Később kiderült, hogy nekem kellett megfőzni nekik a Korkorrigáló főzetet.

Az ikrek azt állították, hogy nagyon átverve éreztek magukat, mivel csak pár hónapjuk lett volna a nagykorúságig, így arra a felettébb veszélyes mutatványhoz folyamodtak, hogy korkorrigáló főzetet isznak, viszont nem tudják olyan profin elkészíteni, ezért engem kértek fel erre a feladatra. Vonakodva bár, de elvállaltam és megfőztem nekik a Szükség Szobájában, mivel ott volt hozzá profi felszerelés, viszont figyelmeztettem őket, hogy Dumbledoret azért nem lehet átbaszni ilyen olcsó trükkel. Szokás szerint tojtak az ilyen megállapításomra.

Egyébként igen szórakoztató volt közösen főzőcskézni, ami csak annyiból állt, hogy én főztem, a fiatalok ökörködtek, Sirius meg figyelte őket. Az elején előszeretettel zaklattak engem, viszont rájuk pirítottam, hogy ha nem akarják, hogy véglegesen 70+ korúak legyenek, akkor hagyjanak dolgozni. Ez meg is fékezte őket, mivel rögtön békén is hagytak. A legvégén persze rendes srácok módjára ezerszer is megköszönték, hacsak nem többször, ugyanakkor furdalta őket a kíváncsiság, hogy mi négyen hova tűnünk már hónapok óta. Sajnos nem adtuk könnyen magunkat...

Halloween napján, szombaton annak ellenére, hogy sokáig lehetett volna aludni, többen ezt nem tették meg. Köztük a mi csapatunk sem...

Korán leértünk a nagyterembe, ahol tömérdek mennyisegű denevér repkedett az elvarázsolt mennyezet alatt és lépten-nyomon világító töklámpások pislogtak ránk. Pansy, Emma, a Malfoy ikrek és a többiek felkaptak néhány megvajazott pirítóst, én kézbe vettem 1-1 Fogolymadarat, a 3.-at pedig letömködtem Csörgő torkán. Így sétáltunk kifelé az előcsarnokba, ahova a Trimágus kupa volt elhelyezve arra a háromlábú székre, amelyre általában a Teszlek Süveget pakolják, köré pedig egy 3 méteres sugarú, csillogó aranykört húztak.

– Bedobta már valaki a nevét? –hajolok oda egy harmadéves, Hollóhátas, hátközépig érő, hollófekete hajú, iszonyat vékony, magas lányhoz, aki mellettem ácsorgott.

– Uhh... öhmm... –fordul felém hirtelen ijedten fekete keretes szemüvegével és elkezdi a serleg és köztünk kapkodni a fejét– I-igen... persze... –vigyorgott bólogatva, viszont egy idő után úgy tűnt, hogy nem nagyon akart válaszolni.

– Nagyon megijesztettelek, vagy... –kezdek bele vacillálva.

– Jaj dehogy! –legyint még mindig stresszesen– A Durmstrangosok már mind bedobták, Roxfortosokat még nem láttam. –hadarja.

– Nézd el neki. A barátom zavarba jön, ha idegenekkel kell beszélnie... –szól közbe egy idegen hang a fekete hajú lány mögül– Luna Lovegood vagyok. –bújik elő egy tejföl szőke, hosszú, göndör hajú lány kék, álmatag szemekkel– Örvendek a szerencsének, Andromeda Moon. –nyújtja a kezét. Kicsikét furcsának tűnt számomra, mert a varázspálcáját a füle mögött hordta és vajsörös palackoknak a dugóiból volt fűzve a nyaklánca

– Szerbusz, Luna. –mosolygok rá és kezet rázok vele. Ő visszamosolygott– Téged hogy hívnak. –kérdezem most a fekete hajú lányt. Egy rövid ideig hezitált, azonban Luna bátorítóan megszorította a karját.

– Poppy Greengrass. –feleli végül és most először ő is őszintén elmosolyodik.

– Harmadévesek vagytok, igaz? –nézek rájuk gyanakvóan, mire egyszerre bólintottak– Szólíts bátran Andinak. –bátorítom– Honnan ismersz egyébként? –pillantok most töprengve Lunára.

– Két éve, amikor kirobbant Mardekár utódjának a botránya, Harry mellet te is gyanúba keveredtél. –magyarázza a lány– Meg hát macska vagy. Feltűnő jelenség... –néz végig rajtam.

– Korrekt. –bólintok elismerően.

– Kivel beszélsz? –suttog most Emma a hátam mögött.

– Ohh... –állok félre– Ők itt Luna Lovegood és Poppy Greengrass. –mutogatok rájuk. Luna csak álmatagon mosolygott, Poppy viszont széles vigyorral integetett– Ő pedig Emma Howkins –mutatok a barátnőmre, akire a lányok tovább mosolyogtak– és valahol ott áll mögötte Lisbeth Malfoy. –felelem.

