Végül sikerült megtalálnom Hermionét az egyik folyosón és közösen elsétáltunk Madam Pomfreyhez.

A nő először Hermionét kezelte egy fogvisszahúzó mágiával. A lánynak egy tükörben kellett magát nézni, hogy a javasasszony jól csinálja-e a fogainak visszaállítását. A ravasz Hermione rövidebbre hagyta lapátfogait, amitől már őszintén szólva előnyösebb lett a mosolya, mint korábban. Nem voltak annyira nyuszik a fogai.

Utána jöttem én. A javasasszony közölte velem, hogy az én gyógyításom eléggé hosszadalmas lesz, majd leült elém, elővett egy krémet és felbontotta.

– Ne ijedj meg, ha érzel valami bizsergést. Az csak a kenőcs hatása. 15 percenként kenjük majd a szád, majd minden kenés előtt leszedjük azt a bőrt, amit már lehámlasztott. –magyarázza Madam Pomfrey.

– Hm? –csipogok ijedten.

– Csigavér! Csak a mágikusan keletkezett bőrt marja le. A tiédet nem. –nyugtatgat, amitől megkönnyebbülten felsóhajtottam, de még mindig feszengtem, hisz mégiscsak maró hatású...

Estére aztán a bőr helyett már egy hatalmas lyuk tátongott a számon. Tudtam beszélni, enni, inni, de amíg még ott volt a maradék hús, eléggé elcseszetten beszéltem. Legvégül aztán Madam Pomfrey letépte az ajkaimról a maradék elhalt bőrt, mint egy gyantacsíkot és kidobta az egész kupacot a kukába. A lelkemre kötötte, hogy kíméljem a számat 1-2 napig, adott gyógyító szőlőzsírt és elengedett.

A szobánkban Pansyék a nyakamba ugrottak örömükben, hogy végre láthatnak. Elmondták, hogy Harry, meg Ron büntetést kaptak a kirohanásuk miatt, mire én meg azt, hogy Piton mit mondott nekem. Nagyot néztek a lányok. Ők azt válaszolták, hogy eddig soha sem látták Pitont ennyire utálni egy Mardekárost...

Másnap reggel aztán a szokásos módon jött a Reggeli Próféta, azonban most valami szemet szúrt benne nekünk.

– Ha-ha! Ezt nézzetek, lányok! –nevet fel gúnyosan Pansy és elénk tolja az újságot– Rita Vitrol tegnap interjúztatta Pottert...

– Tényleg tegnap volt az interjútok, Viktor? –fordulok a Durmstrangos bajnokhoz.

– Igen. Tegnap lenni volt interjú és fotózás és pálcavizsgálat. –magyarázza és rögtön vissza is tért a kajájához.

Így hát sokatmondóan összenéztünk Bethel, belekukkantottunk az újságba, miközben egy jó vastag répát fogtam a kezembe és elkezdtük olvasgatni a cikket. Mostanában rákaptam a nyers zöldségekre.

Az újság címlapján Harry egész alakos képe volt látható és a vele készült interjú 3 oldalon keresztül tartott, ami még nem is lett volna olyan nagy szám, azonban a hab a tortán, hogy a Franciák és a Szlávok delegációinak a bajnokainak hibásan volt leírva a nevük, ráadásul a cikk utolsó soraiban tettek róluk említést, Cedricről pedig egy szó sem esett. Beleolvastunk egy picikét a cikkbe is és azt láttuk, hogy Vitrol szerint Harry rengetegszer megsiratja a szüleit, szinte minden nap, ami valószínűleg kamu, meg volt egy részlet Harry bizalmasával, valami Colin Creevey-vel, aki szerint egy csinos lánnyal, név szerint Hermionéval tölti az egész napját.

– Ki az isten csapása az a Colin Creevey? –fordul felém Beth.

– Honnan az istenből kéne tudnom? –rántok vállat idegesen– Egyébként is: mi többet tudunk Harryről, mint az a Colin! Harry nem is beszélt semmiféle Colinról!

Beth erre csak lemondóan legyintett egyet és visszafordult a kajájához.

Teltek a napok és szépen mindenki visszarendeződött a szokásos rutinjába, kivéve Harryt. Rita Vitrol cikke után kizárólag a cikkben elhangzó, a fiú szüleivel kapcsolatos ömlengéseket lehetett hallani a folyosókon, amitől Harry látványosan elkezdett mérgesedni. Hermione jól viselte a küllemére tett megjegyzéseket, de benne is voltak elfojtott indulatok. Láttam mindkettő auráját.

Mi folytattuk a gyakorlást a fellépéseinkre késődélutánonkét, esténként, koradélután megtanultunk mindent, amit aznapra adtak fel, ráadásul az idő folyamán Krum is csatlakozott hozzánk azzal az indokkal, hogy tanulni akar, azonban úgy éreztem, hogy valami más áll emögött. Annál is inkább, mert minden nap minimum egyszer, de valamikor kétszer is tesz fel kérdéseket Hermionéval kapcsolatban.

