Beth széles mosollyal kilépett az ajtón, közben egy másodpercre a torkának szegezte a pálcáját és a ruhájához képest könnyeden fellépett a színpadra.

– Jó estét kívánok mindenkinek! –kezd bele a lány eléggé pörgősen– Én Lisbeth Malfoy vagyok, 17, Mardekár és az egyike a kis csipetcsapatunknak. Itt bóklászik valahol az öcsém is, de most nem látom. –pillant körbe futólag a teremben– Na mindegy nem szeretném húzni az időnket... Andromeda Moon lesz az első fellépőnk, aki egy Ievan Polkka remixet fog előadni a Durmstrangosok tiszteletére. –itt egy nagyobb csapat szláv felé biccentett– Reklamálni a vendégkönyvben lehetséges. –feleli, majd udvariasan Karkarov felé pillantott. Az említett személy gyanakvóan összehúzta bozontos szemöldökét és Bethet fürkészte.

A barátnőm lelépett a színpadról, miközben megint a torkához emeli a pálcáját és lehalkul. Amikor elhaladunk egymás mellett, óvatosan lepacsizunk, nehogy szétvágjam a karmommal Beth tenyerét, majd én is fogvillantós vigyoromat magamra öltve fellibbentem a színpadra. Karmomat elkezdtem szikráztatni, majd a hüvelyk és a mutatóujjammal közrefogtam a kívülről is kitapintható gégémet.

– Sonorus! –mormoltam a varázslatot. Ettől fogva minden szavam fel volt erősítve, mint a bidsi mikrofonoknál. Ekkor vettem észre, hogy az egyik BTS tag is jött velem és beállt a DJ pult mögé. Lopva Dumbledorera pillantottam, aki csak sejtelmesen kacsintott egyet félhold alakú szemüvege mögött. Már mindent értettem...

(Bocsánat, hogy ide rakom a zenéket, mivel a fenti lejátszóba nem lehet többet rakni😅)

Hátrafordultam a rögtönzött DJ-m felé, aki már rakta is be a Ievan Polkka alapját, amit elégedettséggel nyugtáztam. Az eredeti zenében 3 ember adja az alapot, 1 pedig énekel, bár ez a közepefelé megváltozik, mivel az egyik háttérénekes is énekel egy rap betéthez hasonló valamit. Ennek a háromnak rá lett írva a hangja egy bakelitre, ráadásul kavartak is rajta egy kicsit, amitől teljesen "modern" lett az egész.

Amikor a srác elindította a zenét, várnom kellett 8 ütemet, hogy nekikezdjek, de miután rázendítettem, nagyon jól belejöttem az éneklésbe, hisz már hónapok óta gyakorlom.

A dal kezdetén a legtöbb Durmstrangos felhördült, ahogy meghallotta a zenét és meglepődve közeledtek a színpadhoz. Részben azért, mert a Ievan Polkka Finnül van és világszerte ismert, részben meg azért, mert valószínűleg szeretik. Ez onnan is látszott, hogy az első refrénnél jó pár szláv átkarolta egymást és nekiálltak polkát táncolni, a másodiknál pedig már összefonódtak egyre kisebb körökbe és úgy forogtak körbe-körbe. Néha még el is kiáltották magukat, akkora volt a Hacacáré.

Ahogy az a rengeteg Durmsrangos egyszerre lépett és verte a földhöz a csizmáját tánc közben, szinte érezhető volt, hogy a színpad is remeg a tappancskáim alatt. A többi bálozó kívülre szorult. Nem mertek bemenni az örvény közepébe.

Yosif meg a többiek is bent táncoltak a tömegben, mivel nem láttam őket a helyükön.

Az viszont már meglepő volt, amikor a harmadik refrén előtt Yosif szó szerint kivált a legkülső gyűrűből és fülig érő mosollyal felém rohant. Mivel nem beszélhetek bele a zenébe a dalszövegen kívül mást, ezért csak érdeklődően felé fordultam.

Mivel könnyű vagyok, a srác szó szerint lekapott a színpadról és mire egyet pislogtam, már a nyakában ültem, mint a hároméves az apja nyakában.

– Woah! –nyögtem bele egy szövegmentes zenerészbe váratlanul, mire majdnem mindenki felénk bámult.

– UTAT A PACSIRTÁNAK! –ordít Yosif teljes hangerejéből és elindult a srácok felé.