– Mi van velem? –kukucskál ki Beth Emma válla felett.

– Csak megismerkedtem 2 Hollóhátas lánnyal és bemutattalak nekik. –magyarázom.

– Szevasztok! Szólítsatok nyugodtan Bethnek. –vigyorog rájuk.

– Szia Beth! Én Luna Lovegood vagyok, ő pedig Poppy Greengrass. –mutatja be újfent magát és Poppyt, azonban míg Luna változatlanul álmatagon mosolygott, Poppy úgy nézett Bethre, mintha szellemet látna. Összeráncolt szemöldökkel vizslattam a lányt és arra jutottam, hogy nem stimmel vele valami. Mintha valamilyen okból visszataszító lenne számára Beth...

– Hahó, Poppy! Nyugi, nem harapok... –nevet fel Beth– Én nem az öcsém vagyok...

– Jaj, bocsi... nem akartalak kínos helyzetbe hozni... –szégyenkezik idegesen a lány, közben még nevetett is.

– Spongyát rá! –legyint Beth– Na gyere... –tárja ki a karját. A lány vacillált, viszont miután Luna lökött rajta egyet, elfogadta az ölelést.

– Harap a kutya? –mutat Luna Siriusra.

– Dehogy! –legyint most Emma– Tapmancs amilyen nagynak látszik, olyan jámbor, igaz? –néz le rá és megvakargatja az állat füle tövét, közben Luna is leguggolt hozzá, hogy úgy simogassa.

Ezt az idilli hangulatot zavarták meg a Weasley ikrek, meg Lee Jordan, akik röhögve szaladtak lefelé a márványlépcsőn és szemlátomást izgatottnak tűntek. A két Hollóhátas lány visszaállt mellém és heves, izgatott sugdolózásba kezdtek. Többnyire Poppy irányából.

– Megvolt! –súgta ide nekünk diadalmasan Fred– Bevettük.

– 1-1 cseppet fejenként. –dörzsöli ravaszul a tenyerét George– Csak pár hónapot kell öregednünk.

– Csak nehogy aztán megüssetek a bokátokat... –teszem keresztbe a kezem mindentudóan. Persze egy szóra se méltattak, mire csak mosolyogtam.

– Andi főzte nekik a Korkorrigálót... –suttogta oda a két Hollóhátasnak Emma a hátam mögött.

– Wao! Ti ennyire jóban vagytok velük? –kérdi őszinte csodálattal Poppy.

– Úgy biza. –bólintok félmosollyal feléjük.

A srácok közben beléptek a korhatárvonalon belülre. Mire odanéztem volna, éles sercegés hallatszott és a srácok parittya módjára repültek kifelé az aranykörből, 3 méter után földet értek, majd ráadásképp hosszú, fénylő ősz szakáll ékesítette az arcukat.

– Nesze nektek Korkorrigáló! –kiabálta nekik oda Emma. Nem hogy mindenki, még a fiúk is nevettek magukon.

– Én figyelmeztettelek! –zendült egy mély, derűs hang. Épp most lépett ki Dumbledore professzor a nagyteremből és mosolyogva végigmérte a két srácot– Azt ajánlom keressétek fel Madam Pomfreyt. Ha jól tudom már kezelésbe vette Fawcett kisasszonyt a Hollóhatból és a Hugrabugos Summers urat. –sorolja fel az embereket az igazgató.

– Summers, te idióta... –teszi a homlokára a kezét Emma, mire csak halkan kuncogtam.

– Ők ugyancsak öregítettek magukon egy cseppet, bár meg kell hagyni egyiküknek sincs olyan pompás szakálla, mint nektek. –fűzi hozzá vígan a professzor. A 3 fiú egymást támogatva, botladozva sétáltak felfelé a javasasszonyhoz.

– Mit terveztek mára? –fordulok újra a két lányhoz.

– Hát... én leginkább tanulni szeretnék. Kezd egyre nehezebb lenni számomra a Rúnaismeret... –feleli Poppy kétségbeesett sóhajok közepette– Nem akarom, hogy a többiek megvessenek...

– Hát persze, hisz a Hollóhátba csak az menjen, akinek játék a tanulás... –töprengek mosolyogva.

– Hát ez az...

– Én a Selyemszarvasnak szeretnék utánanézni. Állítólag azért selyem, mert a selyemhernyók ráakaszkodnak bábkorukban... –suttogja Luna, mire eltöprengtem: még sosem hallottam a Selyemszarvasról.

– Akkor ha jól hallottam mindketten a könyvtárban lesztek... –hajolok közelebb.

– Igen... –helyesel Poppy lehangoltan.