– Beth! –szólítja meg Viktor az említett személyt, mire ő felkapta a fejét egy csillagtérképből– Megkérni téged tüntetni el innen ricsajos lányokat Andival sorok közül. –bök a szemével a mögötte lévő könyvespolcok mögé, ahonnan sűrű kuncogás és nevetgélés zaja szüremlik kifelé.

– Hogyne-hogyne. –bólogat és mindketten felpattantunk az asztaltól.

Elsétáltunk a könyvespolcfal két oldalára, ami mögött ott leskelődtek a lányok, megálltunk pont a polcok takarásában és lehajoltunk a lányok szintjére. Egymásra néztünk a polcok mögül, Beth elővette a pálcáját és a lányok szintjén lévő könyvekhez emelte azt, én a kezemmel tettem ugyanezt, majd egy 3-as számot mutattam fel. Visszaszámoltam és mire elértem az 1-hez, egy bűbáj segítségével az összes könyvet elmozdítottuk a sorban egy jó 10 centivel, amitől szinte minden lánynak megreccsent az orra.

– Au!

– Ahhh!

– Merlin szerelmére! –kiáltanak fel sorban a hölgyek és rendre mindenki az orrához kapott. Valakinek még a vére is folyt.

– Na idefigyeljetek ribanckáim! –szólal meg Beth fenyegetően, miután kiléptünk a takarásból– Húzzatok el most azonnal, különben Karkarov rátok fog szállni, mert nem engeditek tanulni a bajnokát!

– Mi a faszt ugatsz te Mardekáros szuka? –kérdezi vissza provokálóan az egyik Griffendéles, mire Bethnek lehervadt a magabiztos mosoly az arcáról és helyette méreg költözött, de én leintettem.

– Drága barátnőm azt akarta mondani, hogy ne zaklassátok a könyvtárban Krumot, mert azzal nem csak a srácot, hanem a többieket is zavarjátok. –magyarázom nekik csevegő hangon, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

– Meg fogunk mondani titeket a házvezetőtanárainknak! –fenyegetőzik egy másik nagyszájú Griffendéles.

– És szerintetek a tanároknak nem érdeke a nemzetközi kapcsolatok kiépítése és fenntartása? –teszem fel a költői kérdést, aminek csak a felét értették a plázacicák– Számukra fontosabbak a külföldi iskolák képviselői, mint a ti sérelmeitek.

– De hát attól még nem kellett volna eltörnie az orrunkat... –reklamált egy harmadik lány egy fokkal szerényebben.

– Ugyan már! –kacagok fel– Madam Pomfrey 1 másodperc alatt helyrehozza. –legyintek.

– Na húzzatok fel a javasasszonyhoz, amíg szépen mondjuk... –mordul rájuk Beth, mire a lányok lassan elcammogtak mellette– Ja és majd mondjátok meg Madam Pomfreynek, hogy mossa ki szappannal a mocskos szátokat! –teszi még hozzá utánuk kiáltva, mire csak néhány mérges tekintetet kapott.

– Hölgyeim! Nem tudnának csendben maradni?! –kérdi Madam Cvikker felháborodva, miután megjelent mögöttem. Meg is ugrottam miatta– Ez egy könyvtár...

– Elnézést, Madam Cvikker! Máris megyünk! –mentegetőzök, majd intettem Bethnek és visszamentünk a helyünkre. A könyvtáros még vetett felénk egy utolsó, szúrós pillantást és ő is vissza sétált a pultjához.

Hétvégén aztán az Első tusa alkalmából az iskola vezetősége megengedte, hogy a harmadévesek alatt lévő évfolyamok is lemehettek Roxmortsba, így aztán a szokásos csapathoz most csatlakozott Jasmine is. Először bemutatkoztunk a kis csipet csapatnak, majd elvittük magunkkal a kislányt. Olyan cukik voltak, ahogy irigykedve néztek a fiatalabb Howkinsra, ahogy elsétál a nagy tesójával és a tesó barátaival.

Mivel Jasmine még egyáltalán nem ismerte Roxmortsot, természetesen körbevezettük. Először voltunk a postabaglyoknál, utána elsétáltunk a Szellemszállás közelébe, ahol újra feltörtek bennem a Remussal kapcsolatos emlékek, ami miatt egy kicsikét vigasztalni kellett, de utána Zonkó Csodabazára és a Mézesfalás felvidított. A szokásos vér ízű cukorkát és egyéb mást vettem. Legvégül aztán bementünk A Három Seprűbe és kezdésképp rendeltünk mindannyiunknak egy korsó Vajsört. Még Jasminenek is.

Egyszer csak észrevettem a szemem sarkából Hermionét egyes egyedül, azonban 2 pohár vajsörrel, ráadásul magában motyog. Ez eléggé gyanús volt számomra, mivel épp eszű ember nem beszél magában, ezért újraélesztettem magamban az auralátás képességét és a nagy tömeg okozta füstkavalkád közepette észrevettem Harry testetlen, rózsaszín füstjét. Ekkor megpillantottam Hagridot és Mordon professzort, ahogy a "magányos" Hermione asztalához odamentek és mindketten megvizsgáltak egy kis könyvet, ami valószínűleg Hermione Majom-notesze lehet.