A többiek úgy szétváltak, mint Mózesnek a Vöröstenger. Yosif gyorsan elkezdett befutni mindennek a közepébe és szerencséjére pont akkor jött a refrén, amikor beértünk a centrumba. Egy pillanat múlva rá is zendítettem a refrénre teljes beleéléssel, mire mindenki folytatta a körbetáncolást. Mi voltunk az atom magja, a többiek meg a táncikáló elektronok körülöttünk.

Volt még egy gyorsabb, "rap" szerű rész, ahol alig észrevehetően elváltoztattam a hangomat, hogy jobban hasonlítson az eredetire, de ezen kívül már csak bent pörögtem Yosif vállain a kör közepén, ráadásul egy kis idő múlva a szemem láttára csatlakoztak a körökhöz vakmerő Roxfortos fiúk, meg lányok egyaránt. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem.

A zene végeztével a Durmstrangosok ujjongtak, meg fütyülgetek, mert tetszett nekik az előadás, ráadásul még a többi vendég is tapsolt. Ugyan nem kitörő örömmel, de tapsolt.

– Köszönöm szépen! Köszönöm... –lihegem a színpadon hajlongva a fáradtságtól, miután Yosif visszapakolt rá– Megtiszteltek... –mutatok a Durmstrangos srácokra fülig érő mosollyal.

– Vissza, vissza! –skandálták a szlávok.

– Nem, nem! –rázom a fejem szórakozottan– Így is fogtok még látni a ma este... –kuncogok vigyorogva, mire a fiúk csalódottan "ó"-ztak– Addig is pihenés képen jöjjön egy lassabb szám! Következzék a Hallelujah a Hugrabugos Emma Howkins előadásában! –kiáltottam el magam drámaian, mire a Hugrabugosok felkapták a fejüket és ujjongani kezdtek. Ritkán van náluk olyan ember, akire büszkék lehetnek. Ezek után biztos Emmára is büszkék lehetnek.

Elmormoltam egy gyors Silentium-ot, hogy ne hallja mindenki a szavaimat és leléptem a színpadról. Félúton az öltözőbe össze is találkoztam Emmával.

– Fú Andi! Te aztán magasra tetted a lécet! –szólít meg velem szembe jövet vicceskedve.

– Hát... muszáj voltam... –rántok vállat lazán.

Bent az öltözőben elsőnek a vizeskancsóhoz nyúltam, hogy töltsek magamnak egy pohárral. Miközben kortyoltam a folyadékot, behallottam az ajtón keresztül a Hallelujah-nak a kellemes, lassú dallamát, majd Emma selymes hangja is beszűrődött.

– Láttam ám mit csináltál kint... –szólal meg Beth incselkedve.

– Tényleg? Na mit? –pillantok felé számonkérően.

– Olyan szláv rave partyt csaptál odakint, hogy még a falak is beleremegtek. –prüszkölt a nevetéstől a lány– Ott énekeltél Yosif nyakába, jól láttam?

– Ahaa... –vigyorgok kissé perverzen– Látod én mondtam, hogy nagy sikere lesz! –közöltem a lánnyal.

– Cö-csö-cöö... –ingatta a fejét poénból.

– Na ne ciccegjél itt nekem! –legyintek felé lezseren– Azt mond meg nekem, hogy készen állsz-e az énekre?

– Hát hogyne! –vágja rá rögtön.

– Akkor gyere! –intek az ajtó felé– Nézzük meg hogy szerepel Emma.

Beth bólintott és mindketten kinéztünk az ajtón. Meglepő módon sokan a parketten táncoltak, de természetesen nem mindenki. A tanárok közül egyedül Dumbledore táncolt Bimba professzorral, a többiek csak ültek. A diákok közül meg a nagyon fáradtak és a "nem tudok táncolni" típusú emberek ültek az asztaloknál.

Emma most nagyon kitett magáért. Az elejétől a végéig gyönyörűen énekelt, mint egy szirén. Mondjuk nem csoda, mivel a sellők eléggé megdolgoztatták hangügyileg.

Emma után következett Beth a Whatever It Takes egyik feldolgozásával, ami szintén egy pörgősebb szám volt, azonban nem okozott neki problémát, mivel maga Beth is hajlamos az átlagosnál jobban hadarni. Miután Emma és én meggyőztük a közönséget a "profizmusunkról", Bethez más sokkal nyíltabban viszonyultak. Egészen az öltözőkig hallottuk a buli hangját. Ő se aprózta el...

