt vagyok! –jelentem be, mintha a vágóhídra vinnének.

– Jól tette, hogy nem késett... –jegyezte meg, mire csak egy dühös félmosoly jelent meg az arcomon– Kövessen! –utasított újra, majd felpattant az asztalától és elviharzik mellettem ki a pincefolyosóra. Először azt hittem, hogy elvisz Fricshez, vagy Hagridhiz a Tiltott Rengetegbe, de ehelyett egy elég rövid utat tettünk meg a bájitaltanteremig– Ma este segíteni fog nekem a gyógyitalok elkészítésében, Moon! Akkor lesz vége, amikor úgy nem gondolom. A tanári asztalra minden ki van téve, ami kell, a lista meg a táblán fontossági sorrendben. Jó munkát... –vigyorog egyértelműen gonoszul. Erre az egyébként komor és fáradt tekintetem azonnal kivirult.

– Wow! Köszönöm professzor! –felelem vidáman és szinte ugrálva odamentem a tanárihoz, majd felnéztem a listára.

Természetesen az első helyezett a bájitalok között a Bélbuborék ellenszere és a savlekötő helyezkedett el, de voltak ott más emésztést elősegítő bájitalok, Pótcsont rapid, Sebforrasztó, meg még hasonló alap-bájitalok, amikre gyakran szükség van egy gyengélkedőben. Úgy válogattam az asztalnál, mintha valami svédasztalról lapátolnám a tányéromra a finom falatokat.

– Végre szabadon főzhetek bájitalt... –sóhajtok boldogan és elindulok vissza. Elsétáltam egy üsthöz és letelepedtem oda, hogy bemelegítésképpen nekikezdjek egy egyszerű Sebforrasztóhoz.

Utánam Piton is odament válogatni, de ez már nem érdekelt engem. Elkezdtem felaprítani a hozzávalókat, ami miatt  általában már nagyon nehéz kiejteni ebből a koncentráló fázisból. Úgy mozogtam a bájitalok világában, mintha csak otthon lennék és hozzá se szóltam Pitonhoz. Mindketten csendesen csináltuk a dolgainkat, kivéve talán egyszer.

– Kérdezhetek valamit, professzor? –érdeklődök le se véve a szemem az üstről olyan fél 11 körül

– Nem. –vágja rá azonnal a férfi morogva, de hallani lehetett, hogy azért a fáradtság dominál a hangjában, nem a düh.

– Miért kell nekünk főzni a gyógyszereket? Valami gikszer van a Szt. Mungóban? –értetlenkedek, de nem kaptam választ, így hát annyiban hagytam.

Egy dolog azonban furcsa volt, hogy miközben főztem a cuccokat, elég gyakran éreztem Piton égető pillantását a hátamon. Csak akkor néztem rá, amikor már idegesített, hogy néz és mindig észrevettem, hogy elkapja a tekintetét rólam. Én sose figyeltem őt huzamosabb ideig, mert nem éreztem szükségesnek, azt viszont egyáltalán nem értem, hogy neki mi indoka lenne bámulni engem.

11-kor végre elengedett és bár fáradt voltam, jól éreztem magamat.

– Ezt az estét máskor is megismételhetnénk... –kiáltok vissza bohókásan a küszöbről a Professzornak.

– Tűnjön innen amíg szépen mondom! –mordul rám a férfi és épphogy sikerült elugranom a becsapódó ajtó elől.

Ráérősen sétáltam vissza a klubhelyiség felé vezető irányba, közben a nevetésemtől visszhangzott a folyosó.

– Komolyan azt hitte, hogy bájitalfőzéssel majd kifog rajtam? –hitetlenkedek a gondolataimban, majd beléptem a klubhelyiségbe.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3