– Akkor mákod van, kedves pipacsom, mert én kiválóan értek a rúnákhoz! –jelentem be ünnepélyesen, mire Poppy szélesen elmosolyodott és örömében még a lábán is pattogott.

– Én is szeretnék jönni! –jelenti be Emma– Kíváncsi vagyok a Selyemszarvasokra! –vigyorog a lány, mire Luna bólintott.

– Én is csatlakoznék, de sajna nem tehetem. –szólal fel most Beth.

– Miért? –fordulok felé értetlenkedve.

– Le kell mennem a Szurcsókokhoz. –bök a fejével a tölgyfaajtóra.

– Rendben. Este tali vacsinál. –bólint Emma, majd így négyen elindultunk a könyvtár felé.

Bent a könyvtárban megkerestük a megfelelő könyveket és hozzákezdtünk a tanulnivalóhoz. Kiderült, hogy csak a rúnák összetételével volt gond. Mi miből tevődik össze, stb. Tanulás közben sok mindent meséltem magamról, cserébe Poppy is magáról. Aranyvérű, van még rajta kívül 2 húga, akik közül az egyik elsőéves és szintén Hollóhátas. Walesben él a családjával egy kis kertesházban és a Miju nevű cicáját hozta magával a Roxfortba, ráadásul elárulta, hogy fülig szerelmes George-ba, de reménytelennek tartja, hogy valaha is észrevenné őt. Ezt onnan tudom, hogy kicsit felerősítettem az auralátós képességemet és a belőle áradó füst ugyan vörös volt, de egy kis szürkeség is volt benne. Ez jelzi a reménytelenséget.

Innen már rájöttem, hogy Poppy azért nézett olyan ellenszenvesen Bethre, mert nagy valószínűséggel riválist látott benne. Innen látszott, hogy Poppy a szíve mélyén valahol egy bátor lány, de nem annyira, hogy bekerült volna a Griffendélbe. Nem meri kimutatni az érzelmeit. Kell neki egy löket, ami után már szépen kibontakozhat, mint egy vörös Pipacs. Így hát elhatároztam, hogy megpróbálkozom összehozni ezt a két elveszett lelket...

Az ünnepi vacsorára egyenesen a könyvtárból érkeztünk. Poppyék elköszöntek és elsétáltak a Hollóhát asztalához, Emma azonban most maradt.

– Milyen volt Lunával a beszélgetés? –fordulok a lány felé, miután helyet foglaltunk a Mardekár asztalánál.

– Hát... mondjuk úgy, hogy érdekes... –húzza a száját a lány.

– Mert? –nézek rá furcsállva.

– Aranyvérű, nincsenek testvérei, az anyukája meghalt, ezért az apja neveli. Anyja halála óta hisz az ilyen kitalált lényekben, mivel azóta látja a Thesztrálokat. –sorolja a dolgokat.

– Mi olyan érdekes abban? Én is látom őket... –rántom meg a vállam.

– Mi? Én nem látom őket... –feleli ledöbbenve.

– Addig örülj! Még nem láttál senkit meghalni... –figyelmeztetem.

– Miért? Te kit láttál? –döbben le Emma.

– Az apámat. –felelem hűvösen– Ezért csak anyám jelenik meg nyilvános helyeken.

– Ohh... Azt hittem elváltak... –sopánkodik a szőkeség, mire csak ráztam a fejem– És lehet tudni, hogy... –kezd bele, de még jobban elkezdtem rázni a fejem.

– Inkább mond mi van Lunával. –váltok témát már egy kicsit könnyebben.

– Először is: végignéztük az egész könyvtárat, rengeteg könyvön végigrágtuk magunkat és csak említéseket, meg találgatásokat találtunk a Selyemszarvasról. Valamelyik könyv úgy írja le, hogy selyemből van a szőre, valamelyik szerint tényleg selyemhernyóbábok lógnak le róla, valamelyik szerint meg az egész szarvas selyemből van, szóval eléggé képlékeny a téma. –magyarázza kétségesen, mire meghökkenve kikerekedett a szemem– Várjál! Ez még semmi! Amikor már megelégeltük, hogy nincs egy releváns infó se arról, hogy egyáltalán létezik ez az állat, a lány elő vett egy "Hírverő" nevű újságot, amit a saját apja szerkeszt és ellapozott benne arra az oldalra, ahol ennek a szarvasnak a leírása van, majd elkezdte reklámozni nekem az újságot.

– Milyen az újság? –érdeklődök.

– Olyan, mint a Próféta és a Szombati boszorkány keveréke. –feleli eltöprengve– Olyan magazinszerű, nagyrészt hírek vannak benne, de akadnak benne ilyen sületlenségek is, meg keresztrejtvény és még hasonló cuccok.