Amíg Beth énekelt, mi összekészítettünk egy újabb kancsó vizet, ráadásul fel kellett vennem egy púder színű balettruhát, ami egy egyszerű spagettipántos bodyból és egy térdig érő, 2 rétegű tüllszoknyából áll. A bodynak a háta le van csupaszítva a derekamig és ruganyos szalagok szelik keresztbe, meg a fenekemnél van egy lyuk a cicafarkamnak. Otthonról hoztam magamnak egy speciális balettcipőt, ami eredetileg is a saját méretemre volt szabva, kemény orral és jó hosszú szalaggal, ami felért egészen a bokámig.

Ezzel a szereléssel és Emmával, aki egy kancsó vizet tartott a kezében 3 pohárral álltunk az ajtó előtt, miután Beth befejezte a számot.

– És most következzék Emma a Shater Me-vel, ám ezúttal hegedűkísérettel és táncelőadással is fog bővülni a performance. –konferál fel bennünket, mire mi ketten előreszaladtunk az öltözőből.

Emma leteszi a poharakat a színpad egyik sarkára. Kettőbe tölt vizet, majd mindkettőt odaadja Bethnek, aki egy gyors Silentium után az egyiket elviszi a DJ-nek. Én addig megálltam a színpad egyik oldalán és várakozás teljesen, egy félmosollyal Dumbledorera néztem. Erre többen is felfigyeltek és velem együtt bámulták. A professzor vette az adást, majd felállt és mind pálcás, mind üres kezével felfele intett. Erre a színpad közepétől indítva kiemelkedett a földből egy 2 méter hosszú, 1 méter széles és egy 30-35 centi magas kis színpad, ami kb. a nagyszínpad feléig ért és a végén van egy hatszögletű, szélesebb platform. Amint ez kiemelkedett, a rajta álló vendégek mind leugráltak róla, hisz érezték, hogy rossz helyen állnak, én meg könnyedén felszökkentem rá. Beth helyet foglalt szépen a kottája előtt és kezébe vette a hegedűjét, én szépen beálltam a hatszög közepére, az egyik lábamat derékszögbe állítottam a másikhoz képest, majd lehorgasztottam a fejem, Emma pedig felsétált a színpadra és a jól ismert Sonorusszal felerősítette a hangját.

Kezdésnek egy erős, recsegős hang töltötte be a termet, minthogyha valaki egy rugós játékot szeretne felhúzni, majd két pillanat múlva zenedobozokhoz hasonló csilingelő hangot lehetett hallani. Abban a pillanatnyi másodpercben felegyenesedtem, a gerincem elegáns ívben hajolt hátra, a fejemet balra döntöttem csukott szemmel, a jobb kezemet a fejem felett balra íveltem, a balomat pedig vízszintesen tettem ki oldalra, a lompos farkam is balra hajlik, a lábam pedig szín egyenes lett, amit iszonyatosan ritka látni állatoknál. Nekem is több évnyi balett és nyújtógyakorlat van benne, de így se könnyű, viszont cserébe természetellenesen hosszú lett a lábam.

A zene hallatán elkezdtem nagyon lassan, centiről-centire körbefordulni, mint valami balettbábu, ami a zenedobozokon szokott forogni. Emma most is gyönyörűen énekelt, azonban Beth hegedűjével páratlanul szép volt.

Ez a dal egy storyt mesél el, ezért nekem is több szerepem van a kelleténél. Mielőtt Emma elért volna a refrénhez, a zene fokozatosan gyorsulni kezdett. Itt kezdtem el magamhoz térni, el-elmozdult a karom, a fejem, az arcomra pánik ült ki, minthogyha azt se tudnám hol vagyok, majd a refrénnél teljesen kimozdultam a helyemről, a hatszög szélére sétáltam, nekitámaszkodtam a levegőnek, mint egy pantomimes és nézegettem a közönséget. Elsőre olyan hatást keltettem, mint egy ketrecbe zárt állat.

Amint véget ért a refrén, visszaálltam az eredeti helyemre, de minden alkalommal egyre többet mozgolódtam, a refrének között pedig mindenféle próbálkozásokat imitáltam. Végül a legutolsó refrénnél a karakterem végleg kitört a börtönéből és szó szerint örömében körbetáncolta a közönséget. A vendégek oda voltak érte, hisz testközelből láttak, sőt meg néhányukkal le is pacsiztam. Persze ügyeltem, hogy ne vágjam el a kezüket.