Elnézést kértem a társaságtól, hogy asztalt bontottam és átsétáltam a szemközti asztalhoz, ahol ott ültek Harryék, levágódtam a lánnyal szembe, majd elkezdtem én is nézni a noteszt.

– Nahát, Hermione! Hogyhogy így egyedül? –kezdek bele meglepettséget tettetve, de így is hallani lehetett a hangomon, hogy zavart vagyok.

– Szerintem te is tudod, hogy nem vagyok egyedül... –forgatja meg a szemét sokatmondóan a lány.

– Rendben gyerekek. Akkor mi mentünk... –köszön el bohókásan Hagrid.

– Várj egy pillanatot, Rubeus! –kapaszkodik meg az említett személy kabátja ujjába Mordon– Te hogyan látod őt? –kérdi tőlem a lényegre térve a professzor.

– Egy különleges képesség a sok közül... –rántok vállat– Látom az aurákat színes füstök formájában, amiket még a láthatatlan köpeny alatt is látok kiszüremleni. –magyaráztam– Egyetlen hátránya, hogy iszonyatosan bír hasogatni tőle a fejem, főleg ilyen tömegben. –teszem hozzá és a kocsma hatalmas forgalmára mutattam.

– Ez érdekes... felettébb érdekes... –töpreng el Mordon, majd Hagriddal együtt elmentek.

– Mit keresel itt? –sutyorogtam oda Harrynek feszülten.

– Nekem is jár a kikapcsolódás... –hallottam a morcos választ. Ennek fényében úgy döntöttem, hogy váltok 1-2 szót Hermionéval és vissza ülök a helyemre. Hát ha nemkívánatos vendég vagyok, akkor nem rontom a levegőt...

Fent, a Mardekár klubhelyiségében elmondtam a többieknek, ami történt. Még Emma is ott volt a húgával és ők sem értették a helyzetet.

– Véleményem szerint Harry az utóbbi időben eléggé stresszes, mert a Tusa okozta feszültség rátelepedik. –dobok fel egy tippet.

– Azt mondod? –kérkedik Emma.

– Hát... –rántok vállat.

– Szerintem meg észrevette, hogy 2... Sőt! 3 kapura játszunk a Bajnokok terén, mert hát ott van még Cedric is. –magyarázza Beth és Emmáékra mutat, akik elismerően bólintottak– És nem nézte jó szemmel mindezt...

Sajna szomorú hallani, de mindkettő szóba kerülhet, ezért úgy döntöttem, hogy másnap rákérdezek Hermionénél.

Hétfőn délután a szokásos időpontban bevonultunk a könyvtárba, azonban néhányunknak feltűnt, hogy pont ekkor érkeztek meg Harryek is. Pansyval elkezdtük összeszedni a tanuláshoz szükséges könyveket, miközben a lány néhány sort felidézett Rita Vitrol cikkéből és a nem messze tőlünk válogató Hermione felé bökött a fejével. Közöltem Pansyval, hogy én még itt maradok válogatni, majd miután eltűnt a lány, odasomfordáltam Hermionéhoz.

– Szerbusz! –üdvözöltem halkan.

– Szia Andi! Mit szeretnél? –kérdi a lány szintén kedvesen.

– Csak annyit, hogy nehezteltek ránk? –teszem fel a kérdést aggódva.

– Hát... sajnos Harry egy kicsit igen... –feleli a lány nagyot sóhajtva– Emmát nem hibáztatja, hisz Hugrabugos. Az a dolga, hogy Diggorynak szurkoljon. Kezdetben veletek sem volt semmi baja, azonban folyton látja, hogy Krumékkal reggeliztek, meg hogy Cedrickel jópofiztok... –teszi még hozzá mellékesen.

– Cedrickel csak azért jópofizunk, mert Emmának a barátja, Viktorék pedig odaültek hozzánk. Nem hajthattuk el őket. –reklamálok– Egész aranyosak...

– Én teljes mértékben hiszek neked, de gondolj bele Harrynek mennyi mindenen kellett keresztül mennie... –magyarázza– Nagyon stresszes...

– Ohh... hát persze... –fogom vissza magam.

– Figyelj! Ez nem történt meg köztünk. –figyelmeztet Hermione– Szerintem a kemény magon kívül senki ne tudjon róla. Még én sem mondom el Harrynek. Nem lenne jó, ha bajba kerülnénk... érted... –ecseteli a dolgokat. Én csak egyetértően bólintottam, majd visszamentem a többiekhez. Ott Pansyéket kihagyva a buliból elmondtam mindent a lányoknak. Beth persze büszkén veregette a vállát, hogy ő tippelt a legjobban. Bolond asszony...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3