– Aha... –bólintok értetlenül– És te ezeket honnan is tudod ilyen pontosan? –hajolok közelebb a lányhoz gyanakodva. Emma megszeppenve ült előttem és ide-oda pislogott a szemével, majd váratlanul elröhögte magát.

– Anya szokott néha venni, mert attól függetlenül, hogy van benne néhány, hát... eléggé random nemlétező dolog, a hír része viszonylag objektív és sosem korrupt, ha érted hogy értem... –kacsintgat ravaszul a lány.

– Hogyne, hogyne! Értem. –legyintek.

– És te? Hogy viszonyulsz Poppykához? –érdeklődik most ő.

– Poppy szerintem egy igen kedves lány. Ő is Aranyvérű, 2 tesója van, akik közül az egyik elsős szintén a Hollóhátba tanul és egy Miju nevű macskát hozott magával ide. –magyarázom– Képzeld el! Annyira feloldódott a társaságomban, hogy azt is elárulta, hogy miért nézett olyan ellenségesen Bethre.

– Tényleg? Észre se vettem. –nevet meglepetten Emma.

– Márpedig én láttam! –hívom fel rá a figyelmet– Fülig szerelmes Georgeba!

– Mi! –döbben le a lány– Miért?

– Szerintem azért, mert mivel sokszor látta Bethet az ikrekkel, féltékeny lehet rá, vagy esetleg rivalizál vele. –fejtem ki a véleményem.

– Nem mondasz hülyeséget... –helyesel Emma.

– Szerintem még össze is illenének! –jelentem ki határozottan– Poppy tuti fogékony lenne egy kis Weasley féle szabályszegésre... –kacsintgatok cinkosan– Meg lehet, hogy rábírná egy kis tanulásra is. –rántok vállat

– Na persze! –nevet fel Emma– Szerinted a fiúkat tanulásra lehet bírni? Áh! –hahotázik.

– Poppy ügyes lány! Meg tudja csinálni! –bólogatok karba tett kézzel.

Ekkor megérkezett mindkét delegáció. Olyan sokáig beszélgettünk ketten, hogy közben szinte megtelt mind a 4 ház asztala. A franciák szokás szerint a Hollóhát asztalához vonultak, a szlávok meg hozzánk.

– Sziasztok srácok! –integetek Poljakovék csapatának.

– Üdvöszlétém szép hölgyék! –biccent Ivanov a sor elején majd a srácokkal előre mennek az asztalhoz és megkerülik azt, hogy a másik oldalt legyenek.

– Kit lehetséges ismerni benned? –kérdezi Petrov, miután leültek a helyükre.

– Ho... hogyan? –hunyorog értetlenkedve Emma.

– A barátaim kissé törik az angolt. –feleli kis mosollyal Poljakov– Hogy hívnak?

– Jaaaa! Emma Howkins vagyok! Örvendek a szerencsének! –vigyorog a szőkeség.

– Én Yosif Poljakov vagyok, ő Nikola Ivanov, ő Milosh Hristov, ő Vladislav Petrov, ő pedig Viktor Krum. –sorolja a neveket, közben sorban mutogatott rájuk.

– Köszi srácok! Tényleg öröm volt a találkozás, de nekem mennem kell... –áll fel Emma a helyéről, közben mutogat a Hugrabug asztal felé.

– Vjiszlat, Émmá! –int Hristov mosolyogva. Miután Emma átült Hannahékhoz, néhány másodperc múlva Beth ült a helyén.

– Nem hiszed el mi volt lent... –sóhajt panaszosan.

– Hallgatlak. –mosolygok sunyin.

– Azok a kurva szurcsókok már több mint 1 méteresek és nekem kellett megetetnem őket Harryékkel. Borzasztó volt! Állandóan felrobbantak... –károg a lány.

– Harryék is ott voltak? –kerekedik ki a szemem.

– Aham... Hagridhoz jöttek. –felelte– Egyébként Hagrid se volt százas. Felvette a szerinte legszebb ruháját, valami ragacsos szutyokkal bekente a haját, hogy a bozontját valamiféle frizurába utasítsa és valami eszméletlen büdös kölniszerű cuccot kent magára... –mesélte undorodva.

– Azta... Miért? –kérdem megrökönyödve.

– Várd ki a végét! –figyelmeztet eszelősen mérgesen– Amikor mi mondtuk neki, hogy a kölnivize büdös, kiment lemosni magáról egy hordónyi esővízbe, azonban ekkor megjelent Madam Maxime és mézesmadzagon rángatva Hagridot elvitte a kastélyba, pedig velünk jött volna. –panaszolta felháborodva– Most képzeld el, ha nem vettük volna észre meddig maradtunk volna ott... –sopánkodik.

– A szerelem elveszi az ember eszét... –fűzöm hozzá eltöprengve.

– Shhh... –torkol le a lány– Kezdődik...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3