Emma teljes mellbedobással énekelte végig az egészet és nagyon jól bírta tüdővel, Beth pedig olyan beleéléssel hegedült, hogy még az arcizmai is megfeszültek. Elképesztő volt a hangulat.

Ezek után volt egy rövid szünetünk, hogy kifújjuk magunkat, a lányok átöltöztek, majd utána újra közönség elé álltunk egy klasszikussal, a Carol Of The Bells-el, azonban ebben nem volt ének. Emma és én balettozunk, Beth pedig hegedül.

Emmának is teljesen ugyanolyan balettruhája van, mint nekem azzal a különbséggel, hogy az övé fehér. Amint Beth elkezdett zenélni, mi rögtön csatlakoztunk is hozzá. Kellő távolságra egymástól táncoltunk, ugráltunk, pörögtünk-forogtunk, mindent beleadtunk. Én nagyon élveztem ezeket a részeket ellentétben Emmával, aki mivel korábban egyáltalán nem balettozott, vagy csak nagyon kevésszer, eléggé nehézkes volt számára a felzárkózás, ráadásul ő csak puha talpú balettpapucsot kapott, mert az emberi lábakra tervezett balettcipő túlságosan kényelmetlen volt számára. Ettől függetlenül ennek is nagy sikere lett.

A végére hagytuk a legjobbat, a Masquerade-t. Ehhez szintén át kellett öltöznünk egy latinos stílusú, combközépig érő fekete ruhába, aminek volt egy vörös, necchálós hosszú ujjú része, meg ugyanebből anyagból egy alsószoknyája.

A zene szintén szöveg nélküli volt, csak Beth hegedűjét lehetett hallani. Az első 16 ütemre szépen bevonultunk, majd miután egy másodpercre hirtelen lelassult a zene, elkezdtünk táncolni egy szamba koreográfiát, amit az elmúlt hónapok alatt pakoltunk össze. Ezt addig csináltuk, amíg el nem érkezett a refrén. Úgy volt a forgatókönyv, hogy közvetlenül a refrén előtt megállunk Emmával egymás mellett és mindkét karunkkal tettünk egy jó nagy kört fentről lefelé, azonban én eközben szikráztattam a kezem. Ezáltal fehér fény futott végig a ruháinkon, aminek hatására eltűntek rólunk ezek a latinos ruhák, Emmán a sárga báli ruhája jelent meg, rajtam meg egy frakk fehér inggel és a hozzá tartozó elegáns nadrággal, aminek csak halásznadrág méretei voltak, hogy kényelmesek legyenek az állati lábaimnak. Ahogy a refrén elérkezett, mi Emmával egymás felé fordultunk, egymásba karoltunk és nekiálltunk keringőzni. Ettől a közönség igen megzavarodott, ugyanis mindenki tudja, hogy lány vagyok, mégis a táncban a fiúk oldalán szerepelek, de hát valakinek el kellett játszani a fiút...

Refrén után újra szikráztattam a karmaimat, majd mindketten visszavettük a latinos ruháinkat a gyorsabb zenerész végett. A továbbiakban ilyen ciklusosan ment tovább az előadás egészen a végéig.

– Szent Merlin! Ez eszméletlen volt! –fújta ki magát Emma, miután az öltözőben levágódott egy padra.

– Szerintem is, bár rongyosra hegedültem a kezeimet... –heherészik fáradtan Beth. Mi ketten ránéztünk a kacsóira és tényleg voltak az ujjbegyein bemélyedések, amiket a húrok okoztak, ráadásul ideiglenesen remegett is.

– Uhh, te szegény... –szörnyülködök– Egyébként nekem is hasogat a hátam... –sóhajtok apró mosollyal.

– Ittál gyógyszert? –szegezi nekem a kérdést Emma.

– Aham, csak sajnos azt vettem észre, hogy minden nappal egyre gyengül a hatása a fájdalommal szemben... –felelem lehangoltan.

– Ne már! –rökönyödik meg Beth– Akkor holnap első dolgunk lesz meglátogatni Madam Pomfreyt! –jelentette ki határozottan a lány, mire bólintottam.

– De akkor engedjétek meg, hogy leigyam magam. Az alkohol tompítja a fájdalmat. –somolygok, miközben az ajtóhoz léptem.

– Végül is... Ma este mindent lehet... –rántja meg a vállait Emma.

Kintről már behallatszott a BTS hangja, így hát mi is összeszedtük magunkat, majd kiléptünk a tömegbe.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3